KULT
A Rovatból

A női John Wick-filmben épp John Wicket nem kellett volna táncba hívni – A Balerina kemény, osztályon felüli akciófilm

Bár túl sok emlékezetes jelenet sokáig nem akad, de az utolsó félóra mindenért kárpótol: az atombarna Ana de Armas Charlize Theron babérjaira tör.


A John Wick-univerzum már annyira kinőtte magát, hogy megérkezett az első mellékvágány, vagy nevezhetjük spin-offnak is, noha a Balerina főszereplőjéről, ha valaki épp pislogott, könnyen lemaradhatott a 2019-es harmadik részben, amikor Wick (Keanu Reeves) meglátogatja a Rendezőt (Anjelica Huston), avagy a balerinákból álló orgyilkosbandát, a Ruska Romát. Ott már feltűnt Eve Macarro karaktere, csak még Unity Phelan alakításában. A Balerinában azonban már az Oscar-jelölt Ana de Armas (Tőrbe ejtve, Nincs idő meghalni, Szöszi) alakítja, akinek megismerjük a gyerekkorát, a Ruska Romába való bekerülését, és a róla szóló film alapjául szolgáló bosszúhadjárata mögött rejlő motivációkat.

A Balerina elkészítése azonban nem volt épp egy könnyű menet.

A forgatókönyv már kb. 8 éve készen van, és bár korábban Lady Gaga vagy Chloë Grace Moretz is esélyesek voltak Eve Macarro szerepére, az végül Ana de Armasnál landolt, akivel 2022 őszén el is kezdték a forgatást.

Rendezőnek pedig Chad Stahelskiék (a John Wick-filmek rendezője) felkérték Len Wisemant (Underworld 1-2, Die Hard 4.0: Legdrágább az életed), aki utoljára 13 éve készített filmet, Az emlékmás 2012-es remake-jét Colin Farrell-lel.

2024 nyarára tervezték eredetileg a mozipremiert, ám Stahelski és a tesztközönség is annyira elégedetlenek voltak Wiseman első vágásával (egy gyengén megrendezett hatalmas katyvasznak tartották), hogy a három hónapos pótforgatásokat tartottak Budapesten (hajrá, Művészetek Palotája és csepeli HÉV) és Prágában 2024-ben, sőt, inkább nevezhetjük ezeket újraforgatásoknak, mivel Stahelski a film nagy részét kukázta, és új akciójeleneteket forgatott a filmhez, sőt, új karaktereke és színészeket is tett bele. Ezt a három hónapot pedig már ő maga vezényelte el, állítólag Wiseman egyáltalán nem volt jelen ezeken a forgatásokon. Mégis az ő neve maradt a rendezői kredit alatt/mellett, ám fontos, hogy a fentiek tükrében tartsuk (vagy ne tartsuk) a Balerinát az ő filmjének…

A Stahelski-féle új verzióra már sokkal jobban reagált a tesztközönség, így az egy évvel az eredetileg kitűzött bemutató után, azaz idén júniusban pattanhatott fel a vásznakra.

A Balerina sztorija időrendben a John Wick harmadik és negyedik epizódja között játszódik, és megismerjük benne Eve Macarrót, akinek édesapja egy szakadár orgyilkosszekta vezetőjével, a Kancellárral (Gabriel Byrne) és az emberei kerül összetűzésbe, a harc során pedig életét veszti. Winston (Ian McShane) talál rá az árván maradt kislányra, és ismerve a háttérsztoriját, elviszi őt a Rendezőnek, hogy neveljen belőle is balerina-orgyilkost. Felnőve Eve a szervezet egyik leghalálosabb tagjává válik, majd, amikor nyomot talál apja gyilkosaihoz, úgy dönt, a saját szakállára dolgozva előkeríti a Kancellárt, és bosszút áll.

Ennyi a sztori, amelyben itt-ott felbukkan maga John Wick is, bár teljesen feleslegesen. Elég lett volna neki egy cameo, hogy az alkotók aláhúzzák, a Balerina az ő világában játszódik, ám úgy tűnik, nem bíztak eléggé Ana de Armasban, és Keanu Reeves, valamint Wick karakterének star powerjével akarták felturbózni az anyagot, egyben egy kicsit csillapítani Wick-éhségünket, amíg megérkezik az ötödik rész.

A Balerina egyébként végső soron egy míves akciófilm lett, amely le sem tagadhatná, hogy Wickverzum része. Szinte nonstop pörögnek az akciók: bunyók, lövöldözések, üldözések, vagyis egy egyszemélyes hadsereg egy (vagy több) hadsereg ellen.

S bár Ana de Armas külsőre nem egy Gina Carano vagy Ronda Rousey, a koreográfiáknak és elhivatottságának köszönhetően hihetővé válik, hogy egy ilyen termetű nő is képes elbánni a jóval nagyobb férfiakkal a gyorsaságának és a harvművészeti tudásának hála.

A film közben mindenesetre gyakran eszébe juthat a nézőknek, hogy a bunyók újra és újra ugyanazokat a köröket futják: Eve megint valami belső helyen veri vagy lövi szét az ellent, s hiányoznak az olyan kreatív és emlékezetes akciójelenetek, mint pl. a John Wick 4-ből a párizsi lépcsős búnyó, vagy a felülnézetes lövöldözés a házban, a John Wick 3-ból a kutyás harci jelenet Halle Berryvel, vagy a John Wick 2-ben a metrós csata Commonnal.

S mikor már majdnem teljesen letennénk arról, hogy ebben a filmben is látunk ilyesmit, jön a leszámolás a téli, havas kisvárosban, amely csodás és nagyszabású finálét kanyarít a Balerinának.

Főként természetesen a lángszórós harc emelkedik ki a többi közül, amely amellett, hogy durván látványos, egyben elég menő is lett (igaz, a tömlő beemelése már azért a sci-fi kategóriát súrolja, bármennyire szimbolikus is).

Összességében tehát a Balerina nem ér fel a John Wick-filmekhez, de nem is piszkít bele a franchise-ba: egy szórakoztató, látványos, véres, szépen felvett és ütős koreográfiákkal tarkított, bár kissé repetitív és kevésbé emlékezetes akciószösszenet, semmi több. Azért viszont továbbra is óriási piros pont jár, hogy rendesen látni a dinamikus jeleneteket, nincsenek széjjelvagdosva, a színészek láthatóan rendesen betanulták a harci koreókat, Stahelski (és Wiseman) pedig nem voltak restek ezeket rendesen meg is mutatni nekünk. Egy John Wick-filmtől ezt el is várjuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!


Celine Song nevét 2023 januárjában kezdte hajtogatni szinte mindenki az amerikai filmes körökben, amikor első filmjét, az Előző életeket bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Nem véletlenül, hiszen egy csodás alkotásról volt/van szó, amelyben két dél-koreai gyerekkori jó barát (talán több is annál), a Föld két legtávolabbi pontjára kerül, majd felnőttként újra felveszik a kapcsolatot, és maguk sem gondolják, hogy ez milyen érzelmeket ébreszt bennük.

A film átfesztiválozta a világot, majd 2024 januárjában végül a magyar mozikba is befutott (igaz, 2023 szeptemberében már el lehetett csípni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon), nem sokkal később pedig két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáiban.

S hogy mi volt az Előző életek titka? Minden bizonnyal a benne rejlő őszinteség, hitelesség és emberiesség. Egy apró és érzékeny, sokszor szavak nélkül is sokatmondó alkotásról van szó, amellyel a dél-koreai Celine Song számára megnyíltak Hollywood kapui. Ő pedig rendesen betrappolt rajtuk. A következő filmjéhez ugyanis már olyan álomgyári nagyágyúkat sikerült megnyerni, mint Anastasia Steele, A mandalóri és Amerika Kapitány, vagyis Dakota Johnson, Pedro Pascal és Chris Evans.

Ha pedig az Előző életek egyik fő erénye az őszinteség volt, akkor ezt Song a Többesélyes szerelemmel rendesen kimaxolta. Talán túl is tolta… De hogyan lehet túltolni az őszinteséget? Nos, a sztori szerint a sikertelen színésznőből sikeres házasságközvetítővé vált Lucy Mason (Dakota Johnson) „örök szingliként” azt állítja, hogy vagy egyedül fog meghalni, vagy egy gazdag férfihoz megy feleségül. A szakmai sikerei ellenére Lucyt azonban egyre inkább frusztrálják ügyfelei irreális elvárásai. Részt vesz egy korábbi kliense esküvőjén, ahol megismerkedik a tehetős befektetővel, Harryvel (Pedro Pascal), aki élénk érdeklődést mutat iránta, de Lucy elutasítja, s azt javasolja, inkább legyen a cége ügyfele, hiszen ő lenne a legkapósabb férfi.

Lucy az esküvőn ráadásul váratlanul találkozik az exével, Johnnal (Chris Evans) is, aki éppen felszolgál a násznépnek, és továbbra is várja, hogy befusson színészként. Felelevenítik a közös múltjukat, amely az anyagi nehézségeik miatt ért véget.

Hősnőnk tehát nehéz helyzetbe kerül: választania kell a jóképű, sármos és mocskosul gazdag Harry, vagy a szintén jóképű, de csóró John között.

A Többesélyes szerelem magyar címe nyilvánvalóan a sztori romkomos oldalára utal, s ezzel próbálja becsábítani a nézőket a mozikba. Az eredeti cím, a Materialists (Materialisták) azonban már jóval őszintébb, hiszen Celine Song filmje egyrészt nem vígjáték, másrészt, ha lehet ilyen jelzővel illetni, akkor inkább antiromantikus film. A főhősnő ugyanis meg van győződve róla, hogy a házasság egy kölcsönösen gyümölcsöző üzlet két fél között, és a boldogságot az anyagi biztonság hozza el (persze az sem baj, ha a férfi jól néz ki, magas, és korban is stimmel).

Mert passzolhat egymáshoz bármennyire két ember, ha nincs elég pénz a közös életükre, az csak vitákat, veszekedéseket generál, szóval a szerelem nem elég a teljes boldogsághoz.

Song filmje tehát minden, csak nem a klasszikus hollywoodi értelemben vett romantikus film. Inkább megöli a romantikát.

Aztán persze a két férfi közt tipródó Lucy is kezdi felfogni, hogy nem lehet mindent matekkal megoldani, de addira a Többesélyes szerelem már elvesztette a szimpla romkomra izguló közönsége érdeklődését. Épp ezért is számít bátor vállalkozásnak: nem azt kapjuk, amit várunk tőle, és nem biztos, hogy örülünk annak, amit kapunk, de az biztos, hogy el fogunk gondolkodni rajta.

A film első fele épp ezért erősebb is, mivel abban kapjuk az arcunkba ezt a hollywoodi csöpögős romantikát kíméletlenül ledózeroló őszinteséget, a második felére már inkább kezd a cselekmény olyan irányt venni, mint ami ellen korábban oly ékesen felszólalt.

Azért így is távol áll a giccstől, csupán Song megijedt kissé a saját felvetésétől és a nézők teljes elidegenítésétől. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a Többesélyes szerelem így is emlékezetesebb, mint a műfajbeli átlagos limonádék, és savanyúbb azoknál, mivel jóval több citromot facsartak bele.

E film kapcsán azonban már nem lehet elmondani, hogy szavak nélkül is sokatmondó lenne, annyi benne a szövegelés, és bizony épp ennyivel marad el az Előző életektől. Song első rendezésében a karakterek minden gondolatával és érzelmi vívódásával tisztában voltunk az apró rezdüléseikből, az egymásra nézéseikből, a ki nem mondott szavaikból. A Többesélyes szerelem azonban mindent kimond, sokszor. A kevesebb több lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk