HÍREK
A Rovatból

Állatcsonkolás: íme a vadászok válasza a kiakadt kommentelőknek

Szerintük a már elejtett rókák fülének és szarkák lábának levágására szükség van. Egyelőre nincs jobb módszer, és egy baromfitelepen jóval felháborítóbb dolgokat találni.


Hétfőn írtuk meg mi is az Index nyomán, hogy nemsokára tízezerszámra kell majd bemutatni ellenőrzésre a tájegységi fővadászoknak a levágott állati testrészeket. Ezt a vadászati törvény végrehajtási rendeletének módosítása írja elő, amit múlt héten hirdettek ki a Magyar Közlönyben.

A fővadászok vadászati évenként legalább kétszer ellenőrzik majd, rendben ment-e a rókák, aranysakálok, dolmányos varjak, szarkák és szajkók gyérítése. Ezt az öt fajt ugyanis kártevőként tartják számon, mindig az előző öt év átlaga alapján határozzák meg, pontosan hány példányt kell elpusztítani belőlük.

A cikk hatalmas felháborodást keltett a kommentelők körében: sokan értelmetlen brutalitásnak nevezték, hogy kötelezően le kell vágni az állatok fülét vagy lábát, és keresetlen szavakkal küldték el a vadászokat melegebb éghajlatra.

Kíváncsiak voltunk a másik oldal álláspontjára is az ügyben, ezért megkerestük az Országos Magyar Vadászkamarát. Földvári Attila, a szervezet kommunikációs főmunkatársa először is azt tartotta fontosnak tisztázni – mivel elsőre talán nem volt egyértelmű –, hogy a szabályozás kizárólag a már elejtett állatokra vonatkozik, tehát szó sincs arról, hogy élő rókákat vagy szajkókat kellene csonkolni.

Az is félreértés, hogy az egészet most vezetik be, ugyanis az úgynevezett „elejtési jeleket” már évtizedek óta alkalmazzák. Most annyi változott, hogy nem csak az adott vadásztársaság vezetőjének kell bemutatni őket, hanem a tájegységi fővadásznak is, ami egy újonnan létrehozott pozíció.

vadasz

Azért volt rá szükség, mivel eddig előfordulhattak visszaélések: egy-egy hivatásos vadász gyakran többször is bemutatott egy jelet és felvette az érte járó lődíjat. Ezt szeretnék kiszűrni az új szint beépítésével.

De miért kell egyáltalán tömegesen irtani ezeket az állatokat?

Az egész onnan indul ki, hogy Magyarországon a ragadozóállomány sokkal nagyobb annál, mint ami kívánatos lenne. Ebből értelemszerűen következik, hogy a hasznos – vagy akár védett – fajok, mint például a nyúl vagy fácán példányszáma viszont nagyobb ütemben csökken az ideálisnál.

Földvári Attila szerint a felháborodott állatvédők nem veszik figyelembe, hogy a róka vagy az aranysakál így is, úgy is enni fog. Tehát egy – sőt, több – másik állat mindenképp el fog pusztulni. Fontos, hogy ezt a kérdést összefüggéseiben kell nézni, nem szabad kiragadni egyetlen fajt, vagy akár egyedet.

Aki mondjuk egy bizonyos rókakölyköt próbál megvédeni, nem látja át, hogy ha ez a kölyök felnő, hány másik állat pusztulását okozza majd.

Amelyek ráadásul hasznosak is a húsuk miatt az ember számára, vagy éppen hazánk biológiai sokféleséget növelik. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a nagyvárosoktól távolabb, ahol komoly károkat okoznak a rókák vagy a sakálok a háziállatok állományában, merőben más az érintettek hozzáállása a ragadozókhoz.

Videó: vörös róka nyulat eszik

"
Akár tetszik, akár nem, a vadgazdálkodás egy szükségszerű dolog. Ennek pedig része az is, hogy bizonyos fajokból többet ejtsünk el, valamint ilyen szabályokat alkossunk, mint az elejtési jelek bemutatása

– összegezte a szóvivő. Hozzátette ugyanakkor, hogy aki életében először szembesül ezzel, valóban bizarrnak találhatja. De pillanatnyilag nem nagyon tudnak jobb módszert az ellenőrzésre.

Ami a távoli jövőt illeti: ha minden hivatásos vadásznak lesz okostelefonja, elképzelhető, hogy fotón is be lehet majd mutatni az elejtett állatokat. De csak akkor, ha a képfájl metaadataiból pontosan kiderül a helyszín és az időpont, valamint az adott példányt is teljes biztonsággal azonosítani lehet.

Azon kívül viszont, hogy bizonyos emberek számára ellenszenves lehet a módszer, Földvári szerint nem sok minden indokolja a megszüntetését.

"
Azt gondolom, hogy ha valaki megnézné, mi zajlik például egy baromfitelepen, ennél jóval felháborítóbb dolgokat találna, és sokkal inkább felkaphatná a vizet

– árnyalta a képet. Ott ugyanis hasonló dolgok történnek, csak élő állatokkal.

roka4szajko

Szerinte szinte minden állatokkal kapcsolatos szakmában lehet ilyen, elsőre vitathatónak tűnő pontokat találni – vegyük például a szarvasmarhák billogozását, füljelzőkkel történő megjelölését, vagy a fajtatiszta kutyák fülén gyakran használt tetoválást.

"
A laikusok ezeken a módszereken érthető módon fennakadnak, de aki kicsivel jobban beleássa magát a témába, könnyen beláthatja, hogy szükségesek és semmi kivetnivaló nincs bennük

– foglalta össze.

Egy kommentelőnk szerint az okostelefonos módszer egyébként sem lenne megbízható. "Ha most egy vadász elejt egy rókát, és értesíti a haverjait, mindegyikük készíthet egy-egy képet a saját gépével, csak mindig odébb kell vinniük a rókát, hogy ne legyenek egyformák a képek. Sajnos az exif-adatok (kép készítésének időpontja, GPS-koordináták, stb.) semmire sem jók, azokat utólag számítógépen lehet szerkeszteni, változtatni. Vagyis tényleg csak az elejtett példány egyedi azonosíthatósága a megoldás, node ki fogja összehasonlítgatni a képeket, hogy vajon szerepel-e egy róka másvalaki képén is. Úgyhogy jobb megmaradni a bevált módszernél." - írta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy olasz lap csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál – Orbán Viktor szerint semmi köze hozzá, perrel fenyeget
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 millió eurós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.


Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.

A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.

A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.

A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.

Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.

A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.

FRISSÍTÉS:

Orbán Viktor hétfőn 16:11-kor Facebook-oldalán az alábbi posztot tette közzé:

„Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van. Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a diákoknak a magyarérettségi második részében
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kijöttek a magyarérettségi megoldásai, egyelőre a nemhivatalos formában
Az Eduline minden évben közzéteszi a megoldásokat az egyes érettségi napok végeztével. A magyarérettségi első és második részének is megvannak már a nemhivatalos megoldásai.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Az Eduline közölte a nemhivatalos megoldásokat a magyarérettségiről.

Itt vannak a magyarérettségi első részének a megoldásai:

Itt pedig a második részé:

Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: indulnak a sajtóperek – A miniszterelnök kamu hírnek tartja, hogy hozzá kapcsolják az olasz luxusvillát
Villámközleményben reagált a kormányfő a sajtóértesülésekre, amelyek szerint köze lehet egy olaszországi villához. Az ingatlant kormányközeli cég vehette meg az értesülések szerint.


Rövid cáfolattal reagált Orbán Viktor miniszterelnök azokra az olasz sajtóban felröppent információkra, amelyek szerint egy hozzá közel álló érdekcsoport egy frissen alapított cég révén megvett egy több mint 1,7 milliárd forint értékű villát, az olaszországi Varesében.

A festői tájon fekvő házról mi is írtunk: itt vezettük le, hogy az olasz sajtó hogyan kötötte a szálakat a magyar kormányhoz közeli vállalatokhoz és személyekhez.

A magyar kormányfő a Facebook-oldalán nevezte kamu hírnek az értesüléseket. Egy rövid posztban közölte: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van.” Ironizálva hozzátette:

„Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”

Link másolása
KÖVESS MINKET: