MÚLT
A Rovatból

A Világ Igazai: emberek, akik az életüket kockáztatva mentették zsidó társaikat a vészkorszakban

Többszáz magyar neve maradt fenn, aki életét sem féltve óvta zsidó barátait, vagy akár idegeneket is. A Világ Igazai közül nem egy köthető a XII. kerülethez, köztük volt a hírhedt nyilas vezető, Kun Páter közvetlen szomszédja is. 
Fotó: Fortepan/Fortepan - szmo.hu
2021. február 16.



Egy karszalag és egy fegyver - mindössze ennyire volt szükség 1945 telén, hogy a nyilasok következmények nélkül garázdálkodjanak a fővárosban. Kun András és társai többszáz embert mészároltak le a Maros utcai kórházban, a Bíró Dániel kórházban és az Alma utcai szeretetotthonban.

“Ekkoriban a pesti zsidóság többsége a gettókban próbált túlélni, a nyilasok egy kisebb részüket deportálták. Ennek oka az volt, hogy maga Szálasi Ferenc sem rajongott a deportálás ötletéért” - mondja Lenthár Balázs, történész. “Szálasinak persze nem a felebaráti szeretet miatt nem tetszett a deportálás, hanem az volt vele a baja, hogy ezáltal a zsidók német táborokba, hadiüzemekbe mennek dolgozni, holott ő azt szerette volna, ha a kényszermunkájukkal inkább a hungarista háborús erőfeszítéseket segítik.”

Tévedés lenne azt gondolnunk, hogy az akkori magyar lakosság minden tagja érzéketlenül figyelte az eseményeket.

A XII. kerületi Apor Vilmos téren álló Igazak Falára vésve találjuk a II. világháború idején tevékenykedő embermentők nevét.

Nagy részüket a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet már a Világ Igaza kitüntetésben részesítette, de ebben a cikkben megemlítünk olyanokat is, akik nem kaptak kitüntetést.

A tér névadója, Apor Vilmos győri püspök maga is százakat bújtatott és segített oltalomlevélhez. Győr ostrománál halt vértanúhalált: egy szovjet katona lőtte meg, amikor megtagadta a rezidenciáján rejtőző menekültek kiadását.

A legtöbb embermentő neve azonban ma ismeretlenül cseng, annak ellenére, hogy nagyszüleink, dédszüleink szomszédságában laktak, sőt, sokan nekik is köszönhetjük az életünket.

Éppen Kun Páter költözött a szomszédjába



Kálló Ferenc, azaz Kálló Esperes nevét ma egy Sas-hegyi utca is őrzi. Kálló a mai Alkotás utcában lévő helyőrségi kórház lelkésze volt. A humanista pap mindvégig kiállt a zsidóság mellett, még ha ezt a legnagyobb titokban tette is: eleinte csak szökött munkaszolgálatosokat, majd 1944-től zsidók százait mentette meg, akik közül sokak számára ő maga állított ki keresztlevelet. Ez a tevékenysége azonban idővel a nyilasoknak is szemet szúrt.
Az esperest csellel sikerült tőrbe csalniuk: október 28-án egy nyilas kereste fel Kállót Márvány utcai lakásán, azzal az ürüggyel, hogy egy betegnek kellene feladnia az utolsó kenetet. A pap természetesen vele tartott.

Holttestét másnap találták meg, a boncolás szerint egy géppisztolylövéssel végezték ki. Ma a Farkasréti temetőben nyugszik, sírját 2013-ban újraszentelték.

Mindössze néhány sarokkal arrébb, a Böszörmény úton élt Dr. Zolnay Kálmán, az Igazságügyi Minisztérium munkatársa. Zolnay ugyan állami tisztviselő volt, de nem értett egyet a zsidóellenes politikával. Hamis keresztlevéllel szöktette meg barátja, a munkaszolgálatra elhurcolt Dr. Benkő Gyula feleségét, az állapotos Klein Erzsébetet és kisfiát, Mihályt a csillagos házak egyikéből. Anya és fia, valamint az addigra megszületett kisebb testvér, János a Lukács fürdő melletti gyógyszállóban talált menedéket. Később, egy nyilas razzia alkalmával az itt tartózkodók közül 35 főt elhurcoltak és a jeges Dunába lőttek, Benkő családja azonban a papíroknak hála ép bőrrel úszta meg az akciót.

A nyilas kormány hatalomátvétele után Dr. Zolnay a Böszörményi úti lakásában folytatta a zsidómentést. A lakás kulcsát bizalmi emberére, a házmesterre bízta, így ő akár Zolnay távollétében is bármikor beengedte a segítséget kérőket.

Végül azonban maga Zolnay is bújkálni kényszerült: szerencsétlenségére a Kun Páterként hírhedtté vált nyilas gyilkos, Kun András éppen abba a házba költözött be, ahol a tisztviselő lakása is volt.

Fotó: Fortepan / Fortepan

Tőle párszáz méterre, a mai Turul-szobor helyétől nem messze lakott Urr Ida, aki lakása ablakából éjjelenként láthatta, hogyan lövik agyon a Királyhágó térre hurcolt zsidókat. A Svéd Vöröskeresztnél is praktizáló orvosnő hivatásához méltóan védte az emberi életet: nemcsak lakásán, de egy külön erre a célra bérelt házban is menedéket nyújtott a rejtőzködőknek. Arra is volt példa, hogy maga állta el az ajtót az érkező nyilasok elől, míg a bújtatottak, Dr. Árvai Irén és lánya, Beáta a hátsó kapun keresztül elmenekülhettek. Urr Idának a gyógyítás mellett a versírás volt a szenvedélye, líráját többek közt a háború rémségei ihlették: “üres a város/vagonba préselt gyárosok/pékek/szemembe néznek” - írta például.

A XII. Kerületi nyilasház közvetlen közelében nyújtott zsidó gyerekeknek menedéket a környéken egy jómódú asszony, Zsindelyné Tüdős Klára is, aki az Operaház jelmeztervezője és a híres Pántlika Szalon tulajdonosa volt, ahol népies ihletésű ruháit árulták. Második férje, Zsindely Ferenc kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter, ő maga pedig az Országos Református Nőszövetség alapítója volt. A kiterjedt kapcsolatrendszerrel bíró nő, Istenhegyi úti villájában zsidó családokat rejtegetett, de a svéd követséggel együttműködésben több helyen is létesített búvóhelyeket. Menleveleket szerzett a zsidó gyerekek és felnőttek számára, vagy épp a Svéd Vöröskereszt védelme alá helyezte őket, mintegy 70-80 embert mentve így meg a haláltól.

“Ne feledkezzünk meg Ocskay László századosról sem, aki 1944-ben és 45-ben Budapesten mintegy 2500 embert mentett meg” - mondja Lenthár.

“Mivel Ocskay személye nem passzolt az 1945 utáni hazug antifasiszta narratívába, ezért feledésre ítélték, holott a korszak egyik legtisztességesebb embere volt.”

A “magyar Schindlernek” is nevezett katonatiszt a trianoni békediktátum után civil pályára lépett, 1943-ban azonban újra szolgálatra jelentkezett a Magyar Királyi Honvédségbe, amire feltehetően a segítő szándék vezérelte. Ocskay az úgynevezett ruhagyűjtő század parancsnoka lett: az ő feladatuk volt, hogy a német hadseregnek ruhákat szerezzenek, tisztítsanak és javítsanak.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
1800 éves ábrázolás került elő Jézusról, amin teljesen máshogy nézett ki, mint eddig tudtuk
Egy oxigéntől elzárt föld alatti sírkamrának köszönhetően maradt fenn szinte tökéletes állapotban a 3. századi falfestmény. A felfedezés egy régészeti leletsorozat része, amely alapjaiban rengeti meg a vallás korai terjedéséről alkotott elképzeléseket.


Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

A képen egy szakáll nélküli, rövid hajú, előkelő római ruhát viselő fiatal férfi látható, akinek arcvonásai, ruhájának redői és a vállán cipelt kos is élesen kivehető.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

Nem véletlen, hogy a Jelenések könyve ezt a helyet „a Sátán trónjának” nevezi, a császárt pedig a „Fenevadnak”, akinek száma a 666.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

„Anatólia – a mai Törökország – sok tekintetben a korai kereszténység bölcsője volt.”

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

a birodalom központját is Konstantinápolyba, a mai Isztambulba helyezték át, amikor a kereszténység államvallássá vált.

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Évtizedes hallgatás tört meg – Kovács Kati szerint őt és Cserháti Zsuzsát is zaklatták
Kovács Kati szerint a Kádár-korszak zeneiparát nem mindig szakemberek irányították, ami súlyos visszaélésekhez vezetett. Az énekesnő szerint az akkori hatalmasságok zaklatásai őt is elérték, de Cserháti Zsuzsa sorsát pecsételték meg igazán.


Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

„Akkoriban is voltak munkahelyi zaklatások, amelyeken én könnyedén túlléptem, mert ilyen a természetem. Cserháti Zsuzsa viszont – aki ugyanúgy megszenvedte azt az időszakot – sokáig élete fő tragédiájaként emlegette, hogy mennyi abúzus érte.”

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

„Szinte le sem jöttem a szín­padról, amikor a kezembe nyomtak egy lakáskulcsot, majd közölték: ha akarok, még ma odaköltözhetek.”

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Megoldhatták a piramisok legnagyobb rejtélyét: egy új modell megmutatja, hogyan épültek
Vicente Luis Rosell Roig független kutató szerint nem egy, hanem négy rejtett, belső rámpán hordták fel a köveket a Nagy Piramishoz. Az elmélet konkrét javaslatot is tesz arra, hol keressék a fizikai bizonyítékokat a piramis sarkaiban.


Ahhoz, hogy Hufu fáraó 27 éves uralkodása alatt felépüljön a sírhelyéül szolgáló Nagy Piramis, a számítások szerint átlagosan hárompercenként kellett egy-egy, akár 15 tonnás kőtömböt a helyére tenni. A legtöbb eddigi elmélet, mint például egyetlen hatalmas külső vagy belső rámpa használata, elbukik ezen az időkorláton.

Egy friss, a Nature-portfólióhoz tartozó tudományos lapban megjelent tanulmány most egy olyan számítógépes modellel állt elő, amely megmutatja, hogyan oldhatták meg a feladatot.

A titok nyitja négy, a piramis peremébe integrált, spirálisan emelkedő rámpa lehetett, amelyek a fő szerkezet elkészülte után a visszatöltés miatt nem hagytak külső nyomot.

Vicente Luis Rosell Roig független kutató részletes modellje szerint az ókori építők nem egy, hanem négy, a piramis alapjának különböző pontjairól induló, spirális rámpát használtak párhuzamosan. A módszer lényege, hogy a rámpák a piramis szerkezetén belül, annak külső élei mentén haladtak felfelé, így nem kellett hozzájuk külön óriási anyagmennyiséget felhasználni. A fő szerkezet elkészülte után egyszerűen beépítették, feltöltötték őket, eltüntetve a nyomukat.

A szimuláció kimutatta, hogy míg egyetlen rámpával közel fél évszázadba telt volna a munka, a négypályás rendszer már képes volt biztosítani azt a folyamatos anyagáramlást, ami lehetővé tette a 27 éves építési idő tartását.

Az elmélet nemcsak egy légből kapott ötlet, hanem konkrét, ellenőrizhető állításokat is tesz.

A modell szerint a rámpák éles kanyarodása miatt a piramis sarkaiban a kőelemek illesztése vagy a szerkezeti egység eltérő lehet a többi részhez képest.

A tudományos közösség izgalommal fogadta a felvetést, bár a végső szót a jövőbeli terepi kutatások mondhatják ki. Roland Enmarch, a Liverpooli Egyetem egyiptológusa szerint a modell logikus magyarázatot kínál. „Ez egy nagyon érdekes magyarázat a piramis építésére” – nyilatkozta, de jelezte, hogy a bizonyításhoz fizikai adatokra van szükség.

A kutatónak „további bizonyítékokra lesz szükség – többek között olyan szerkezeti rendellenességek még pontosabb feltérképezésére a sarokpontoknál, ahol a rámpa hirtelen irányt váltott volna.”

A másik kulcskérdésre, a hatalmas kőtömegek helyszínre szállítására szintén nemrég érkezett válasz. Egy 2024-es tanulmány geológiai bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy az ókori Egyiptom idején a Nílus egyik mára kiszáradt ága, az úgynevezett Ahrámát-ág egészen a gízai plató lábáig folyt. Ez a vízi útvonal lehetővé tette, hogy a többtonnás kőtömböket hajókkal szállítsák a bányáktól szinte közvetlenül az építkezés helyszínére.

Via BBC Science Focus


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Farkas Bertalan: Az űrrepülés egy kétesélyes küldetés – 46 éve a hősünk volt, ma egy üres épület viseli a nevét
Az első magyar űrhajós küldetése hatalmas kockázatot rejtett, de sikere egy egész ország hősévé tette. Ennek ellenére a tiszteletére épült gyulaházi űrközpont évek óta kihasználatlanul áll, beváltatlan ígéretként.


Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

„Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz”

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

Az utazás azonban nem csak a tudományról szólt. Amikor Farkas Bertalan az űrből olvasott esti mesét a magyar gyerekeknek, magával víve a tévémacit, egy egész nemzetet kapcsolt be a kalandba, emberközelivé téve a felfoghatatlan csúcstechnológiát.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas Bertalan évtizedekig várt utódjára, és a HUNOR Program során aktív mentorként segítette a felkészülést. A két generációt képviselő űrhajós kapcsolata szimbolikussá vált.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk