MÚLT
A Rovatból

9 szélhámos vagy gyilkos nő, aki mindenkit félrevezetett

Gyilkosságok, hamis személyazonosság, kamu gyógyítás - ezek az esetek évekig sokkolták a közvéleményt.
Listverse - szmo.hu
2017. április 28.



Jessica Vega: Rákos betegséget hazudott az álomesküvőért

vega

2010-ben Jessica Vega rövidre nyírt hajjal beállított egy esküvői ruhaszalonba. Azt állította a tulajdonosnak, hogy halálos beteg, rákban szenved, és minél előbb szeretne férjhez menni. A tulajdonos megsajnálta, és adott neki ingyen ruhát, cipőt, sőt, még parókát is.

Jessica történetét hamarosan felkapta a sajtó, és egymás után érkeztek az önzetlen felajánlások.

Hamarosan lett ingyen helyszín, ennivaló, fotós, még egy nászutat is ajándékoztak neki.

Négy hónappal később a nő férje, Michael O’Connell közölte egy újsággal, hogy szerinte a levél, amiben az orvos közli Jessicával, hogy leukémiás, hamisítvány. Jessica váltig állította, hogy az orvos személyesen tudatta vele a betegséget, de vízzel, diétával és testmozgással legyőzte a kórt.

A pár hamarosan elvált, és bár Jessica ártatlannak vallotta magát, csalással és lopással vádolták. Két hónapot töltött börtönben, és összesen 13000 dollárnyi kár megfizetésére kötelezték.

Rachel Dolezal: Az ál-fekete

dolezal

Rachel Dolezal afro-amerikai kultúrát tanított a Kelet-Washingtoni Egyetemen, és a Spokane NAACP emberjogi szervezet elnöke volt, amely a feketék jogaiért küzdött.

Rachel számos esetben hazudott a faji hovatartozásáról. 2015-ben több esetben is feljelentést tett a rendőrségen, amiért gyűlölködő leveleket talált a civil szervezet postaládájában. A hatóságok azonban megállapították, hogy csak olyan személy helyezhette őket az elzárt helyen lévő postaládába, aki hozzáférhetett. Dozeal váltig állította, hogy legalább nyolc gyűlöletbűntényt követtek ellene és a gyermekei ellen.

Más esetben, amikor szeretett volna bekerülni a rendőrség ombudsmani bizottságába fehér, fekete és indián identitásúnak vallotta magát.

A civilszervezet Facebook-oldalán pedig közölt egy képet, amelyen egy fekete férfi mellett áll, azt állítván, hogy ő az apja.

Az igazi szülei azonban hamarosan leleplezték. A házaspár mindkét tagja egyértelműen fehér. Két saját gyermekük van, az egyik Rachel, és négy afro-amerikai örökbefogadott gyermekük. Dolezal most transzfajúként azonosítja magát, vagyis fehér testbe született feketeként.

Linda Taylor: A segélykirálynő

taylor

1976-ban, amikor Ronald Reagan indult az elnökválasztáson, a kampányában sokat beszélt a szociális rendszer élősködőiről. Külön kiemelt egy 47 éves, chicagói asszonyt, akinek állítólag 80 különböző neve volt, 30 lakcíme, 12 TB kártyája, és négy kitalált, elhunyt férj után vett fel veterán járadékot. Évi 150000 dollárt (mai árfolyamon több min40 millió forint) tett ki az évi adómentes jövedelme.

A szociális visszaéléseket vizsgáló bizottság szerint Raegan vádjai túlzóak voltak. Ők legalábbis csak négy álnevet találtak, és a nő csupán 3000 dollárt (kb. 835 ezer forint) kapott az államtól, nem 150 ezret. Csakhogy nem a csalás volt az egyetlen bűn, amivel Taylort vádolták.

Gyilkosság, valamint csecsemőrablás és -kereskedés is szerepelt a bűnlajstromán.

1964-ben Paul Fronczakot egy nappal a születése után ellopták az anyjától. Egy nővérnek öltözött hölgy azt állította, az orvoshoz visz. Egy év múlva találtak egy elhagyott kisgyereket New Jerseyben. Az FBI úgy vélte, Paul az, és Fronczakék befogadták. Paul 49 évesen DNS tesztet végeztetett, és rájött, hogy mégsem ő Fronczakék biológiai gyermeke. Paulban két kérdés merült fel. Kicsoda ő, és hol lehet az igazi Paul Fronczak?

Miután a történetnek híre ment, egy 64 éves férfi jelentkezett azt állítva, hogy ő Linda Taylor fia. Emlékszik, hogy mikor tinédzser volt, az anyja egy nap hazaállított a lopott babával, de az egyik barátja hamarosan magával vitte Tennessee-be. Mint elmondta, az anyja az álcázás mestere volt. Eljátszott feketét, fehéret, Puerto Ricóit, vagy akár hawaiit. A szobája tele volt parókákkal és ruhákkal.

Idővel egyre több szemtanú került elő, de a mai napig nem tudni pontosan milyen és mennyi bűntényt követett el a „segélykirálynő”.

