A levegő fixfizetéses tündérei: így dolgoztak a stewardessek a '30-as években
Az új utazási forma meghonosodásával megjelentek a fedélzeteken az utaskísérők is, akik a harmincas években már fiatal, csinos, hajadon, több nyelven beszélő nők voltak. Ezek a jól fizetetett, gépírónői vagy titkárnői kartársaikhoz képest jóval szerencsésebb hölgyek voltak a légitársaságok háziasszonyai. Ha kellett whiskeyt töltöttek, 3000 méter magasan térképész pontossággal tájékozódtak vagy kellemes társaságot szolgáltattak a hosszú út alatt. Ők a légitündérek.
A stewardess szakma a harmincas évekig nem a légiközlekedéshez, hanem a hajózáshoz kapcsolódott, először a nagy óceánjárókon jelentek meg, mint az utasok fel- és kiszolgálói, kényelmének biztosítói. Ám a charterjáratok megjelenésének és az utazási idő rövidülésének köszönhetően egyre többen választották az utazás légi módját, így szükséges volt a repülőgép fedélzeti személyzetének bővítése is. A harmincas években már a légitársaságok szerte a világon biztosítottak női utaskísérőket járataikon, akiknek a felszolgáláson és a segítségnyújtáson túl, olykor az utasok szórakoztatása is munkaköri feladatuk volt. Az első stewardess iskola Európában Hollandiában jött létre, nem sokkal később pedig Londonban és Stockholmban is nyitottak ehhez hasonló intézményeket. S hogy mit tanultak a "repülő-nővérek"? Először is a repülőgépekkel kellett megismerkedniük, meg kellett tanulniuk a repülőtérképet, az útirányt, a magasságot és mindent, ami egy repülőút alkalmával felmerülhetett. Ülésbe épített monitorok híján, az egyetlen információs csatornaként szolgáltak ezek a gyámolító hölgyek. Az elsősegélynyújtásban szintén jártasnak kellett lenniük, nem véletlen, hogy eleinte elsősorban képzett ápolónőket alkalmaztak stewardessként.
Segítőkész légiutaskísérő térkép segítségével szemlélteti a repülési útvonalat. (1936) Deutsche Digitale Bibliothek
"Az én stewardessem például minden pillanatban informált, hogy hol repülünk keresztül, milyen magasságban vagyunk, a legapróbb részletekig megmondta nekem a folyókat, városokat, hegyeket, amiken átrepültünk s hány kilométeres sebességgel haladunk. A stewardessnek vöröskeresztes tanfolyamot is kell végezni, mert ő ápolja az utasokat, ha megkapják a repülőbetegséget; frissítőket ad, biztat, megnyugtat, bátorít, ha szükséges."
(Forrás: Írta Charlotte Dvorah légiutaskísérő kisasszony emlékkönyvébe a kormányzó kisebbik fia, Ifj. Horthy Miklós. Ujság, 14. évf., 97. sz. 1938. május 1. p. 27.)
Az amerikai Ellen Church-t tartják a világ első női légiutaskísérőjének, aki 1930-ban lépett a fedélzetre, mint "légiápolónő". Bár az amerikai légitársaságok (Delta Air Lines, United Airlines, American Airlines stb.) rendszeresítették először a női légiutaskísérőket – 1938-ban 345 amerikai utasszállítógépen már 141 stewardess dolgozott(Forrás: Pesti Hírlap, 61. évf., 204. sz. 1939. szeptember 7. p. 9.) – azért mi európaiak sem maradtunk le sokkal. Látván az amerikai sikert, már a harmincas évek elején angol, svájci és holland járatok is bevezették a munkakört. Az első európai női légiutaskísérő Nelly Diener volt, akit az ég angyalaként (Engel der Lüfte) emlegettek. Diener 1934-ben, néhány héttel az első repülése után, repülőgép szerencsétlenségben halt meg.
Nelly Diener (1912-1934) 1934-ben a Swissair légitársaság stewardesseként. A háttérben látható gép okozta végzetét. 1934 július 27-én a Swissair Curtiss AT-32C Condor II repülőgépet villámcsapás érte, amelynek következtében a németországi Tuttlingen közelében lezuhant. A balesetetnek nem volt túlélője. ETH-Bibliothek Zürich, Bildarchiv/Stiftung Luftbild Schweiz, LBS_SR02-10664.
