MÚLT
A Rovatból

10 gyönyörű, kihalt állat, amire nem vigyáztunk eléggé

Többek közt ezeket az állatokat is örökre elveszítettük az emberi rombolás következtében.


Az elmúlt évek során számos állatfaj tűnt el a Földről. Ez részben természetes evolúciós folyamat, nagyrészt viszont a felelőtlen emberi beavatkozás következménye. Rengeteg olyan állat is kipusztult, amelynek még sokáig helye lett volna a bolygón. Csak az elmúlt negyvenöt év alatt több mint az állatok fele eltűnt.

Íme 10 lenyűgöző faj, amit az elmúlt századokban az emberi rombolás következtében örökre elveszítettünk:

Kvagga

A kvagga egykor nagy számban előfordult Dél-Afrika. Abban különbözött a többi zebrafajtól, hogy a megszokott sávos minta csak a teste első részét díszítette. A középső részen a csíkok elsötétültek, a hátsó lábak pedig sötétbarnák voltak.

Quagga_photo

Mint oly sok más állatot, a kvaggát is a kihalásig vadászták 1800-as évek közepére. Bőrét lenyúzták és húsát háziállat-eledelként hasznosították. Az utolsó vadon élő egyedet valószínűleg az 1870-es évek elején lőtték le, az utolsó fogságban élő kvagga pedig 1883-ban múlt ki az amsterdami állatkertben.

A Kárpát-medencében az édesvízi fajok populációnak harminc százalékos csökkenése jelenti a legaggasztóbb változást. Ez leginkább az egyre nagyobb számban épülő duzzasztók, és gátak miatt következett be, de nagy kárt okozott a környezetszennyezés, például a tiszai cianidszennyezés vagy a vörösiszap-katasztrófa is.

Óriásalka

Az óriásalka a 14. századig költött az Atlanti-óceán északi medencéjében lévő kis szigeteknél. A legnagyobb alkafaj volt, magassága elérte a 75 centit, tömege 5 kiló körül lehetett, évente pedig egyetlen, hatalmas tojást rakott. A pingvinekhez hasonlóan kiválóan úszott, a víz alatt szárnyaival evezett és főként tengeri halakkal táplálkozott.

800px-Alca_impennis_3

Már a 8. századtól intenzíven vadászták húsáért, tojásaiért és a pehelytollaiért. Sőt. amikor a kihalás közelébe sodródott, már a madárgyűjtemények értékes ritkaságaként is vadászták. Az utolsó óriásalka költőpárt 1844-ben látták, de kóborló példányok állítólag még 1852-ben is előfordultak.

Erszényes farkas

Az erszényes farkas Új-Guineában, Ausztráliában és Tasmaniában élt. Erszényes ragadozó volt, az erszényesfarkas-félék családjának egyetlen faja. Érdekesség, hogy az állkapcsait akár 120 fokos szögben is ki tudta nyitni, és beszámolók szerint két méter magasra is felugrott.

Thylacinus

Az ausztrál kontinensről az ember által behurcolt dingó miatt halt ki. Utolsó menedékük Tasmania szigete volt, az európai bevándorlók viszont itt szervezetten kezdték irtani őket birkáik védelmében. Ráadásul 1886-tól az ausztrál kormány még vérdíjat is fizettet minden egyes kilőtt példányért.

Az erszényesfarkasok vadászatának hamar meglett az eredménye. 1910-ben a ritkuló állatfaj felkeltette az állatkertek figyelmét, akik sok pénzt fizettek az élve befogott példányokért. Ám az erszényesfarkasok fogságban nem szaporodtak. Utolsó fogságban tartott példányuk 1936-ban múlt ki. A sors fintora, hogy az erszényesfarkast abban az évben nyilváénítotték védett fajjá.

Fehérfarkú erszényes nyúl

Szintén Ausztráliában élt a fehérfarkú erszényes nyúl is, kifejezetten száraz, sivatagi körülmények között. Éjszakai életmódot folytatott, nappalt pedig a üregben töltötte.

Lesserbilby

A faj drasztikus állománycsökkenése a 20. század elején kezdődött. Ritkulását, majd kihalását a betelepített ragadozók, vörös rókák és az elvadult macskák okozták. Az ausztrál őslakosok még az 1960'-as években találkoztak a faj egyedeivel, de azóta ők sem látták, így mára nagy valószínűséggel végleg kihalt.

Bali tigris

A Panthera tigris balica meglehetősen apró volt a tigrisek közt, mindössze 190-230 cm volt a testmérete. Nevéből is következtethettek rá, hogy Bali szigetén volt honos. Itt évszázadokig élt az őslakosok mellett.

javan-tiger-1421338403

Amikor azonban megérkeztek az európaiak, addig vadásztak rá hol szórakozásból, hol állataik védelmében, míg végleg ki nem halt. Az utolsó példányt 1937-ben látták.

Vándorgalamb

A vándorgalamb Amerikai északkeleti részén volt honos, telelni Mexikóba és Kubába vonult. Több milliós csapata napi 160 kilométert is megtett.

800px-Passengerpigeon-cropped

Bár az amerikai őslakosok vadásztak rájuk, tömeges pusztulásukért az Európából érkezettek a felelősek. Az amerikai polgárháború időszakában vonuló csapataikra ágyúval vadásztak. 1899-re egyetlen vadon élő vándorgalamv sem maradt. Az utolsó madár, egy Martha nevű példány 1914 szeptemberében pusztult el a cincinnati állatkertben.

Gyomorköltő béka

A kis déli gyomorköltő béka Ausztrália esőerdőkkel borított hegyvidékén élt. Szaporodása pedig rendkívül különleges volt. Saját tápcsatornájában hordta ki a petéit negyven nap alatt. Eközben pedig csodás módon az anyaállat emésztőnedvei nem ártottak a fejlődő ebihalaknak.

Gastric-brooding-frog

Ha a kutatóknak lett volna idejük kideríteni, mi a béka titka, az az orvostudomány fejlődését is nagyban segíthette volna. A kis déli gyomorköltő béka azonban 1981-ben kihalt az egyre nagyobb teret hódító fakitermelések miatt.

Kihalt állatok újraélesztése

Léteznek programok kihalt állatfajok újraélesztésére, de ezek még nagyon gyerekcipőben járnak. A gyomorköltő béka felélesztésével kapcsolatban is voltak már biztató eredmények. Ám a természetvédők szerint ugyanakkor félő, hogy ezek a programok rengeteg erőforrást vesznek el a ma élő és még megmenthető élőlények védelmétől.

Huja

A huja madár Új-Zélandon élt. Külsejének érdekessége, hogy a hímnek hosszú és görbe, a tojónak rövid csőre volt. A gyűjtők ezért is kedvelték ez a fajt.

1024px-Heteralocha_acutirostris

A huja végül a divat áldozatául esett. A szigetre az 1830-as években érkeztek meg az európaiak, akik a huja szép farktollait kalapok, legyezők és táskák díszítő elemeiként használták. 1907-re ki is halt a madár.

Steller-tengeritehén

A Steller-tengeritehén a szirének rendjének legnagyobb faja volt. Nyolc méter hosszúra is megnőtt, súlya pedig hat tonna lehetett. Moszatokkal táplálkozott és a bering-tengeri Parancsnok-szigetek környékén élt. 1741-ben egy hajó itt járt szerencsétlenül, az egyik túlélő, Georg Wilhelm Steller német természettudós, készített először feljegyzéseket az állatról.

Em_-_Hydrodamalis_gigas_model

A Steller-féle tengeri tehénre ezután rendszeresen vadásztak húsa és bőséges zsírja miatt. A felfedezése után fél évszázad alatt, 1768-ra ki is pusztítottuk.

Dodó

A dodó az Indiai-óceán Mauritius nevű szigetén élt. A viszonylag nagyméretű, egy méter magas, röpképtelen galambfélék voltak. Életmódjáról viszonylag keveset tudunk, mivel alig maradtak fent róluk csontmaradványok és hiteles feljegyzések.

Igdodo

A dodó kihalása is a gyarmatosításra vezethető vissza. A holland telepesek 1638-ban költöztek az addig lakatlan szigetre. Ettől számítva a dodók alig több mint ötven éven belül, 1690-re kipusztultak.

A dodó az ember által feljegyzett elsőként kipusztított állat. A káros emberi tevékenység jelképévé vált.

Forrás, képek forrása: Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
300 év után fejtették meg a rejtélyt, hogyan kerültek a kitömött állatok a szűk nyakú üvegekbe
Egy 18. századi francia szerzetes preparátumai évszázadokig tartották lázban a világot. Modern képalkotó módszerekkel jöttek rá a trükkre.


Évszázadokon át izgatta az emberek fantáziáját, hogyan kerültek kitömött állatok szúk nyakú üvegekbe az olaszországi Pármában.

A rejtély főszereplője egy 18. századi francia szerzetes, Jean-Baptiste Fourcault volt.

A minimita rendi szerzetes annak idején a pármai hercegi udvar ornitológusaként dolgozott. Egyébként munkássága a Pármai Egyetem természetrajzi gyűjteményének alapjait is segített lerakni.

A szerzetes különféle állatpreparátumokat helyezett el üvegekben, ám módszerét titokként őrizte.

A gyűjteményt kezelő múzeum pedig egészen a legutóbbi időkig úgy hivatkozott a technikára, mint „megfejthetetlen” rejtélyre.

A Parmai Egyetem kutatói most megfejtették a „szűk nyakú üvegbe zárt kitömött állatok” rejtélyét.

A megoldás nem varázslat, hanem egy rendkívül kifinomult optikai és preparátori trükk, amelyet modern képalkotó eljárások fedtek fel.

A kutatók kiderítették, hogy az üvegek száján eredetileg a bejárat nem akkora volt, mint amekkora most.

A szemlélőt először is az utólag ráillesztett üveg szűkítőgyűrű, egyfajta gallér (olaszul colletto) tévesztette meg, ami optikailag beleolvadt az üveg nyakába.

Ez keltette azt az illúziót, hogy az üvegnek csupán egy rendkívül kicsi nyílása van. A valóságban a nyílás nagyjából háromszor szélesebb volt, így a preparátumok keményebb része, például az állatok koponyája is átfért rajta.

De Jean-Baptiste Fourcault más módszert is alkalmazott a "kompozíciók" elkészítéséhez.

A másik trükkje az volt, hogy az állatok testét úgy preparálta, hogy a behelyezés során összenyomhatók legyen, majd az üveg belsejében visszanyerjék eredeti formájukat.

A kompozíciókban szereplő fa díszletelemeket pedig darabokra szedve juttatta be, és az üveg belsejében állította össze őket.

Az illúzió tökéletességéhez az aprólékos álcázás is hozzájárult.

A gallér és az üveg találkozási vonalát körbetekert zsinórokkal rejtette el, a faelemek illesztéseit pedig ragasztott papírcsíkokkal fedte le, hogy a szemlélő ne jöjjön rá a turpisságra.

Jean-Baptiste Fourcault annyira büszke volt a munkájára, hogy egy 1774-es cédulán egy madár nevében maga üzente meg a kétkedőknek, hogy valóban „az ampulla nyílásán” keresztül került a helyére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
60 éve történt a világ egyik legsúlyosabb repülőgép-szerencsétlensége, a gleccserek olvadása miatt a mai napig kerülnek elő maradványok
Az Air India 101-es járata 1966-ban navigációs hiba miatt csapódott hegynek Genf közelében.


Pontosan 60 éve, 1966 január 24-én történt az egyik legsúlyosabb légikatasztrófa.

A Mont Blanc oldalának csapódott az Air India 101-es, Bombayból Genf felé tartó járata.

A fedélzeten lévő 117 ember – 106 utas és 11 fős személyzet – közül senki sem élte túl a katasztrófát.

Az áldozatok közt volt Homi J. Bhabha, az indiai atomprogram atyja is.

A hegy és az olvadó Bossons-gleccser azóta is folyamatosan felszínre hozza a tragédia nyomait: leveleket, újságokat, ékszereket és emberi maradványokat.

A Boeing 707-es, „Kanchenjunga” névre keresztelt gép Bombayból indult, majd Újdelhi és Bejrút érintésével közeledett Genf felé, ahol üzemanyagot kellett volna felvennie.

A genfi irányítótoronnyal folytatott utolsó beszélgetés során a pilóta azt hitte, már elrepült a Mont Blanc felett, ezért süllyedést kért és kezdett meg.

Az irányítás jelezte, hogy a gép még a hegygerinc felett van, de a kommunikáció félreérthető volt, és a gép egyik navigációs berendezése már Bejrút óta hibásan működött.

A francia balesetvizsgáló hivatal, a BEA hivatalos jelentése szerint a szerencsétlenséget kontrollált repülés közbeni földnek ütközés okozta, vagyis a működőképes repülőgép a pilóta téves helyzetértékelése miatt csapódott a hegynek. A becsapódás közép-európai idő szerint reggel 8 óra 2 perckor történt a Rocher de la Tournette gerinc közelében, mintegy 4750 méteres magasságban.

Az áldozatok között volt Homi Jehangir Bhabha, az Indiai Atomenergia-bizottság elnöke, akinek halála nemzeti gyászt okozott. Indira Gandhi, India akkori miniszterelnöke így emlékezett meg róla: „Dr. Homi Bhabha elvesztése… súlyos csapás a nemzet számára.”

Kísérteties módon már korábban is ezen a helyszínen történt végzetes repülőgép baleset.

1950. november 3-án szinte ugyanott zuhant le a „Malabar Princess” nevű Lockheed L-749-es gép, 48 ember halálát okozva.

A két roncs közelsége miatt a gleccserből előkerülő leletekről néha nehéz megállapítani, melyik tragédiából származnak.

Az elmúlt évtizedekben a klímaváltozás miatt gyorsuló olvadás egyre több tárgyat és emberi maradványt hozott a felszínre. 2012-ben egy indiai diplomáciai postazsák került elő, amelyet visszajuttattak az indiai hatóságoknak.

2013-ban egy francia hegymászó smaragdokkal, zafírokkal és rubinokkal teli fémdobozt talált.

Mivel az áldozatok örököseit nem sikerült felkutatni, a francia törvények értelmében 2021-ben a mintegy 150 ezer euró (mai árfolyamon körülbelül 57,8 millió forint) értékű kincset elosztották a megtaláló és Chamonix önkormányzata között.

2017-ben egy francia kutató, Daniel Roche emberi maradványokra, egy kézre és egy lábszárra bukkant. „Sohasem találtam még ekkora emberi maradványokat” – mondta a BFMTV-nek. Stéphane Bozon, a chamonix-i hegyi csendőrség parancsnoka hozzátette: „Ezek a maradványok nagy valószínűséggel nem ugyanahhoz a testhez tartoznak.”

2020-ban egy közeli hegyi kávézó üzemeltetője, Timothée Mottin 1966-ból származó, jó állapotú indiai újságokat talált a jégben. „Most száradnak, de nagyon jó állapotban vannak… olvashatók” – mondta a The Guardiannek.

A szerencsétlenség utáni napokban a szétszóródott levelek és könnyű tárgyak miatt felmerült a fedélzeti robbanás gyanúja, de a hivatalos vizsgálat ezt egyértelműen kizárta. A francia hatóságok végleges következtetése szerint a gépet nem szabotázs, hanem a pilóta hibája, a meghibásodott műszer és a félreértett kommunikáció együttesen vezette a hegynek.

Via: The Guardian, Hindustan Times


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Kőbányáról indult, szexszimbólumot vett feleségül, és Hollywood fénykorában tört a csúcsra Mickey Hargitay
A Magyarországról indult fiú kemény munkával érte el, hogy 1955-ben megkapja a Mr. Universe címet. Sikerei másokat is inspiráltak.


Saját kezűleg épített szív alakú, rózsaszín medencét Hollywood egyik legfényűzőbb villájához, miközben a teste volt a fő tőkéje.

A kőbányai fiú, Hargitay Miklós a semmiből lett Mr. Universe.

Feleségül vette kora egyik sztárját és szexszimbólumát, Jayne Mansfieldet, majd neje halála után három gyermekét egyedül nevelő apa lett.

Hargitay Miklós, vagy ahogy a világ megismerte, Mickey Hargitay idén lenne száz éves.

Története 1926-ban kezdődött Budapesten.

Akrobata volt az apja, ezért a mozgás és a színpad közelsége természetes közeg volt Hargitay Miklós számára.

Mielőtt a testépítés felé fordult volna, gyorskorcsolyában ért el sikereket, 1946-ban közép-európai bajnoki címeket is szerzett.

Magyarországról 1947-ben, huszonegy évesen emigrált az Egyesült Államokba, ahol előbb vízvezeték-szerelőként és ácsként kereste a kenyerét.

A legenda szerint egy edzőterembe betérve, puszta kíváncsiságból, elsőre 215 fontot, vagyis közel 98 kilogrammot nyomott a feje fölé.

Ez a nyers erő és a tudatos edzés 1955-ben hozta meg a gyümölcsét, amikor Londonban elnyerte a Mr. Universe címet. „Amit Eisenhower elnök a golfért tett, azt Mickey Hargitay tette a testépítésért: előtérbe hozta” – értékelte a sportágra gyakorolt hatását Gene Mozee testépítéstörténész a Los Angeles Timesnak.

Diadala inspirációt adott a vasfüggönyön túlról érkező fiataloknak is. Arnold Schwarzenegger, Kalifornia későbbi kormányzója szerint Hargitay reményt adott neki és a hozzá hasonló közép-európaiaknak. „Azt tanácsolta, hogy ne azért menjek, hogy kérjek, hanem azt mondta, kemény munkával elérhetek dolgokat” – idézte fel Schwarzenegger.

A sportvilágból egyenes út vezetett a csillogásba, amikor Mae West, a kor ünnepelt dívája egy magazin címlapján kiszúrta Mickey Hargitayt, és leszerződtette izomemberekkel teletűzdelt revüjébe.

Itt, a New York-i Latin Quarterben látta meg őt 1956-ban Jayne Mansfield, a kor platina szőke szexszimbóluma. A híres történet szerint, amikor a pincér megkérdezte, mit kér vacsorára, a színésznő csak ennyit felelt: „Egy steaket kérek és azt a bal oldali férfit!”

1958-ban házasodtak össze. Közös otthonuk, a Holmby Hills-i Rózsaszín Palota a hollywoodi giccs és a féktelen életöröm szimbólumává vált. A birtokot 76 ezer dollárért vették meg, ami mai árfolyamon körülbelül 25,2 millió forintnak felel meg. A villa ékköve a negyven láb széles, szív alakú medence volt, amelyet a kétkezi munkától sosem idegenkedő Hargitay maga épített. A pár a magánélet mellett a filmvásznon is elválaszthatatlan volt, olyan filmekben szerepeltek együtt, mint a Will Success Spoil Rock Hunter?, a The Loves of Hercules vagy a Promises! Promises!.

1964-ben elváltak, három évvel később pedig Jayne Mansfield egy tragikus autóbalesetben életét vesztette. Gyermekeiket, Mickey Jr.-t, Zoltánt és Mariskát Hargitay és második felesége, Ellen Siano nevelte fel.

Lánya, a Különleges ügyosztály című sorozat sztárja, Mariska Hargitay sosem mulasztotta el hangsúlyozni apja rendkívüli hatását az életére. Amikor 2005-ben átvette a Golden Globe-díjat, könnyek között fordult apjához: „Te vagy a hősöm. Nemcsak a szavaiddal, hanem a példáddal is tanítottál, Apu, és szeretlek” – mondta a CBS News tudósítása szerint. Mickey Hargitay 2006. szeptember 14-én, nyolcvanévesen hunyt el többszörös mielóma következtében.

Tavaly a történet váratlan fordulatot vett, amikor Mariska Hargitay a My Mom Jayne című dokumentumfilmjében a világ elé tárta, hogy egy DNS-tesztből kiderült, biológiai apja valójában nem Mickey, hanem édesanyja egykori partnere, Nelson Sardelli. A felfedezés ellenére Mariska egyértelművé tette, kit tekint apjának. „Mickey Hargitay lánya vagyok – ez nem hazugság” – nyilatkozta a Vanity Fairnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Ígéretes araként ünnepelték Gizellát, az első keresztény magyar királynét, de István halála után mostohasors várt rá
A bajor hercegnő házassága a magyar állam sorsára volt hatással, királynéként az országot szolgálta. Az utókor hálával emlékszik vissza rá.


Jelentős, a magyarok európai pozícióját befolyásoló fiatal lányként érkezett.

Ám magányosan, egy kolostorban halt meg az a bajor hercegnő, akinek a házassága alapjaiban határozta meg a magyar állam sorsát.

Gizella élete a hatalom csúcsáról a politikai száműzetésbe vezetett.

Ráadásul története tele van bizonytalansággal, mert nem sok feljegyzés született róla, közben ránk hagyott a tárgyi öröksége ma is a magyar államiság egyik legfontosabb jelképe.

Gizella a bajor hercegi udvarból származott, apja a „Civakodó” melléknevű II. Henrik herceg, anyja Burgundi Gizella volt. Családja a Német–római Birodalom legfelsőbb köreihez tartozott, bátyja a későbbi császár, II. Henrik lett.

A hagyomány szerint az 980-as évek közepén, január 22-én született Regensburg környékén,

de a pontos adatok elvesztek a történelem homályában.

Házassága Istvánnal kőkemény politikai alku volt. A magyaroknak a nyugati beilleszkedést, a keresztény állam nemzetközi elismerését és egyházi hátteret jelentette, a bajoroknak az erős keleti-európai szövetséget.

Az esküvőt a legtöbben 996-ra teszik, de a helyszínre vonatkozó későbbi közlések ellentmondásosak, felbukkan Köln és a bajorországi Scheyern is.

Királynéként (1000/1001 és 1038 között) kulcsszerepet játszott a nyugati kultúra meghonosításában, udvari és egyházi kapcsolatai révén papok, lovagok és új trendek jelentek meg az országban.

A későbbi magyar hagyomány következetesen az egyházat bőkezűen támogató, templomokat és kolostorokat alapító királynéként emlékszik rá.

Ennek legfényesebb bizonyítéka a ma is létező koronázási palást, amelyet eredetileg miseruhának készítettek.

A felirata szerint István király és Gizella királyné 1031-ben adományozta a székesfehérvári bazilikának.

Az egyedülálló tárgyon Gizella alakja is látható, és a palást később a magyar királykoronázások elengedhetetlen kellékévé vált.

Gizellát házastársként a gyengéd megértés és az imádságos szentségi élet jellemezte. A krónikások kiemelik vallásosságát, szelídségét, bőkezűségét, jótékonyságát és vendégszeretetét.

Gizella magánélete nem volt könnyű.

Istvánnal közös gyermekei meghaltak. Imre herceg hiába érte meg a felnőttkort, 1031-ben, fiatalon elhunyt.

István 1038-as halála után Gizella élete még nehezebbé vált.

Az országban kitörő trónviszályok és hatalmi harcok közepette, Orseolo Péter és Aba Sámuel garázdálkodása alatt teljesen kiszorították átvitt és fizikai értelemben is a közéletből.

Fogságba vetették, a vagyonát pedig elvették tőle arra hivatkozva, hogy "beszámíthatatlan".

Végül a bajor lovagok kíséretében elhagyta Magyarországot, és a passaui Niedernburg kolostorába vonult vissza, ahol a helyi hagyomány szerint apátnőként tevékenykedett.

A legtöbb forrás 1065. május 7-re teszi halálának napját, bár a pontos évszám körül van némi bizonytalanság. Sírja a passaui Heiligkreuz-templomban ma is ismert zarándokhely, amelyet különösen sok magyar keres fel.

Gizella emlékezete két dologban testesül még ma is. Az egyik a koronázási palást, amely a magyar államiság egyik legfontosabb szimbóluma lett, és amely a nemzeti emlékezetben „alapító királyi párként” rögzítette István és Gizella képét. A másik alakjának tisztelete az utókor által.

A Szentszék 1975-ben engedélyezte a régóta élő helyi kultuszát és saját könyörgés használatát Gizella emléknapján. A házasságkötés ezredik évfordulóján, 1996-ban pedig Passauból Veszprémbe hozták Gizella jobb karcsontjának ereklyéjét, amelyet Szent István Szent Jobbjával együtt mutattak be ünnepélyes keretek között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk