A leghírhedtebb magyar hóhér, aki Szálasi Ferencet, Rajk Lászlót és Nagy Imrét is kivégezte
Ha létezik össznépileg megvetendő szakma, az a hóhér: az emberi élet hivatásos kioltói a XIII. században kezdték meg munkájukat Európában. A középkorban a mesterség apáról fiúra szállt, a leánygyermekek pedig csak hóhérral házasodhattak, fenntartva a hagyományt. Az újkorra azonban megunták a rendszeresen megalázott családok az őket ért bánásmódot, és onnantól titkolták a valódi munkájukat, még a közeli rokonok sem tudtak a valódi kenyérkeresetükről. Ebből következett, hogy az addig cirkuszi látványossággal felérő össznépi kivégzések szűkkörűvé váltak.
Az első ilyen ítéletvégrehajtó, aki már állandó illetményt kapott az államtól, Kozarek Ferenc volt, aki majdnem húsz évig űzte mesterségét.
De hogyan történt egy akasztás, amely a leggyakoribb kivégzési módszer volt? A kötél csomózása mindig a hóhér feladata volt, hogy biztosan jól szoruljon a bűnös nyaki ütőerére, amikor meghúzták a kötelet. Az akasztáshoz legalább két ember kellett: egy, aki a kötelet kezelte, és egy másik, aki az elítélt lábait húzta lefelé, melynek következtében akár ijesztő mértékben, 15-20 centimétert is megnyúlt a test.
Amint az áldozat elájult, elhangzott a „le!” vezényszó, majd az elítélt bokájára kötött kötelet (amely az oszlop alján levő, csigán átvont kötéllel állt összeköttetésben) meghúzták. Ekkor a bakó felmászott a létrára, az elítélt feje tetejét és állát közrefogta a tenyereivel, előrenyomta az egész fejet, és kitekerte az elítélt nyakát. Utána az ítéletvégrehajtó alulról támasztotta az elítélt állát, nehogy kiessen a nyelve, valamint hüvelykjével lent tartotta a szemhéjait. Amikor beállt a halál, a hóhér lejött a létráról, és közölte az ügyésszel, hogy „teljesítettem kötelességemet!”.
Egy 17. századi eperjesi iratból – amelyet a katonaságnál, az igazságszolgáltatásban dolgozóknak készítettek – kiderül, hogy mennyi fizetséget kapott egy hóhér egy-egy kínzásért vagy kivégzésért. Egy kínzásért 1 forint, lefejezésért és megégetésért 16 forint, kerékbetörésért és kikötésért pedig 18 forint ütötte a markukat. A legdrágább luxus-szolgáltatásnak 24 forintért a felnégyelés és a karóba húzás számított.
Olyan neves történelmi személyiségek vére tapad a kezéhez, mint Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető, Rajk László kommunista belügyminiszter vagy Nagy Imre volt miniszterelnök. De nemcsak a politikai elit tagjainak életét oltotta ki, hanem brutális bűnözőkét is. Ilyen neves eset volt például a Ladányi Piroska-ügy: a húszéves lány édesanyjával – pusztán perverzióból és haszonszerzésből – törökszentmiklósi házukban ölt gyermek- és fiatalkorú lányokat.
Bogár Jánosnak az ország összes börtönében volt munkája, és számtalan szóbeszéd keringett róla. Az a hír járta, hogy minden kivégzés előtt közölte az elítélttel, hogy „nem én, hanem a Törvény!”, és az a furcsa szokás is elterjedt róla, hogy az akasztások után odament a holttesthez, a középső ujjával egy mozdulattal lepattintotta a mellkasáról a gombokat, és teátrálisan széttárta az inget, hogy az orvos megbizonyosodhasson a halál beálltáról.
Pradlik György végezte ki az elítéltet, aki még egy interjút is adott 2009-ben, megmutatva a riportban csomózási módszerét. Pradlik 12 éven keresztül látta el ezt a munkakört úgy, hogy senkinek nem fedte fel kilétét, és eleinte börtönőrként dolgozott, csak megörökölte ezt a feladatot, miután az akkori hóhér elhunyt.
Az utolsó magyar hóhért bántja, hogy eltörölték a halálbüntetést, mert szerinte aki bűnös, az igenis bűnhődjön. Ahogy mondja, „azokat a bűnöket, amiket egyes emberek elkövetnek, még az Úristen sem tudja megbocsátani.” Tőle tudni azt is, hogy mivel ezeket a feladatokat ép ésszel és gyomorral nehéz véghezvinni, az ítéletvégrehajtók közt szokás volt lehúzni egy-két felest a kivégzések előtt, sőt, néha az elítélteknek is megengedték, hogy igyanak valamennyit.
1990-ben hivatalosan is leáldozott a hóhér-szakmának: a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága törvénybe iktatta, hogy a halálbüntetés alkotmányellenes. Ettől még időről-időre fellángol a morális társadalmi vita a téma kapcsán.