Az új mesterség igen kapósnak számított, a tengernyi jelentkezőt azonban erőteljesen rostálták: először is jó fizikummal kellett rendelkezniük, másodszor azokat részesítették előnyben, akiknek a gyomra és az idegrendszere is kitűnően viselte a légi utazást – minthogy az utasok gyámolítása kiemelt munkaköri kötelesség volt. Nem szabad elfelejteni, hogy a korabeli stewardesseknek nem sugárhajtású, összkomfortos és kényelmes gépeken kellett szolgálniuk. A külső fizikai hatások (pl. turbulencia) is sokkal erőteljesebben érezhetőek volt a kabinokban, mint manapság – a zajszintről és a hőmérsékletről nem is beszélve.
"Kicsit sápadt lehettem, mert a stewardess – egy kedves, fiatal ápolónői kosztümbe öltözött lány – A Swissair híres Annemarieje, aki mint később megtudtam, mindennap legalább hat-nyolc órát tölt a levegőben, megkérdezte:
– Még nem repült soha?
– Nem.
A kisasszony erre rámcsatolta a biztonsági övet és mellém ült. Az ilyen első repülőre különös gondot fordítanak: nem szeretik, ha bepiszkítja a repülőgépet. Még indulás előtt belémdiktált Annemarie egy whiskyt, amitől a bátorságom rendkívül megnövekedett."
(Forrás: Ujság, 14. évf., 103. sz. 1938. május 8. p. 13.)
- írta Békessy Imre újságíró első repülőútjáról és a svájci légiutaskísérő kisasszonyról. A fizikai alkalmasságon túl csak csinos, dekoratív és fiatal hölgyeket alkalmaztak. Aki 165 centiméternél magasabb és 65 kilogrammnál nehezebb volt, az aligha jutott keresztül az alkalmassági szűrőkön. Ez azért volt fontos szempont, mert a gépet igyekeztek minél kevésbé megterhelni és az alacsonyabb nők könnyebben mozogtak az alacsony repülőkabinban. (Forrás: Egy légi-háziasszony, "air-stewardess" beszámolója. Pesti Napló, 89. évf., 224. sz. 1938. október 30. p. 32.) A pragmatikus szempontok mellett természetesen az esztétikum is dominált, a korszak nőideálja már nem a telt Gibson-girl, hanem a karcsú girl volt. További elvárás volt a magas szintű nyelvismeret, legalább három nyelven, de kötelezően kellett beszélni legalább egyet a világnyelvek közül, úgymint német, angol vagy francia. Minthogy általában magasan képzett (érettségizett vagy akár egyetemet végzett) hölgyeket alkalmaztak, ez utóbbi kritérium nem jelentett akkora problémát a befutóknak, ugyanakkor kitűnő szűrőként funkcionált a rostálás alkalmával.
Az 1924-ben alapított amerikai Delta Air Lines Douglas DC-2-120 típusú gépének fedélzete. A felvételen jól látszik a gép belső elrendezése, az alacsony mennyezet, az egysoros ülések, a hálós "polcok" és a fedélzet hátuljában az "air-stewardess". Propeller Driven Transport Aircraft Photo Page
"Az air-hostess (stewardess) mindezeken felül teát, kávét főz, szendvicset, gyümölcsöt szervíroz. De ha valamelyik utas őt hívná meg esetleg egy csésze teára, akkor azt kell felelnie, hogy »talán« és ez ebben az esetben "nem"-et jelent."
(Forrás: Egy légi-háziasszony, "air-stewardess" beszámolója. Pesti Napló, 89. évf., 224. sz. 1938. október 30. p. 32.)
Gyakran előfordult, hogy nemesi származású vagy úrileány ment el „air-hostessnek”, mielőtt még házasságra adta volna a fejét. Ez ugyanis lehetőség volt. Lehetőség a legmodernebb női hivatás űzésére, utazásra, bizonyos fokú függetlenedésre vagy új ismeretségek kötésére. Az amerikai stewardesseknek ez utóbbi annyira jól ment, hogy a többségük munkábaállása után rövid időn belül hozzáment a pilótához – bár a házasság megkötése után a légitársaság nem feltétlenül nézte jó szemmel maradását.
"(...) a kékszemű Lou Van der Meulen, valamint a svájci Henriette Paxhe kijelentették, hogy lényegesen jobban szeretnek szolgálatot teljesíteni a levegőben, mint otthon, s többre becsülik jól fizetett és változatos állásukat, mint a mindig bizonytalan házasságot. Más a helyzet Amerikában, ahol az elmúlt héten egyetlen repülőállomástól hat stewardess ment férjhez, hat stewardess hat pilótához."
(Forrás: Pesti Napló, 88. évf., 87. sz. 1937. április 18. p. 57.)
A harmincas években már Magyarország is kivette a részét az európai légiközlekedésből, 1935-ben London-Budapest és Róma-Budapest járatot létesítettek az angol, illetve az olasz légiforgalmi társaságok. 1939-től pedig a MALERT (Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság) napi járatokat indított a nagyobb európai városokba, elsősorban Velencébe, Rómába, Milánóba, Bécsbe, Salzburgba, Münchenbe, Zürichbe, Berlinbe, Krakkóba és Varsóba. 1937-ben A Budapest-Prága vonalon már légikisasszony kísérte az utasokat:
"A stewardess úgy oda, mint vissza, feltűnően csinos fiatal leány volt (oda barna, vissza szőke). Sötétkék, jólszabott kabát-szoknya uniformist viselt és kis fehér sapkát. A stewardess minden nyelven beszél és az a kötelessége, hogy kellemessé tegye az utazást. Párnákat rak a szenvedők feje alá, térképet nyom a kezükbe, becsavarja a ventillátort, teával és kávéval kínál, tízpercenkint érdeklődik, hogy az ember hogy van (...) A fiatal hölgyek oly szeretetteljesen teljesítik kötelességüket, hogy minden egyes utas meggyőződése, hogy ez a meleg érdeklődés személyes szimpátián alapul (annál is inkább, mert a fiatal hölgyeknek tilos pénzt elfogadni)."
(Forrás: Hatvany Lili karlsbadi levele. Színházi Élet 1937. 35. sz. p. 24.)
A holland KLM légitársaság légikísérője a vállalat egyenruhájában 1936-ban. Deutsche Digitale Bibliothek
Ám a MALERT járatain ezek a kedves, figyelmes hölgyek csak 1939 után kezdtek megjelenni, a hazai utasok mindaddig csak a külföldi társaságok gépein találkozhattak velük.
"Az egyik stewardess Weiss Marcella, Weiss C. Gusztáv kollégánk nem-okleveles gyógyszerész leánya (...) Kartársunk leánya egy grófkisasszonnyal együtt látja el a Budapest—Róma, később pedig a Róma—Velence—Budapest—Varsó—Gdynia repülőúton a stewardess szolgálatot. Weiss Marcella ehhez a megbízatáshoz elsősorban bő nyelvismerete révén jutott."
(Forrás: Gyógyszerészek Lapja, 34. évf., 9. sz. p. 15.)
A budapesti repülőtér Mátyásföldön. (1933) Fortepan
Akárcsak napjainkban, úgy a légiközlekedés hajnalán is kötelező kellékük volt a légitársaság által megszabott egyenruha viselése, amely vállalatonként, országonként eltérő volt. A szoknya-harisnya kombináció mindenesetre egységes elem volt mindenhol. Míg a holland KLM cég alkalmazottai sötétkék kosztümkabátban, hozzáillő hetyke sapkában léptek a fedélzetre, addig az uniformist elsőként bevezető Swissair stewardessek sötétszínű svájci sapkában és jellegzetes csíkos csokornyakkendőben szálltak a felhők fölé.
A levegő fixfizetéses tündérei (egy holland stewardess 1937-ben akár havi 350 pengő (!) összegnek megfelelő fizetést is hazavihetett, amihez elsőrangú európai szállodai ellátás is társult útjain) tehát szobalányok, gyóntatópapok, legjobb barátnők, informátorok keverékei, annál is inkább, mert más instruktőr aligha igazíthatta volna útba, láthatta volna el tanácsokkal a repüléshez gyakran alig szokott utasokat.
Az első utasszállítógép a nyíregyházi repülőtéren, a MALÉRT Weiss Manfréd gyártmányú Fokker F.VIIIB típusú repülőgépe. (1935) Fortepan
Miközben az utasszálító pilóta mesterségéből teljesen kiszorultak a nők, addig a kiszolgáló személyzet úgyszólván kivétel nélkül nőkből állt. S, hogy miért? Arra a Pesti Hírlap publicistája adja meg a választ:
"Azért, mert a nőkben van meg csupán az erélynek, határozottságnak, tapintatnak és ügyességnek az az együttese, amely kifelé derűs, mosolygó és jólesően megnyugtató varázsban oldódik fel. A repülőgép utasa, akár bevallja, akár nem, mind drukkol egy kicsit és a stewardess egy mosolya jobban meg tudja nyugtatni, mint a pilóta tárgyilagos biztonsága."
(Forrás: Pesti Hírlap, 61. évf., 88. sz. 1939. április 19. p. 9.)
Fotó: 
