MÚLT
A Rovatból

Amikor még a Kálvin téri metróaluljáróban voltak a város legjobb bulijai – Bejártuk a ‘90-es évek Budapestjének legendás szórakozóhelyeit

Kultiplex, Tilos az Á, Ciánkáli, Cha-Cha-Cha: ezek a nevek a mai tizenéveseknek valószínűleg már semmit nem mondanak, de egy egész generáció őriz róluk szép emlékeket.

Link másolása

A kilencvenes évekről mindenkinek vannak emlékei, de mindenki kicsit másképp emlékszik rá – ez volt a tételmondata a hosszúlépés.járunk? és a Telekom Electronic Beats közös esti sétájának, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria „TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében” című kiállításához kapcsolódva hirdettek meg.

Kiindulópontunk a Markusovszky téri parkban volt, a 2008-ban ledózerolt Kultiplex helyén. Itt valaha nemcsak szórakozóhely, hanem mozi is működött, ‘89-ig Kinizsi, aztán Bluebox néven. A filmipar ekkoriban virágkorát érte, a tévében is épp kezdtek elterjedni az színvonalasabb tartalmak, amiket már nem lehetett egyetlen legyintéssel („hát ez gagyi…”) elintézni.

Később pedig szinte az összes meghatározó underground zenekar koncertezett a klubban, aminek ma már csak a hűlt helye látható (tavaly nyár végén egyhetes fesztivállal emlékeztek meg róla). A szomszédos ház tűzfalán azért a mai napig megmaradtak az épület egykori kontúrjai, valamint az emblematikus, szárnyas disznót ábrázoló graffiti.

Innen a rendszerváltás éveinek talán legismertebb szórakozóhelye, a Tilos az Á (vagy ahogy jelenlegi utódját hívják, Tilos a Tilos) felé kanyarodtunk. A klub 1989 szilveszterén nyílt meg a korábbi Bakony étterem helyén, ahol sok híresség mellett még Cseh Tamás is többször megfordult.

Itt jött létre a TÁP Színház, a Vákuum TV, valamint természetesen a Tilos Rádió is, és innen indult a néhány hónapja tragikus hirtelenséggel elhunyt DJ Palotai karrierje. A falakra 1993-ben a francia Jean-Michel Verret festett fel egy New York-i utcaképet, ami akkor sokakat kiakasztott, de végül átvészelt több tulajdonosváltást, és még most is látható.

Nem csoda, hogy az említett helyek a ‘80-as, ‘90-es évek fordulóján nyitottak, hiszen ekkor a társasági életben is rendszerváltás zajlott le. A Monarchia régi kávéházait a szocializmus kinyírta, mivel mindenáron próbálták elkerülni, hogy az emberek közösségben legyenek, ahol akár a rendszer megdöntése céljából is szervezkedhettek volna.

Helyettük kényelmetlen presszók jöttek, ahová épp csak beugrottak az emberek egy kávéra, majd mentek is tovább. Azonban amint megszűnt a kényszer, azonnal visszatértek a korábbi találkozóhelyek, ahová beülve akár az egész napot el lehetett tölteni.

A Kálvin tér felé tovább sétálva egy olyan üzlet mellett haladtunk el, amiről a legtöbben talán nem is sejtik, hogy a mai napig üzemel. A Bahiáról van szó, amely igazi fogalom volt a ‘90-es években: az azóta bezárt Ciánkálival együtt az alternatív ruhadarabok fő beszerzőhelyének számított.

Egy teljes szubkultúra öltözködött innen, akik mélységesen elítélték az akkoriban elburjánzó plázákat és márkalázat. Ugyanakkor közös pont volt, hogy ők is egyfajta életérzést adtak a tuhák mellé, még ha ez a másik tábor szöges ellentéte is volt. A két csoport között óriási ellentétek feszültek, akadtak olyanok, akik kis túlzással egy másik ember cipőfűzőjéből meg tudták állapítani, hová tartozik.

A Bahia fő jellemzője az intenzív füstölőszag volt, míg a Krúdy Gyula utcai Ciánkáliba belépve a tömény bőr szaga csapta meg azonnal az orrot. Előbbi néven egyébként könyv- és lemezkiadó is működött, sőt a Sziget Fesztiválon is évekig jelen voltak egy saját színpaddal, ahol jóformán a teljes underground fellépett.

A Cha-Cha-Cha helye ma

Néhány lépéssel arrébb egy másik nagy túlélő, a Marilyn Night Club található, amely 1993 óta az eredeti tulajdonossal működik. Annak ellenére, hogy klasszikus sztriptízbárról van szó, amelyek száma az utóbbi években igencsak megcsappant, nekik sikerült túlélniük nemcsak a ‘90-es éveket, de az azóta eltelt jóval hosszabb időt is. Sőt, olyan jó viszonyban vannak a hely felett található társasházban élőkkel, hogy még a lakógyűléseket is itt tartják.

Kevés szürreálisabb hely működhetett valaha is a magyar fővárosban, mint a 2000 januárjában, a Kálvin téri aluljáróban megnyitott Cha-Cha-Cha. Bár a séta apropóját adó évtizedből pont kicsúszott, a szellemiséget szinte észrevétlenül vitte tovább. Korábban itt az aprócska, alig 30 négyzetméteres Mónika presszó üzemelt, az irányváltás után viszont vérbeli bulihely lett belőle.

Gyakoriak voltak az akár 3-400 fős bulik, amelyek nagy része kint zajlott az aluljáróban, hiszen ennyien nem is fértek volna be. Gyakori fellépőnek számított a Belga, valamint több rezidens DJ is rendszeresen pörgette a lemezeket. Végül 2007 áprilisában kellett bezárnia a 4-es metró építése miatt – azóta teljesen meg is változott az aluljáró elrendezése, az egykori bejárat helyén ma a peronra vezető liftek találhatók.

Kéri Gáspár sétavezető egy Cha-Cha-Chából származó felespohárral

Utolsó előtti állomásunk kissé kilógott a sorból: az Astoria szállóval szemben magasodó East-West Business Centernél álltunk meg egy pillanatra, amely igazi állatorvosi lóként mutatja be a rendszerváltás éveiben elburjánzó irodaház-építési lázat.

Érdekesség, hogy itt működött a második panorámás üveglift Magyarországon, amit bárki kipróbálhatott akár az utcáról betérve is. Ma már szürreális lehet, de akkor még önmagában ez is látványosságnak számított. A 2000-es években viszont gazdát cserélt az épület, az új tulajdonos pedig beépítette a lifteket.

A séta a Madách téren zárult, amely már egy teljesen újfajta bulikultúra bölcsőjének számít: ennek a Szimpla volt az első képviselője 2001-ben, majd fokozatosan kialakult a ma is ismert Bulinegyed a VII. kerület szívében. Ez azonban már egy másik történet.

(A sétát február 9-én és 10-én további 10 alkalommal tartják meg, de már egyikre sincsen szabad hely.)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem

Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Sorra vadászta le egy mexikói drogkartell tagjait egy anya – a lánya elrablása miatt vette kezébe az irányítást
Tucatnyi meggyilkolt ember holtteste került elő a mexikói anyának köszönhetően. Miriam Rodríguezt végül a háza előtt végezték ki 12 lövéssel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 08.


Link másolása

Egy rettegetett mexikói drogkartell tíz tagját buktatta le Miriam Rodríguez, aki 20 éves lánya elrablása után kezdett nyomozásba, írja a Unilad.

Az anyuka célja nem az volt, hogy vérbosszút álljon a még 2014-ben történt emberrablás után, hanem csak annyi, hogy válaszokat kapjon Karen eltűnése kapcsán. Szerinte ugyanis a hatóságok nem tettek meg mindet a gyereke előkerítése érdekében.

Az asszony nyomozása során kiderült, hogy a szálak az egyik legveszélyesebb mexikói drogkartellhez, a a Los Zetashoz vezetnek. Miután számba vette, majd leszűkítette az emberrablásban szóba jöhető férfiak körét, Miriam egészségügyi dolgozónak álcázta magát, és kérdezősködni kezdett a környéken.

Miriam a banda egy 18 éves tagjától tudta meg, hogy a lányát megölték. Az ötvenes éveiben járó anyuka ekkor nem omlott össze, hanem csak még inkább el akarta kapni a tettest. A következő három évben rengeteg álruhát öltött, többször is megváltoztatta a frizuráját, időnként hivatalnoknak adta ki magát és a gyanútlan családtagok bizalmába férkőzött.

Fáradhatatlan nyomozásának köszönhetően további tucatnyi holttestet fedeztek fel, és tíz bandatagot buktatott le, akik megpróbáltak elmenekülni és új életet kezdeni. Nem meglepő, hogy Miriam ténykedését a bűnözők sem nézték ölbe tett kézzel, és végül 2017. május 10-én, éppen a helyi anyák napján 12 lövéssel szabályosan kivégezték a háza előtt.

Az asszony kitartásával és a bandatagok börtönbe juttatásával igazi hősnek számít azóta is a környéken. Miriam nem félt a haláltól, a New York Timesnak nem sokkal meggyilkolása előtt azt mondta:

„Nem érdekel, ha megölnek. Aznap haltam meg, amikor megölték a lányomat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
„A vérség nem igazi kötelék” – Kádár János életében egyszer találkozott apjával
Krezinger János állítólag a szabad ég alatt is hallgatta a rádiót, amit fiától kapott, taligán húzva maga után. A pártvezető féltestvérének is intézett szövetkezeti lakást.

Link másolása

A Blikk idézi fel az ország egykori vezetőjének szomorú kapcsolatát vér szerinti apjával.

Kádár János édesanyja, Csermanek Borbála huszonöt évesen Abbáziában, a horvát tengerparton egy Villa Austria nevű panzióban dolgozott, ahová gyakran jártak át Fiumében állomásozó magyar katonák is. Ott ismerkedett meg 1911-ben egy Krezinger János nevű pusztaszemesi férfivel, akitől állapotos is lett.

A férfi azonban nem vállalta a babát, s János így született meg 1912. május 26-án, a fiumei Santo Spirito-kórházban, Giovanni Giuseppe Czermanik néven.

Az anyakönyvben nem tüntették fel az apa nevét. Borbála nehéz anyagi helyzetbe került Abbáziában, ezért a gyermekét három hónapos koráig egy alapítvány nevelte.

Krezinger János hazatért Pusztaszemesre, 1914-ben megházasodott, később három fia született, Lajos, János, valamint Ádám, mindannyian a későbbi pártfőfitkár féltestvérei.

Kádár is évekig itt gyerekeskedett, miután édesanyja próbát tett a Krezinger-háznál, de

apja akkor elzavarta őket, így Borbála egy olyan családnál volt kénytelen hagyni a fiát, akik gyermektelenként szívesen nevelték hatéves koráig.

Kádár végül 1961-ben találkozott apjával, egy levélben történt kapcsolatfelvétel után, melyben féltestvére azt írta, hogy apjuk

nagyon sajnálja, hogy annak idején édesanyádat nem tudta anyagilag támogatni. Édesapám arra kér, ne haragudj rá, mert hiszen nem csak rajta múlott, hogy idáig nem sikerült találkozni, mert egyéb körülmények játszottak közre.”

Amikor Kádár kétnapos látogatást tett Somogy megyében, meghívták a pusztaszemesi és a kapolyi TSZ (termelöszövetkezet) zárszámadására, és a kultúrház átadására.

Kádár a pusztaszemesi Búzakalász termelőszövetkezet zárszámadásán (fotó: Friedmann Endre/MTI)

A korabeli beszámolók szerint Kádár János kedvesen és barátságosan viselkedett. El is ment az édesapjához, aki ekkor már a falu harangozója volt. A találkozón valamennyi féltestvére is jelen volt. A korabeli beszámolók szerint

„Krezinger János bort töltött, és négy gyermeke előtt azt mondta: fiaim, emeljük a poharunkat arra, hogy együtt a család”.

Később Kádár egy rádiót küldött apjának, amit állítólag taligán húzva maga után, a szabad ég alatt is hallgatott.

Az ország akkori első embere János nevű féltestvéréről is gondoskodott. A férfi nősülés után Buda­pestre költözött: személyzeti osztályvezető lett a XII. kerületi útépítő trösztnél. A fővárosi tanácselnök értesítette Kádár titkárságát, hogy Jánosnak még nincs lakása. Kádár 24 órán belül intézkedett és egy másfél szobás szövetkezeti lakást kapott Kertész János.

Kádár nem nagyon nyilatkozott a magánéletéről, Gyurkó Lászlónak is csak ennyit mondott a nyolcvanas években:

„A vérség nem igazi kötelék. Leéltünk egy életet úgy, hogy nem is tudtunk egymásról. Ezt nem lehet se bepótolni, se helyrehozni”.

Az MSZMP első embere apja temetésére egy koszorút küldetett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk