MÚLT
A Rovatból

A levegő fixfizetéses tündérei: így dolgoztak a stewardessek a '30-as években

A polgári légiforgalom elterjedésével nem csak az utasok, de a nők is nyertek – egy (állás)lehetőséget. Ami már a kezdeték kezdetén is álommeló volt.
Rapali Vivien írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban - szmo.hu
2018. március 21.


Link másolása

A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

Az új utazási forma meghonosodásával megjelentek a fedélzeteken az utaskísérők is, akik a harmincas években már fiatal, csinos, hajadon, több nyelven beszélő nők voltak. Ezek a jól fizetetett, gépírónői vagy titkárnői kartársaikhoz képest jóval szerencsésebb hölgyek voltak a légitársaságok háziasszonyai. Ha kellett whiskeyt töltöttek, 3000 méter magasan térképész pontossággal tájékozódtak vagy kellemes társaságot szolgáltattak a hosszú út alatt. Ők a légitündérek.

A stewardess szakma a harmincas évekig nem a légiközlekedéshez, hanem a hajózáshoz kapcsolódott, először a nagy óceánjárókon jelentek meg, mint az utasok fel- és kiszolgálói, kényelmének biztosítói. Ám a charterjáratok megjelenésének és az utazási idő rövidülésének köszönhetően egyre többen választották az utazás légi módját, így szükséges volt a repülőgép fedélzeti személyzetének bővítése is. A harmincas években már a légitársaságok szerte a világon biztosítottak női utaskísérőket járataikon, akiknek a felszolgáláson és a segítségnyújtáson túl, olykor az utasok szórakoztatása is munkaköri feladatuk volt. Az első stewardess iskola Európában Hollandiában jött létre, nem sokkal később pedig Londonban és Stockholmban is nyitottak ehhez hasonló intézményeket. S hogy mit tanultak a "repülő-nővérek"? Először is a repülőgépekkel kellett megismerkedniük, meg kellett tanulniuk a repülőtérképet, az útirányt, a magasságot és mindent, ami egy repülőút alkalmával felmerülhetett. Ülésbe épített monitorok híján, az egyetlen információs csatornaként szolgáltak ezek a gyámolító hölgyek. Az elsősegélynyújtásban szintén jártasnak kellett lenniük, nem véletlen, hogy eleinte elsősorban képzett ápolónőket alkalmaztak stewardessként.

"Az én stewardessem például minden pillanatban informált, hogy hol repülünk keresztül, milyen magasságban vagyunk, a legapróbb részletekig megmondta nekem a folyókat, városokat, hegyeket, amiken átrepültünk s hány kilométeres sebességgel haladunk. A stewardessnek vöröskeresztes tanfolyamot is kell végezni, mert ő ápolja az utasokat, ha megkapják a repülőbetegséget; frissítőket ad, biztat, megnyugtat, bátorít, ha szükséges."

(Forrás: Írta Charlotte Dvorah légiutaskísérő kisasszony emlékkönyvébe a kormányzó kisebbik fia, Ifj. Horthy Miklós. Ujság, 14. évf., 97. sz. 1938. május 1. p. 27.)

Az amerikai Ellen Church-t tartják a világ első női légiutaskísérőjének, aki 1930-ban lépett a fedélzetre, mint "légiápolónő". Bár az amerikai légitársaságok (Delta Air Lines, United Airlines, American Airlines stb.) rendszeresítették először a női légiutaskísérőket – 1938-ban 345 amerikai utasszállítógépen már 141 stewardess dolgozott(Forrás: Pesti Hírlap, 61. évf., 204. sz. 1939. szeptember 7. p. 9.) – azért mi európaiak sem maradtunk le sokkal. Látván az amerikai sikert, már a harmincas évek elején angol, svájci és holland járatok is bevezették a munkakört. Az első európai női légiutaskísérő Nelly Diener volt, akit az ég angyalaként (Engel der Lüfte) emlegettek. Diener 1934-ben, néhány héttel az első repülése után, repülőgép szerencsétlenségben halt meg.

stewardess2

Nelly Diener (1912-1934) 1934-ben a Swissair légitársaság stewardesseként. A háttérben látható gép okozta végzetét. 1934 július 27-én a Swissair Curtiss AT-32C Condor II repülőgépet villámcsapás érte, amelynek következtében a németországi Tuttlingen közelében lezuhant. A balesetetnek nem volt túlélője. ETH-Bibliothek Zürich, Bildarchiv/Stiftung Luftbild Schweiz, LBS_SR02-10664.

Az új mesterség igen kapósnak számított, a tengernyi jelentkezőt azonban erőteljesen rostálták: először is jó fizikummal kellett rendelkezniük, másodszor azokat részesítették előnyben, akiknek a gyomra és az idegrendszere is kitűnően viselte a légi utazást – minthogy az utasok gyámolítása kiemelt munkaköri kötelesség volt. Nem szabad elfelejteni, hogy a korabeli stewardesseknek nem sugárhajtású, összkomfortos és kényelmes gépeken kellett szolgálniuk. A külső fizikai hatások (pl. turbulencia) is sokkal erőteljesebben érezhetőek volt a kabinokban, mint manapság – a zajszintről és a hőmérsékletről nem is beszélve.

"Kicsit sápadt lehettem, mert a stewardess – egy kedves, fiatal ápolónői kosztümbe öltözött lány – A Swissair híres Annemarieje, aki mint később megtudtam, mindennap legalább hat-nyolc órát tölt a levegőben, megkérdezte:

– Még nem repült soha?

– Nem.

A kisasszony erre rámcsatolta a biztonsági övet és mellém ült. Az ilyen első repülőre különös gondot fordítanak: nem szeretik, ha bepiszkítja a repülőgépet. Még indulás előtt belémdiktált Annemarie egy whiskyt, amitől a bátorságom rendkívül megnövekedett."

(Forrás: Ujság, 14. évf., 103. sz. 1938. május 8. p. 13.)

- írta Békessy Imre újságíró első repülőútjáról és a svájci légiutaskísérő kisasszonyról. A fizikai alkalmasságon túl csak csinos, dekoratív és fiatal hölgyeket alkalmaztak. Aki 165 centiméternél magasabb és 65 kilogrammnál nehezebb volt, az aligha jutott keresztül az alkalmassági szűrőkön. Ez azért volt fontos szempont, mert a gépet igyekeztek minél kevésbé megterhelni és az alacsonyabb nők könnyebben mozogtak az alacsony repülőkabinban. (Forrás: Egy légi-háziasszony, "air-stewardess" beszámolója. Pesti Napló, 89. évf., 224. sz. 1938. október 30. p. 32.) A pragmatikus szempontok mellett természetesen az esztétikum is dominált, a korszak nőideálja már nem a telt Gibson-girl, hanem a karcsú girl volt. További elvárás volt a magas szintű nyelvismeret, legalább három nyelven, de kötelezően kellett beszélni legalább egyet a világnyelvek közül, úgymint német, angol vagy francia. Minthogy általában magasan képzett (érettségizett vagy akár egyetemet végzett) hölgyeket alkalmaztak, ez utóbbi kritérium nem jelentett akkora problémát a befutóknak, ugyanakkor kitűnő szűrőként funkcionált a rostálás alkalmával.

stewardess3

Az 1924-ben alapított amerikai Delta Air Lines Douglas DC-2-120 típusú gépének fedélzete. A felvételen jól látszik a gép belső elrendezése, az alacsony mennyezet, az egysoros ülések, a hálós "polcok" és a fedélzet hátuljában az "air-stewardess". Propeller Driven Transport Aircraft Photo Page

"Az air-hostess (stewardess) mindezeken felül teát, kávét főz, szendvicset, gyümölcsöt szervíroz. De ha valamelyik utas őt hívná meg esetleg egy csésze teára, akkor azt kell felelnie, hogy »talán« és ez ebben az esetben "nem"-et jelent."

(Forrás: Egy légi-háziasszony, "air-stewardess" beszámolója. Pesti Napló, 89. évf., 224. sz. 1938. október 30. p. 32.)

Gyakran előfordult, hogy nemesi származású vagy úrileány ment el „air-hostessnek”, mielőtt még házasságra adta volna a fejét. Ez ugyanis lehetőség volt. Lehetőség a legmodernebb női hivatás űzésére, utazásra, bizonyos fokú függetlenedésre vagy új ismeretségek kötésére. Az amerikai stewardesseknek ez utóbbi annyira jól ment, hogy a többségük munkábaállása után rövid időn belül hozzáment a pilótához – bár a házasság megkötése után a légitársaság nem feltétlenül nézte jó szemmel maradását.

"(...) a kékszemű Lou Van der Meulen, valamint a svájci Henriette Paxhe kijelentették, hogy lényegesen jobban szeretnek szolgálatot teljesíteni a levegőben, mint otthon, s többre becsülik jól fizetett és változatos állásukat, mint a mindig bizonytalan házasságot. Más a helyzet Amerikában, ahol az elmúlt héten egyetlen repülőállomástól hat stewardess ment férjhez, hat stewardess hat pilótához."

(Forrás: Pesti Napló, 88. évf., 87. sz. 1937. április 18. p. 57.)

A harmincas években már Magyarország is kivette a részét az európai légiközlekedésből, 1935-ben London-Budapest és Róma-Budapest járatot létesítettek az angol, illetve az olasz légiforgalmi társaságok. 1939-től pedig a MALERT (Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság) napi járatokat indított a nagyobb európai városokba, elsősorban Velencébe, Rómába, Milánóba, Bécsbe, Salzburgba, Münchenbe, Zürichbe, Berlinbe, Krakkóba és Varsóba. 1937-ben A Budapest-Prága vonalon már légikisasszony kísérte az utasokat:

"A stewardess úgy oda, mint vissza, feltűnően csinos fiatal leány volt (oda barna, vissza szőke). Sötétkék, jólszabott kabát-szoknya uniformist viselt és kis fehér sapkát. A stewardess minden nyelven beszél és az a kötelessége, hogy kellemessé tegye az utazást. Párnákat rak a szenvedők feje alá, térképet nyom a kezükbe, becsavarja a ventillátort, teával és kávéval kínál, tízpercenkint érdeklődik, hogy az ember hogy van (...) A fiatal hölgyek oly szeretetteljesen teljesítik kötelességüket, hogy minden egyes utas meggyőződése, hogy ez a meleg érdeklődés személyes szimpátián alapul (annál is inkább, mert a fiatal hölgyeknek tilos pénzt elfogadni)."

(Forrás: Hatvany Lili karlsbadi levele. Színházi Élet 1937. 35. sz. p. 24.)

stewardess4

A holland KLM légitársaság légikísérője a vállalat egyenruhájában 1936-ban. Deutsche Digitale Bibliothek

Ám a MALERT járatain ezek a kedves, figyelmes hölgyek csak 1939 után kezdtek megjelenni, a hazai utasok mindaddig csak a külföldi társaságok gépein találkozhattak velük.

"Az egyik stewardess Weiss Marcella, Weiss C. Gusztáv kollégánk nem-okleveles gyógyszerész leánya (...) Kartársunk leánya egy grófkisasszonnyal együtt látja el a Budapest—Róma, később pedig a Róma—Velence—Budapest—Varsó—Gdynia repülőúton a stewardess szolgálatot. Weiss Marcella ehhez a megbízatáshoz elsősorban bő nyelvismerete révén jutott."

(Forrás: Gyógyszerészek Lapja, 34. évf., 9. sz. p. 15.)

stewardess5

A budapesti repülőtér Mátyásföldön. (1933) Fortepan

Akárcsak napjainkban, úgy a légiközlekedés hajnalán is kötelező kellékük volt a légitársaság által megszabott egyenruha viselése, amely vállalatonként, országonként eltérő volt. A szoknya-harisnya kombináció mindenesetre egységes elem volt mindenhol. Míg a holland KLM cég alkalmazottai sötétkék kosztümkabátban, hozzáillő hetyke sapkában léptek a fedélzetre, addig az uniformist elsőként bevezető Swissair stewardessek sötétszínű svájci sapkában és jellegzetes csíkos csokornyakkendőben szálltak a felhők fölé.

A levegő fixfizetéses tündérei (egy holland stewardess 1937-ben akár havi 350 pengő (!) összegnek megfelelő fizetést is hazavihetett, amihez elsőrangú európai szállodai ellátás is társult útjain) tehát szobalányok, gyóntatópapok, legjobb barátnők, informátorok keverékei, annál is inkább, mert más instruktőr aligha igazíthatta volna útba, láthatta volna el tanácsokkal a repüléshez gyakran alig szokott utasokat.

stewardess6

Az első utasszállítógép a nyíregyházi repülőtéren, a MALÉRT Weiss Manfréd gyártmányú Fokker F.VIIIB típusú repülőgépe. (1935) Fortepan

Miközben az utasszálító pilóta mesterségéből teljesen kiszorultak a nők, addig a kiszolgáló személyzet úgyszólván kivétel nélkül nőkből állt. S, hogy miért? Arra a Pesti Hírlap publicistája adja meg a választ:

"Azért, mert a nőkben van meg csupán az erélynek, határozottságnak, tapintatnak és ügyességnek az az együttese, amely kifelé derűs, mosolygó és jólesően megnyugtató varázsban oldódik fel. A repülőgép utasa, akár bevallja, akár nem, mind drukkol egy kicsit és a stewardess egy mosolya jobban meg tudja nyugtatni, mint a pilóta tárgyilagos biztonsága."

(Forrás: Pesti Hírlap, 61. évf., 88. sz. 1939. április 19. p. 9.)

Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: