Reuters: Órákon belül jöhet az amerikai támadás Irán ellen, az amerikai bázisok elleni iráni megtorló csapásoktól tartanak
Az Egyesült Államok megkezdte néhány emberének kivonását több közel-keleti támaszpontjáról, miután Irán megfenyegette a szomszédos országokat: ha Washington támad, megsemmisítik a területükön lévő amerikai bázisokat – írja a Reuters egy nyugati katonai forrásra hivatkozva. A hírügynökségnek eközben két európai tisztviselő arról beszélt, hogy az amerikai támadás a következő 24 órában megindulhat. Egy izraeli tisztségviselő szerint pedig Donald Trump láthatóan a katonai beavatkozás mellett döntött, bár annak mértéke és időpontja még nem ismert.
– mondta a forrás.
Katar január 14-én közölte, hogy az Al Udeid légibázisról, a Közel-Kelet legnagyobb amerikai támaszpontjáról a részleges kivonás „a jelenlegi regionális feszültségekre adott válasz”. A BBC információi szerint az Egyesült Királyság is csökkenti a katari bázison állomásozó katonái számát.
Az elmúlt napokban Trump többször is kilátásba helyezte az iráni beavatkozást. Az országban második hete tartanak a rezsimellenes tüntetések, amelyeknek az amerikai székhelyű HRANA jogvédő szervezet szerint már 2571 halálos áldozata van. Washingtonban a beavatkozást sürgetők azzal érvelnek, hogy a katonai fellépés megakadályozhatja a további civil áldozatokat és elrettentő erejű lehet. Ezzel szemben az óvatosságra intők, köztük több európai szövetséges és amerikai törvényhozó, egy regionális háborútól és az amerikai bázisok elleni iráni megtorló csapásoktól tartanak.