MÚLT
A Rovatból

4 kegyetlen, múlt századi magyar sorozatgyilkosság

Akkoriban még volt halálbüntetés, de ezeket az elkövetőket nem tudta visszatartani. Hátborzongató bűnügyek erős idegzetűeknek.


Rengetegen olvastátok 2014-15 telén azt a cikkünket, amely az évfordulók apropóján öt magyarországi, a két világháború között történt bűnügyet ismertetett. Megírtuk a folytatását, amely a szocialista Magyarország legnagyobb port kavart, legtöbbeket felháborító gyilkosságaival foglalkozik.

A cikk tervezett megjelentetésének idején azonban egy szörnyű gyilkosságra derült fény. Sokakat megrázott Molnár Vivien értelmetlen halála. Kegyeleti okokból elhalasztottuk a cikk publikálását.

Az alábbi bűnügyek az 1950-es, 60-as, 70-es években történtek. Egy olyan korszakban, amikor sokak hite szerint egy "új társadalom" épült, ahol nem számít a származás, a vagyon, nem számítanak a kulturális különbségek, és amelyben a közösség érdekei, minden ember egyenlő esélyei, az építés, a haladás, a közjó a legfontosabb. Az élet és az emberi természet azonban rácáfolt ezekre az idealisztikus elképzelésekre. A gyilkosságok elkövetőit hidegen hagyta, hogy ha kiderülnek a bűntettek és bebizonyosodik, hogy ők követték el, nem kerülhetik el a halálbüntetést. Nem volt elrettentő ereje.

Lányok a kútban

1953 októberében eltűnt egy 11 éves kislány Törökszentmiklóson. Botos Marikát nem találták meg. A következő év nyarán még négyen tűntek el az alföldi városban: három 13 éves és egy 17 éves lány. A rendőrség tehetetlen volt, egészen addig, amíg 1954. szeptember másodikán egy 21 éves fiatalasszony feldúltan jelentette be, hogy az egyik helyi lakos, Jancsó Piroska meg akarta ölni - dróttal fojtogatta az udvaron.

Amikor Jancsóék házában a rendőrök házkutatást tartottak, gyerekruhák kerültek elő - olyanok, amilyeneket a lányok viseltek eltűnésük napján.

A nyomozást és Jancsó Piroska, illetve anyja, Jancsó Borbála ellentmondó vallomásait követően szörnyű dolgokra derült fény. Jancsó Piroska anyja cselédként dolgozott, prostitúcióval egészítette ki a keresetét. Öt gyermeke született, Piroska volt az első. Ezután négy gyermeknek adott életet, ám közülük három is pár héttel a születése után meghalt, egy egészen biztosan fulladás által.

A fotón a tornác kútja látható, ahol a holttesteket megtalálták.

244040_00000002v

Utólag valószínűnek látszik a feltételezés, hogy Piroska gyermekként többször is szemtanúja lehetett annak, hogy anyja gyilkosságot követ el, a bűntettek elkövetésének módja ugyanis erre utal. Jancsó Piroska anyjához hasonló életet élt, a városba érkezett szovjet katonáktól kezdve több férfival is létesített alkalmi kapcsolatot. Rájött, hogy a saját neméhez vonzódik.

A lányokat szexuális céllal magához csalta és megfojtotta őket,

a holttesteket a tornácon található, használaton kívüli kútba dobta.

Anyja, Jancsó Borbála segédkezett a gyilkosságokban.

A bűntettek egyes részletei meglehetősen sokkolóak, ezeket nem kívánjuk leírni. A gyilkosok először megpróbáltak "bűntársakat" belekeverni az ügybe, Piroska egy orosz tisztre fogta a gyilkosságot, majd új vallomást tett - a vallomásait egyébként többször megváltoztatta, először azt állította, hogy az anyjának tudomása sem volt a történtekről, új vallomásában az anyját vádolta a lányok megölésével. Jancsó Piroskát és Jancsó Borbálát 1954-ben a bíróság halálra ítélte. A lányon decemberben végre is hajtották az ítéletét, az anyja ítéletét pedig életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatták.

Mivel utólag nehéz kideríteni, mi is történhetett valójában, az összeesküvés-elméletek hívei szeretik a szovjet katonák nyakába varrni a brutális gyilkosságokat. Ezt az elméletet erősíti az, hogy a holttestek megtalálásakor katonai nadrágszíj is volt a kútban. Többen is kutatták már a bűnügyet, volt, akinek gyanús lett egy tiszteket ábrázoló fotó, amit Piroskának dedikáltak, de hitelt érdemlően senkinek nem sikerült bebizonyítania, hogy nem Piroska és az anyja, hanem más követte el a bűntetteket.

A nikotinos gyilkos, aki először egy kisgyermeken próbálta ki a mérget

55 éve, 1961-ben ítélték halálra azt a fiatal gyilkost, akinek az első áldozata - mintegy próbaképp - egy ötéves kislány volt, utolsó áldozata pedig a saját várandós nővére.

Papp Erzsébet 1957-ben ment férjhez Rostár Istvánhoz. A házasság azonban nem bizonyult sikeresnek, Rostár ivott, állítólag bántalmazta is a feleségét. A nő haragudott rá, mert az ismerőseik, akiknél rövid ideig laktak, jobban éltek, mint ők, Fürtös József pedig többet keresett, mint Rostár. Ráadásul Fürtösnére is megharagudott egy beszólása miatt.

Papp Erzsébet elhatározta, hogy nikotinnal öli meg a férjét és Fürtösnét, de előbb ki akarta próbálni, hogyan hat a méreg, ezért kellett meghalnia az öt éves Tarnóczi Ilonának.

1957. augusztus elsején, amikor a szomszéd kislány átment hozzájuk játszani, étellel és itallal kínálta. Az italba nikotint kevert. A kislány rosszul lett, tántorogni kezdett, a nő kituszkolta az ajtón, hogy ne a házban haljon meg. A gyermek az udvaron összeesett, percek alatt végzett vele a méreg. Akkor még a halál okaként ételtől való fulladást állapítottak meg.

angyal

A fotó illusztráció - Forrás: Pixabay.com

A következő áldozat augusztus 7-én Fürtösné volt, majd az őt felelősségre vonó, a gyilkosságokra gyanakvó férje, 1957. augusztus 23-án. A nő 1958, januárjában adott életet Rostár Istvánnal közös gyermekének, de a kisbaba is meghalt pár hónaposan - máig tisztázatlan körülmények között.

Ezután Papp Erzsébet olyan kapcsolatra lépett, amit a családja nem nézett jó szemmel, aztán lopási ügybe keveredett. Mivel féltékeny lett a nővérére, illetve tartott is a véleményétől, a gyermeket váró Juhos Ferencnét 1959. április 23-án nikotinos itallal kínálta. A nő szinte azonnal meghalt.

Papp Erzsébet ismét férjhez ment, és 1960-ban gyermeke született Holhos Jánossal kötött házasságából. A baba három hónapot élt.

Már 1957-ben felmerült ellene a gyanú, de a nyomozás - és a későbbi nyomozások - során olyan hibákat követtek el, ami miatt őrizetbe vétele után nem sokkal el is bocsátották 1959. szeptemberében. 1960-ban az ügyészség a rendelkezésre álló adatok alapján úgy látta: előzetes letartóztatásba helyezhetik. Azonban a gyermek csak egy hónapos volt, és

meg akarták várni, amíg a kicsi hat hónapos lesz.

A gyermek akkor halt meg, amikor anyjával együtt leesett a szénásszekérről.

gyasz

Képünk illusztráció - Forrás: Pixabay.com

A történtek után 1960 szeptemberében őrizetbe vették Holhos Jánosnét és 1961. november 29-én halálra ítélték.

A szegedi sorozatgyilkos 55 éve csapott le áldozataira

1961-ben nem csak Holhos Jánosné bűnügye és elítélése rázta meg az embereket, hanem egy szegedi gyilkosság is. 1961. május 2-án bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a Paprika utca 58. szám alatt álló ház lakóiról egy hete nem tudnak semmit.

A helyszínre érkező nyomozók behatoltak a kertbe, majd a házba, látták, hogy érintetlen a postaláda, nem ürítették ki az elmúlt napokban. Amikor a házba léptek, erős, holttestek bomlására emlékeztető szag csapta meg az orrukat. A padlót vér borította. Négy holttestet találtak, a szomszédok azonosították őket: a Rozsi-házaspár tagjai voltak, a velük egy háztartásban élő édesanya (Rozsi János anyja), és ifjú Rozsiné húga. Másnap a házaspár kétéves gyermekének holttestét is megtalálták a padláson.

gyilkossag

A nyomozás során kiderült, hogy az édesanya, Forró Mária egyik régi ismerőse rendezett vérfürdőt, mert le akart feküdni a nővel.

Amikor az nem volt hajlandó erre, megölte. A hazaérő családtagokat egymás után mészárolta le, és a közben a kisgyermekkel is végzett.

temeto

Forrás: Temetőséta Alsóvárson - Szeged.hu

Az elkövetőt nem kellett sokáig keresni. Május közepén a rendőrségnél jelentkezett egy nő, hogy férfiismerősén, Vass Gyulán fejsérülést látott, és olyan órák voltak nála, amilyet a Délmagyarországban közzétett felhívásban látott. Ez a két óra a gyilkosság helyszínéről került elő.

Vass Gyula erőszakos, erős testalkatú visszaeső bűnöző volt, ugyanakkor labilis idegállapotú - sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg a bűntett előtt. 1956-ban elhagyta az országot, ám 1958-ban visszatért. Őrizetbe vételekor először azt állította, sérülését az okozta, hogy megtámadták. Felesége alibit biztosított számára és csak azután tett őszinte vallomást, amikor megmutatták neki a gyilkosság helyszínén készült fotókat.

A gyilkost halálra ítélték, kegyelmi kérvényét elutasították, az ítéletet végrehajtották és a a holttestét jeltelen sírba temették.

Soós, a gátlástalan, hidegvérű gyilkos

Egy évtizeden át gyilkolt Soós Lajos bűntársaival, mire elkapták őket. 1968-79 között Magyarország egyik legsúlyosabb és leghírhedtebb bűncselekmény-sorozatát követték el. Soós Lajos A szegedi rémhez hasonlóan visszaeső bűnöző volt, rajongott a fegyverekért és a pénzért. Emiatt kellett több embernek is meghalnia.

Feltételezések szerint már egy 1963-as eset is Soós nevéhez köthető: bűntársával, Varga Lászlóval a Duna partjára csalta egyik munkatársát, megölték és a vízbe dobták. Varga, a jó barátja egyébként tagja volt az angyalföldi galerinek. A két barát együtt is ült, Vácott tervelték ki a gyilkosság-sorozatot.

kep

Képünk illusztráció - Forrás: Pixabay.com

Első áldozatuk a történet szerint Varga egyik ismerőse volt, aki pénzügyőr lett. Találkoztak vele, együtt ittak, a gyanútlan férfi a lakására hívta őket, ahol később megkérték, hogy mutassa meg, hol tartja a szolgálati fegyverét. Magukkal vitték Vecsésre, ahol tovább itatták, aztán az személetlen férfi kulcsaival bementek a lásba, elvitték a fegyverét (ezt később eldobták),

megölték, a fejét levágták, a holttestet elásták a kertben, a lakást kitakarították. Soós aztán csűrt épített a "sírra".

Soós a következő gyilkosságot egy másik, sopronkőhidai rabtársával hajtotta végre. Először Soós későbbi anyósát akarták kirabolni, ez nem jött össze, így a nővel egy házban lakó idős, özvegyasszonyhoz hatoltak be. A nőt Soós agyonverte egy piszkavassal, felvágta az ereit, elvitték azt a kevés pénzt, amit találtak nála és egy rádiót, amit végül eldobtak.

1979. június 23-án egy fiatalembert ölt meg Németh István nevű bűntársával. Az áldozatot egy kocsmában ismerték meg, a férfi harmadik gyermeke születését ünnepelte. Később elvették a 300 forintját, a karóráját, és megölték. Másnap egy mezőn elásták, iratait elégették.

Pár héttel később követték el az utolsó gyilkosságot, amely hónapokig a vezető hírek közé tartozott Magyarországon. Egy betöréshez fegyvert akart szerezni Soós Lajos. Ismerősét, egy rendőrt szemelt ki - aki egyébként többször is segített Soósnak. Köztiszteletben álló személy volt.

Az áldozatot leütötték, a csomagtartóba tuszkolták, amikor nyöszörgött, agyonverték, majd lefejezték. A szolgálati fegyvert végül egy kórház női mosdójában dugta el, mert azt hitte, ott senki nem találja meg. Néhány nappal később azonban egy beteg rálelt, szólt a rendőrségnek.

Miután a szálak Soóshoz vezettek, októberben előzetes letartóztatásba helyezték. Társait is elkapták. 1980 áprilisában bíróság elé állították őket. A korabeli sajtó sokat foglalkozott az üggyel. Soóst és Györgyöt kötél általi halálra ítélték, Némethet korára való tekintettel életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azzal, hogy legkorábban húsz évvel később bocsátható szabadlábra. Németh Istvánt 2000 decemberében helyezték feltételesen szabadlábra, tíz év próbaidővel - 2006-ban arról számolt be egy bulvárlap, hogy a Vidámpark közelében árult édességeket, aztán az utcára került.

soos

A fenti gyilkosságok elkövetőit halálra ítélték, a büntetéseket végrehajtották. Magyarországon az utolsó halálbüntetés végrehajtására 1988. július 14-én került sor. Az elítélt egy 28 éves férfi volt, Vadász Ernő különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekmény miatt került akasztófára.

"1988-ban még születtek halálos ítéletek, ám ekkor már egyre több szó esett a halálbüntetés eltörléséről. A kivégzéseket így nem hajtották végre, jó pár ítéletet életfogytiglanra változtattak. Ez akkor minimum húsz évet jelentett, jó magaviselettel pedig pár éve már ki is szabadulhattak ezek a bűnözők. Sőt, talán ti is sétáltatok már el olyan mellett az utcán, akit egykor halálra ítéltek" - írja Horváth Emese, aki lejegyezte az utolsó halálraítélt történetét.

Ma is megválaszolatlan a kérdés: elég elrettentő ereje van-e a halálbüntetésnek? Csupán ez az egy dolog megállíthatja-e azokat, akik kioltják egy másik ember életét?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A nő, aki elsőként fedezte fel, miből áll az univerzum és a csillagok, de hazájában még diplomát sem kaphatott
Cecilia Payne volt az első hölgy a világon, akinek sikerült megszereznie a csillagászati PhD- fokozatot, sőt, a Harvard professzori címét is. Mindezt abban az időben, amikor Nagy-Britanniában a nők még diplomát sem kaphattak.


Eléggé igazságtalan, hogy a legtöbb találmányhoz automatikusan hozzákapcsoljuk a feltalálóját is, akikkel tele vannak a tankönyvek is, míg mások neve a feledés homályába vész. Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy mellékes információ, amire a brit származású amerikai csillagász, Cecilia Payne (1900-1979) rájött: hogy az univerzum legelterjedtebb eleme a hidrogén.

Eleinte még a saját édesanyja sem támogatta az egyetemi tanulmányait, mert nevetségesnek gondolta, hogy nőként tudományos pályát válasszon. Pedig Cecilia a középiskola után elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre, ami nem volt kis dolog – akkoriban sem. Ott fizikát és kémiát tanult, majd miután elmélyült beszélgetést folytatott egyik professzorával, Arthur Eddington asztrofizikussal az egyetem obszervatóriumának nyílt napján, a csillagászat került érdeklődése középpontjába. Eddington, látva a lány tehetségét, rábízta az obszervatórium könyvtárának gondozását.

Nem meglepő módon Ceciliát még az egyetem alatt a Királyi Csillagászati Társaság tagjává választották, de Cambridge-ben 1948-ig érvényben volt az a rendelkezés, hogy nők ugyan járhatnak az egyetemre, de diplomát nem kaphatnak. Tehát a női hallgatók arról nem is álmodhattak, hogy kutatók lesznek, legfeljebb pedagógusnak állhattak.

Eddington professzor azonban bemutatta őt az Angliába látogató Harlow Shapley amerikai csillagásznak, aki – diploma hiánya ide vagy oda – felajánlott neki egy ösztöndíjat a Harvard Egyetemre, a Radcliffe College-ba a PhD dolgozatának elkészítésére. Cecilia nem csupán élt a lehetőséggel és Amerikába költözött, hanem mindössze két év alatt meg is szerezte a doktori fokozatot. Ezzel ő lett a világtörténelem első nője, aki a Harvardon valaha ledoktorált, méghozzá 25 évesen.

Ebben a dolgozatában mutatta be fő tudományos eredményét: spektroszkópiai módszerrel kimutatta, hogy a Nap tömegének döntő többsége hidrogén. De még jópár alapvető módszertani, illetve tudományos problémát oldott meg benne, sőt a változó csillagok kutatását máig az ő elméletére alapozzák. Óriási megdöbbenést keltett azzal, hogy leírta: a csillagok anyaga nem a Földéhez hasonló, hanem zömmel hidrogénből és héliumból állnak.

A Princetoni Egyetem professzora, akivel a dolgozatot lektoráltatták, az eredményt „nyilvánvaló képtelenségnek” minősítette – de később nyilvánosan belátta a tévedését, miután saját maga is elvégezte más módszerrel az erre irányuló kutatásait, teljesen hasonló eredménnyel. Otto Struve csillagász azonban kapásból így jellemezte a PhD disszertációját:

„A legbriliánsabb tézis, amit valaha írtak a csillagászat területén.”

A sikeres védés után állást kínáltak neki a Harvard Egyetemen, de itt is beleütközött a nemi diszkrimináció könyörtelen üvegplafonjába: nőként csak „technikai asszisztens” besorolást kaphatott, férfi kollégáinál jóval alacsonyabb fizetéssel, miközben az elvárások ugyanazok voltak felé is. Ettől függetlenül kiharcolta magának szakmai munkájával a professzori kinevezést, amelyre 56 éves koráig kellett várnia. Azonban azt a rekordot senki nem vehette el tőle, hogy ezzel ő lett az első professzornő a Harvard történetében. Továbbá később kinevezték a csillagászati tanszék élére is, ezzel pedig ő lett a Harvard Egyetem első női tanszékvezetője is.

Cecilia érthető módon szakmán belül választott magának férjet: 34 évesen hozzáment az orosz származású amerikai csillagászhoz, Sergei Illarionovich Gaposhkinhoz. Közösen is sokat kutattak, főleg a Tejútrendszert és a Magellán-felhők változó csillagait, méghozzá komoly eredményekkel.

A természettudományi szakma immár vitathatatlanul ítélte meg az érdemeit: 43 évesen elnyerte az akadémiai tagságot, 76 évesen pedig kiérdemelte a Henry Norris Russell-díjat, azaz az Amerikai Csillagászati Társaság nagydíját. Köszönőbeszédében ezt mondta:

„A fiatal tudós jutalma az az érzelmi izgalom, hogy ő lehet az első a világtörténelemben, aki látott vagy megértett valamit.”

1979-ben rákban hunyt el, de nem sokkal előbb még megírta az önéletrajzát. A hír hallatán azonban nem robbant fel a gyászjelentés-rovat az újságokban, sőt a tudományos munkássága előtti tisztelgés később kimerült egy egyetemi emléktáblában és egy róla elnevezett díjban. Úgyhogy most legalább a saját elménkbe véssük fel mélyen Cecilia Payne nevét, aki felfedezte, miből vannak a csillagok és miből épül fel a Nap.

(Források: 1, 2, 3)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Új részletek derültek ki a Titanic kapitányáról – annak is híre ment, hogy túlélte a katasztrófát
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.


Egy új könyv teljesen más képet fest a Titanic tragédiájának egyik legismertebb szereplőjéről, Edward John Smith kapitányról, mint amit a róla terjesztett szóbeszédek, cikkek, dokumentumfilmek vagy a sok esetben pontos mozifilm alapján sejtettünk.

Dan E. Parkes író A Titanic öröksége: A kapitány, a lánya és a kém című – magyar nyelven egyelőre kiadatlan – könyvében azt állítja, hogy Smith nem lőtte főbe magát, ahogy azt sok pletyka sugallta, és nem is a hajóhídon ölte meg a vezetőfülkébe betörő jeges ár, ahogyan azt James Cameron 1997-es sikerfilmjében láthattuk.

A könyv több korabeli pletykát is cáfol, például azt, hogy a kapitány ittasan vezette a hajót, figyelmen kívül hagyta a jéghegyekre vonatkozó figyelmeztetéseket, vagy felelőtlenül siettette az utazást.

Parkes megemlíti a kötetben, hogy a Titanic elsüllyedése után három hónappal egy Baltimore-i férfi azt híresztelte, hogy Smith életben van és Maryland államban bujkál. Később a Life magazin írta meg, hogy egy ohiói hajléktalan férfi Smith kapitánynak vallotta magát. E történetek egyike sem nyert bizonyítást, és lássuk be, nem is valószínű, hogy bármelyik igaz lenne.

Forrás: Wikipedia

A könyv az Unilad szerint felidézi a tragédia utáni újságcikkeket is, amelyek a kapitány öngyilkosságáról számoltak be. A Los Angeles Express 1912. április 18-án például azt írta: „E.J. Smith kapitány főbe lőtte magát”, míg a Daily Mirror egy nappal később hasonló címmel adott ki szenzációnak szánt írást; azt írták, „Smith kapitány főbe lőtte magát a hídon.” Parkes viszont hangsúlyozza, hogy a szemtanúk ugyan hallottak lövéseket, de ezeket azóta sem sikerült a tiszthez kötni.

A könyv inkább a túlélők beszámolóira alapoz: egyikük, a tragédia idején 27 éves Robert Williams Daniel például azt vallotta, látta a kapitányt a hídon, amikor a hajó süllyedni kezdett, és szerinte „hősként halt meg.”

Frederick Hoyt, egy gazdag utas arról számolt be, hogy visszatért a fedélzetre, ahol találkozott Smith-szel, és megosztottak egy italt, mielőtt ő maga a vízbe ugrott.

Isaac Maynard, egy 31 éves szakács azt mondta, látta, „ahogy a kapitányt a hídon elragadja a víz”. Valószínűleg ezt a vallomást vette alapul Cameron is a film forgatókönyvénél, ám nem teljes egészében, mert a férfi később még úszni látta Smith-t, és biztos volt benne, hogy őt, mert felismerte az egyenruháját és a sapkáját. Ezt a verziót más túlélő is megerősítette, valószínűleg az a személy, aki utoljára látta élve.

Egy tutajhoz kapaszkodó férfi próbálta kimenteni a kapitányt: kezet nyújtott neki, de az nem hagyta, csak azt kiáltotta: „Vigyázzatok magatokra, fiúk”. A szemtanú hozzátette: nem tudja, ezután mi lett vele, mert többé nem került a szeme elé, és úgy gondolta, a vízbe fulladt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
„A hülyeség és a hülye intézetek, különös tekintettel Magyarország hülyéire” – ez volt az első könyve a gyógypedagógia hazai úttörőjének, aki szellemi fogyatékkal élőkkel foglalkozott
Frim Jakab egész életét a gyógypedagógiára tette fel, amely fogalom is hozzá köthető. Bár nem volt szakképzett, hatalmasat lendített az elmebetegek helyzetén, és ő hozta létre az Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézetet is.


1898-ban még egészen más színezete volt a hülye szónak, mint mostanság: ekkor írta A hülyék és gyengeelméjűek budapesti prospektusa című kiadványt is Frim Jakab (1852-1919).

Már egészen fiatalon, 14 éves korában megszületett a körmendi születésű fiúban az elhatározás, hogy segítsen a fogyatékkal élő embereknek, miután látott egyet, majd a fővárosi Tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet. Jakab már akkor érzékenyített, amikor ez még nem volt divat: az volt az életcélja, hogy a szellemi fogyatékossággal élőket integrálja az életbe, megfelelő munkát találjon nekik – a számukra lehetséges szakmákat külön tanulmányozta is –, a társadalmat pedig arra ösztönözze, hogy átérezzék a helyzetüket és fogjanak össze az érdekükben.

Így nyilatkozott ezzel kapcsolatban:

„Az értelmi fogyatékos gyerekeket nem elég megóvni, menhelyet létesíteni számukra, hanem gyógyítani, nevelni és képezni kell, hogy legalább félig hasznavehető egyéniségekké válhassanak.”

Ugyan nem készített tantervet vagy órarendet, de akkoriban szokatlan szemléletével úgy vélte, hogy fontos a hozzá kerülő gyermek korábbi adatainak, életeseményeinek ismerete is, megteremtve ezzel az anamnézis, azaz kórtörténeti lap fogalmát. A vallásos nevelést és a zenét tartotta a legfontosabb képzőeszközöknek, valamint az emlékezet fejlesztését történetek újramesélésével.

Olyannyira komolyan foglalkozott a témával, hogy 1876-ban a philadelphiai egyetem a pszichológiai tudományok doktora címmel tüntette ki, három évvel később Párizsban pedig aranyérmet kapott a világkiállításon.

Ahogy az lenni szokott, hazánkban csak jóval később ismerték el a munkásságát, de Magyarországon is több intézményt neveztek el róla.

A tanítónál kéz a kézben járt a tudományos és a gyakorlati nevelőmunka: a betegek oktatása és gondozása mellett folyamatosan képezte magát a pszichiátria területén, bújva a legújabb szakirodalmat. 1884-ben Frim Jakab vezette be a gyógypedagógia fogalmát a magyar szakirodalomba. De hogy jutott idáig a karrierjében?

Diplomája után maga Trefort Ágoston miniszter küldte Frimet európai tanulmányútra, amelynek során – a látott külföldi intézetek példáin felbuzdulva – itthon is hasonló intézmény megalapítására törekedett. Így nyílt meg a tapasztalataira alapozva 1875-ben a Munka elnevezésű gyógyintézet Rákospalotán. (Ez az érdeklődési kör a családban igen erős lehetett, hiszen testvére, Antal szintén gyógypedagógus volt, siketek számára magánintézetet működtetett.) Frim Jakab tehát elsőként tárta fel Magyarországon az értelmi fogyatékosok nehéz sorsát és hozott létre számukra nevelőintézetet, humánus kötelességnek nevezve a hivatását.

Bár az intézete folytonos anyagi problémákkal küszködött, az elért eredmények mégis közismertté tették, és két éven belül – némi létszámbővülés és Pestre költöztetés után – ebből lett az Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézet, amelyet Frim saját költségén intézett.

Ez a későbbi ápolóintézeteknek is jó alapot adott. A gyermeki tompaelméjűséget a gyógypedagógus három kategóriára osztotta: a tompaelméjűekre, akiket szoktatni lehet; a betegelméjűekre, akik fejlődésre képesek; valamint a gyengeelméjűekre, akik képesíthetőek. A hülyeséget elmebetegségnek nevezte, bár szerinte az őrültség, amely ugyancsak elmebetegség, nem azonos a hülyeséggel.

Híres türelmét otthon is kamatoztathatta, hiszen feleségétől nem kevesebb, mint kilenc gyermeke született.

Pedagógiai felfogását Frim így foglalta össze egyik szakkönyvében:

„az elnyomorult, gyenge, elkorcsosult testet a rendes irányban kell kifejteni, erősíteni, gyógyítani, a szunnyadozó lelket felébreszteni, a sötét, tévelygő szellemet összegyűjteni és azt legalább 'a legáltalánosabb és legszükségesebb ismeretekre' tanítani; főképpen azonban a felébresztett szellem alapján 'erkölcsöt' kell beléjük oltani.”

Források:1,2,3,4


Link másolása
KÖVESS MINKET: