hirdetés

KULT

Zöld stand up: A fenntarthatóság és a TedX találkozása Litkai asztalán

A Zöld Stand Up hozza a megszokott Dumaszínház nívót, és még Greta Thunberget sem kíméli. Vélemény.

Link másolása

hirdetés

Litkai Gergely az utóbbi időben egyre gyakrabban szólal meg zöld témákban. Készült vele reklám és TedX előadást is tartott. Várható volt, hogy előbb-utóbb a fenntarthatóság és a környezetvédelem utat talál a Dumaszínház műsorába is.

A Zöld standup – Est a fenntarthatóságról egy TedX előadásba oltott klasszikus, három fellépős stand up est. Litkai Gergely fellépőtársai Szabó Balázs Máté és Janklovics Péter.

Bevallom, voltak bennem fenntartások. Amikor ugyanis egy alkotás azzal az elvárással készül, hogy valamilyen üzenetet közvetítsen, könnyű a demagógia csapdájába esni, és nagy a kísértés a hallgatóság kioktatására.

Ebből a szempontból kellemesen csalódtam: a műsor tulajdonképpen nem akar semmiről meggyőzni, csak körbe járja a témát, minden oldalról.

Gergő már a műsor legelején letolja kicsit a nagyérdeműt, rámutatva például olyan ellentmondásokra, hogy bár állítólag fontosnak tartjuk a környezetvédelmet, mégis autóval érkeztünk a Kompótba.

A valóság persze az, hogy a többség valószínűleg a Dumaszínházra kíváncsi, mindegy, mi a téma.

Szóval Gergő kicsit letol minket, mint a South Parkban a buszsofőr néni, persze mindezt úgy, hogy végig röhögünk és könyörögve kérjük: alázz még! Aztán jön Szabó Balázs Máté, a jó zsaru – aki Miller Dávidhoz hasonlóan elég jó eséllyel indulna egy Tom Hollander hasonmásversenyen –, és megismertet minket néhány adattal.

hirdetés

Janklovics Péternek az ördög ügyvédje szerep jut. Ő az egyszerű, hétköznapi csávó, aki csak élni szeretne – autóval járni, kádban fürdeni – anélkül, hogy lépten-nyomon lelkiismeretfurdalást kéne éreznie emiatt. Tartok tőle, ő képviseli a többséget. Sokszor érezzük úgy, hogy mindenért mi vagyunk a hibásak, egyszerű prolik, véletlenül sem azok, akiknek volna pénze és/vagy hatalma jelentős változásokat elérni.

Az est utolsó harmada viszont némileg meglepett. Bevallom, egészen odáig azt gondoltam, hogy az est célja mégiscsak az lenne, hogy a környezettudatosabb, fenntartható élet felé lökdössön minket, Janklovics Peti pedig az elrettentő példa. De ha ez volt valóban a cél, valahol félrecsúsztak a dolgok.

Először is Szabó Balázs, ha lassan és vonakodva is, de bevallotta, hogy ő tulajdonképpen a barátnője pressziója miatt választja sok esetben a fenntartható életet – például a vegánságot.

Aztán egy kis videó bejátszásban Greta Thunberget is kifigurázzák, aki pedig mégiscsak ennek az egész mozgalomnak a legismertebb arca David Attenborough után. A korrektség jegyében? Hogy megmutassák, „mi sem vagyunk tökéletesek”?

Nem tudom, mi volt pontosan a cél, de egyvalami biztos:

összességében számomra az volt az est kicsengése, hogy bár borzasztó fontos lenne minél több embernek, minél több területen áttérni a fenntartható megoldásokra, teljesen természetes és emberi, ha valakinek ez nem sikerül.

Néhány opció eleve anyagi kérdés (elektromos autó), még olyan népszerű fickók sem képesek „megtérni”, mint egy Janklovics Péter, és még a Szabó Balázsok is tulajdonképpen erőszak hatására zöldültek be. Szóval, aki kifogásokat keres, az kap muníciót.

Összességében tetszik, hogy Litkaiék nem akarják atyákosdva ránk erőszakolni a fenntartható életet, a műsorban valóban teret kap minden pro és kontra, de ha a cél a zöld eszme népszerűsítése, akkor egy finomhangolás még ráférne a az előadásra.

Ezzel együtt mindenkit arra biztatok, hogy menjen el. A poénfaktor adott, igazi Dumaszínház minőség, és sok olyan adat és érv elhangzik, amivel sokan talán itt találkoznak először.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Tovább bonyolódik a Vígszínház-ügy: Wunderlich József elnézést kért a posztjai miatt

A színész most már azt mondja, hibázott, amikor kritizálta a színházat és Rudolf Péter igazgatót.

Link másolása

hirdetés

Ahogyan mi is írtunk róla, Wunderlich József csütörtök hajnalban tett közzé egy Facebook-bejegyzést, ami hamar nagy port kavart. A színész ebben arról írt, hogy a társulat többi tagjával együtt kiszolgáltatottnak érzik magukat, félnek és hallgatnak, miközben a színház nem törődik – a koronavírus járvány miatt veszélybe került – egészségük miatt. Nincsenek tesztek, nem használnak védőmaszkot, eközben pedig ellenőrzés nélkül fogadják a külsős szereplőket.

A poszt még nagyobb feltűnést keltett, miután a szerzője törölte vagy nem nyilvánosra állította.

Ezután pedig még egy bejegyzést közzétett: ebben azt részletezte, hogy az egyik kolléganőjét hogyan alázta meg a rendező, miután az elutasította, hogy Csehov Sirályának kedvéért meztelenre vetkőzzön a színpadon. Ebben az írásban számonkérte a színház vezetését is, amiért nem léptek fel ez ellen. Nem sokkal később ez a poszt is eltűnt.

Idő közben a színház igazgatója, Rudolf Péter is reagált a posztokra. A Telexnek azt mondta, hogy döbbenten olvasta Wunderlich írását, amit ő puszta pánikkeltésnek gondol, hiszen a színházban betartják a járványügyi protokollt. Az igazgató a színésznő ügyében a HVG-nek nyilatkozott, és elmondta: „a próbafolyamat során világossá vált, hogy a rendezőnek olyan határozott víziója van erről a szerepről, amiben nem tudtak kompromisszumra jutni a művésznővel”.

Mindezek után elérkeztünk a pénteki naphoz, amikor Wunderlich újabb posztot tett közzé – szúrta ki a Telex.

Hibáztam, amikor a színházat kritizáló mondataimat megosztottam a facebook-on.

Sajnálom, hogy így történt.

hirdetés

Végtelenül kétségbe voltam esve.

Elnézést kérek a színháztól.

Elnézést kérek Rudolf Pétertől.

Elnézést kérek az egész társulattól.

Ne haragudjatok.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Sír, nevet, belehal – Andrew Garfieldnak már oda is adtuk az Oscart a Tick, Tick… Boom!-ért

A színész olyasmit művel a tragikusan fiatalon elhunyt zseni szerepében, amit csak a legnagyobbak tudnak. Kritika.

Link másolása

hirdetés

A Netflixen látható ez a remekmű, amit nem véletlenül hívok így, és őszintén remélem, hogy jobban megtalálja majd kultikus helyét, mint az életrajzi film főszereplője és művei a saját életében. Jonathan Larssonnak ugyanis nem sok idő adatott, erre utal a film címe is, mely egyik musicalének címe: magyarul anno Robbanás előtt címmel mutatták be itthon színházban. Vagyis a Tick, Tick… Boom! azt az időszakot mutatja be, mielőtt Larson karrierje hatalmasat villanva berobbant volna, egészen pontosan a halála előtti időszakot.

Most ironizálhatnánk Larson stílusához illően: pontosan melyik időszakot is? Hiszen az ember halála előtti időszaka az nem más, mint az élete. Ha ebből a roppantul pesszimistán egzisztencialista szemszögből nézzük. Tehát pontosítok:

azt az időszakot látjuk, amikor Larson épp hamarosan betölti a harmincat, azt gondolja, még semmit nem tett le az asztalra, ő egy senki és az óra csak ketyeg. Sajnos utóbbit jól érezte.

Lássuk, mi ebből az igazság: a számára legfontosabb musicalje, amit ezidőtájt 8 éve írt, épp még mindig nem készült el - de most ennek a csodás filmnek a score-ját, azaz filmzenéjét adja, és egyszerűen fantasztikus, semmi korábbihoz nem hasonlítható. De Larson hírnévre vágyott, sikerre, arra, hogy megmutathassa az embereknek, érti és látja őket.

Ilyen katartikus filmélményben ritkán van része az embernek, én is így éltem meg a Tick, Tick... Boom!-ot, ami nagyrészt köszönhető az egy ideje musicalfan berkekben már übernépszerű Lin-Manuel Miranda rendezőnek, akinek szintén ez az első filmje, ahhoz képest meg pláne le a kalappal előtte. És Andrew Garfield alakításának, akit ha kivennénk a filmből és egy középszerűen jó alakítást tennénk be helyette, egy remek kísérletként látnánk talán.

hirdetés
Mert nemcsak Miranda profi rendezése és egyedi univerzuma teszi nagyszerűvé a filmet, hanem, nekem, színészmániásnak különösen, Andrew Garfield játéka, aki maga Jonathan Larson.

Mindezt úgy éreztem, hogy korábban fogalmam sem volt róla, ki az a Jonathan Larson, csak rémlett, hogy volt egy menő musical, a Rent, de a nevét nem ismertem.

A The Social Network óta vártam, hogy Andrew Garfield kapjon egyszer egy olyan drámai szerepet, amiben minden színét és tehetségét meg tudja mutatni. Garfield egy olyan zsenit ábrázol teljesen lemeztelenedve, aki

szerethető és sajnálatra méltó egyszerre, és minden színészi pillanatával, a karakter művészi állomásainak és komoly alkotói válság-epizódjainak drámájával együtt szó szerint életre kel.

A többi szereplőre csaknem nem is maradt annyi muníció, mint Larsonéra, aki Garfield és a forgatókönyv által beránt minket egy géniusz világába, aki rohan, siet, mert mintha érezné, hogy közel a vég. Hidegrázás belegondolni, hogy a Rent első színpadra kerülésének estéjén jött el érte a halál.

Garfield táncol, énekel, sír, nevet, ahogy Larsson és ahogy a legnagyobb előadók teszik és tették, és megértjük általa és a film által, milyen az, amikor valakinek fontosabb az életénél az, hogy adjon, és hogy alkosson. Annyival fontosabb, és talán Larson utólag megbánta ezt, hogy miközben egyszerre ezerrel él, pillanatokra el is dobja magától az életet, a magánéletet, és olyankor csak ő van és a kotta, meg a zongora. Szó szerint meghal a művészetért (szerencsére ezt a film nem propagálja, nem érezzük, hogy ez menő lenne, csak a szenvedését). Ráadásul nem az öncélúért, hanem a nyolcvanas években, az AIDS tragikus fellobbanási korszakában alkotott és komoly ébresztő-harsonát fújt a társadalomnak. Remélem, magában mindenki megköszöni majd az alkotóknak a vége főcím alatt, hogy készítettek egy filmet erről a kivételes emberről és tehetségről, mert így posztumusz még jobban megismerheti a világ.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Így lesz vérszomjas démonná Lady Gaga Patrizia Reggianiként a Gucci-házban

Ridley Scott filmjének legnagyobb bravúrja a két színész alakítása, Adam Driver újra kaméleonként változik át Maurizio Guccivá.

Link másolása

hirdetés

Guccinénak először bejött az élet, aztán nagyon nem, jut az ember eszébe keserűen mosolyogva ezen a bizarr, valós események inspirálta drámán, miután felállt a székéből a moziban. Nem fogok spoilerezni arról, hogy egészen pontosan hogyan halt meg Maurizio Gucci (Adam Driver), de egyetlen kattintással felkutatható, miként lett a pénzéhség, a hatalomvágy, az egó és a családi ellenségeskedések áldozata viszonylag fiatalon ez az ember, aki még az utolsó tartópillére volt a Gucci-családból a Gucci márkának.

Hogy a Gucci miként vált a világ egyik legismertebb luxus-divatmárkájává és a brand története mögött milyen drámák húzódnak, eddig nem biztos, hogy tudtuk, Ridley Scott pedig ennek eredt utána, miközben egyértelműen az emberi természet visszásságait kutatta. És itt abból van elég bőven.

A két főszereplő, Patrizia Reggiani (Lady Gaga) és Maurizio Gucci, a neves és vagyonos Gucci-család sarjának találkozása igazi sikertörténetbe torkollt, csak épp nem a közös sikertörténetükébe. Pedig ígéretesen indult a kapcsolat: szenvedélyes szerelemként, melynek egyik résztvevője azonban naiv és introvertált (a férfi), a másik azonban a kezdetektől számító és sikeréhes volt.

Ebből rendszerint akkor alakul biztos kapcsolat, ha az egyik hajlandó alárendelni magát a másiknak - egy ideig így is alakult, Driver karakterének azonban voltak olyan emberi alapértékei, amik miatt egy idő után észrevette, hogy feleségéből hogyan válik kontrollmániás, a másikat birtokolni akaró pénzéhes démon, akinek soha nem elég semmi.

Az épp reneszánszát élő Ridley Scott rendező előző filmje intellektuálisan ugyan csavarosabb észjárású volt, mint ez, A Gucci-ház azonban pszichológiáját nézve pontos. Szépen, alaposan ábrázolja az emberek egymás melletti és egymáshoz képesti változását az évek, évtizedek során, és a személyiség torzulását is.

hirdetés
Gaga figurája van a fókuszban az utóbbi szempontból: nárcizmusa és etikai korlátainak megrendülése úgy lesz egyre erősebb az idővel, ahogy egyre inkább az lesz a rögeszméje, ha összefognak a férfival, együtt mindent elérhetnek.

Csakhogy ez a férfi nemcsak az anyagi világ iránt vonzódott, így egyiküknek egyszer csak sok lett az egyik, míg másikuknak kevés a másik, ahogy az lenni szokott. Ennek a lélektani folyamatnak a precíz bemutatásában - melyben nemcsak a rendező és az író, hanem a remek színészek is benne vannak erősen - komoly teljesítmény A Gucci-ház.

Bár kicsit hosszú, épp a két óránál éreztem, hogy már mocorognék a székben, mégis lebilincselő a történet. A film másik aspektusa ugyanis az, hogy a Gucci-ház családjának története olyan, mint egy szappanoperába oltott színmű. Van benne ármány, szerelem, őrület - Gaga fantasztikusan hozza a valóságtól egyre eltávolodó, monomániás asszonyt -, apa-fiú krízis, másik országba menekülés.

De a legjobb mégis a két színész: Adam Driver már megint teljesen "megfeledkezett" önmagáról, és egy olyan, ügyefogyottból nagy formátumú személyiséggé váló nemesi vérű figurát hoz, amit még soha, úgy, hogy az elején meg sem találjuk benne magát Drivert.

Ezt a fajta kaméleonságot nagyon kevés színész tudja, akárcsak Jared Leto, akit majd csak keresni kell, ha nem figyelünk, nem találjuk a filmben. Jeremy Irons és Al Pacino pedig szépen simulnak az öregek szerepébe, akárcsak Salma Hayek a megkérdőjelezhető értékrendű médiuméba, akinek kiemelt szerep jut a végső tragédiában (amúgy érdekes hasonlóság sejlik fel a Versace-gyilkosság és a Gucci-merénylet között). Ridley Scott ezúttal arról mesélt nagyon szórakoztatóan és elemzően, mi lesz, ha elkap a gépszíj, ha gazdag vagy, nincs megállás, és megáll az ész. Hát ez.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Találd ki, ki lép fel jövőre a Művészetek Völgyében!

Játékos videóval állt elő a fesztivál, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.

Link másolása

hirdetés

A Művészetek Völgye egy karácsonyi hangulatú, játékos videóval jelentette be 2022 első fellépőit, amelyben Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője, Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese, Palágyi Máté, a Bohemian Betyars hegedűs-énekese és Bodor Áron, az Esti Kornél frontembere activityznek. Az egyik feladvány megfejtése azonban a közönségre vár!

A fesztivál szervezői a Facebookon osztották meg karácsonyi videójukat, amelyben kreatív módon jelentik be jövő évi fellépőiket. A videóban a zenészek egymás zenekarának nevét húzzák ki Acitvityben: megtudhatjuk, hogyan néz ki a Margaret Island, az Esti Kornél, a Bohemian Betyars és a Carson Coma elmutogatva, lerajzolva vagy éppen körülírva.

Ők ugyanis már biztosan fellépnek 2022. július 22. és 31. között a Panoráma Színpadon. Az ötödik zenekar megfejtése azonban a közönségre vár, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.

A fesztivál karácsonyi akciójában most kedvezményesen szerezhetők be a jövő évi fesztiválbérletek is, amelyek mellé a zenekarok és a Völgy szuvenírjei közül lehet ajándékot választani a fa alá.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: