prcikk: A szappan, ami a feketepiacon aranyat ért | szmo.hu
MÚLT
A Rovatból

A szappan, ami a feketepiacon aranyat ért

Így lett a Baeder-féle bébiszappanból előbb háborús csereáru, majd a szocialista nők kedvenc piperecikke, a Baba szappan.
Forrás: Tó-retró blog - szmo.hu
2020. december 30.



A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.
Megálmodta, a legjobb magyar orr

Az idén 100 éves Baba története nem is Magyarországon, hanem a tengerentúlon, Amerikában kezdődött valamikor a XX. század legelején, ahol Baeder Hermann kitanulta a vegyi- és szappanfőző mesterséget. Ezt a tudását kamatoztatva tért vissza hazánkba, ahol 1912-ben saját szappanfőző műhelyt nyitott, amelyre 1913-ban az Illatszertár újság már Baeder és Társaként hivatkozik, ugyanis a tehetséges vegyész felesége, Bródy Róza is betársult időközben a jól menő üzletbe. A műhelyben kozmetikai cikkeket és pipereszappant gyártottak, s a forgalom bővülését 1918-ban egy vadonatúj, modernül berendezett gyár üzembehelyezésével igyekeztek kiszolgálni.

Baba szappan

Az I. Világháborút követően évről-évre sorra dobták piacra a különböző termékeket és márkákat, így 1920-ban a Baba szappant (akkor még Baby-soap felirattal), majd a Chypre-szappant, az Origanát, Velmetinát és a gyermekszobák nélkülözhetetlen cikkét, a Baeder-féle hintőport. A szájápoló szerek közül az Оvenal fogport, fogkrémet és szájvizet érdemes megemlíteni, de a kor asszonyai imádták a gyár rúzsait és parfümjeit is. Állítólag Baeder Hermannak volt a legjobb orra Magyarországon, így nem csoda, hogy illatos cikkei igen népszerűvé váltak. 1923-ban a Baby márka alá már egy teljes gyermekápoló termékpaletta tartozott: egy lanolinos Baby Cream, gyermekhintőpor, Baby púder és szappan.
A két háború között kezdődött a profi babaápolás

A két világháború között a Baeder társaság módszeresen építette versenytársaival közösen a gyermekápoló termékek piacát, így a korabeli sajtóban tömegesen jelentek meg a különböző okító cikkek az újdonsült kismamáknak. Ezekben részletesen elemezték a babaápolási tudnivalókat, azaz, hogy

36 fokos vízben, zsíros Baby szappannal érdemes a kicsit mosdatni, majd bőrápoló olajjal és hintőporral kell kezelni érzékeny bőrét.

A cikkek tudományos hátterét a Baeder partnereként a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Gyermekklinikája és a Stefánia Gyermekkórház biztosította, akik folyamatosan ellenőrizték a Baba termékek minőségét és összetételét. A Baeder féle Baba szappan pedig valóban nagyon népszerű lett, szinte nem volt olyan kisgyermekes háztartás, ahol ne tartottak volna belőle. A nagy szappanbiznisznek azonban a II. Világháború véget vetett.

Háborús zugbiznisz, avagy amikor a Baba aranyat ért

A harcok következtében ugyanis a mezőgazdaság és az állattenyésztés még az élelmezés célú zsiradékellátást sem tudta biztosítani, így egyszerűen

nem volt elég alapanyag a szappankészítéshez.

A Baeder gyár is folyamatosan zsiradékhiánnyal küzdött, ami a boltokban és a gyógyszertárakban állandó szappanhiányhoz vezetett. Ezt a helyzetet tetézte az is, hogy a vidéki háziasszonyok sem főztek szappant otthon, mivel lúgból (ez a szappankészítéshez szükséges) is igen kevés volt. Végül a lakosság ellátását felügyelő bizottságok fejkvótákat állapítottak meg a szappanokból is, az élelmiszerekhez hasonlóan.

A gyermekes családok havonta 1-2 Baba szappant kaphattak, persze, ha a Baeder-gyárnak sikerült teljesítenie a tervet, és el tudta azokat készíteni. Mivel a zsiradékhiány miatt az általános szappanok zsírtartalma már alig-alig érte el a 20-30%-ot, így a fekete-piacon kurrens cserecikk lett a jóval jobb minőségű, minimum 80%-os zsiradéktartalommal bíró Baba szappan.

