A láncdohányos magyar zongoraművész 8 éves korától 80 éves koráig koncertezett világszerte
Nem volt kérdés, hogy milyen pályára szánják a kis Fischer Annie-t (1914-1995) a szülei, mivel már kisgyerekként döbbenetes jelét adta őstehetségének. Alig érte még fel a zongorát a kislány, amikor a szomszédban lakó zenetanár miatt átszűrődő dallamokat egy az egyben lejátszotta rajta. A család rögtön taníttatni kezdte Annie-t, aki 8 évesen adta első koncertjét – Beethoven C-dúr zongoraversenyét adta elő –, 11 évesen pedig már Zürichben Mozart és Schumann műveit adta elő. A Zeneakadémiára rögtön felvették korengedménnyel, és 16 évesen bekerült a Zenei Lexikonba. Alig múlt nagykorú, amikor 1933-ban a legfiatalabb versenyzőként megnyerte az I. Nemzetközi Liszt-zongoraversenyt, az ebből kerekedő botránytól még sokáig hangos volt a szakma.
A tehetséges emberek sajátossága, hogy hamar rájönnek, kevés gyakorlással is eredményesek, ezért nehéz őket rábírni a kemény munkára. Erről kering egy legenda Annie-val kapcsolatban, amikor fiatal leányként éppen Amszterdamban lépett fel. Amikor a pályaudvarra érkezett, nem igazán fűlt a foga a gyakorláshoz, mert fáradt volt. Erre az őt fogadó híres karmester, Willem Mengelberg nemes egyszerűséggel egy zongoraterembe vitte, rázárta az ajtót, majd közölte vele, hogy „tessék gyakorolni!”
Fischer Annie tudását senki nem vitatta, egymás után hívták Európa-szerte, hogy élőben láthassák, ahogyan a fekete és fehér billentyűk szenvedélyesen megelevenednek a kezei alatt. Sokat járt Angliába, Franciaországba, Hollandiába, Svájcba, sőt, előbb-utóbb más kontinenseken is szívesen látott vendég volt. Később Amerikában és Japánban is leborultak az előtt, ahogyan visszaidézte Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin vagy Liszt életművét. Legnagyobb példaképének egyébként Bartók Bélát tekintette.
Egy ismert zenekritikus és esztéta, Tóth Aladár “kivételes kis zongorazseninek” nevezte Annie-t, aztán évekkel később, 1937-ben el is vette feleségül a nála bő másfél évtizeddel fiatalabb lányt. Házasságuk legendásan harmonikusan alakult, és életük végéig tartott. A házaspár a II. világháború idején Svédországba emigrált, de 1946-ban hazatértek, és a sikertörténet folytatódott: Tóth Aladár az Operaház igazgatója lett, Annie hangversenyeit pedig kitörő ováció övezte, akárhová ment. Amikor a londoni Royal Festival Hallban volt visszatérő vendég, a Times zenekritikusa ezt írta: „A reklám teljes hiánya ellenére egyetlen üres hely sem maradt Fischer Annie második londoni hangversenyén. A harmadikra London egyik legnagyobb termét, az ünnepi csarnokot kell majd kibérelni.”
A művésznő zenei nagykövetként járt-kelt az egész világban, mégis sehol nem volt szívesebben, mint Balatonaligán, a szerényen berendezett nyaralójukban. Egyszer azt nyilatkozta, hogy a balatoni naplementét semmiért sem cserélte volna el. Férjével, Tóth Aladárral éjszakai baglyok voltak, előszeretettel hallgattak és kommentáltak komolyzenei felvételeket, Annie pedig színvonalas vacsorák készítésével és rejtvényekkel is töltötte az időt.
A mindig elegáns, csinos asszonynak volt egy kevésbé nőies szokása is: erős láncdohányos hírében állt, akár napi négy doboz cigarettát is elszívott. A koncertjein már a közönség tapsolása alatt meg kellett gyújtani neki a dohányt a színfalak mögött, hogy amint a függöny mögé ért, rögtön beleszívhasson. A zongoristának voltak más allűrjei is: nem szerette, ha gyakorlás közben figyelték, és interjút sem szívesen adott, sőt, a stúdiófelvételeket is kerülte. Annie-val azért volt nehéz lemezfelvételt készíteni, mert örökké elégedetlen volt a végeredménnyel, és egyfolytában újrajátszotta a műveket. Végül pedig általában nem a hibátlanul előadott változatra esett a választása, hanem a technikailag tökéletlenebb, de kifejezőbb előadásmódra, amiben megvolt az a bizonyos varázslat. Annie egyébként is híres volt arról, hogy soha nem játszott el darabot kétszer ugyanúgy, emiatt a karmesterek nem szerettek vele dolgozni, mert túlságosan szabadon értelmezte a darabokat.
Mivel a felvétel-undora miatt kevés hanganyag maradt fenn Fischer Annie-ról az utókornak, sok kalózfelvétel kering a zenerajongók köreiben. Volt, hogy titokban kazettás magnót csempészett be egy rajongója a koncertjére, és amikor be akarta kapcsolni a készüléket, véletlenül rossz gombot nyomott meg, és az ülés alól Szepesi György sportkommentátor futballközvetítése hallatszott, egy lelkes „GÓÓÓL” felkiáltással. Fischer Annie állítólag az előadás végén csak annyit kérdezett, hogy „mi történt”?