prcikk: X-Faktor: Herceg Erika ezúttal domina Piroskának öltözött, Alee is visszatért a műsorba | szmo.hu
KULT
A Rovatból

X-Faktor: Herceg Erika ezúttal domina Piroskának öltözött, Alee is visszatért a műsorba

Miller Dávidot kicsit megviselte a táncos bevonuló, újabb versenyzőről derült ki, hogy neves hozzátartozója van, és ami meglepő: ezúttal a szerelmi történetek sem mentették meg az énekeseket a kieséstől. Ez történt a második élő showban.


Tavaly az élő showk elején Miller Dávid a saját dalaira – véletlenül majdnem azt írtam, slágereire – vonult be. (Tudom, gonosz vagyok. Engesztelésként megemlítem, hogy nézzétek meg a gyerkőcökkel a Krokodili című zenés vígjátékot, amiben Dávid a krokodil hangja, és tényleg fantasztikusan énekel.) Már a vele készített mini interjúmban utalt rá, hogy idén valami másra számíthatunk, de nem akarta lelőni a poént. Végül a Backstreet Boys Everybodyjára lépett színpadra. Dávidot kicsit megviselte a nyomokban táncelemeket tartalmazó antré, küzdött a levegővel miközben elmondta mindazt, amit ilyenkor el kell mondania.

Jöttek a mentorok.

Herceg Erika ezúttal domina Piroskának öltözött, mintha ez nem is az X-Faktor lenne, hanem annak pornóparódiája. Félreértés ne essen, nem panaszképp mondom.

Mint emlékezhetünk, az előző adásban Erika csapata tarolt. Ugyan a biztos továbbjutást jelentő székekről fel kellett állniuk, sőt, a Synergy nem is ülhetett le, mégis Erika az egyetlen mentor, akinek nem esett ki egy versenyzője sem. ByeAlex járt a legrosszabbul, hiszen neki már csak egy versenyzője maradt – igaz, az az egy Solyom Berni, akivel bármeddig eljuthat.

Serbán Szebasztián kezdte a műsort, aki beállt a dalszerzők sorába és saját nótával lépett színpadra. Gáspár Laci nagyon lelkes volt, szerinte a dal „sláger”, és végül is lehet, hogy igaza van,

a világ tele van semmitmondó, közhelyekkel telepakolt, zene jellegű készítményekkel, amik nagyon népszerűek lesznek.

A bevezető kisfilmből azt is megtudtuk, hogy Szebasztián és barátnője szakítottak, épp csak azt nem tették hozzá, már önmagában ezért továbbjutást érdemelne. Szerintem a dal sem volt jó, az éneklés pedig annyira súlytalanra sikerült, hogy komolyan elgondolkoztam, mit keres ez a fiú az élőshowban.

Abban vita volt a mentorok között, hogy a dal jó vagy sem, az éneklés viszont senkit nem győzött meg igazán.

Erika azt mondta rá, hogy „aranyos”, de körülbelül olyan vészjóslóan, mint amikor megkérdezed a feleségedet, mi a baj, és azt feleli, semmi.

ByeAlex szerint egyenesen nulla volt ez az éneklés. Ennek megfelelően csak a saját mentorától kapott széket, így a veszélyzónába került.

Bodrogi Enikő következett, és Herceg Erika úgy érezte, ideje kijátszani a nagypapa adut, ezért Bodrogi Gyulát villantottak a kisfilmben. Enikő nagyon izgalmas produkciót hozott: Pharell Williams Happyjét énekelte érdekes átdolgozásban. Bevallom, nekem sokára is esett le, hogy mit hallok. Finom részlet volt a kék ruhához társuló sárga megvilágítás, feltételezem, nem véletlenül választották ezt a színkombinációt. #meszidzs A mentoroknak nagyon tetszett, Alex külön kiemelte, mekkorát kockáztattak ezzel a dallal. Enikő leülhetett.

Maradtunk Erika csapatánál, Helfy Alexa következett. Ő a mezőny egyik legérdekesebb karaktere, akiben nagyon sok lehetőség rejlik. Ezzel együtt nem feltétlenül szeretten volna végignézni, hogy borult ki az előző adásban a kulisszák mögött, amikor át kellett adni a székét, de már sokszor leírtam:

az X-Faktor egy tematikus szappanopera.

A mentorokat megosztotta a produkció, még Erika is elismerte, hogy a versenyzője most túlizgulta a produkciót, és nem is kapott széket. Tudom, nem sokat nyom a latban, de nekem tetszett.

Jött Solyom Berni, aki kétségtelenül az idei verseny egyik esélyese. Nem lepne meg, ha Alex a döntőig menetelne vele.

Bevallom, kevés unalmasabb dalt ismerek, mint a Killing Me Softly.

Alexék azonban jó érzékkel beletettek egy rapbetétet (na, ezt sem hittem, hogy valaha leírom) egy másik Fugee számból, ami feldobta. És persze kellett hozzá Bernadett finom, ízléses előadása, amitől érdekessé vált. Berni is leült természetesen.

Boros Marcit utolérte a szerelem, és persze rögtön rapbe foglalta az érzéseit. Ki lehet jelenteni, hogy most nyújtotta a leggyengébb produkcióját. A mentorok, sőt, maga Marci is így érezte.

Még Puskás Peti is elismerte, hogy rosszabbul sikerült, mint a próbákon. „Túl nagy volt rajtad a nyomás.” Így ő is a veszélyzónába került.

Kiss Kevin az egyik kedvencem a mezőnyben, ezért örültem, amikor legkedvesebb magyar zenekarom, az LGT egyik slágerével készült. Persze az Álomarcú lány egyáltalán nem könnyű dal. Azon számok közé tartozik, amit nagyon nehéz úgy elénekelni, hogy ne csússzon át giccsbe. Nem véletlen, hogy az ország talán legjobb popénekese, Somló Tamás előadásában lett siker.

Vegyes érzelmekkel hallgattam Kevin előadását. Egyfelől örülnék, ha fele olyan jól tudnék énekelni mint ő, és azt sem mondhatnám, hogy nem volt szép, nem volt Kevines. Amit viszont nem éreztem, az Kevin gondolatisága, kapcsolata a dallal. Nem jött át, hogy mit jelent ez a szám az énekesnek, miért választotta ezt – azon kívül, hogy meg akart oldani egy feladatot.

A mentorokat is megosztotta, Lacinak nem igazán tetszett, Alexnek viszont nagyon. A kritikák ellenére Kevin négy igennel széket kapott.

A Synergy egészen más arcát mutatta, mint az első adásban.

A kpop után erdélyi indie-pop-rock következett.

Amit eddig nem tudtunk (legalábbis én), hogy Nicuta Andrea Nicoleta testvére Alin Nicuta, a 4S Street frontembere. Nyilván nem véletlen ezek után, hogy Erika javaslatára a Mesélek a bornak című dalt választották. Jó volt a dal is – meghozta a kedvemet, hogy alaposabban megismerkedjek a 4S Street munkásságával –, és az előadás is tetszett.

Külön szimpatikus, hogy a hölgyek ennyire bevállalósak, ilyen nagy műfaji ugrásokra is hajlandóak.

Erika szerintem jól kitalálta a taktikát. Bár alapból nem hallgatok lányzenekarokat, most mégis kíváncsian várom, mit hoznak legközelebb. Sajnos Lacinak és Alexnek nem jött be, Petinek viszont nagyon tetszett. De a két igen nem volt elég ahhoz, hogy leüljenek.

Mihályfi Luca maradt utolsónak, aki kezdem úgy érezni, más minőséget képvisel a műsorban. Kész, profi előadó, a Bella Ciaóval az est legnagyobb pillanatát okozta. Nem volt kérdés a szék.

Akár csak előző héten, Bodrogi Enikőnek ismét fel kellett állnia, ami vészjósló a folytatás szempontjából.

Így tehát Kiss Kevin, Solyom Bernadett és Mihályfi Luca biztosan továbbjutott, de még mielőtt kiderült, kik esnek ki, jött a ráadás produkció, Alee.

A nézők úgy döntöttek, a két amorózó ifjú, Marci és Szebasztián távozik. Nehéz vitatkozni ezzel – bármilyen szimpatikusak a srácok, egy-két szinttel még hátrébb vannak, mint a mezőny többi tagja.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Herceg Erika még mindig teljes csapattal versenyzik, a fiúknak viszont már csak 1-1 versenyzője maradt. Én megmondtam: ez az évad Erikáról szól.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Ingyen lehet megnézni húsvétkor a Magyar Péterről szóló dokumentumfilmet
Az alkotók egy társadalmi igényre hivatkozva döntöttek a film ingyenes közzététele mellett. Céljuk, hogy az üzenet eljusson oda is, ahol a mozik az ország felében nem adtak vetítési lehetőséget a filmnek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 03.



A Tavaszi szél – Az ébredés című film alkotói egy videóüzenetben jelentették be, hogy az elmúlt hetek eseményeire és a nézői visszajelzésekre reagálva egy szokatlan döntést hoztak a film forgalmazásával kapcsolatban. Elmondásuk szerint úgy érzik, hogy a bevett, üzletileg logikus stratégiát felülírja egy társadalmi igény, nevezetesen az, hogy a film az ország minden pontjára eljusson.

Premier a kapcsolódó cikkünkben!

A filmesek szerint a „rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat szül”. Kijelentették, hogy a saját szakmai szempontjaiknál fontosabbnak tartják a közös jövő formálásához való hozzájárulást. Mint mondták, ezzel a lépéssel lemondanak olyan további szakmai és anyagi előnyökről, lehetőségekről és elismerésekről, amelyeket egy hagyományos forgalmazási út mellett elérhetne a film.

„Például, hogy eléri a 200 ezer nézőt moziban, ami a vágyunk volt, és amihez elég jó úton haladtunk a jelenlegi 130 ezer nézővel” – tették hozzá.

Az alkotók hangsúlyozták, a Tavaszi szél mozivászonra készült, és állításuk szerint „a kormányzati és propagandatámadások ellenére is kimagaslóan teljesít a mozikban”. Beszéltek a pozitív nézői visszajelzésekről is, mondván, a közönség együtt nevet és érzékenyül el a vetítéseken, a végén pedig tapsolnak és énekelnek. „Őszintén nem is mertünk arra gondolni, hogy ilyen fogadtatása lesz majd a filmünknek” – vallották be.

A döntésük hátterében az is áll, hogy szerintük a film nem juthatott el mindenkihez.

„A Tavaszi szél az ország mozijainak felében nem kapott lehetőséget” – állították.

Ezért merült fel bennük a kérdés, hogy „hogyan juthat el akkor mindenkihez a remény és a bátorság üzenete”. Úgy látják, a film a nézői visszajelzések alapján is a bátorságról, a reményről és a hitről szól. Szerintük arról, hogy „mi, magyarok képesek vagyunk felelősséget vállalni a tetteinkért, képesek vagyunk felismerni egy történelmi pillanatban, hogy az történelmi, és ezekben a pillanatokban képesek vagyunk összezárni, és a közös cél érdekében az egyéni érdekeinket háttérbe helyezni”.

Ennek értelmében bejelentették:

„a csapatunkkal közösen azt a döntést hoztuk, hogy a húsvéti hétvége apropóján ma este 19 órától vasárnap éjfélig ingyenesen elérhetővé tesszük a filmet az eletedmozia.hu platformunkon”.

Ugyanakkor felhívták a figyelmet a döntés súlyos szakmai következményeire is. Elmondásuk szerint „a szakmában szokásos gyakorlatok és szerződéses feltételek alapján ez a döntés normál esetben ellehetetleníti a film további hasznosítását, a mozis forgalmazását, a streamerekkel való együttműködést, a televíziós forgalmazást és a nemzetközi fesztiváloztatást is”. Hozzátették, hogy ezekben a megállapodásokban „mind kizáró tényező az ingyenes online megjelenés”.

Az alkotók továbbra is a mozis élményt helyezik előtérbe. „Ha van film, amire különösen érvényes, hogy közösségi élményként működik leginkább, az a Tavaszi szél” – vélekedtek. Arra kérték a közönséget, hogy aki teheti, továbbra is moziban nézze meg a filmet.

Kitértek a döntés anyagi vonzataira is, megemlítve, hogy „a nettó gyártói bevételek 11%-a gyermekvédelemre megy, így ez a lépésünk ezt is befolyásolja”.

Arra buzdították a nézőket, hogy ha tehetik, vegyenek mozijegyet akkor is, ha online nézik meg a filmet, vagy támogassák a megjelenést a videó alatt „szuperlájkkal”.

A lényeg számukra, hogy a hétvégén minél többen lássák a filmet, és beszélgessenek arról, „milyen bátor, szolidáris és érzelmileg intelligens nép vagyunk”.

Üzenetük szerint, bár sok mindenben nem értünk egyet, „mégis több bennünk a közös, mint ami szétválaszt, és a nap végén mindannyian hazaszerető, kedves, és nem utolsósorban rendkívül jófej emberek vagyunk”. A bejelentést azzal zárták, hogy a film péntek este 19 órától vasárnap éjfélig lesz ingyenesen elérhető az eletedmozia.hu oldalon, és kérték a videó megosztását, hogy minél több emberhez eljusson a hír.

A filmet itt lehet majd megnézni pénteken este hét órától:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt Madarász Katalin, a magyarnóta királynője
A halálhírt a Dankó Rádió jelentette be, amely 2024-ben életműdíjjal tüntette ki a művésznőt. A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.


A Dankó Rádió Facebook-oldalán közölte a hírt hétfőn délután: 92 éves korában elhunyt Madarász Katalin, a magyarnóta és a cigánydal egyik legnépszerűbb előadója.

A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.

„Rádióhallgatók generációinak alapvető élménye és első találkozása ezekkel a műfajokkal Madarász Katalin hangjához kötődik.”

A poszt felidézi, hogy az énekesnő első rádiófelvételei 1953-ban készültek, és szinte azonnal a magyarnóta és a cigánydal egyik legismertebb előadója lett, majd legendás színpadi párost alkotott Gaál Gabriellával.

Munkásságát a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével és a Magyar Kultúra Lovagja címmel is elismerték, a Dankó Rádió pedig 2024-ben életműdíjjal tüntette ki.

A rádió a következő szavakkal búcsúzott tőle:

„Családjának, barátainak őszinte részvétünk!Emlékét, kedves mosolyát, humorát soha nem feledjük, zenei örökségét megőrizzük, ápoljuk és továbbadjuk. Nyugodjon békében!”

Azt egyelőre nem tudni, hol és mikor helyezik örök nyugalomra az énekesnőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
80 éves lett Bródy János: A magyar könnyűzene lírai hangja, aki generációk gondolatait formálta dalaival
Fiatalon mérnöknek készült, de hamar a zene felé fordult. Lázadó, ironikus hangvétele és társadalomkritikus dalszövegei miatt a hatalommal is szembekerült. Idén áprilisban tartja meg a magyar zenei ikon utolsó koncetjét.


Nyolcvan év: egyetlen estével készül lezárni egy legendás korszak végét Bródy János, az egykori Illés és a Fonográf együttes legendás dalszerző-előadója. Ezzel a nagyszabású arénakoncerttel készül pályafutásának befejezésésre.

A dátumválasztás nem véletlen: az eseményt április 11-én, a magyar költészet napján tartják a Papp László Budapest Sportarénában, szimbolikusan összekötve a dalszövegírást a lírával.

A koncertet egyszeri és megismételhetetlen életmű-összegzésként harangozták be.

A visszavonulás szándékát a zenész még karácsonykor jelentette be az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol a tőle megszokott visszafogottsággal, de egyértelműen fogalmazott. „Megérlelődött az az elhatározásom, hogy április 11‑én, a Költészet napján befejezettnek tekintem a zenei életbe való közreműködésemet” – mondta korábbi tudósításunkban.

Amikor a beszélgetésben elhangzott a „búcsúkoncert” kifejezés, a zenész legenda finoman árnyalta a képet: „Olyasfajta, olyasfajta, ezt nem szívesen jelenti ki az ember.” A jubileumi év azonban nem csak az elköszönésről szól.

Szeptemberben jelent meg Az első 80 év című új albuma, a Magyar Zene Házában pedig április 2-án nyílt meg a „Bródy 80” pop-up kiállítás, amely relikviákkal és pályaképpel tiszteleg a művész előtt.

Bródy a közéleti állásfoglalástól ma sem riadt vissza az évfordulója kapcsán kiadott dalában. Alkatrész című új dala is egyértelmű üzenetet hordoz: azoknak szól, akik egy „embertelen, és szakadék felé haladó gépezetnek” a részei.

Bródy pályája az Illés-együttessel indult a hatvanas években, ahol a magyar nyelvű beat megteremtése mellett a sorok közé rejtett társadalomkritika mesterévé vált.

A hetvenes-nyolcvanas években a Fonográf folk-rock zenekarral ért el országos sikereket, miközben Szörényi Leventével olyan maradandó színpadi műveket alkotott, mint az István, a király. Dalszövegíróként Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezeinek is meghatározó alakja volt.

Bródy János legismertebb dalai, mint a Ha én rózsa volnék, az Az utcán, a Miért hagytuk, hogy így legyen?, a Lesz még egyszer vagy a Filléres emlékeim nemcsak dallamaik miatt váltak emlékezetessé, hanem mély, gondolatébresztő szövegeik révén is, amelyek gyakran finom társadalomkritikát, líraiságot és személyes hangvételt ötvöznek, így generációk számára adtak közös élményt és értelmezési keretet.

A közéleti szerepvállalás mellett a magánéletét érintő támadásokról is beszélt, a fiát ért sajtóhírek kapcsán. „Ezt a saját bőrömön érzem, hogy mennyire igaztalan és valótlan híreket képesek sokszorosítani.”

Bródy János a magyar könnyűzene lírai hangja, aki generációk gondolatait formálta dalaival.

Születésnapján egy olyan alkotót ünneplünk, aki csendesen, mégis mélyen szólt bele a történelembe és a lelkekbe. Boldog születésnapot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Czigány György, a legendás Ki nyer ma? műsorvezetője
Életének 95. évében, április 6-án elhunyt Czigány György, a Magyar Rádió és Televízió meghatározó alakja. A műsorvezető munkásságát József Attila- és Erkel Ferenc-díjjal is elismerték.


94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, újságíró, a Magyar Rádió legendás Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.

Czigány György hangja generációk számára volt meghatározó: a Déli Krónika után felcsendülő, nyugodt, kedves orgánum, amelyhez generációk igazították az órájukat.

Ez a hang némult el örökre április 6-án. A hírt a családja tudatta a Magyar Távirati Irodával. Személyében egy köztiszteletben álló művész, nem túlzásként egy kulturális intézmény távozott.

Czigány György 1931. augusztus 12-én született Budapesten. A zene iránti elköteleződése a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre vezette, ahol Kadosa Pál tanítványaként zongoraművész-tanári diplomát szerzett.

Bár a Krisztinavárosi templomban orgonált, tehetségét végül nem a koncertpódiumon, hanem a Magyar Rádió stúdiójában kamatoztatta.

Zenei rendezőként, majd főosztályvezetőként a rádió zenei arculatának egyik legfőbb formálója lett, később pedig a Magyar Televízióban is vezető pozíciókat töltött be. Munkásságát a legmagasabb szakmai és állami díjakkal ismerték el, többek között József Attila-, Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjjal is kitüntették.

Az irodalom iránti szenvedélye is végigkísérte életét: több tucat verseskötete és prózai műve jelent meg, 1999-től pedig a Magyar Írószövetség költői szakosztályának elnökeként tevékenykedett.

Életművének koronája, a Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben című komolyzenei vetélkedő 1969-ben indult, és egy olyan korban hozta be a klasszikusokat a nappalikba, amikor a kultúra terjesztése még valódi missziónak számított.

A műsor, amely közel tízezer adást élt meg, egy zseniálisan egyszerű ötleten alapult, amit Czigány György maga így foglalt össze:

„A hírek és az időjárás után miért ne jöhetne egy kis Mozart vagy Beethoven?” Ez a kérdés forradalmasította a zenei ismeretterjesztést. A napi tízperces játék nem vizsgáztatni, hanem szórakoztatva tanítani akart, felkelteni a kíváncsiságot, hogy a hallgatók az egyperces részletek után maguk keressék meg a teljes műveket.

A kiegyensúlyozott, kulturált hang mögött egy súlyos tragédiákat is megélt ember állt. Élete legnehezebb időszakairól ritkán, de megrendítő őszinteséggel beszélt.

„Meghalt az első feleségem, és a három gyerekem közül a középső. Azt szoktam mondani, hogy a tragédiákat nem feldolgozni és elfelejteni kell, hanem magunkhoz ölelni és megőrizni” – nyilatkozta korábban.

Ez a mély, emberi tartás tette lehetővé, hogy a gyász feldolgozhatatlan súlya alatt is folytassa alkotói és közművelői munkáját. A veszteségek ellenére is szerencsésnek tartotta magát, mert megvalósíthatta mindazt, amit eltervezett.

„Azt hiszem, a szerencsés tragédiáimon túl szerencsés ember vagyok, mert amit akartam, megcsinálhattam.”

Öröksége túlmutat a rádióhullámokon. A Ki nyer ma? szellemisége annyira eleven maradt, hogy a formátumot az elmúlt években a közmédia újraélesztette, színpadi változatban is tovább éltetve a legendát.

Czigány György egy olyan korban teremtett értéket és közösséget, amelyben a közszolgálat még valódi tanító és felemelő gesztus volt. Búcsúztatásának részleteiről később intézkednek, de a hangja, amely évtizedeken át volt a magyar otthonok mindennapjainak része, a kulturális emlékezetben örökre megmarad.


Link másolása
KÖVESS MINKET: