Aki négyszer vétette el Ázsiát
1492. április 17-én a spanyol uralkodópár, Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd évekig tartó gondolkodás után végre engedélyt adott Kolumbusz Kristófnak, az igencsak költséges, 2 millió maravédi költségvetésű expedícióra, hogy nyugatra hajózva próbáljon meg eljutni Keletre.
A felfedezőút indulását több dolog is egyre sürgette. Ilyen volt egyrészt az Európában bekövetkezett népességrobbanás, másrészről az új kereskedelmi utak kialakításának igényeaz oszmánok által elzárt Ázsia és Európa közti útvonalon. Ráadásul az Európai aranybányáki is kimerülőben voltak. (Talán tudjátok, hogy akkoriban az európai aranytermelésben Magyarország az első helyen állt, olyannyira, hogy a XIII. század második felében aranytermelésünk az európai termelés öthatodát, a világtermelés kéthatodát, ezüsttermelésünk pedig az európai termelés egynegyedét adta.) A Kolumbusznak felajánlott jutalom az új területekről származó vagyon 10%-a volt.
Persze a felfedezésekre aligha kerülhetett volna sor, a technikai feltételek fejlődése nélkül. Az addig elterjedt karakkot új hajótípus váltotta fel, a karavella, amely nagy vitorlafelületének köszönhetően alkalmasabb volt a nyíltvízi hajózásra, eltávolodhatott a partoktól, ezért az óceánon megbízhatóbb szállítóeszköznek bizonyult elődjénél. Első hajóútjára 90 fős legénységgel, két ilyen hajóval, a Ninával és a Pintával, valamint a nagyobb, de jóval lassabb karakk típusú vezérhajóval, a Santa Mariával indult el, aminek a fővitorláját Ferdinánd és Izabella monogramja díszítette.
Az utat arra a XV. századi véleményre alapozták, hogy Európa és Ázsia egyetlen földrész, melynek keleti és nyugati széleit csupán egy keskeny víztömeg választja el egymástól. A tervezett út távolságát Kolumbusz igencsak alábecsülte az 5300 km-rel, hiszen a valós távolág 23000 km volt. 1492. augusztus 3-án a Saltés-zátonynál szedték fel a horgonyt és vágtak neki az útnak. Hat nap múlva Pinta többszöri meghibásodása miatt (kétszer eltörött a kormánya, valamint a hajó testén rés keletkezett) megszakították az akciót a Kanári-szigeteknél és a javítás miatt szeptember elejéig ott is maradtak.
Szeptember 9-én hagyták el El Hierrot, a Kanári-szigetek utolsó szigetét. A hajók október 7-éig nyugat felé haladtak, de akkor a kapitány irányt változtatott és nyugat-délnyugat felé ment tovább. 4 nappal később Kolumbusz szárazföld jeleit vélte felfedezni a horizonton, a tisztjei azonban nem láttak semmit. Másnap hajnali 2 órakor egy őrszem végre megpillantotta a Bahama-szigetek partvonalát. A sziget lakott volt, az ott élő embereket az admirális indiánoknak nevezte el.
Kolumbusz így jellemezte a népet: „Papagájokat hoztak nekünk, és gyapotfonalat gombolyagban, hajítódárdákat és sok más holmit, s mindezt elcserélték más tárgyakra, amelyeket mi adtunk nekik. De nekem úgy tűnt, hogy ezek az emberek szegények. Mind meztelenül jártak, ahogy az anyjuk megszülte őket (…) Minden ember, akit én láttam, fiatal volt még és jó testalkatú. Testük, arcuk nagyon szép volt, a hajuk azonban durva, akárcsak a lovak sörénye és rövid, a bőrük pedig olyan színű, mint a Kanári-szigetek lakóié, akik nem feketék és nem fehérek.”
„Néhányan kifestik magukat fekete festékkel, mások vörös festékkel; ismét mások azzal, ami a kezük ügyébe esik, némelyikük az arcát festi, mások meg az egész testüket, de vannak olyanok is, akik csak a szemüket vagy az orrukat. Nem viselnek és nem ismernek vasfegyvereket: amikor megmutattam nekik kardjainkat, megragadták az élénél és tudatlanságukban megvágták ujjaikat.”
Ünnepélyes szertartás keretében Spanyolország birtokává tette a szigeteket, majd miután aranyat, fahéjat, borsot, szegfűszeget és egyéb más fűszereket nem talált továbbindultak délnyugati irányba a legközelebbi sziget felé. Magukkal vittek hét embert, akik közül ketten a következő napon megszöktek, a többiek pedig meghaltak a hajón. A két hetes úton a mai Rum-sziget, Hosszú-sziget és Crooked-sziget mellett haladtak el. Itt ismerték meg a dohányt, a szivart és a függőágyat, majd Kubában a burgonyát és a kukoricát. November 13-án elindultak, hogy megkeressék az Arany-szigetet.
December 5-én elérték Hispaniola szigetét, ahol fejlett őslakosokat talált. Itt hagyott 39 embert – ők voltak Amerika első spanyol telepesei. Tovább hajózva Szenteste érték el a Szent-fokot, ahol a Santa Maria korallzátonyra sodródott és elsüllyedt. Mivel az egyetlen épen maradt hajó, a Nina jóval kisebb volt, a legénység egy részét Hispaniolán kellett hagyni. Egy évre elegendő élelmet hagytak a szigeten maradóknak. Január 2. napján kihajóztak a Navidad-öbölből és a jószerencsének köszönhetően négy nap múlva összetalálkoztak a Pintával, amelyet korábban elvesztettek, így együtt folytathatták tovább az útjukat.
A 37. szélességi fok elérésekor keletnek fordulva hazafelé vették az irányt, de óriási viharba keveredtek és a Pinta eltűnt. A vihar olyan hatalmas volt, hogy Kolumbusz nem tudta biztosan, merre járnak. Február 18-án ismeretlen part mellett vetettek horgonyt, mint később kiderült a portugál Santa Maria-sziget partjainál. Némi csetepaté után újra kihajózhattak Kasztília felé. 1493. március 5-én Ristello kikötőjébe futott be a Nina. Európa, ezáltal az Óvilág tehát 1493-ban megkapta az első információkat Amerikáról.
Kolumbuszt hazatértekor az egekig magasztalták így hamarosan újra elindult 17 hajóval és 1200 telepessel Hispaniolára. Harmadik útján felfedezte Trinidadot és Venezuelát, utolsó útján pedig Közép-Amerika partvonalát. Néhányan úgy vélik, hogy Kolumbusz hajóin jutottak el a magyar pálosok is az Újvilágba, de erről sajnos megbízható forrásunk nincs. Az viszont igaz, hogy a portugál területen lévő pálos kolostorok szerzetesei 1495-től tevékenyen részt vettek az őslakosság megtérítésében, és ők alapították Argentína, Peru és Paraguay néhány monostorát.
A négy felfedezőút ellenére Kolumbusz sohasem ébredt rá arra, hogy nem érte el Ázsiát.
Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!
