A delejes tekintetű családfő és vérszomjas lányai: 50 évvel a Manson-család rémtettei után
Amikor a támadók behatoltak a házba, először Frykowski ébredt fel. Watson fejbe rúgta őt. Amikor az író megkérdezte tőle, hogy mit akarnak, a férfi csak annyit felelt: „Én vagyok az ördög, és az ördög dolgát végzem el.”
A gyilkosok hamar felfedezték a többieket is, megkötözték őket, majd egymás után bestiális módon végeztek velük. Abigail Folger a nála lévő 70 dollárral próbálta jobb belátásra bírni őket, hasztalanul. Watson először Sebringet lőtte le, mert a fodrász tiltakozott a várandós Tate-tel szembeni durva bánásmód miatt. A férfi ezután még hétszer késsel is belevágott a haldokló Sebringbe. Frykowski ki tudta szabadítani magát a kötésből, rárontott Atkinsre, aki többször megszúrta őt, végül a küzdelmet megint Watson zárta le, az író két fejlövést kapott.
Az addig kint őrködő Kasabian a „szörnyű zajokra” berontott a házba és megpróbálta leállítani a vérfürdőt, azt állítva, hogy „jönnek”. Nem hittek neki. Senki nem menekülhetett: Folgert Krenwinkel és Watson közös erővel szurkálta halálra. Sharon Tate maradt utoljára: a színésznő életéért könyörgött, legalább addig, hogy megszülhesse gyermekét, ezért túszul is ajánlkozott a gyilkosoknak, de Atkins és Watson kései neki sem kegyelmeztek. Atkins az ő vérével írta fel a falra: „Disznó”.
Mansonnak ez sem volt elég. Másnap éjjel az előző napi vérengzés tettesei, továbbá két másik „családtag”, Leslie Louise Van Houten és Steve Grogan a Los Angeles-i Los Feliz negyed egyik háza, a Waverly Drive 3301 felé vették útjukat. A kiszemelt áldozat ezúttal Leno LaBianca, egy szupermarket igazgatója és felesége, a butiktulajdonos Rosemary volt. Erre a „büntető-expedícióra” Manson is elkísérte a többieket, hogy lássa, hogyan hajtják végre parancsait. LaBiancát bajonettel végezték ki, míg feleségét egy, a házban talált konyhakéssel.
Szinte hihetetlen, hogy ennek az elképesztő mészárlásnak a tetteseit csak több mint két hónappal az öldöklés után tartóztatták le. Pedig a Tate-gyilkosságok, az áldozatok ismertsége miatt, olyan iszonyú médiaszenzációt jelentettek, amely világszerte a lapok első oldalaira került.
Egy nappal a Cielo Drive 10050-i vérfürdő után a Los Angeles-i megyei seriff-hivatal, amely a Hinman-gyilkosság ügyében nyomozott, tájékoztatta a Los Angeles városi rendőrséget arról, hogy mindkét helyszínen hasonló, vérrel írt üzeneteket hagytak a gyilkosok. A rendőrség azonban nem tulajdonított ennek jelentőséget, úgy vélték, hogy a Tate-gyilkosságok hátterében droggal kapcsolatos leszámolás áll. Egyedül a szomszédban lakó Garretsont vették egy napra őrizetbe, ő azonban hazugság-vizsgálóval bizonyította ártatlanságát, miként azt is, hogy nem látott, nem hallott semmit. Másnap megtalálták a LaBianca-gyilkosság áldozatait is, de a Los Angeles-iek már harmadnap kiadtak egy nyilatkozatot, mely szerint a két mészárlásnak nincs köze egymáshoz. Ennél is hajmeresztőbb, hogy augusztus 16-án a rendőrség rajtaütést hajtott végre a Spahn Ranch-en, őrizetbe vették Mansont és a „Család” 25 további tagját, mert azzal gyanúsították őket, hogy egy autótolvaj-hálózat emberei. Fegyvereket is lefoglaltak tőlük, de miután a rendőrségi hivatalnokok tévesen keltezték a letartóztatási parancsot, néhány nap múlva valamennyiüket elengedték!
Mindezt tetézte, hogy külön nyomozócsoportot neveztek ki a Tate-gyilkosságok és a LaBianca-ügy felderítésére, akik egymástól függetlenül végezték a nyomozást.
Két hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjenek, nemcsak ez a két eset függ össze, hanem még a Hinman-gyilkosság is idetartozik. Ez is a véletlenen múlt.
Inyo megye seriffi hivatala, a nemzeti parkok őregységei (National Park Rangers) és a kaliforniai országúti járőrök együttes akciójában letartóztattak számos „családtagot”, akik a Halál Völgyében lopott földkotró-gépekkel keresték a Manson által vizionált „feneketlen lyukat”. Így jutottak el a Völgyben lévő farmokig, köztük a Barker Ranch-ig, ahol Mansont is megtalálták. Ekkor még mindig nem tudták, hogy a három vérengzés gyilkosait fogták el. Csakhogy közöttük volt egy Kitty Lutesinger nevű családtag, aki Beausoleil barátnője volt. Az ő vallomása elvezetett egy motoros bandához, amelyet Manson fel akart fogadni a Spahn Ranch őrzésére. A motorosok kihallgatása nyomán már kezdett tisztulni a kép, amely végül akkor állt össze, amikor Susan Atkins egyik hálótársnője elmondta a Los Angeles-i rendőrségnek, amit a gyilkosságokról tudott. Ez megerősítette Lutesinger vallomását. Végül 1969. december elején néhány nap eltéréssel a „Család” valamennyi tagja hivatalosan is letartóztatásba került.
Mansont, Atkinst, Krenwinkelt és Kasabiant hétrendbeli gyilkosság, valamint összeesküvés miatt helyezték vád alá. Kasabian azonban, aki nem vett részt a gyilkosságokban, hamarosan a vád tanújává lépett elő. Az ügyészség először az elsőnek vallomást tett Susan Atkinsnek kínálta fel a vádalkut, amennyiben részletesen beszámol a bíróság előtt a gyilkosságokról. Atkins azonban az utolsó pillanatban visszavonta vallomását, és Mansonra vonatkozó összes terhelő kijelentését. Az alkoholista családban felnőtt, ám mélyen hívő lánynak meggyőződése volt, hogy a „Családfő” Jézus Krisztus reinkarnációja, és talán egyfajta női „Szent Péternek” érezte magát, aki először megtagadja Mesterét, majd vállalja a mártiromságot…Az is tény, hogy Atkins volt Manson kegyetlen parancsainak leghűbb végrehajtója, és emiatt – ismét a Beatles nyomán – a „családban”, majd a médiában „Sexy Sadie”-ként emlegették. Leslie Van Houten ellen, mivel csak a LaBianca-gyilkosságban vett részt, két rendbeli emberölés és szintén összeesküvés volt a vád.
Manson mindent elkövetett, hogy a per látványos legyen. William Keene bíró előzetesen beleegyezett abba, hogy a „Családfő” önmaga védőügyvédje legyen, ezt azonban látván Manson viselkedését visszavonta. Erre Manson az első tárgyalási napon egy homlokára karcolt X betűvel jelent meg, mondván, hogy miután alkalmatlannak találták őt saját védelmére, „kiikszelte magát az establishment világából”.
A következő alkalmakkor már a női vádlottak dupla X-szel a homlokukon jelentek meg, míg Manson saját jelét horogkeresztre cserélte. E „tiltakozó akció” elérte célját, és Mansonnak sikerült elfogultságra hivatkozva leváltatni Keene bírót – igaz, nem járt jobban James H. Olderrel, a kaliforniai legfelsőbb bíróság tagjával sem. Közben a „Család” szabadlábon maradt tagjai igyekeztek megfélemlíteni azokat a „renegátokat”, akik tanúskodni kívántak Mansonék ellen.
1970. november 16-án újabb fordulat készült: Atkins, Krenwinkel és Van Houten vallomást kívántak tenni, mely szerint a gyilkosságokat ők tervezték el és ők is hajtották végre, Mansonnak semmi köze nem volt e bűntényekhez. Ügyvédeik azonban végül megakadályozták őket, mert meggyőződésük volt, hogy ezt Manson sugallta nekik, hogy magát mentse.
1971 januárjában a vádlottakat bűnösnek találták valamennyi vádpontban. Az ítélethozatalra várva Manson kopaszra borotválta fejét, és közölte az újságírókkal, hogy „Az ördög mindig kopasz”. „Lányai” csak azután követték példáját, miután az esküdtek egyetértettek a halálbüntetések kiszabásával. Older bíró 1971. április 19-én kihirdette az ítéleteket.
Tex Watson ügyét külön tárgyalták. Őt 1969. november 30-án fogták el Texasban. Kilenc hónapig folyt a huzavona kiadatásáról Texas és Kalifornia között. Amikor Watsont visszaszállították Kaliforniába, katatón állapotba került, nem beszélt, nem evett, közel 30 kilogrammot fogyott. Akkor három hónapra kórházba szállították megfigyelésre, majd 1971. februárjában alkalmasnak találták, hogy bíróság elé álljon. 1971. október 21-én ítélték halálra.
Kalifornia bűnügyi történetének legkegyetlenebb gyilkosai azonban mégsem fizettek életükkel. 1972. februárjában ugyanis Kalifornia Legfelsőbb Bírósága felfüggesztette az államban a halálbüntetést, így a Manson-család tagjainak ítéletét automatikusan életfogytiglanra változtatták. Susan Atkins 2009-ben agydaganatban meghalt, a többiek azóta is börtönben vannak, feltételes szabadlábra helyezésüket eddig minden alkalommal elutasították. Kaliforniában ugyan 1978-tól újra bevezették a halálbüntetést (bár 2006 óta ismét felfüggesztették), de Mansonékat ez nem érintette.
Manson élete végéig gondoskodott arról, hogy halljon róla a világ. Ebben partnerre talált a médiában, amelytől már a perek idején is számos címlapot kapott. 1986-ban például a CBS News Nightwatch című adásában nyilatkozott Charlie Rose-nak, aki ezért megkapta a legjobb interjúért járó Emmy-díjat. 1988-ban Geraldo Rivera ugyancsak a CBS-nél futó talk-show-jában szólaltatta meg egy, a sátánizmusról szóló adásban. 1989-ben Nicolas Schreck zenész, fekete mágus és filmrendező odáig ment, hogy dokumentumfilmet forgatott a „Családfőről” a San Quentin börtönben Charles Manson Superstar címmel. 1996-ban felkerült honlapja az internetre is. 2008-ban lemezt jelentetett meg One Mind címmel.
Egy évtizeddel a mészárlások után Sharon Tate édesanyja, aki megelégelte, hogy lánya gyilkosai nagyobb hírnévnek örvendenek, mint áldozataik, kampányt kezdett annak érdekében, hogy a bűnösök tanúvallomásai, illetve feltételes szabadlábra helyezésükért tartott meghallgatásuk alkalmával az áldozatokat, illetve azok hozzátartozóit is meghallgassák. Az történt ugyanis, hogy Leslie Van Houten 900 aláírást gyűjtött össze magának kiszabadulása érdekében, és ez ügyben Doris Tate-et is megkereste. Az anya úgy gondolta, ő ennél sokkal nagyobb tömeget képes megmozgatni. Igaza lett, ő 350 ezret gyűjtött össze azért, hogy Van Houtent ne engedjék ki. Ezt követően indult el kampánya a kaliforniai büntetőeljárási törvény módosításáért, amelyet 1982-ben fogadtak el.
1984-ben éppen ő volt az első, aki élhetett az áldozatok meghallgatási jogával Tex Watson szabadlábra helyezési kérelme során. Doris Tate úgy vélekedett, hogy „az új törvénnyel visszaállították lánya méltóságát, és ezáltal Sharon emlékezete nem egy gyilkosság áldozatáé többé, hanem az áldozatok jogainak jelképe.”
A Lengyelországból emigrált, holokauszt-túlélő Roman Polanski, aki egy évvel korábban éppen egy sátáni gyermek születésének történetével, a Rosemary’s Baby-vel debütált az Egyesült Államokban, a gyilkosságok után eladott mindent, ami Sharon Tate-re, és „élete legszebb korszakára” emlékeztetett. E filmjét eredetileg ugyancsak Sharonnal tervezte, de végül úgy döntött, hogy „nem lenne etikus”, és Mia Farrow-t választotta a főszerepre. Az egyik jelenetben az állapotos Rosemary-nek ki kellett mennie az utcára, a tömegbe. A kezdő színésznő félt, de Polanski megnyugtatta: „Senki sem fog bántani egy várandós nőt.”
Paul McCartney, aki a Helter Skelter megszületésekor még így nyilatkozott: „Egy nevetséges dalt írtam, hogy bebizonyítsam: szeretem a zajt”, a Manson-gyilkosságok után 11 évvel kénytelen volt azt mondani egy interjúban, hogy a Helter Skelternek „semmi köze semmihez, csakis hozzám”.
Az átok azonban valahogy mégis utolérte a Beatlest. John Lennont 1980. december 8-án este otthona, a manhattani Dakota House előtt lőtték le, ahol Polanski 12 évvel korábban Polanski a Rosemary’s Baby-t forgatta…