Casey Anthony: Megölte a saját lányát?

casey

Kevés olyan felháborító bűntény van, mint Caylee Anthony halála. Utoljára 2008. június 16-án látták, de az anyja, Casey, csak július 15-én jelentette az eltűnését. A közben eltűnt egy hónapot bulizással töltötte. Összeköltözött a pasijával, részt vett egy „szexi test” versenyen, és új tetoválást csináltatott ezzel a szöveggel: „bella vita”, vagyis „az élet szép”.

Casey letartóztatták a gyermek elhanyagolásáért. A nő azt hazudta, úgy tudta, a lánya a bébiszitterrel, Zenaidával van. Részletes leírását adott a kitalált bébiszitteről, azt hazudta, hogy az Universal Studiosnál dolgozik, és sorolta a képzeletbeli barátokat, szeretőket, sőt, még barátokat is hazudott Cayleenek.

Caylee maradványait hat hónappal később találták meg egy mocsárban, nem messze Anthonyéktól. A teste olyannyira roncsolódott, hogy

a hivatalos jelentésbe csak azt írták: „meghatározhatatlan eredetű, erőszakos halál”.

Az anya csomagtartójában megtalálták a kislány hajszálait, amiből kimutatták, hogy ott volt a holtest. Az Anthony család számítógépén valaki 84-szer keresett rá, hogyan kell kloroformot készíteni.

A vád szerint Casey kloroformmal elkábította a lányt, majd szigszalaggal leragasztotta a száját és az orrát, hogy megfulladjon. A védelem viszont azt állította, hogy George Anthony a család medencéjében találta holtan a kislányt, és segített Caseynek eltüntetni a holttestet.

Casey Anthonyt végül felmentették a gyilkosság vádja alól, és csupán a hatóságok négy rendbeli megtévesztésében marasztalták el, amiért négyévnyi börtönbüntetésre ítélték.

Cassie Chadwick: Egy milliárdos lányának hazudta magát

chadwic

Cassie Chadwick Elizabeth Bigley néven született Kanadában, 1857-ben. Még csak 14 éves volt, amikor bakszámlát nyitott Ontarióban egy örökösödési levél segítségével, ami egy angliai nagybácsitól érkezett.

Ám később letartóztatták csalásért, amikor a kereskedők rájöttek, hogy fedezetlen csekkeket kapnak. Szabadulása után elhagyta Kanadát, és Ohióba költözött a testvéréhez. Ohióban Madame Lydia Devere néven látó asszonynak adta ki magát. Aztán 1882-ben feleségül ment egy Wallace Springsteen nevű orvoshoz, és felvette a Lydia Springsteen nevet. Ám miután a házasságuk híre bekerült az újságokba, a hitelezői ostromolni kezdték a férjét. Hamarosan elváltak.

Ezután madame Marie LeRose néven folytatta a „látóbizniszt”, majd feleségül ment egy farmerhez, bizonyos John Scotthoz. Négy évvel később a nő beadta a válókeresetet. 1886-ban szült egy fiút, Emilt, de az apa személye nem derült ki.

Chadwick 1889-ben már Lydia Scott néven jósnőként prosperált.

Csalásért négy év börtönre ítélték. Szabadulása után Cassie Hoover néven bordélyt nyitott, majd feleségül ment egy megözvegyült orvoshoz, Leroy Chadwickhez, és így, egy köztiszteletben álló orvos feleségeként, bekerült a legelőkelőbb körökbe. Mrs. Chadwick nagy reményekkel vágott bele eddigi legnagyobb csalásába, amihez New Yorkba utazott.

A nő felkereste a kor egyik leggazdagabb emberét, az acélmágnás Andrew Carnegie-t. Egy kötelezvénnyel tért vissza, amelyben állítólag Carnegie vállalta, hogy 2 millió dollárt fizet neki, ha elhallgatja, hogy ő Carnegie törvénytelen lánya. Senki sem vonta kétségbe a dokumentum hitelességét.

A következő nyolc évben az asszony egyre több kölcsönt vett fel, adósságot adóságra halmozott, és fényűzően élt. 1904-ben bukott le, amikor egy bankár, Herbert Newton. aki 190 ezer dollárt kölcsönzött neki, beperelte. A vizsgálat feltárta, hogy Chadwick mint egy öt millió dollárnyi kölcsönt vett fel különböző helyekről, és a Carnegie féle kötelezvény hamisítvány. New Yorkban fogták el a szélhámost. 10 ezer dollárt találtak nála, a derekára kötve. Mint kiderült, egy bank csődbe is ment, miután 80 ezer dollárt adott neki. 14 év börtönbüntetésre és 7 ezer dolláros bírságra ítélték. Egy évvel később, az 50. születésnapján halt meg.

Jodie Arias: Azt állította, önvédelemből ölte meg a barátját

arias

Jodie Arias és Travis Alexander 2007-ben kezdtek járni, 2008-ban szakítottak ugyan, de továbbra is szexuális kapcsolat volt köztük.

2009. június 9-én a barátai találták meg Alexander holttestét a zuhanyzójában. 27 szúrt sebe volt, a nyakát elvágták, és fejbe lőtték – mint utóbb kiderült, egy .25 kaliberes pisztollyal. Öt nappal korábban, június 4-én halt meg.

A helyszínen megtalálták Arias ujjlenyomatait, valamint egy fényképezőgépet rajta meztelen fotókkal, amelyeken a lány Alexanderrel csókolózik a zuhanyzóban percekkel a fiú halála előtt. Az egyik fotón Alexander élettelen teste látszott, amint Arias lábánál hever.

Arias önvédelemre hivatkozott. Azt állította, véletlenül elejtette a férfi fényképezőgépét, mire az a földre lökte, ő pedig véletlenül fejbe lőtte. Aztán már csak arra emlékezik, hogy a kocsijában ül, és a pisztolyt kidobja egy bokorba. Arra egyáltalán nem emlékszik, hogy összeszurkálta volna a halottat, vagy hogy visszavonszolta a tusolóba.

Az ügyészség szerint Arias féltékenységi rohamában ölte meg a férfit,

miután megtudta, hogy találkozgat egy másik nővel. Bár a védelem megpróbálta úgy beállítani, hogy Alexander volt az erőszakos kettejük közül, aki nem volt képes elengedni a nőt, az esküdteket nem győzték meg. 2013-ban bűnösnek találták, és életfogytiglani büntetést kapott.

Iva Toguri D’Aquino: „Tokió Rózsája”

iva

Iva Toguri D’Aquino 1916-ban született Los Angelesben egy középosztálybeli amerikai családban, ahol kizárólag angolul beszéltek. 1941-ben amerikai útlevél nélkül Japánba hajózott, hogy egy beteg nagynénjét ápolja, és orvosnak tanuljon. Még abban az évben Japán megtámadta az USA-t, és Iva úgy döntött, Japánban marad a háború végeztéig.

Rádióbemondó lett egy „Nulladik Óra” nevű japán adónál. 20 perces műsora volt amiben népszerű zenéket játszott. Viszont hamar bajba jutott a műsorban elejtett „propagandaszerű” kijelentéseiért.

A Tokió Rózsája nevet az amerikai csapatok találták ki. A rádióműsorban soha nem hangzott el. Elsőként egy amerikai újságban írták le.

Egy titokzatos, angolul beszélő rádióbemondót neveztek el így, aki japán propagandát folytatott.

1945-ben, a háború befejeződése után D’Aquino még mindig Japánban volt. Miután azt állította magáról, hogy ő Tokió Rózsája, a Cosmopolitan egyik szerzője 2000 dollárt kínált neki a történetéért. Nem sejtette, hogy a történetét beismerő vallomásnak fogják tekinteni. Letartóztatták, és az amerikai hatóságok börtönbe zárták Tokióban, hogy majd bíróság elé állítsák Amerikában. Ám az FBI nyomozása végül arra jutott, hogy D’Auino „bűnei” nem érnek vádemelést, és szabadon engedték.

D’Aunio ezután amerikai útlevelet kérvényezett. Az amerikai közvélemény azonban már elkönyvelte árulóként, és az általános vélekedés az volt, nem volna szabad vissza engedni az USA-ba. Ezért a CIA újra indította a nyomozást ellene.

Miután a korabeli rádiófelvételek nagy részét megsemmisítették, az igazságügy minisztérium amerikai katonákat kérdezett, hogy miket hallottak Tokió Rózsájától. Előkerült egy koronatanú is, és végül 1949-ben a nőt 10000 dollár bírságra és tíz év elzárásra ítélték, valamint megfosztották amerikai állampolgárságától. Ő volt a hetedik az Egyesült Államok történetében, akit hazaárulásért ítéltek el. 1956-ban, hat év letöltése után szabadlábra helyezték.

Miután bebizonyosodott, hogy a legsúlyosabb vallomásokat tevő koronatanúk hazudtak, 1977-ben Gerald Ford elnök elnöki kegyelemben részesítette D’Auniót.

Anna Anderson: Azt hazudta, hogy ő Anasztázia Romanov, a családjával együtt meggyilkolt utolsó orosz cár életben maradt tagja

anna anderson

1920-ban egy öngyilkosságot megkísérlő nőt húztak ki a Landwehr-csatornából, Berlinben. Nem volt hajlandó felfedni a személyazonosságát. 1922-ig a Dalldorf Elmegyógyintézet lakója lett. Ekkor hirtelen közölte, hogy ő Anasztázia Romanov, a meggyilkolt orosz cár lánya.

Sokan hittek neki, annyira szép volt, és még hegek is voltak a testén, amikről azt állította, a bolsevik katonák kései okozták.

Az évek során egyre több hódolója és támogatója akadt. Különösen közeli viszonyba került Gleb Botkinnal. Botkin apja a cár orvosa volt, akit a cári családdal együtt kivégeztek 1918-ban. A Romanov család számos rokona is igazolta, hogy a nő valóban nagyon hasonlít Anasztáziára. Ugyanakkor kételkedők is akadtak bőven, mivel a nő nem emlékezett Anasztázia életének apró részleteire.

Az igazi Anasztázia nagybátyja végül magánnyomozót fogadott, hogy derítse ki a különös hölgy valódi személyazonosságát.

Így jöttek rá, hogy valójában Franziska Schanzkowskának hívják, akinek 1920-ban veszett nyoma. 1916-ban egy gyárrobbanás áldozata volt, ez okozta a hegeket.

1928-ban a szélhámos nő New Yorkban tűnt fel, ahol sajtótájékoztatót is tartott. Azt állította, az állkapcsát akarja helyrerakatni, amit a bolsevikok törtek el. A később Anna Andersonként ismerté vált nő szakadatlanul harcolt az igazáért, de sorra vesztette el a pereket. 1968-ban feleségül ment egy történelem tanárhoz és Amerikába költözött. 1970-ben az utolsó nagy perét is elvesztette, és 1984-ben halt meg.

A DNS-ét összevetették az Edinburgh-i hercegével – aki a Romanov család élő rokona –, valamint Alexej cárevics nem rég megtalált maradványaival. Nem egyeztek. A végső döfést Anna Anderson történetének az adta, hogy a DNS-e egybeesett Karl Maucherével, aki Franziska Schanzkowska nővérének az unokája.

Rosemary Crossley és az autisták

crossley

Az 1990-es évek elején sok családnak jelentett óriási örömet, hogy egy új eljárásnak köszönhetően, melynek a neve „facilitated communication”, vagyis támogatott kommunikáció (rövidítve FC), autista gyermekeik végre képessé váltak kommunikálni a környezetükkel. Az eljárást Rosemary Crossley fejlesztette ki, és a lényege, hogy egy képzett segítő fogja az autista kezét, miközben ő egy billentyűzeten gépel. A kezdeti lelkesedést azonban némileg visszavetette, hogy ahogy terjedt a módszer,

egyre több és több családtagra vetült a szexuális zaklatás vádjának árnyéka.

2014-ben az akkor 14 éves Aislin Wendrow azzal vádolta az apját a támogatott kommunikáció segítségével, hogy szexuálisan abuzálta őt és öccsét. A férfit letartóztatták és Aislin öccsét kikérdezték. A fiú folyamatosan azt bizonygatta, hogy sosem történt ilyesmi, az apja nem volna képes ilyen szörnyűségre. De a rendőrség a hosszas kihallgatás során addig erősködött, míg a fiú elbizonytalanodott.

Wendrowék ügyvédei felkérték Howard Shane-t, a bostoni gyermekkórház autista nyelvprogramjának igazgatóját, hogy segítsen nekik. Shane 1994-ben már sikerrel tanúskodott egy hasonló ügyben. Akkor a Whaton családnak kellett hasonló zaklatási vádakkal szembenézniük a lányuk, Betsy részéről. Abban az ügyben Shan egy kísérlettel vizsgálta az FC megbízhatóságát. Betsy támogatójának, Janyce Bontonnak mutattak egy képet, de Betsy egy másik képet kapott. Ezután megkérték a lányt, hogy írja le a billentyűzet segítségével mi volt a képen. Betsy leírása érdekes módon arról a képről szólt, amit csak a támogató látott. Ráadásul mint kiderült, Betsy soha nem is tanult meg írni-olvasni.

Végül a '94-es ügyben, és Wendrowéknál is ejtették a vádakat. Csak 1990-1994 között 60 szexuális zaklatási vádat emeltek hasonló ügyekben az USA-ban. 126 esetből csupán 4 alkalommal bizonyultak a vádak helytállónak. Máig nem bizonyított egyértelműen, hogy az FC módszer valóban hatásos, vagy az egész csupán egy ügyes csalás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A buborékfiú tragédiája: 12 évet élt teljes elszigeteltségben, halála mégis forradalmasította az orvostudományt
A halálos kór miatt egyetlen baktérium is végzett volna vele. A NASA még egy űrruhát is készített neki, hogy érezhesse a külvilágot.


A redőnyök résein átszűrődő fényben apró porszemek lebegtek, amiket a fiú, aki egész életében steril műanyag falakon keresztül nézte a világot, csodálkozva figyelt. Hópelyheknek nevezte őket, mert soha korábban nem látott még hasonlót. Tizenkét év után először lélegzett szűretlen levegőt egy kórházi szobában, és először érezhette édesanyja érintését.

Néhány nappal korábban, amikor orvosai a kockázatos lépésről, a buborék elhagyásáról kérdezték, csak ennyit mondott édesapjának: „Apa, bármit elfogadok, csak jobban legyek” – ahogy a PBS American Experience dokumentumfilmje felidézi. Ez a két hét szabadság volt David Phillip Vetter életének utolsó fejezete, egy olyan tragédia, amelynek tudományos hozadéka ma csecsemők ezreinek életét menti meg.

A Vetter család első fia, David Joseph III, hét hónaposan hunyt el súlyos kombinált immundeficienciában, röviden SCID-ben. Amikor Carol Ann ismét fiúval lett terhes, az orvosok 50 százalék esélyt jósoltak a betegség megismétlődésére.

A mélyen vallásos katolikus szülők az abortusz helyett a küzdelmet választották.

David Phillip Vetter 1971. szeptember 21-én született, és a születése utáni másodpercekben egy előre elkészített, steril műanyag izolátorba helyezték. Életének első éveit a houstoni kórházban, később pedig egy otthonukban felállított, hasonló rendszerben töltötte.

Minden, ami bejutott hozzá – levegő, étel, játékok –, aprólékos sterilizálási folyamaton ment keresztül. A NASA által fejlesztett mobil ruha jelentett számára egy rövid ablakot a külvilágra.  Amikor először felvette, csak annyit mondott: „Tetszik.” Édesanyja így emlékezett vissza a pillanatra: „Amikor először megpróbált járni a ruhában, úgy imbolygott, mint egy matróz, aki épp most szállt partra.”

A ruha használata azonban körülményes volt, és David hamar ki is nőtte.

Ahogy David cseperedett, egyre inkább tudatára ébredt helyzete korlátainak. A külvilággal egy beépített kesztyűpár és a buborék falán keresztül kommunikált. Mary Ada Murphy pszichológus segített neki feldolgozni az elszigeteltség okozta frusztrációt. Egy alkalommal David őszintén megkérdezte tőle: „Miért vagyok állandóan dühös?” – idézte fel a pszichológus a Houston Pressnek adott interjújában.

12 éves korára az orvosok és a család számára is világossá vált, hogy a helyzet hosszú távon tarthatatlan. Dr. Shearer így foglalta össze a dilemmát egy 2015-ös visszaemlékezésben: „Mi mind tudtuk, hogy eljön a nap, amikor dönteni kell: bent vagy kint.”

A megoldást egy csontvelő-transzplantáció jelenthette volna, amelyet nővérétől, Katherine-től kapott. Mivel a szöveti egyezés nem volt tökéletes, a beavatkozás kockázatos volt. 1983. október 21-én David megkapta a körülbelül 59 milliliter, kezelt csontvelőt.

A beavatkozás után hetekig minden rendben lévőnek tűnt, de karácsony után David állapota rohamosan romlani kezdett. Magas láz gyötörte, amely elérte a 40,6 Celsius-fokot, és belső vérzései lettek. A donor csontvelőben egy rejtett vírus, az Epstein–Barr-vírus (EBV) lappangott, amely David legyengült szervezetében elszaporodott és daganatokat, Burkitt-limfómát okozott.

A tudomány számára ez a tragédia egy fontos felfedezést hozott: bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy egy vírus rákos megbetegedést idézhet elő. A fiú számára azonban a folyamat a véget jelentette. Orvosai 1984. február 7-én meghozták a végső döntést. Kiemelték a buborékból, és egy steril kórházi szobába fektették.

Életében először érintkezhetett közvetlenül a szeretteivel. Ám állapota nem javult. Egyik utolsó, tiszta pillanatában így szólt: „Ez nem működik… Fáradt vagyok. Miért nem húzzuk ki az összes csövet, és engedtek hazamenni?”

Február 22-én, tizenöt nappal a „szabadulása” után, David elhunyt.

A története bejárta a világot, és a „buborékfiú” fogalma beépült a popkultúrába, több film is készült, amit ő ihletett. Conroe-i sírkövén egy egyszerű, mégis mindent összefoglaló mondat áll: „Ő soha nem érintette meg a világot, de a világot megérintette ő.”

A NASA mérnökei által 1977-ben készített, mintegy 50 000 dollárba (mai árfolyamon körülbelül 16,5 millió forintba) kerülő steril „űrruhát”, amelyben David néhány lépést tehetett a külvilágban, ma a Smithsonian Intézet őrzi. Ez a ruha szimbolizálja azt a hatalmas technológiai és pénzügyi erőfeszítést – a 12 évnyi gondozás teljes költségét több mint 1,3 millió dollárra, vagyis közel 430 millió forintra becsülték –, amelyet egyetlen gyermek életben tartására fordítottak.

Ez a befektetés azonban komoly etikai kérdéseket is felvetett. „Csodálatos, hogy képesek vagyunk erre. De talán túllépjük a tudásunk határait, amikor ennyire kockázatos kísérletekbe vágunk” – fogalmazta meg a kételyeket Bruce Jennings orvosetikus a PBS dokumentumfilmjében. James H. Jones orvostörténész szerint a helyzetet az akkori kontextusban kell értékelni: „Az eljárás kísérleti volt; hatásossága nem volt bizonyított, mégis ez volt az első reménysugár.”

Negyven évvel David halála után az Egyesült Államok mind az ötven államában rutinszerűen szűrik az újszülötteket súlyos kombinált immundeficienciára. A korai diagnózisnak köszönhetően a 3 hónapos kor előtt elvégzett csontvelő-transzplantációval a gyógyulási arány ma már 90-95 százalékos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
A nő, aki elsőként fedezte fel, miből áll az univerzum és a csillagok, de hazájában még diplomát sem kaphatott
Cecilia Payne volt az első hölgy a világon, akinek sikerült megszereznie a csillagászati PhD- fokozatot, sőt, a Harvard professzori címét is. Mindezt abban az időben, amikor Nagy-Britanniában a nők még diplomát sem kaphattak.


Eléggé igazságtalan, hogy a legtöbb találmányhoz automatikusan hozzákapcsoljuk a feltalálóját is, akikkel tele vannak a tankönyvek is, míg mások neve a feledés homályába vész. Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy mellékes információ, amire a brit származású amerikai csillagász, Cecilia Payne (1900-1979) rájött: hogy az univerzum legelterjedtebb eleme a hidrogén.

Eleinte még a saját édesanyja sem támogatta az egyetemi tanulmányait, mert nevetségesnek gondolta, hogy nőként tudományos pályát válasszon. Pedig Cecilia a középiskola után elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre, ami nem volt kis dolog – akkoriban sem. Ott fizikát és kémiát tanult, majd miután elmélyült beszélgetést folytatott egyik professzorával, Arthur Eddington asztrofizikussal az egyetem obszervatóriumának nyílt napján, a csillagászat került érdeklődése középpontjába. Eddington, látva a lány tehetségét, rábízta az obszervatórium könyvtárának gondozását.

Nem meglepő módon Ceciliát még az egyetem alatt a Királyi Csillagászati Társaság tagjává választották, de Cambridge-ben 1948-ig érvényben volt az a rendelkezés, hogy nők ugyan járhatnak az egyetemre, de diplomát nem kaphatnak. Tehát a női hallgatók arról nem is álmodhattak, hogy kutatók lesznek, legfeljebb pedagógusnak állhattak.

Eddington professzor azonban bemutatta őt az Angliába látogató Harlow Shapley amerikai csillagásznak, aki – diploma hiánya ide vagy oda – felajánlott neki egy ösztöndíjat a Harvard Egyetemre, a Radcliffe College-ba a PhD dolgozatának elkészítésére. Cecilia nem csupán élt a lehetőséggel és Amerikába költözött, hanem mindössze két év alatt meg is szerezte a doktori fokozatot. Ezzel ő lett a világtörténelem első nője, aki a Harvardon valaha ledoktorált, méghozzá 25 évesen.

Ebben a dolgozatában mutatta be fő tudományos eredményét: spektroszkópiai módszerrel kimutatta, hogy a Nap tömegének döntő többsége hidrogén. De még jópár alapvető módszertani, illetve tudományos problémát oldott meg benne, sőt a változó csillagok kutatását máig az ő elméletére alapozzák. Óriási megdöbbenést keltett azzal, hogy leírta: a csillagok anyaga nem a Földéhez hasonló, hanem zömmel hidrogénből és héliumból állnak.

A Princetoni Egyetem professzora, akivel a dolgozatot lektoráltatták, az eredményt „nyilvánvaló képtelenségnek” minősítette – de később nyilvánosan belátta a tévedését, miután saját maga is elvégezte más módszerrel az erre irányuló kutatásait, teljesen hasonló eredménnyel. Otto Struve csillagász azonban kapásból így jellemezte a PhD disszertációját:

„A legbriliánsabb tézis, amit valaha írtak a csillagászat területén.”

A sikeres védés után állást kínáltak neki a Harvard Egyetemen, de itt is beleütközött a nemi diszkrimináció könyörtelen üvegplafonjába: nőként csak „technikai asszisztens” besorolást kaphatott, férfi kollégáinál jóval alacsonyabb fizetéssel, miközben az elvárások ugyanazok voltak felé is. Ettől függetlenül kiharcolta magának szakmai munkájával a professzori kinevezést, amelyre 56 éves koráig kellett várnia. Azonban azt a rekordot senki nem vehette el tőle, hogy ezzel ő lett az első professzornő a Harvard történetében. Továbbá később kinevezték a csillagászati tanszék élére is, ezzel pedig ő lett a Harvard Egyetem első női tanszékvezetője is.

Cecilia érthető módon szakmán belül választott magának férjet: 34 évesen hozzáment az orosz származású amerikai csillagászhoz, Sergei Illarionovich Gaposhkinhoz. Közösen is sokat kutattak, főleg a Tejútrendszert és a Magellán-felhők változó csillagait, méghozzá komoly eredményekkel.

A természettudományi szakma immár vitathatatlanul ítélte meg az érdemeit: 43 évesen elnyerte az akadémiai tagságot, 76 évesen pedig kiérdemelte a Henry Norris Russell-díjat, azaz az Amerikai Csillagászati Társaság nagydíját. Köszönőbeszédében ezt mondta:

„A fiatal tudós jutalma az az érzelmi izgalom, hogy ő lehet az első a világtörténelemben, aki látott vagy megértett valamit.”

1979-ben rákban hunyt el, de nem sokkal előbb még megírta az önéletrajzát. A hír hallatán azonban nem robbant fel a gyászjelentés-rovat az újságokban, sőt a tudományos munkássága előtti tisztelgés később kimerült egy egyetemi emléktáblában és egy róla elnevezett díjban. Úgyhogy most legalább a saját elménkbe véssük fel mélyen Cecilia Payne nevét, aki felfedezte, miből vannak a csillagok és miből épül fel a Nap.

(Források: 1, 2, 3)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Mákja volt: Egy magyar zseni jött rá, hogy kell kinyerni a mákból egyszerűen az ópiumot
Az ókor óta egy hihetetlenül macerás folyamattal nyerték ki a mákból az ópiumot. Aztán jött Kabay János, és egy csapásra megváltoztatta az egész gyógyszeripart - de hirtelen elhunyt, mielőtt Nobel-díjat kaphatott volna.


Aki ma erős fájdalomcsillapítót kap, talán nem is sejti, hogy a hatóanyagát már egészen másképp nyerik ki, mint évezredeken át. A régi, kézimunkás bemetszés helyett a gyógyszeripar ma már a növény száraz maradványaiból, a mákszalmából vonja ki az értékes alkaloidokat.

A nagy fordulat a 20. században jött el egy magyar feltalálónak, Kabay Jánosnak köszönhetően, aki kidolgozta, hogyan lehet a mákszalmából ipari méretekben kinyerni a hatóanyagot.

Az ő módszere tette feleslegessé a mákgubók egyenkénti megkarcolását és a kicsorduló tejnedv fáradságos lekaparását.

Kabay János először mérnöknek tanult, majd az első világháború borzalmainak hatására döntött úgy, hogy gyógyszerésznek megy, és a fájdalomcsillapítással, azon belül is a mák alkaloidjaival foglalkozik.

Bátyja patikájában kezdett dolgozni, de szabadidejében végzett kísérletei olyan ígéretesek voltak, hogy egy professzor felkarolta őt, és elhívta a gyógynövény-kísérleti állomására - ahol megismerte későbbi feleségét a fiatal vegyészdoktort, Kelp Ilonát is.

Az asszony nem csupán két gyermeket szült neki, de a kutatómunkájában is aktívan részt vett. 1925-ben nyerték ki a zöld máknövényből a morfint a kívánt módon, majd később már a száraz mákszalmából is képesek voltak erre, holott minden korabeli szaktekintély őrültségnek nevezte az elméletet.

Ennek az újításnak az egyik nagy előnye az volt, hogy a termelők megtarthatták és eladhatták a mákszemeket, hiszen a gyógyszeriparnak elég volt a száraz mákszalma, azaz a mezőgazdasági hulladék is a gyógyszer kinyeréséhez. Az új módszer forradalmasította a morfin gyártását, olyannyira, hogy máig ezt használják világszerte.

Azonban már egy évszázaddal korábban egy német gyógyszerész, Friedrich W. A. Sertürner is igazi áttörést ért el. Ő volt az, aki 1804 körül elsőként vonta ki az ópiumból annak legfontosabb hatóanyagát, a morfint. Ez volt az első növényi alkaloid, amit tisztán sikerült előállítani, és ez mindent megváltoztatott, hiszen innentől vált lehetővé a pontos adagolás.

A tiszta hatóanyag megjelenése előtt az ópiumot leginkább oldatként használták. Ezek közül a leghíresebb a laudanum volt, egy alkoholos ópiumtinktúra, amit a 16. században a svájci orvos-alkimista, Paracelsus tett népszerűvé.

„Birtokomban van egy titkos orvosság, melyet laudanumnak nevezek, és amely felülmúl minden más hősi szert”

– állította a korabeli feljegyzések szerint. A 17. században pedig egy angol orvos, Thomas Sydenham tökéletesítette a receptúrát, és széles körben ajánlotta fájdalomra, álmatlanságra vagy hasmenésre. „Az ember szenvedéseinek enyhítésére a Mindenható Istentől adott szerek közül egyik sem olyan általános és olyan hatásos, mint az ópium” – írta egy 1680-as orvosi feljegyzésében.

Hogy magát az ópiumot hogyan nyerték ki, arról az első részletes leírások az időszámításunk szerinti 1. századból maradtak ránk. A görög Dioszkoridész és a római Plinius is lejegyezte a módszert: az éretlen, zöld mákgubókat alkonyatkor óvatosan megkarcolták. Az ebből kicsorduló sűrű, fehér tejnedv az éjszaka folyamán a levegőn besűrűsödött, gyantaszerű anyaggá vált. Ezt másnap reggel lekaparták, majd golyókká vagy tömbökké formázták – a 18-19. századi leírások szerint egy-egy ilyen tömb akár 1,81 kilogrammot is nyomhatott.

Azt azonban homály fedi, hogy ki volt az első ember, aki rájött erre a technikára. A legkorábbi nyomok Mezopotámiába, a sumérokhoz vezetnek, akik időszámításunk előtt 3400 körül már ismerték a mákot. Ők nevezték el a növényt „hul gil”-nek, vagyis „öröm növényének”. Maga az ópium szó a görög „opion” szóból ered, ami növényi nedvet jelent. Egyetlen „feltaláló” helyett tehát egy évezredeken át finomodó, kultúrákon átívelő gyakorlatról beszélhetünk.

Kabay János karrierje csúcsán, 39 éves korában egy sérvműtét után fellépő vérmérgezésben hunyt el. Pedig neve komolyan felmerült az 1937-es Nobel-díj esélyesei között, ám a kutató váratlan halála megakadályozta a jelölést – szerencsére abban az évben így is egy magyar, Szent-Györgyi Albert kapta meg a díjat.

Források: 1,2,3,4,5,6


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Vincent van Gogh-ot a bátyja felesége tette naggyá
A festő csak egyetlen képet adott el életében, Johanna van Gogh pedig posztumusz emelte őt a legnagyobb művészek közé. Mindezt egyedül egy kisbabával, rengeteg munkával és kitartással.


Te megtennéd az elhunyt férjedért, hogy a szintén elhunyt bátyja életművére teszed fel a saját életed – mindezt alig két év házasság után? Johanna van Gogh megtette, nem is akárhogyan. A fiatal és ambíciózus nyelvtanárnő elég hamar megtanulta, hogy a szerencse forgandó. Házassága a műkereskedő Theo Van Gogh-gal mesebelien indult (ő látható a fenti festményen), hiszen a fiú két találkozás után megkérte a kezét. Az esküvő után Párizsba költöztek, a művészeti elit sűrűjébe, és az elsöprő szerelem közepette hamar jött a gyermekáldás is, ám az ifjú feleség két éven belül duplán gyászolhatott.

Először Vincent, a férje bátyja követett el öngyilkosságot, aztán az emiatt teljesen megtört Theo is követte őt a túlvilágra egy régebben, bordélyházban elkapott szifilisz következtében – mindössze fél évre rá, 33 évesen. Johanna (becenevén Jo, lánykori nevén Johanna Gezina van Gogh-Bonger) nem csupán egy űrrel a szívében és egy félárva babával maradt magára mindössze 28 évesen, hanem sógora, Vincent van Gogh több mint 400 festményével is.

Amelyeket elhunyt férjével együtt rendkívül nagyra becsült, és szeretett volna megismertetni a nagyvilággal – annak ellenére, hogy Theónak minden igyekezete ellenére sem sikerült befuttatnia őt, és Vincent is csak egy képet adott el kudarcokkal tarkított karrierje során.

Érdekesség továbbá, hogy Jo a szintén Vincentnek elnevezett fia születése után látta először sógorát, Vincent van Gogh-ot, amikor babanézőbe érkezett hozzájuk. Az egyre csak romló elmeállapotú festő addigra már megcsonkítva élt, hiszen nem sokkal testvére eljegyzése után levágta a saját fülét, miután veszekedett Gauguinnel.

Joannára teljesen átragadt Theo lelkesedése testvére művészete iránt, ezért haláluk után elszánta magát. Személyes küldetéséhez feladta a párizsi lakást, ahol addig élt Theóval, és egy Bussum nevű holland faluba költözött, ahol otthonából panziót teremtett, hogy eltartsa magát és pici gyermekét. Közben nekiveselkedett a Gogh-életmű feldolgozásának és rendszerezésének. Sőt, a két testvér levelezését is feltárta, amelyből a festő mély érzelmi világa és pszichés betegsége is kirajzolódott. Néhai férje ugyanis megőrizte a Vincenttől kapott összes, pontosan 651 levelet.

Az özvegy beleásta magát a műkereskedelembe, és elkezdett a szakma legjavának nyakára járni. Kapóra jött, hogy tudott franciául, németül és angolul, hiszen így hatékonyabban tudott a berlini, párizsi és koppenhágai galériákkal tárgyalni. Ösztönösen jó érzéke volt a kereskedelemhez: a legjobb festményeket csak kölcsönbe adta a múzeumoknak, de a kiállításokra mindig küldött megvásárolható alkotásokat is.

A fordulópont 15 évvel Vincent van Gogh halála után, 1905-ben jött el Jo életében, amikor egy nagy retrospektív kiállítást szervezett a festő életművéből – majdnem ötszáz alkotással – az amszterdami Stedelijk Múzeumban. Mindent ő szervezett meg a képkihelyezésektől a vendéglistáig, és akkorra már tinédzser fia írta a meghívókat. A bemutatkozó tárlat elsöprő siker lett: felkeltette a gyűjtők, múzeumok és műkritikusok figyelmét, a Gogh-művek árai pedig az egekbe szöktek. 1891 és 1925 között Jo összesen közel 200 festményt és 50 rajzot adott el, de a kedvencein nem volt hajlandó túladni.

Jo bebizonyította, hogy veszteségből is lehet nyereség: eltökélt és kitartó munkájával elérte, hogy Vincent van Gogh tragikusan zseniális munkásságát elismerjék az egész világon. Annak érdekében, hogy Amerikát is meghódítsa, 1915-ben New Yorkba költözött, ahol angolul tanult, hogy lefordíthassa a két testvér levelezését – sőt, még bemutatót is szervezett a Fifth Avenue-n. Az első világháború után, 1919-ben tért csak vissza Amszterdamba.

Bár Jo kétszer is újraházasodott (mindkét esetben festővel, és a harmadik férje is nagyon fiatalon hunyt el), de az első helyen mindig a Gogh-hagyaték állt az életében. Egyik legszebb gesztusa az volt első igaz szerelmének emlékére, hogy Theo maradványait Utrechtből Auvers-sur-Oise-ba költöztette Vincent nyughelye mellé, hogy örökre együtt lehessenek. Jo halála után mérnökké lett fia a műkincsek örököseként megalapította a Vincent van Gogh Alapítványt és az amszterdami Van Gogh Múzeumot – benne az összes olyan képpel, amelytől édesanyja sosem akart megválni.

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk