A nap, amikor meghalt a zene – 60 éve zuhant le Buddy Holly, Ritchie Valens és Big Bopper Richardson
„A nap, amikor meghalt a zene” (The day the music died) – így emlegetik e tragédiát 1971 óta, amikor Don McLean egy hosszú balladában, az American Pie-ban megénekelte Hollyék végzetes balesetét. Ez volt az első eset, hogy az új zene, a rock and roll idő előtt elvesztette néhány csillagát, de sajnos nem az utolsó.
Az 1936-os, texasi születésű Buddy Holly - eredeti nevén Charles Harden Holley - megjelenését tekintve teljesen antisztárnak tűnt: ez az ösztövér, lófogú, vastag keretes szemüveget viselő fiú azonban kiváló énekes, dalszerző és gitáros volt. Zenekarával, a Crickets-szel úttörője volt a három gitár-dob felállású együtteseknek, amelyek aztán a 60-as évektől jelentek meg gombamódra az Egyesült Államokban, Angliában, majd a világon mindenütt.
Buddy Fender Stratocaster gitárja utat mutatott a hangzásban is feszes, nyers játékával, hangjának hajlításait, elcsuklásait is sokan próbálták követni.
Van egy olyan legenda is, hogy a Beatles a Crickets-től kapott ihletett a nevére, mivel a liverpudlik neve „svábbogarakat”, a Crickets-é pedig „tücsköket” jelent. Holly, akinek zenéje a rhythm and blues-ból, a gospelból és a déli country-ból táplákozott, alig két és fél éves pályafutása során olyan, máig érvényes dalokat írt, mint a That’s Will Be The Day, a Not Fade Away, amelyet többek között a Rolling Stones is műsorára tűzött – ezzel kezdték 1995-ös budapesti koncertjüket - a Well Alright, amit a 70-es évek végén a Santana vitt újra sikerre, és nem utolsó sorban a nagy kedvenc Peggy Sue.
A Buddynál öt évvel fiatalabb, mexikói származású Ritchie Valens (Ricardo Valenzuela) üstökös-szerű pályája egy máig megunhatatlan dalt eredményezett. A La Bamba volt az első spanyol nyelven énekelt amerikai sláger, amely magával ragadó vidámságával, életörömével ma is szüntelenül felbukkan.
Őt tartják a "latin rock" úttörőjének. Arra már kevesebben emlékeznek, hogy hitelesen nyomta a rock and rollt is. Ooh My Head című dala még a Led Zeppelint is ihlette.
Hármuk közül a legidősebb – 28 éves – és napjainkban legkevésbé Big Bopper Richardson neve ismert, pedig igazi, erőteljes rocker volt, aki a színpadon is magával tudta ragadni a közönséget. A blues, a rockabilly és a country műfajában egyaránt járatos volt. Legemlékezetesebb dalai közé tartozik a Chantilly Lace és a Little Red Riding Hood.
Ahogyan akkoriban szokás volt, több menő előadó és banda is együtt turnézott Amerika-szerte. Holly, Valens és Big Bopper a középnyugati államokat átszelő Winter Dance Party Tour-on vettek részt, az Iowa állambeli Clear Lake város Surf Ballroomban adtak koncertet 1959. február 2-án. Akkor már január 23. óta úton voltak, mindenütt telt házak előtt játszottak. Később sokan mondták, hogy a turné már eleve el volt átkozva: a turnébuszok kanyargós, jeges utakon tettek meg sokszor egyetlen éjszaka alatt 400 kilométert Wisconsintól Minnesotán át Iowáig, többször is lerobbantak, a zenészek fáztak, többen meg is betegedtek. Ugyancsak sorsszerűnek tűnik, hogy a Clear Lake-i megállót az utolsó pillanatban iktatták be a turnéba.
Buddy, akinek elege volt a zötykölődésből és a turné feszített programja miatt szerette volna végre rendesen kialudni magát, egy helyi cégtől bérelt egy 1947-es Beechcraft Bonanza gépet, amelyen három utas fért el. Ez a gép vitte volna őket a következő állomásra, az észak-dakotai Fargóba.
Eredetileg Holly mellett két zenésztársa, Tommy Allsup gitáros és Waylon Jennings bőgős szállt volna fel, de Allsup és Valens pénzfeldobással döntötték el, ki fog kényelmesen utazni. Így került a mexikói tinédzser a gépre. Jenningset pedig az influenzával bajlódó Big Bopper kérte meg, hogy adja át a helyét. Neki, termete miatt, amúgy is nagyon kényelmetlen volt a buszülés, gondolta, a gépen jobban elfér.
Roger Peterson pilóta annak ellenére szállt fel a rendkívül rossz látási viszonyok között, hogy nem volt jogosítványa a csak műszerek általi vezetésre, így pillanatok alatt elvesztette uralmát a gép felett. Február 3-án, helyi idő szerint hajnali 1 órakor a gép lezuhant egy kukoricaföldre alig 10 km-re a Clear Lake-i repülőtértől. A szerencsétlenséget senki sem élte túl.
A baleset helyszínén kettős emlékmű áll: az egyik Buddy Holly-é, egy hatalmas szemüveg áll két tartóoszlopon, rajtuk a zenész nevével, és kompozíció, amelynek fő elemei három lemez, amelyek a három áldozat sikereit szimbolizálják és egy gitár. A rajongók minden évben tömegesen zarándokolnak el ide, különösen az évforduló idején. Hatvan évvel a Winter Dance Party utolsó koncertje után a turné egykori helyszínein az 50-es évek zenéjével emlékeznek "a rock and roll ártatlanságának elvesztésére."
Buddy Holly életét 1978-ban filmre vitték, de a hollywood-i produkció sem a kritika, sem pedig a zenész családja és barátai tetszését nem nyerte el. Ennek hatására készítette el Paul McCartney 1985-ben Az igazi Buddy Holly Story című dokumentumfilmjét, amelyben nemcsak egykori zenésztársait szólaltatta meg, hanem azokat is, akikre hatással volt. 1989-ben született meg az angol Alan James Buddy című „jukebox-musicalje”, vagyis egy olyan zenés darab, amely egy előadó leghíresebb dalaira épül. A Buddy 12 évig ment a londoni West End színházaiban, és meghódította a Broadway-t és a világ számos színházát is.
Ritchie Valens is megkapta 1987-ben a maga emlékfilmjét, amelynek a címe természetesen La Bamba volt. A tinédzser sztárt Lou Diamond Philips személyesítette meg, és ez ellentétben a Buddy Holly-filmmel olyan jó fogadtatásra lelt, hogy 2017-ben a Luis Valdez rendezte alkotás bekerült az amerikai kongresszusi könyvtár nemzeti filmarchívumába. Valens dalait a filmben a Los Lobos együttes szólaltatta meg.
Big Bopper Richardson e téren is háttérbe szorult két sorstársa mögött. Az énekesről csupán mellékszereplőként emlékeztek meg a már említett két filmben. Többet érdemelt volna…