A gyermekápolásra szolgáló szappanoknak ugyanis rendeletben határozták meg az összetételét, és a termék minősége nem romolhatott egy bizonyos szint alá. Ez a szappanínség még a háborút követő évben, 1946-ban is tartott, s csak a mezőgazdasági termelés és a megfelelő mennyiségű zsiradék szüntette csak meg.

A Kádár-korban a kék-fehér Baba volt a legnépszerűbb

Bár 1949-ben a Baeder Rt-t még az eredeti nevén említik, természetesen a szocialista rendszerben ezt az üzemet is államosították. A márkák, termékek, azok receptúrái, a gyártósorok és az ingatlan is mind köztulajdonba került, és megalapozta Magyarország pipere-hírnevét a KGST piacokon. A szappangyártást központosították, a háború előtt létező csaknem 30 féle, különböző cégektől származó márkát megszüntették, és az ország átállt a tömegtermelésre. 1979-ben a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat és a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat égisze alatt, évente összesen mintegy 14 000 tonna pipereszappant gyártottak. Ennek kisebb részét exportálták: a Szovjetuniótól Kanadáig, Etiópiától az NSZK-ig számos országba eljutottak a KHV szappanjai.

A legtöbbet azonban itthon értékesítették, hiszen mi magyarok akkoriban átlagosan 1 kg 25 dkg-ot fogyasztottunk el szappanból évente fejenként, míg például a svájciak 92 dekát, a nyugatnémetek pedig alig egy kilót. Az előkelő hely azonban korántsem csak a magyarok tisztaságszeretetére utalt, hanem inkább arra, hogy a viszonylag olcsó szappanárak miatt sok háziasszony pipereszappant használt a mosáshoz is.

A legolcsóbb Baba szappanból fogyott akkoriban a legtöbb, ezt követte a Caola, a Kék Vörös és a Camea. A vidékiek különösen szerették a kék-fehér csomagolású Babát, amelyet nemcsak a kisgyermekes családok fürdőszobáiban lehetett megtalálni.

A Baba már nem csak a babáké

A Baba szappant ugyanis már a Kádár-korban sem csak a pici babák fürdetésére használták, hanem ezzel tisztálkodott a család minden tagja. A szappan széles körű felhasználását népszerűsítették a különböző szakértői cikkek is. A Dolgozó Nőben, az Ifjúsági Magazinban és még a Népszabadságban is a Baba szappant ajánlották arcmosáshoz normál bőrre, smink-lemosáshoz a hölgyeknek és a problémás tinédzser-bőrre is ezt javasolták.

Többször is hangsúlyozták, hogy a Baba szappan használata azért hatékony, mivel ez több zsiradékot tartalmaz, és nincs benne allergizáló hatású illat- és fertőtlenítő anyag.

A rendszerváltás környékén hozzánk is megérkeztek a nagy nemzetközi babaápoló márkák, és a szappanos bébifürdetés nimbusza is leáldozott. A márka mai tulajdonosa, az Unilever 1991-ben jött vissza Magyarországra, és globális márkái mellé - stratégiájához híven - egy erős helyi márkát is keresett. Ez lett a Baba! Akkor még a gyártást továbbra is a Caola végezte az előző rendszer örökségeként, de az Unilevernél ezzel párhuzamosan elindult a saját márkafejlesztés is. Ebben a folyamatban az a vonal – miszerint a Baba az egész családnak szóljon - tovább erősödött. A kétezres évek elején a férfiak számára is elkezdett külön termékeket kínálni a márka, így még jobban eleget tett az ’egész család számára’ kijelentésnek. Az egykori babaszappanból így piacvezető kozmetikai márka lett, az egész ország ismeri a Baba márkát és pöttyös dizájnját, valamint szinte minden háztartásban megtalálható egy Baba termék.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es és 80-as évekre és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta csoporthoz!
Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Az anyja lehetnék” – Edith Piaf 20 évvel fiatalabb szerelmét mindenki aranyásónak tartotta, amíg ki nem nyitották a végrendeletet
A francia sanzon királynőjének utolsó férje, Théo Sarapo pénz helyett hatalmas tartozást örökölt. Megtehette volna, hogy lemond mindenről, és éli világát tovább. Ő más utat választott.


Párizs, 1962 ősze. A vakufények és a tolakodó újságírók gyűrűjében egy törékeny nő kapaszkodik egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb, feltűnően jóképű férfi karjába. A legendás Edith Piaf, a sanzon királynője ekkor már súlyos beteg. Az orvosok többször megműtötték,

a teste lassan felmondta a szolgálatot, a hangja, amely egykor milliókat babonázott meg, már csak foszlányokban emlékeztet régi önmagára.

Ebben a kétségbeejtő állapotban mutatja be a világnak új férjét, a görög származású párizsi fodrászfiút, Théo Sarapót, polgári nevén Théophanis Lamboukast. A közvélemény és a sajtó azonnal ítéletet mond. A lapok hasábjain és a kávéházak teraszain mindenki biztosra veszi, hogy a fiatalember kizárólag a világsztár hatalmas vagyonára és a busás örökségre pályázik. A kegyetlen pletykák futótűzként terjednek, miközben a valóság, amely a zárt ajtók mögött és a későbbi végrendelet soraiban lapul, egy egészen más, sokkal megrendítőbb történetet rejt.

A provokációnak tűnő kapcsolat 1962 januárjában kezdődik, amikor a zenei karrierről álmodó Sarapo megismerkedik az énekesnővel.

A viszony gyorsan komolyra fordul, és a pár 1962. október 9-én, napra pontosan egy évvel és egy nappal Piaf halála előtt, hivatalosan is összeköti az életét.

A házasulók a párizsi tizenhatodik kerületben tartják a polgári szertartást, majd a görög ortodox Szent István-székesegyházban tesznek fogadalmat Isten színe előtt. A frigy nem hoz békét, sőt, valóságos sajtócunamit indít el. A korabeli újságírók „a görög gigoló” névvel illetik a férfit, és a gúnyolódás még Piaf közvetlen környezetét is megmérgezi. A házasság előtti hezitálás egyik legmélyebb pillanatában maga az énekesnő is szinte visszakozik.

„Mindent törölj, nevetséges leszek, az anyja is lehetnék!”

– mondta Edith Piaf Danielle Bonel titkárnőnek és bizalmasnak a házasságkötés előtti feszült pillanatokban.

Csakhogy a reflektorok vakító fénye és a gúnyolódó címlapok mögött egy egészen más dinamika működik a mindennapokban. A színpadon még egy utolsó, hatalmas fellángolást élnek át együtt. Duóként állnak a közönség elé, és 1962-ben közösen veszik fel Michel Emer szerzeményét, az À quoi ça sert l'amour? című dalt. Szeptember 27-én a párizsi Olympia színpadán is együtt énekelnek, majd 1963-ban a Bobino színházban adnak közös estet. A zenei kémia működik, de a színpadi fények kialvása után Sarapóra egy sokkal nehezebb szerep vár. Piaf állapota drasztikusan romlik. Házaspárként Dél-Franciaországba, először Cap-Ferrat, majd Plascassier térségébe költöznek, ahol bérelt villákban próbálják átvészelni a legnehezebb hónapokat. Sarapo ekkor már nem csupán férj és duettpartner, hanem teljes munkaidős ápoló.

Ő viszi a karjában a feleségét, amikor az már képtelen lábra állni, ő eteti kanállal, ő viszi ki a friss levegőre, és egyetlen percre sem hagyja magára,

miközben azok a barátok és haszonlesők, akik évtizedekig a tehetségéből éltek, sorra elmaradnak mellőlük.

A végjáték 1963 októberében érkezik el. Edith Piaf október 10-én, a Grasse közelében fekvő Plascassier-ben örökre lehunyja a szemét. A halál pillanata után Sarapo és a legszűkebb baráti kör egy utolsó, kétségbeesett és törvénytelen lépésre szánja el magát. Mivel Piaf mindig is azt hajtogatta, hogy Párizsban szeretne meghalni és onnan akar végső útjára indulni,

a férj és a kísérők aznap este egy mentőautóval, a legnagyobb titokban a francia fővárosba viszik a holttestet.

A hivatalos bejelentést csak másnap, október 11-én teszik meg Párizsban. Az egész országot mélyen megrendíti a hír. A lemezboltok polcairól a hétvége folyamán a vásárlók az összes Piaf-lemezt elkapkodják.

„Edith Piaf reggel hétkor halt meg Párizsban, és néhány órával később barátja, Jean Cocteau… egy órakor maga is meghalt” – írta Janet Flanner újságíró a gyász napjainak krónikásaként.

A temetés a Père-Lachaise temetőben tízezreket vonz, a tömeg szinte áttöri a kordonokat. Amikor azonban a nemzeti gyász első hullámai elülnek, a család szembesül a hagyatékkal. A pletykák és a rosszindulatú várakozások szerint a fiatal özvegy most teszi rá a kezét a mesés vagyonra. A végrendelet felolvasásakor azonban mindenki elnémul.

A mítoszokkal ellentétben Edith Piaf nem hagy maga után milliókat. Sőt, egyetlen fillért sem hagy hátra.

Helyette egy gigantikus, felfoghatatlan méretű adóssághegy szakad a férj nyakába. A francia jogszabályok értelmében a házastársi öröklés során a tartozások is automatikusan az életben maradt félre szállnak. Piaf az élete során ugyan rengeteg pénzt keresett, de a bőkezűsége, a hatalmas háztartás fenntartása, a barátok folyamatos pénzelése, valamint az utolsó évek brutális orvosi és klinikai költségei teljesen felemésztették a bevételeit. A közkeletű adatok hétmillió francia franknyi azonnali tartozást említenek.

„A világ azt hitte, mérhetetlenül meggazdagodtam. Szeretném ezt egyszer s mindenkorra tisztázni. Edith halálakor nagyon kevés pénze maradt.

Nyilván sokat keresett, de mindent felemésztettek a háztartás fenntartásának költségei, a klinikák, a betegség, az orvosok – én pedig egy évvel később mintegy negyvenmillió frank adófizetési kötelezettséggel találtam szembe magam.

A lemezek után semmit sem kapok, mert a jogdíjakat bérként kezelik; márpedig örökösnek bért nem fizetnek. Így tehát kizárólag a szerzői jogok maradnak” – nyilatkozta Théo Sarapo énekes, Piaf özvegye.

Bár Sarapo megörökli a jogokat és dönthet az életmű felhasználásáról, ez azonnali készpénzt nem jelent az adóhatóság és a hitelezők felé. Ahelyett, hogy lemondott volna az örökségről és új életet kezdett volna, vállalta a teljes adósságállományt, és visszatért a színpadra. Éveken keresztül megállás nélkül koncertezett, turnézott és új dalokat vett fel, hogy minden megkeresett frankot a hitelezőknek és az adóhivatalnak utaljon át.

„Théo úgy döntött, hogy maradéktalanul visszafizeti ezeket az adósságokat. És ez sikerült neki”

– mondta Catherine Glavas Lamboukas, Piaf egyik örököse.

A sors azonban nem ad hosszú és békés életet a tartozásaitól végre megszabaduló férfinak. 1970. augusztus 28-án Sarapo a Limoges melletti Panazolnál, a D941-es úton haladt a Citroën autójával, amikor egy ittas sofőr letérítette az útról. A jármű egy fának csapódott. A mentők még élve emelték ki a roncsok közül, de a harmincnégy éves férfi három órával később a limoges-i kórházban belehalt a sérüléseibe. A család a legfőbb kívánságának megfelelően intézte a temetést.

A párizsi Père-Lachaise temetőben, Edith Piaf családi sírjában helyezték örök nyugalomra. Neve ott áll a fekete márványon, pontosan a felesége lábainál.

A férjtől aztán a családja örökölte Edith Piaf szerzői jogait. A testvérei ma Amerikában élnek és tovább ápolják az énekesnő emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Először azt hitték, itt a világvége: a Niagara-vízesés vize többször is elapadt az évek során
Egyik alkalommal éppen 1848 tavaszán, amikor Európa szerte forradalmak robbantak ki.
Sz. E. Fotó: Fortepan - szmo.hu
2026. március 22.



Képzeld el, amint több száz ember égő fáklyákkal a kezében sétál a Niagara-vízesés peremén. Pontosabban a vízesés hűlt helyén, miközben lent a meder közelében, ahol percekkel korábban még tajtékzott a víz, lovas katonák ügetnek.

Ez nem egy filmjelenet, hanem maga a valóság.

Többször is megtörtént, hogy a világ egyik leghíresebb természeti csodája egyszerűen megszűnt létezni.

A Niagara valójában nem egy, hanem három vízesés összefoglaló neve. A legnagyobb, a Patkó-vízesés javarészt Kanadához tartozik, tőle a Kecske-sziget választja el az amerikai oldalon lévő két kisebb zuhatagot, a Menyasszonyfátyol-vízesést és az Amerikai-zuhatagot.

1848 tavaszán, egyébként akkor, amikor Európában pont fegyveres felkelések és forradalmak zajlottak, egy kivételesen hideg tél után a márciusi meleg és az erős keleti szél hatalmas jégtömeget tolt az Erie-tóból a Niagara folyó torkolatába.

A jég hatalmas gátat képzett, ami harminc-negyven órára teljesen elzárta a víz útját. A vízhiányt először a folyóparti malmok tulajdonosai vették észre, amikor a malomkerekek megálltak.

A hírre ezrek özönlöttek a helyszínre, és óvatosan bemerészkedtek a száraz mederbe. Az emberek olyan fegyvereket találtak a sárban, amiket feltehetően az amerikai csapatok hagytak ott egy 1814-es csata után. Március 29-én éjjel több százan fáklyákkal sétáltak a vízesések peremén, miközben az amerikai lovasság a mederben ügetett. A folyó másnap indult meg újra, amikor a szélirány megváltozott, és a jégdugó feloszlott.

1903. március 22-én az amerikai oldalon ismét elapadt a víz.

A látványosságnak pedig Kanadából és az Egyesült Államokból is a csodájára jártak. A szakértők szerint azonban az 1848-as volt az egyetlen teljes, természetes leállás, a későbbi esetek inkább rendkívül alacsony vízhozamot jelentettek.

1969-ben azonban már szándékosan szüntették meg a vízesést.

Egy 1965-ös helyi újságcikk ugyanis a zuhatag végét jósolta, mivel a korábbi, 1931-es és 1954-es sziklaomlások törmeléke már megfelezte a vízesés magasságát. A közösségi nyomásra egy amerikai-kanadai bizottság jött létre, hogy felmérjék a helyzetet.

1969. június 12-én egy 180 méter hosszú, 28 ezer tonna kőből és földből épített gáttal elzárták a vizet az amerikai oldalon. Mérnökök precízen felmérték a sziklafalat, 48 kőzetfuratot vettek, és érzékelőket telepítettek a kőzettömbök mozgásának figyelésére.

A munkálatok közel fél évig tartottak, majd november 25-én a gát elbontásával a víz újra a régi medrében zubogott. A vizsgálatok után úgy döntöttek, a leomlott törmeléket nem távolítják el.

A Niagara minimális vízhozamát egy 1950-es amerikai-kanadai egyezmény szabályozza, és egy 1954-ben épült gát segít a víz elosztásában a vízesések és az erőművek között.

Hogy az 1848-as esemény ne ismétlődhessen meg, 1964 óta minden télen úszó jégtörő gátat telepítenek a folyóra, ami megakadályozza a jégdugók kialakulását. A vízesés „kiszárításának” ötlete időnként felmerül egy-egy nagyobb felújítás, például hídcsere miatt, de ez ma már hatalmas turisztikai és környezetvédelmi kérdéseket vetne fel.

Via National Geographic, Pangea blog


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Nem a kinézete volt a titka: Casanova egyetlen trükkje mindent vitt a nőknél
A velencei kalandor sikere a tudatosan felépített imázsán és a briliáns történetmesélésen alapult, nem pusztán a vonzerején. Élete utolsó éveit a csehországi Dux kastélyában töltötte könyvtárosként.


Kalandor, könyvtáros, megszállott szerelmes és hidegfejű stratéga. Giacomo Casanova neve ma is a csábítás szinonimája, de a mítosz mögött egy 18. századi európai „hálózati ember” áll, aki élettörténetét mesteri módon írta meg, és ezzel önmagát is megalkotta.

A legenda helyett a saját szavaiból és a megbízható történeti forrásokból kirajzolódik a valódi Casanova portréja, a „titka”, halálának körülményei, magyarországi útja és megannyi meglepő érdekesség, amit ránk hagyott.

Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben született Velencében, és élete során megannyi szerepben kipróbálta magát.

Volt papnövendék, katona, diplomata, szabadkőműves és író, mielőtt élete utolsó, lecsendesedett szakaszában a csehországi Dux kastélyában gróf Waldstein könyvtárosaként talált menedéket.

Itt, 1798-ban bekövetkezett haláláig, papírra vetette monumentális, francia nyelven írt önéletrajzát, az Életem történeté-t, amely posztumusz kiadását követően világhírűvé tette.

Tudatosan építette imázsát, az európai udvarokban és szalonokban a maga által kreált „Seingalt lovagja” néven forgolódott, ezzel is erősítve a személyét övező misztikumot.

Ha megértjük, mit tartott fontosnak önmagáról, azt is látjuk, mi volt a csábítási stratégiájának lényege. Ez nem egyetlen trükk, hanem egy következetes habitus volt, amelynek alapja az intellektuális és testi vonzerő párosítása.

Számára a játékosság és a szellemi társalgás legalább annyira fontos volt, mint a fizikai szépség. A briliáns társalgás, a költői levelek és a szüntelen történetmesélés volt a leghatékonyabb eszköze.

„Az ész nélküli szépség a szerelemnek nem kínál egyebet, mint a puszta testi bájak élvezetét” – írta a Memoárokban. Ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel ismerte fel a szabadság és a kötődés közti feszültséget is.

"A nőket még őrületig is szerettem, de a szabadságot mindig jobban.”

A kalandos életút 1798. június 4-én ért véget a csehországi Duxban. Korabeli feljegyzések és modern orvostörténeti összefoglalók szerint halálát egy makacs, krónikus húgyúti, illetve hólyageredetű megbetegedés okozta.

A helyi emlékezet szerint a duchcovi kastélyban ma is őrzik azt a karosszéket, amelyben a nagy kalandor kilehelte lelkét.

Mielőtt azonban élete lezárult volna, bejárta Európát, és útja a történeti Magyarország területére is elvezette.

Életútja tele volt szenzációs részletekkel. Ezek közül is kiemelkedik 1756-os szökése a velencei Dózse-palota hírhedt ólomkamráiból, a Piombiból, amelyet később külön könyvben is megírt.

Európai karrierje során lottórendszert szervezett Párizsban, szabadkőműves páholyok tagja lett, és a kontinens legbefolyásosabb szalonjaiban fordult meg, ahol olyan személyiségekkel találkozott, mint Voltaire, II. Frigyes porosz király vagy Nagy Katalin orosz cárnő.

Írói teljesítménye sem merült ki a Memoárokban: lefordította Homérosz Iliászát modern toszkán nyelvre, és több politikai pamfletet, valamint regényt is írt.

Hagyatékának legértékesebb darabja, az Életem történeté-nek eredeti, mintegy 3700 oldalas kézirata kalandos úton maradt fenn. Végül 2010 februárjában a Francia Nemzeti Könyvtár vásárolta 7 millió euróért.

Végül mi maradt Casanovából? Hőssé nem a hódítások listája, hanem az ezekről szóló, eleven és briliáns nyelven megírt elbeszélés tette. Legnagyobb alkotása maga a Casanova-mítosz volt, amelyet saját kezűleg teremtett meg.

Via Britannica


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
583 áldozat a kifutón: 49 éve történt a tragikus baleset, amely örökre megváltoztatta a repülést
Két Boeing 747, - a KLM 4805 és a Pan Am 1736 - a tenerifei Los Rodeos futópályáján ütközött 1977. március 27-én. A Las Palmas-i bombariadó, a köd és a kommunikációs hibák együtt vezettek a katasztrófához.


Ma van a repüléstörténet legsúlyosabb katasztrófájának évfordulója:

1977. március 27-én a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife Los Rodeos repülőterén két Boeing 747-es, a holland KLM és az amerikai Pan Am gépe ütközött össze a futópályán. A két gépen összesen 583 ember vesztette életét, és mindössze 61-en élték túl a tragédiát, amely egy sor emberi és technikai hiba végzetes láncolatának következménye volt.

A katasztrófa napján egy bombamerénylet miatt lezárták a Las Palmas-i repteret, ezért az érkező járatokat, köztük a KLM és a Pan Am gépét is a jóval kisebb, felkészületlenebb tenerifei Los Rodeos repülőtérre irányították. A hirtelen megnövekedett forgalom miatt az előtér és a gurulóutak is megteltek, így a hatalmas Jumbo Jeteknek a futópályán kellett manőverezniük. A helyzetet tovább rontotta, hogy az időjárás egyre rosszabbra fordult, és sűrű köd ereszkedett a reptérre, a látótávolság helyenként 700 méter alá csökkent.

Nem sokkal 17 óra előtt a KLM gépe engedélyt kapott, hogy végigguruljon a futópályán, a végén egy 180 fokos fordulattal pozícióba álljon, és ott várjon a felszállási engedélyre. A Pan Am gépét arra utasították, hogy kövesse a hollandokat, de a C3-as gurulóúton hagyja el a pályát. A Pan Am pilótái azonban a ködben nem voltak biztosak a dolgukban, és mivel a C3-as kijáratnál egy rendkívül éles, 135 fokos fordulót kellett volna végrehajtaniuk, inkább tovább gurultak. Eközben a KLM befejezte a fordulót, és Jacob Veldhuyzen van Zanten kapitány gázt adott a felszálláshoz.

A másodpilóta ekkor közbeszólt: „Pillanat, még nincs felszállási engedélyünk!” Erre a kapitány visszahúzta a gázkarokat, majd azt mondta: „Tudom, gyerünk, kérdezz rá!”

A KLM személyzete rádión közölte, hogy felszállásra készen állnak, és várják az irányítási engedélyt. A torony válaszul a felszállás utáni útvonalat adta meg nekik: „KLM4805 felszállás után emelkedjen FL90-re, majd jobb forduló 40º és álljon rá a Las Palmasi VOR adóra a 325º-os irányon.” Van Zanten kapitány ezt tévesen felszállási engedélynek értelmezte, újra gázt adott, és hollandul közölte: „Megyünk.”

Ezzel egy időben a Pan Am pilótái jelezték a toronynak, hogy még a pályán vannak: „Még mindig gurulunk lefelé a kifutón, 1736-os.” Ez a rádióüzenet azonban a KLM pilótafülkéjében egy zavaró sípolásként jelent meg, mert a másodpilóta éppen az útvonalengedélyt olvasta vissza. A torony nyugtázta a Pan Am helyzetjelentését: „Rendben 1736-os jelentse, ha elhagyták a pályát.” Ezt hallva a KLM fedélzeti mérnöke megkérdezte a kapitánytól: „Még nem ment le a Pan Am?” A kapitány válasza egy félreérthető „Igen” volt.

Ez volt az utolsó lehetőség a katasztrófa elkerülésére. Pár másodperccel később a két gép személyzete a sűrű ködben megpillantotta egymást.

A Pan Am kapitánya a gázt tövig nyomva próbált balra, a fűre letérni a pályáról, a KLM pilótája pedig olyan erővel húzta fel a gépet, hogy annak farokrésze száz méteren keresztül szántotta a betont. A holland gép elemelkedett, de már nem tudta átugrani a Pan Am törzsét.

A KLM futóművei és hajtóművei letarolták az amerikai gép tetejét és vezérsíkját, majd a felszállás előtt teletankolt holland repülőgép 150 méterrel odébb a pályára zuhant és felrobbant. A Pan Am gépe szintén kigyulladt. A KLM fedélzetén tartózkodó 248 ember mind életét vesztette. A Pan Am gépéről 61-en menekültek ki, de 335-en a lángok között rekedtek.

A kivizsgálás egyértelműen megállapította, hogy a katasztrófa legfőbb oka az volt, hogy a KLM személyzete felszállási engedély nélkül kezdte meg a nekifutást. A spanyol hatóságok hivatalos jelentése szerint azonban több tényező is hozzájárult a tragédiához: a rossz időjárási körülmények, a földi gurítóradar hiánya, a rádió-kommunikációs félreértések, a reptér felkészületlensége, valamint a KLM személyzetére nehezedő időnyomás. A baleset nyomán a nemzetközi légi közlekedésben szigorították a rádiós frazeológiát, és bevezették a pilóták közti hatékonyabb együttműködést célzó képzési programokat. Egy évvel később megnyitották Tenerife déli, korszerűbb repülőterét is, amely átvette a nemzetközi forgalom nagy részét.

Via Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk