Botrány az általános iskolában: a harmadikosokkal takaríttatták ki a WC-t
Szülők, gyerekek tiltakoznak és vizsgálatot sürgetnek, mivel az általános iskolában példátlan módon a gyerekeket arra kötelezték, hogy egy társuk által összekoszolt WC-t takarítsanak ki - adta hírül a castellum.do.
Az eset csütörtökön történt a reggeli első szünetben. Egy anyuka, Dávid Kata ezt írta egy közösségi oldalon:
"Faggassátok ki a gyerekeket, ki kente össze a WC-t tegnap napközi ideje alatt, mert ma (csütörtök) az összes fiú a sz@ros WC-t takarította reggeli időben, s maradt 5 percük reggelizni. Több gyerkőc is elsírta magát. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem azért engedem a gyerekemet az iskolába, hogy más sz@rát feltakarítsa!"
Molnár Gábor, egy másik szülő vizsgálatot követel: "Több szülővel is összefutottam az iskola előtt, a gyerek is elújságolta, mi történt – teljesen ledöbbentem, érhetetlennek és megmagyarázhatatlannak tartom a tanítónő viselkedését. Mire hazaértem, már terjedt a hír: a mi osztályunkból tíz, egy másik harmadikos csoportból két fiút köteleztek arra, hogy egy ismeretlen nebulók által összerondított mellékhelyiséget kitakarítsanak. És őszintén szólva akárhogy forgatom,
Azt is problémásnak érzem, hogy az egészet végignézte két másik tanár, valamint az egyik takarítónő, akik nemhogy nem szóltak rá a munkálatokat elrendelő pedagógusra, de végig is nézték gyerekeink kínlódását abban a méltatlan, szó szerint borzalmas helyzetben."
(Képünk illusztráció)
A botrány kipattanása után az osztályfőnök levélben reagált a szülőknek. Leírta, hogy a szerdai napon valaki bepiszkította a fiú WC-t, nem húzta le és még egy szandált is beletett a WC-be. Mivel nem derült ki, hogy ki volt a bűnös, ezért "közös döntés alapján" megkérték a fiúkat, tegyék rendbe a mellékhelyiséget.
Molnár Gábor a castellum.do-nak elmondta, hogy járt a Klik tankerületi igazgatójánál, aki azt tanácsolta, hogy jelezzék a problémát az intézmény vezetésének és kérjék az ügy kivizsgálását, az érintett pedagógusok, valamint nem pedagógus dolgozó felelősségének megállapítását. Egy jogásszal is beszélt, aki szerint
kiskorúak sérelmére, foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés történt, mivel a gyerekeket vegyszerekkel, de védőfelszerelés nélkül takaríttatták.
"Egyelőre ott tartunk, hogy tisztelettel várjuk az osztályfőnöktől, hogy kérjen bocsánatot – tőlünk, szülőktől is, de a gyerekektől is. És persze nagyon várjuk, az igazgató úr miként reagál a történtekre" - mondta a szülő.
Tisztelt Szülők!
Az intézményben csütörtökön történt sajnálatos esemény kapcsán felmerült panaszukat feltétlenül szeretnénk kivizsgálni, amit már egyeztettünk a szülői szervezet egyik képviselőjével. A hosszú hétvége miatt csak a keddi napot tudtuk megbeszélni, melynek konkrét időpontjára vonatkozólag várjuk az Önök javaslatát. Mi bármelyik órában készek vagyunk a megbeszélésre.
Addig kérjük szíves türelmüket!
Tisztelettel,
Rideg István
intézményvezető