MÚLT

A levegő fixfizetéses tündérei: így dolgoztak a stewardessek a '30-as években

A polgári légiforgalom elterjedésével nem csak az utasok, de a nők is nyertek – egy (állás)lehetőséget. Ami már a kezdeték kezdetén is álommeló volt.

Rapali Vivien írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban - szmo.hu
2018. március 21.

A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

Az új utazási forma meghonosodásával megjelentek a fedélzeteken az utaskísérők is, akik a harmincas években már fiatal, csinos, hajadon, több nyelven beszélő nők voltak. Ezek a jól fizetetett, gépírónői vagy titkárnői kartársaikhoz képest jóval szerencsésebb hölgyek voltak a légitársaságok háziasszonyai. Ha kellett whiskeyt töltöttek, 3000 méter magasan térképész pontossággal tájékozódtak vagy kellemes társaságot szolgáltattak a hosszú út alatt. Ők a légitündérek.

A stewardess szakma a harmincas évekig nem a légiközlekedéshez, hanem a hajózáshoz kapcsolódott, először a nagy óceánjárókon jelentek meg, mint az utasok fel- és kiszolgálói, kényelmének biztosítói. Ám a charterjáratok megjelenésének és az utazási idő rövidülésének köszönhetően egyre többen választották az utazás légi módját, így szükséges volt a repülőgép fedélzeti személyzetének bővítése is. A harmincas években már a légitársaságok szerte a világon biztosítottak női utaskísérőket járataikon, akiknek a felszolgáláson és a segítségnyújtáson túl, olykor az utasok szórakoztatása is munkaköri feladatuk volt. Az első stewardess iskola Európában Hollandiában jött létre, nem sokkal később pedig Londonban és Stockholmban is nyitottak ehhez hasonló intézményeket. S hogy mit tanultak a "repülő-nővérek"? Először is a repülőgépekkel kellett megismerkedniük, meg kellett tanulniuk a repülőtérképet, az útirányt, a magasságot és mindent, ami egy repülőút alkalmával felmerülhetett. Ülésbe épített monitorok híján, az egyetlen információs csatornaként szolgáltak ezek a gyámolító hölgyek. Az elsősegélynyújtásban szintén jártasnak kellett lenniük, nem véletlen, hogy eleinte elsősorban képzett ápolónőket alkalmaztak stewardessként.

Segítőkész légiutaskísérő térkép segítségével szemlélteti a repülési útvonalat. (1936) Deutsche Digitale Bibliothek

"Az én stewardessem például minden pillanatban informált, hogy hol repülünk keresztül, milyen magasságban vagyunk, a legapróbb részletekig megmondta nekem a folyókat, városokat, hegyeket, amiken átrepültünk s hány kilométeres sebességgel haladunk. A stewardessnek vöröskeresztes tanfolyamot is kell végezni, mert ő ápolja az utasokat, ha megkapják a repülőbetegséget; frissítőket ad, biztat, megnyugtat, bátorít, ha szükséges."

(Forrás: Írta Charlotte Dvorah légiutaskísérő kisasszony emlékkönyvébe a kormányzó kisebbik fia, Ifj. Horthy Miklós. Ujság, 14. évf., 97. sz. 1938. május 1. p. 27.)

Az amerikai Ellen Church-t tartják a világ első női légiutaskísérőjének, aki 1930-ban lépett a fedélzetre, mint "légiápolónő". Bár az amerikai légitársaságok (Delta Air Lines, United Airlines, American Airlines stb.) rendszeresítették először a női légiutaskísérőket – 1938-ban 345 amerikai utasszállítógépen már 141 stewardess dolgozott(Forrás: Pesti Hírlap, 61. évf., 204. sz. 1939. szeptember 7. p. 9.) – azért mi európaiak sem maradtunk le sokkal. Látván az amerikai sikert, már a harmincas évek elején angol, svájci és holland járatok is bevezették a munkakört. Az első európai női légiutaskísérő Nelly Diener volt, akit az ég angyalaként (Engel der Lüfte) emlegettek. Diener 1934-ben, néhány héttel az első repülése után, repülőgép szerencsétlenségben halt meg.

Nelly Diener (1912-1934) 1934-ben a Swissair légitársaság stewardesseként. A háttérben látható gép okozta végzetét. 1934 július 27-én a Swissair Curtiss AT-32C Condor II repülőgépet villámcsapás érte, amelynek következtében a németországi Tuttlingen közelében lezuhant. A balesetetnek nem volt túlélője. ETH-Bibliothek Zürich, Bildarchiv/Stiftung Luftbild Schweiz, LBS_SR02-10664.

Az új mesterség igen kapósnak számított, a tengernyi jelentkezőt azonban erőteljesen rostálták: először is jó fizikummal kellett rendelkezniük, másodszor azokat részesítették előnyben, akiknek a gyomra és az idegrendszere is kitűnően viselte a légi utazást – minthogy az utasok gyámolítása kiemelt munkaköri kötelesség volt. Nem szabad elfelejteni, hogy a korabeli stewardesseknek nem sugárhajtású, összkomfortos és kényelmes gépeken kellett szolgálniuk. A külső fizikai hatások (pl. turbulencia) is sokkal erőteljesebben érezhetőek volt a kabinokban, mint manapság – a zajszintről és a hőmérsékletről nem is beszélve.

"Kicsit sápadt lehettem, mert a stewardess – egy kedves, fiatal ápolónői kosztümbe öltözött lány – A Swissair híres Annemarieje, aki mint később megtudtam, mindennap legalább hat-nyolc órát tölt a levegőben, megkérdezte:

– Még nem repült soha?

– Nem.

A kisasszony erre rámcsatolta a biztonsági övet és mellém ült. Az ilyen első repülőre különös gondot fordítanak: nem szeretik, ha bepiszkítja a repülőgépet. Még indulás előtt belémdiktált Annemarie egy whiskyt, amitől a bátorságom rendkívül megnövekedett."

(Forrás: Ujság, 14. évf., 103. sz. 1938. május 8. p. 13.)

- írta Békessy Imre újságíró első repülőútjáról és a svájci légiutaskísérő kisasszonyról. A fizikai alkalmasságon túl csak csinos, dekoratív és fiatal hölgyeket alkalmaztak. Aki 165 centiméternél magasabb és 65 kilogrammnál nehezebb volt, az aligha jutott keresztül az alkalmassági szűrőkön. Ez azért volt fontos szempont, mert a gépet igyekeztek minél kevésbé megterhelni és az alacsonyabb nők könnyebben mozogtak az alacsony repülőkabinban. (Forrás: Egy légi-háziasszony, "air-stewardess" beszámolója. Pesti Napló, 89. évf., 224. sz. 1938. október 30. p. 32.) A pragmatikus szempontok mellett természetesen az esztétikum is dominált, a korszak nőideálja már nem a telt Gibson-girl, hanem a karcsú girl volt. További elvárás volt a magas szintű nyelvismeret, legalább három nyelven, de kötelezően kellett beszélni legalább egyet a világnyelvek közül, úgymint német, angol vagy francia. Minthogy általában magasan képzett (érettségizett vagy akár egyetemet végzett) hölgyeket alkalmaztak, ez utóbbi kritérium nem jelentett akkora problémát a befutóknak, ugyanakkor kitűnő szűrőként funkcionált a rostálás alkalmával.

Az 1924-ben alapított amerikai Delta Air Lines Douglas DC-2-120 típusú gépének fedélzete. A felvételen jól látszik a gép belső elrendezése, az alacsony mennyezet, az egysoros ülések, a hálós "polcok" és a fedélzet hátuljában az "air-stewardess". Propeller Driven Transport Aircraft Photo Page

"Az air-hostess (stewardess) mindezeken felül teát, kávét főz, szendvicset, gyümölcsöt szervíroz. De ha valamelyik utas őt hívná meg esetleg egy csésze teára, akkor azt kell felelnie, hogy »talán« és ez ebben az esetben "nem"-et jelent."

(Forrás: Egy légi-háziasszony, "air-stewardess" beszámolója. Pesti Napló, 89. évf., 224. sz. 1938. október 30. p. 32.)

Gyakran előfordult, hogy nemesi származású vagy úrileány ment el „air-hostessnek”, mielőtt még házasságra adta volna a fejét. Ez ugyanis lehetőség volt. Lehetőség a legmodernebb női hivatás űzésére, utazásra, bizonyos fokú függetlenedésre vagy új ismeretségek kötésére. Az amerikai stewardesseknek ez utóbbi annyira jól ment, hogy a többségük munkábaállása után rövid időn belül hozzáment a pilótához – bár a házasság megkötése után a légitársaság nem feltétlenül nézte jó szemmel maradását.

"(...) a kékszemű Lou Van der Meulen, valamint a svájci Henriette Paxhe kijelentették, hogy lényegesen jobban szeretnek szolgálatot teljesíteni a levegőben, mint otthon, s többre becsülik jól fizetett és változatos állásukat, mint a mindig bizonytalan házasságot. Más a helyzet Amerikában, ahol az elmúlt héten egyetlen repülőállomástól hat stewardess ment férjhez, hat stewardess hat pilótához."

(Forrás: Pesti Napló, 88. évf., 87. sz. 1937. április 18. p. 57.)

A harmincas években már Magyarország is kivette a részét az európai légiközlekedésből, 1935-ben London-Budapest és Róma-Budapest járatot létesítettek az angol, illetve az olasz légiforgalmi társaságok. 1939-től pedig a MALERT (Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság) napi járatokat indított a nagyobb európai városokba, elsősorban Velencébe, Rómába, Milánóba, Bécsbe, Salzburgba, Münchenbe, Zürichbe, Berlinbe, Krakkóba és Varsóba. 1937-ben A Budapest-Prága vonalon már légikisasszony kísérte az utasokat:

"A stewardess úgy oda, mint vissza, feltűnően csinos fiatal leány volt (oda barna, vissza szőke). Sötétkék, jólszabott kabát-szoknya uniformist viselt és kis fehér sapkát. A stewardess minden nyelven beszél és az a kötelessége, hogy kellemessé tegye az utazást. Párnákat rak a szenvedők feje alá, térképet nyom a kezükbe, becsavarja a ventillátort, teával és kávéval kínál, tízpercenkint érdeklődik, hogy az ember hogy van (...) A fiatal hölgyek oly szeretetteljesen teljesítik kötelességüket, hogy minden egyes utas meggyőződése, hogy ez a meleg érdeklődés személyes szimpátián alapul (annál is inkább, mert a fiatal hölgyeknek tilos pénzt elfogadni)."

(Forrás: Hatvany Lili karlsbadi levele. Színházi Élet 1937. 35. sz. p. 24.)

A holland KLM légitársaság légikísérője a vállalat egyenruhájában 1936-ban. Deutsche Digitale Bibliothek

Ám a MALERT járatain ezek a kedves, figyelmes hölgyek csak 1939 után kezdtek megjelenni, a hazai utasok mindaddig csak a külföldi társaságok gépein találkozhattak velük.

"Az egyik stewardess Weiss Marcella, Weiss C. Gusztáv kollégánk nem-okleveles gyógyszerész leánya (...) Kartársunk leánya egy grófkisasszonnyal együtt látja el a Budapest—Róma, később pedig a Róma—Velence—Budapest—Varsó—Gdynia repülőúton a stewardess szolgálatot. Weiss Marcella ehhez a megbízatáshoz elsősorban bő nyelvismerete révén jutott."

(Forrás: Gyógyszerészek Lapja, 34. évf., 9. sz. p. 15.)

A budapesti repülőtér Mátyásföldön. (1933) Fortepan

Akárcsak napjainkban, úgy a légiközlekedés hajnalán is kötelező kellékük volt a légitársaság által megszabott egyenruha viselése, amely vállalatonként, országonként eltérő volt. A szoknya-harisnya kombináció mindenesetre egységes elem volt mindenhol. Míg a holland KLM cég alkalmazottai sötétkék kosztümkabátban, hozzáillő hetyke sapkában léptek a fedélzetre, addig az uniformist elsőként bevezető Swissair stewardessek sötétszínű svájci sapkában és jellegzetes csíkos csokornyakkendőben szálltak a felhők fölé.

A levegő fixfizetéses tündérei (egy holland stewardess 1937-ben akár havi 350 pengő (!) összegnek megfelelő fizetést is hazavihetett, amihez elsőrangú európai szállodai ellátás is társult útjain) tehát szobalányok, gyóntatópapok, legjobb barátnők, informátorok keverékei, annál is inkább, mert más instruktőr aligha igazíthatta volna útba, láthatta volna el tanácsokkal a repüléshez gyakran alig szokott utasokat.

Az első utasszállítógép a nyíregyházi repülőtéren, a MALÉRT Weiss Manfréd gyártmányú Fokker F.VIIIB típusú repülőgépe. (1935) Fortepan

Miközben az utasszálító pilóta mesterségéből teljesen kiszorultak a nők, addig a kiszolgáló személyzet úgyszólván kivétel nélkül nőkből állt. S, hogy miért? Arra a Pesti Hírlap publicistája adja meg a választ:

"Azért, mert a nőkben van meg csupán az erélynek, határozottságnak, tapintatnak és ügyességnek az az együttese, amely kifelé derűs, mosolygó és jólesően megnyugtató varázsban oldódik fel. A repülőgép utasa, akár bevallja, akár nem, mind drukkol egy kicsit és a stewardess egy mosolya jobban meg tudja nyugtatni, mint a pilóta tárgyilagos biztonsága."

(Forrás: Pesti Hírlap, 61. évf., 88. sz. 1939. április 19. p. 9.)

Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT

Nevetőrohamot kapott Alföldi Róbert, amikor bevitték hozzá Koltaiék a Sose halunk meg előadásának ötletét

„Ez lehet, hogy az én sznobságom is” – ismerte el Alföldi a beszélgetésben.

KULT

„Voltak, akik fizikai rosszullétet éreztek olvasáskor” – Beszélgetés Dobray Saroltával a nagy sikerű Üvegfal című regényről

Egy örvényszerű házasság története a feleség és a férj szempontjából. Interjú egy regényről, ami nem ereszt.

KÉK HÍREK

Börtönbe akart kerülni, ezért kiszúrta négy kocsi kerekét

Azért nem akart nagy kellemetlenséget okozni a tulajdonosoknak, de mindenképpen börtönbe akart kerülni.

Címlapról ajánljuk

MÚLT

Ezekkel a szeszekkel és dohánnyal gyilkolták magukat a hetvenes években az emberek – rettenetes élvezeti cikkek a Kádár-korból

Kommersz vermut, asztali bor és kapadohány, melyeknek már a feltalálóit is vesztőhelyre kellett volna vitetni.

Forrás: Tó-retró blog, címkép: Fortepan/Urbán Tamás - szmo.hu
2022. október 06.

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Szép dolog a nosztalgia, de van, amit az idő sem tud megszépíteni. Míg gyermekkorunk édességeire vagy az akkoriban forgalmazott üdítőitalokra gondolva a szívünk sajdul meg, addig az alkoholos italok emlékére inkább a fejünk. Az előző rendszer sem repertoárban, sem pedig minőségben nem kényeztette el az élvezeti cikkekre áhítozó proletártömeget. A külföldi kereskedelmi csatornák minimálisra szűkülése a magyar gyártásra terelte a hangsúlyt.

Az alapanyagok és technológiák hiánya és a KGST piac mindent felszívó volta folytán azonban a hazai minőség egy szárnyától megfosztott madár röptének kecsességével süllyedt az abszolút nulla közelébe.

Cikkünkben most három olyan „élvezeti” cikkről emlékezünk meg, ami ma is halk sikolyokat vált ki a velük álmodókból egy izzadt éjszakán.

Éva a kommersz vermut-kísérlet

A hazai szeszesital gyártás legsötétebb időszaka szinte napra pontosan egybe esett a kommunizmus időintervallumával, ami egyáltalán nem véletlen. A gondos, minőség kivitelezés az összes kategóriában félreugrott a tömegtermelés száguldó vonata elől.

A minőségi égetett szeszeket pedig egy csuklásnyi idő alatt felváltotta a kommersz időszak sötétsége.

Korábban már megemlékeztünk az ilyen italokról, így most röviden a lényeg: az ilyen, nitróhígítóra hajazó magisztrális készítmények tisztaszeszből, hígításához használt vízből és – természetesen szintén mesterséges – aromából álltak.

Budapest VII., Erzsébet (Lenin) körút - Rákóczi út sarok, az Éjjel-nappal Közért (Csemege Áruház). 1974. Fortepan/Magyar Rendőr

Így készült például krumpliból gyártott finomszeszből az eredetileg cukornád alapú rum is. Ezt a gyártási mechanizmust ugyan nem Magyarországon találták fel, de a fejemet teszem rá, hogy a kommersz vermut, melyet Éva néven rettegett a népség, a pannon kreativitást dicséri. Hogy megértsük a hazai alkímia éremesélyes teljesítményének lényegét, előbb nézzük, miként készül az igazi vermut!

A világ boldogabbik felén az ilyen italok a legjobb minőségű és semleges ízű borból készülnek. Ezt cukorral, karamellel és egyéb oldatokkal kezelik, miközben 70-80 féle fűszer- és gyógynövényt 20 napig finomszeszben érlelnek. A leszűrt oldatot a már említett borhoz adják és megkezdődik az érlelés. Az egész nem több néhány hónapnál. Persze ezt a hetvenes évek Magyarországán sem dolgozói sem felhasználói oldalon nem várta végig senki. Nálunk a félszáraz (hölgyeknek) és száraz (uraknak) Éva egészen másképpen készült.

Itt fogták a (már említett krumpliból készült) tisztaszeszt, melyet összeházasítottak (valójában összeöntöttek) olyan borral, melyet már a legittasabb bögrecsárdaszökevény is csak a zsebkendőjén átszűrve ivott volna meg, zokogás közepette, némi vízzel. Az így készült alap kapott egy kis ízesítő adalékot, és kész is lett az ital.

Az eredmény 25 forintos, 17,5 százalékos üdítő hatású (eskü így reklámozták) vermut és brutális fejfájás/másnaposság lett. Igazi női ital.

Random Állami Gazdaság rettenet asztali bora

1970-ben a legolcsóbb asztali bor címének büszke tulajdonosa a Kiskunhalasi Állami Gazdaság ezerjója volt. Azonban a 16,7 Ft/7 dl ár környékén több, hasonló versenyző is ringbe szállt a legótvarabb, savanyú, palackozott lőre megtisztelő érdemkeresztjének elnyeréséért. Az asztali bor, mint kategória, nem kommunista találmány, hanem egy ma is létező fogalom.

1977. Fortepan

A borászportál meghatározása szerint „Asztali bornak minősül az az ital, amely osztályba sorolt és megyei fajtalistában szereplő borszőlőfajtákból készült és legalább 13 tömegszázalék természetes eredetű (vagyis szőlőből származó) cukrot tartalmaz. Az asztali borok minimális alkoholtartalma 9%. Ez a megjelölés többnyire a síkvidéki telepítésű borszőlőből készített különösebb fajta- és tájjelleg nélküli tömegborokat takarja.

Asztali borok forgalmazása esetében névként alkalmazható általános vagy fantázianév, a borvidékre nem utaló termőhely, fajtanév külön-külön vagy együttesen. Ilyenek, pl. a Legényes, a Koccintós, vagy a Pincemester.” Összességében nem ezek a készítmények a legesélyesebbek egy borverseny előkelő helyezéseire.

Ráadásul a kommunizmus idejében az ilyen összetételek nem minősültek szentírásnak, hiszen a borok gyakran még szőlőt sem láttak (erről írt cikkünk itt olvasható).

Ciginek látszó kapadohány a déli végekről

Az utolsó versenyző ismertetése előtt már az elején tisztáznunk kell a kapadohány fogalmának jelentését. Bár a mai napig a gyenge minőségű, főleg kézzel sodort cigaretta szinonimájaként él a köztudatban, a kapadohány nagyon is hasznos tagja a növények nemzedékének. A dohány a Nicotiana nemzetség növényeinek friss leveleiből készült mezőgazdasági termék. A nemzetséghez több faj is tartozik, de a legelterjedtebb a közönséges dohány (Nicotiana tabacum). A második leggyakoribb a kapadohány (Nicotiana rustica), aminek magasabb a nikotintartalma. Aki evett már nikotinos rágót, az pontosan tudja, hogy ennek az anyagnak milyen az íze.

Cegléd, 1969. Fortepan/Urbán Tamás

A tömény nikotin csípős, rosszízű förmedvény.

Természetesen a kapadohányból készült cigaretta is olyan erős, hogy a legfüggőbb nikotinhuszárok is inkább szívják a fogukat, mint azt. A kapadohányt ugyan nálunk is töltötték cigarettába a 30-as évekig, ám már akkor is inkább pipában használták. Nem így a Vajdaságban, ahol még a nyolcvanas években is gyártottak Dráva, Zeta és egyéb neveken ilyen szívnivalókat.

Nálunk a hetvenes években már csak a kártevőírtáshoz szükséges nikotin előállítására termesztették a rustica fajtát, és ekkoriban nem is volt sok vevő a Jugoszláv cigarettákra sem, lévén az egész világon nálunk volt a legolcsóbb a cigi. Ez a helyzet persze csakhamar jelentősen megváltozott és a dráguló cigaretta nyomán a „jugók” már fél áron is tudtak seftelni a kapa-förmedvényekkel.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

Ha szívesen olvasnál további meglepő tényeket, izgalmas, rejtélyes sztorikat a Balatonról, nézd meg a Tó-retró blog szerzőjének új könyvét! További részletek és megrendelés itt.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST

Durva: forgalommal szemben hajtott fel a Gyáli úti felüljáróra, majdnem tragédia lett belőle

Éppen egy busszal és több autóval szemben hajtott fel a felüljáróra az eltévedt sofőr.

KÖZÖSSÉG

1000 forintból tesz meleg ebédet rászoruló családok asztalára a fotósok jótékonysági akciója

A Telepocak karácsonyra című ebookot december közepéig lehet megvenni, a vásárlással pedig nemcsak jótékonykodunk, hanem 52 kipróbált recepthez is hozzájuthatunk.

MÚLT

A lepukkant magyar kísértetkastély, amelyben gyilkosság és kútbörtön is volt

Az Egyed faluban omladozó Festetics-Batthyány kastély hányattatott sorsa mögött több sötét história is lappang.

Tóth Noémi, fotó: Fortepan - Kotnyek Antal / Wikipedia - szmo.hu
2022. október 26.

Aki betéved manapság a Győr-Moson-Sopron megyében található Egyed falu központjába, egy jobb sorsra érdemes épületet csodálhat meg, az egykori Festetics-Batthyány-kastélyt, amelyet gróf Festetics Károly építtetett a majorsági központnak. A 15. század óta jegyzett települést a középkorban a Festetich, majd a Batthyány család birtokolta. Ugyan az egykor szépséges épület állapota nem teszi lehetővé a látogatást, a nyitott parkból körbejárható, és maga az udvar is több érdekességet tartogat.

A birtok utolsó kertésze váltig állította, hogy az ott álló japánakác, azaz közönséges pagodafa annyira öreg, hogy már az eredetileg ide épített 18. századi barokk kastély kertjét is ez díszítette. Ezt az épületet vásárolta meg Stern (később Egyedi) Artúr, és bontotta le 1882-ben, hogy az akkori trendeknek megfelelően egy romantikus-neogótikus stílusút építtessen a helyére. A végeredmény egy lenyűgöző, bástyás sarkokkal díszített, U-alakú épület volt. Az új tulaj mindössze a Batthyány-család címerét őrizte meg a bontás után emlékbe, amit visszahelyeztetett az új kastély főhomlokzatára.

A kastélypark másik érdekessége volt a falu címerében is szereplő, Nagykútnak nevezett kútbörtön, amely egy többcellás föld alatti téglaépítményt foglalt magában. Ehhez hasonló nem volt sem az országban, sem az egész kontinensen. Ezt egészen a II. világháborúig használta az uradalom, bár akkor már élelmiszerraktárnak.

A háborút követő időszakban az új tulajdonos betemette és megszüntette a pincét, amelynek falaihoz bizonyára rengeteg vér tapadt. És nem csak a börtöntöltelékek vérét ontották ki ebben a hátborzongató múltú épületben…

Stern Artúr ugyanis nem élvezhette ki öregkorára az általa újjáépített kastély kényelmét, mivel 1924-ben megölték. Ez a tény elsőre nem volt egyértelmű: egy reggel a szobalány a napi rutinját végezve gyanúsnak találta, hogy a ház urának lakosztálya nyitva van, holott előző éjjel ő maga zárta be az ajtót, ahogyan szokta. Miután Stern nem reagált a kopogtatásra, a szobalány bement, kinyitotta a spalettákat, és a fényben meglátta az öregúr holttestét.

Stern a földön feküdt, nyakán egy lepedőből sodort hurokkal, amely a fürdőszobai mosdóhoz volt kötözve.

A nő ösztönös sikolya felverte a házat, a szobában összegyűlt minden lakó és felsegítették az ágyra az élettelen testet. A kastélyban élt többek közt Stern Artúr lánya is, aki pénzjutalmat ígért a szolgálóknak és a kiérkező doktornak is, amennyiben diszkréten eltussolják az esetet. Arra hivatkozott, hogy az apja elvonultan élt, magába zárkózva amiatt, hogy egyetlen fia odaveszett a világháborúban, úgyhogy nyilvánvalóan öngyilkosságot követett el.

Igen ám, de nem sikerült eltussolni a dolgot, mivel nyomozás indult az ügyben, amelynek során igen hamar kiderült, hogy Stern Artúr nem önkezével vetett véget életének, hanem a saját veje, Froreich Ernő ölte meg. Az indíték az volt, hogy hiába kérték, Stern nem adott nekik több pénzt, és a gyilkossággal azt szerette volna elérni, hogy megkapják a teljes birtokot és vagyont. Tette után Ernő bevallott mindent a feleségének – mondván, közös életüket szerette volna jobbá tenni –, aki megbocsátotta neki édesapja megölését –, de a rendőrség már nem volt ilyen vajszívű, és másnap már el is vitték a bűnöst, hogy elítéljék.

Visszatérve a kastély életútjára, amikor jött az államosítás, iskolát létesítettek az emeletén, a földszintből pedig könyvtár és óvoda lett. 2001-ben ezeket az intézményeket is kiköltöztették onnan, és az anyagi nehézségekkel küzdő önkormányzat ismét magántulajdonba adta, de azóta sem nyúltak hozzá vagy újították fel.

Nagyjából egy évtizeddel ezelőtt 55 millió forintért árulták egy ideig, és pár éve azt is rebesgették, hogy szakemberek nézegették az ódon falakat, hogy idősek otthonát hozzanak létre a kastélyban, de jelenleg nem úgy tűnik, hogy született volna bármiféle egyezség. Valahol érthető, ha nem kapkodnak egy olyan épület után, ahol nem csupán kútbörtön állt egykor, hanem még egy aljas gyilkosság is történt.

Források: itt, itt, és itt érhetők el.

Kapcsolódó

Mátyás király átka és több kísértethistória is fűződik Árva várához

Vérfagyasztó legendák övezik a káprázatos felvidéki várkastélyt, itt forgatták 100 éve a Nosferatu című horrort is.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT

Az első legendás magyar szakácsnő fél Hollywoodot megetette

Pervich Mária az operettkirálynak főzött fél évszázadon át, teljesen egyedül napi hatszor. Közben olyanok laktak jól a csirkepaprikásától, mint Marlene Dietrich, Greta Garbo és Salvador Dalí.

Tóth Noémi, fotó: Fortepan/Ebner; Wikipédia - szmo.hu
2022. november 09.

Hiába tartja magát a toposz ősidők óta, hogy a nők vezetik a háztartást és állnak a fakanállal a kezükben a konyhában, ahogyan a menzás nénik is mindig asszonyok, a 19. századig a szakácsnő kifejezés nem csupán a magyar nyelvből hiányzott, de másutt is ismeretlen volt. Legfeljebb szolgálóként, cselédként vagy a személyzet női tagjaként hivatkoztak rájuk a ranglétra alján, függetlenül a gasztronómiai tudományuktól.

Az egyik első nő, akit érdemben kiemeltek a szakácsok közül, a – 19. századi Osztrák-Magyar Monarchiában – Ferenc Józsefnek dolgozó Therese Teufl volt, akire mint „császári család főzésre alkalmazott személyként” hivatkoztak. Még az étkezésére kényes Erzsébet császárné és magyar királyné, azaz Sissi is elégedett volt a főztjével, amit jól példáz, hogy a szakácsnő három évtizedig szolgálta az uralkodót és családját. Mária Valéria, Erzsébet kedvenc lánya is sokat írt naplójában Therese kiváló főztjéről.

Az első olyan magyar szakácsnő pedig, aki világszintű elismerést tudhatott magáénak, Pervich Mária volt. Őt az operett koronázatlan királya, Kálmán Imre (ld. lenti kép) alkalmazta, akinek olyan klasszikusokat köszönhetünk, mint a Csárdáskirálynő, a Luxemburg grófja és a Marica grófnő. Mária felvidéki magyar asszony volt, aki bár kis termetű volt, de rendkívül büszke és erős, továbbá mindig egyszerűen, de igényesen öltözködött.

Segítséget soha nem fogadott el, ahogyan sokat emlegetett mondása is tanúsítja: „Egy Pervich maga főz!”.

Naponta hat alkalommal tálalt egyedül a családnak, az operettkirály kedvenc fogásait (káposztás cvekedli, kacsasült, libamáj, paprikás csirke, túrós rétes és Napóleon-szelet) gyakran elkészítve.

Mindent egymaga csinált, és fejből főzött: tésztát dagasztott, káposztát savanyított hordóban, lekvárt főzött, galuskát szaggatott és gyümölcsöt kandírozott. Egy óriási asztalon nyújtotta a leheletvékony rétest, valamint a tizennégy lapos dobostortája is egyedülálló volt.

Az Anschlusst követően, 1938-ban az idegen nyelveket nem beszélő szakácsnő is hűségesen Kálmánékkal tartott az emigrációba: Bécsből Zürichbe, aztán Párizsba (ahol rokonnak kellett hazudniuk, mert emigránsnak nem lehetett alkalmazottja), végül New Yorkba költöztek. Az Egyesült Államokban megállapodott család háza pedig valóságos társasági gócpont lett, ugyanis Kálmán Imre felesége, a fiatal Vera az államminiszterektől az eliten át a hírességekig itt is mindenkit meghívott a házukba, ahogyan már Bécsben is tette.

Hamar elterjedt a hír a felsőbb körökben, hogy Pervich Mária milyen csodálatosan főz: nem kisebb nevek adták egymásnak jóllakott örömmel a kilincset, mint Marlene Dietrich, Greta Garbo, Habsburg Ottó, Salvador Dalí, Bartók Béla és a filmcézár Louis B. Mayer. Az elhivatott Máriának mindegy volt, hogy szűkkörű vagy százfős rendezvényen kellett helytállnia séfként. Végül már egész Hollywoodban őt tartották a korszak egyik legjobb szakácsának.

Kapcsolódó

Egész életét a férjének, majd a hagyatéka gondozásának szentelte – a legodaadóbb feleség volt Hertelendy Margit

A híres Afrika-vadász és író, Széchenyi Zsigmond özvegye szinte társszerzőként segítette férjét, aztán hagyatékát is évtizedekig, tíz körömmel óvta és gondozta.

És hogy hogyan találtak rá Kálmánék annak idején erre a közkincsre? Ennek is izgalmas története van: amikor váratlanul felmondott a zeneszerző szakácsa, a nővére kapott egy fülest, miszerint pont kilépett az állásából a Mágnás kaszinó (azaz Nemzeti Casino) híres szakácsnéja, de

már Horthy Miklós ajánlott neki állást, sőt, Gömbös Gyula honvédelmi miniszter is szerződtetni akarta. Kálmán viszont vérszemet kapott, és ráígért ezekre az ajánlatokra: így történt, hogy megérkezett egy idősödő, németül nem beszélő hölgy Pestről Bécsbe a próbafőzésre, aki ráadásul ötször annyit kért, mint az elődje, de az ételei annyira meggyőzőek voltak, hogy egyértelmű befutó lett.

Végül a fáradhatatlan Pervich Mária fél évszázadig főzött a családra, és még Kálmán Imre halála után is gondoskodott annak gyermekeiről, akiket sajátjaként szeretett. Végül hazaköltözött szülőföldjére, és nem kevesebb, mint 102 évig élt – igazolva a mondást, miszerint az vagy, amit megeszel.

Források: 1,2,3,4

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT

Miért volt jobb a hot-dog 1980-ban, mint ma?

Ne szépítsük: gyermekkorunk kedvenc KGST-streetfoodjának mai változata inkább csak desszertnek felel meg. Leleplezzük az okokat!

Forrás: Tó-retró blog, címkép: Budapest V. Múzeum körút, az Astoria szálló bejárata előtt. 1979. Fortepan/Bauer Sándor - szmo.hu
2022. október 17.

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Először is egy tény: hot-dog függő vagyok. Jobban mondva voltam korábban. Mivel gyakran jártam a Blaha Lujza téren, így a nyolcvanas években standard programnak számított a kerülő a sarkon álló EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) épület irányába. Ugyanis itt, egy üveportálba vágott kör alakú kajütablakon át adták a kedvenc forrókutyámat (angolul hot-dog). Máig érzem a számban az ízét, lett légyen mustáros vagy „kecsapos” (bár akkoriban sokan hívták kecsupnak) verzió. Azután teltek az évek és lassan múlt a virslivel dúsított kifli iránti vonzalom, ugyanis – mint rádöbbentem – a mai, amerikai stílusú, inkább desszertnek tűnő akárminek köze sincs a hot-doghoz. Utána néztem hát, hogy tévesztett annyira irányt a keleti-blokk gasztronómiája, mintha Farkas Bertalan a föld helyett a Marson landolt volna. A cikkben található adatok a korabeli ipari szabványokból és a laboratóriumi vizsgálatok pontos eredményeiből származnak.

Az óriáskifli

Kezdjük is rögtön az alapoknál, vagyis annál a

ropogós, fényes fél óriáskiflinél, amit karóba húztak azért, hogy a virslinek helye, a proletár gyermekének pedig finom uzsonnája legyen.

Aki emlékszik rá, az pontosan tudja, hogy a ma kapható, oldalról kettévágott, inkább kalácsszerű alkalmatosság eleve lehetetlenné teszi a régire hajazó ízek reprodukálását. A mai hot-dog kifli(?) egyszerűen (nekem) túl édes és foszlós. Nos az összetevők egybevetése leleplezi a turpisságot. Gyermekkorunkban a kifliben gyakran volt több só, mint az előírt (1,8 g/100 g) hiszen laboratóriumban többnyire 3,4-3,6 grammot mértek. A szénhidrát tartalom 57 % (57/100 g) volt és a hot-dog alagút vaj és tej felhasználásával lett olyan, amilyen. Ha megnézzük a mai, egyenutánfutónál kapható amerikai hot-dog kiflit, akkor azt látjuk, hogy kevesebb a só (1,3 g) és a szénhidrát is, ami 50 g. Hát ez nem indokolja azt, hogy ma inkább nevezném desszertnek ezt a terméket, mint kiflinek. Igen ám, csakhogy a régi péksütemény szénhidrátjából 2,7 volt cukor, míg ma 7,5-nél tartunk, ami majd háromszoros érték. Ráadásul a mai hot-dog alap vízből, étolajból és lisztekből áll. Semmilyen tejtermék nincs benne. De nem ez az egyetlen oka a mai csapnivaló hot-dogoknak.

1979. Fortepan/Bauer Sándor

Nézzük a virslit!

A magyar nyelvben rengeteg vicc létezik a virslik összetételét illetően, bár éppen a közelmúltban hoztak új szabályokat a rudacska alapanyagait illetően. Ezek után

különösen furcsa, hogy a nyolcvanas évek virslije mennyivel jobban emlékeztetett húsárúra, mint manapság!

Itt elegendőnek érzem két adat kiemelését a kijelentés alátámasztására: az 1980-ban forgalomban lévő virsli (akkoriban nem volt túl sok féle) 100 grammonként 20,9 g fehérjét és 13,2 g zsírt tartalmazott, ami megközelítette a sertéskaraj összetételét (20,8 és 8,3 g). A mai széles kínálatból kettőt kiválasztva (az egyik újra az utánfutós a másik egy magasan jegyzett márka) a fehérje- 11 g mindkét terméknél, míg a zsírtartalom 20, illetve 24 g. Ez szinte pontosan fordítottja gyermekkorom hot-dog virslijének. Ezt pedig a ketchup sem tudja elfedni.

Apropó ketchup... és mustár

Ma egy átlagos paradicsom alapú finomító 63 százalékban készül paradicsomsűrítményből, és a kész termék 100 grammja 21 g cukor mellett 1,8 g sót tartalmaz. Gyermekkoromban az 1967-óta gyártott ketchup volt kapható, melynek idevágó értékei 37 g cukor és 3,8 gramm só, ami tetemes különbség, bár mindkét összetevőben szinte egyforma méretű a növekmény, ám nem ez az egyetlen különbség. Akkoriban a készítmény alapja a jól ismert sűrített paradicsom volt, melynek sótartalma 4,5% volt szemben mai paradicsom sűrítmény 0,09 százalékával ez bizony 450-szeres eltérés. Ráadásul akkoriban 12 féle fűszert használtak az ízesítéshez szemben a mai kettővel (babérlevél, szegfűszeg) szemben. Persze nem mindenki szerette a pirosat, így nézzük meg a mustárt is!

Nos ezen a téren nem lehet a só és cukortartalom mentén feltárni az ízbéli eltérés gyökerét. Ebben az esetben sokkalta prózaibb az ok: az akkori mustár faék egyszerűségű volt a mai szósz mellett. Ma ugyanis így fest az összetétel: víz, ecet, mustármag (18%), cukor, só, fűszerek (kurkuma, koriandermag, szerecsendió, szegfűbors, szegfűszeg, fahéj, fekete bors, kömény), karamellizált cukorszirup, aromák, zöldfűszerek (majoránna, babérlevél). Ebből 1980-ban többnyire csak a víz, az ecet a só és a cukor volt meg, na meg a mustármag, amiben szintén ordító eltérés mutatkozott.

Akkoriban ugyanis a tradicionális erdélyi Magyar Mustár nyomán feketemustár-magot használtak. Ne tessenek meglepődni a helyesíráson, ugyanis a fekete jelenesetben nem a mag, hanem a belőle készült mustár színére utal (ahogyan a ma használt fehérmustár-mag is). Ha valaki csak hasonló ízélményre vágyik annak a Dijoni mustárok polcán érdemes turkálni, lévén ezek ma is ilyen magra épülnek.

Ezek hát a számok nyomán feltárható különbségek, ám ehhez még vegyük hozzá, hogy a nyolcvanas évek magyar gyártási minősége mellett simán előfordulhatott, hogy a szerdai szállítmány nyomokban sem emlékeztetett a hétfőire és virsli, kifli vagy szósz összetétele úgy aránylott egymáshoz, mint a legfinomabb francia habzóbor az ősrettenetfalvi asztali koccintós szikvízzel pimpelt vegyülékéhez. Ráadásul lenne itt még egy dolog. Lehet, hogy akik a nyolcvanas években hot-dogot ettek, azok mára eljutottak a „régen minden jobb volt” időzónájába...?

Ha szívesen olvasnál további meglepő tényeket, izgalmas, rejtélyes sztorikat a Balatonról, nézd meg a Tó-retró blog szerzőjének új könyvét! További részletek és megrendelés itt.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk