KULT
A Rovatból

Megszerettet minket a franciákkal - budapesti beszélgetés Virág Ibolyával

Virág Ibolya évtizedek óta a magyar irodalom nagykövete Franciaországban.


Több mint 30 éve ajándékozza meg a francia olvasókat klasszikus és kortárs szellemi kincsünk legjavával, 1996 óta saját kiadóval, Magyarország igazi, kikezdhetetlen imázsát kínálva. Nem véletlen, hogy előbb a Francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi, majd tiszti fokozatával tüntették ki.

Virág Ibolya azok közé tartozik, akikkel hosszú évek elteltével is ott lehet folytatni egy beszélgetést, ahol az abbamaradt.

Mi 2004-ben találkoztunk utoljára Párizsban, a Beaubourg mellett egy kávéház teraszán. Most a Centrálba ültünk be, közel a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz, amelynek műfordítói konferenciájára Ibolya hazalátogatott.

-Hogyan kezdődött ez a szenvedély, amelyből élete küldetése lett?

-Igazából a nyelvek szeretete vezetett ide. Franciát tanultam az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, közben Édesanyám egyik barátnőjétől, aki az utcánkban lakott, németet. Szüleim lengyel barátaitól, akik a nyarakat rendszeresen Egerben töltötték, lengyelül is tanultam, egyetemi éveim alatt pedig angolul, olaszul és törökül. Még egy gimnazistáknak kiírt műfordító-versenyen is részt vettem egy Camus-novellával és 3. helyezést értem el.

-1980 óta él Franciaországban, és öt évvel később már Krúdy-regény jelent meg az Ön fordításában.

-Szinte hihetetlen, hogy 1980. júniusában mentünk ki férjemmel Párizsba és szeptemberben már publikáltam a Le Monde-ban. Akkoriban a lapnak volt egy vasárnapi, mellékletes száma, a Le Monde Dimanche és ennek utolsó oldalán elbeszéléseket közöltek. Amikor megláttam ezt a lehetőséget, ismeretlenül beküldtem egy Örkény-novellát a szerkesztőnek, aki azonnal elfogadta. Ezeket egy Mándy-, majd egy Krúdy-novella követte. Ez nagy segítség volt, mert bevitt engem a korombéli francia fiatalok irodalmi körébe, akik akkor folyóirat-alapítási lázban égtek és könyvsorozatokat indítottak. Nemcsak publikálni tudtam náluk, hanem azt is megtanultam, hogy mik a fontos dolgok ebben a szakmában. Ekkor értettem meg például, hogy milyen intenzíven kell egy új könyvvel a megjelenés után foglalkozni.

Ha a könyvet sorsára hagyjuk, az olvasó soha nem fog új szerzőket felfedezni.

Akkor alakult ki a ma is érvényes munkastílusom, kapcsolataim révén, személyes találkozókon próbálom a kritikusok figyelmét felkelteni egy-egy új kiadványra és ez működik. Most már számos bloggal is kapcsolatban állok. Ennek is köszönhető, hogy immár számos egy sor könyvesbolttal baráti a viszonyom Párizsban és vidéken. Kiteszik a könyveimet a kirakatba is, ajánló szöveget írnak rájuk, de kínálják szóban is... Könyvbemutatókat szerveznek, amelyekhez vitrint csinálnak, meghívnak különböző beszélgetésekre.. A minap a párizsi metróban leült velem szemközt egy férfi, és elkezdte olvasni az N.N.-t ! Nem először fordult elő, hogy láttam metróban vagy buszon a kiadványaimat olvasni.

-Miért éppen Krúdy N.N. című kisregényét választotta bemutatkozó könyvének?

-Úgy gondolom, hogy a modern magyar irodalom vele kezdődik, de személyes kötődés is. Meg akartam mutatni a különböző irodalmi írásmódokat. Így találtam ki a három pillért, Krúdyt, Kosztolányit és Márait, és köréjük a kortárs szerzőket: Weörest, Esterházyt, Nádas Pétert, Grendel Lajost. A magyar irodalom nagyon sokat köszönhet az N.N.-nek. Megjelenésekor személyesen gratulált nekem Danilo Kiš, Milan Kundera pedig egyenesen azt kérdezte: „Hol találta ezt a csodálatos írót?” Mintha akkor döbbentek volna rá Franciaországban, hogy létezik magas színvonalú magyar irodalom. Olyan lapok méltatták nagy terjedelemben a könyvet, mint a Le Nouvel Observateur, a Libération és ismét a Le Monde. A LIRE magazin még azt is írta: „Ez a fiatal nő jobban ismeri a nyelvünket, mint mi magunk.” Amikor e lap kritikusával találkoztam, hozzátette: „Nem bókolni akartam, komolyan gondoltam.”

-Az Ön által választott szerzők egyike sem könnyű olvasmány, még magyarul sem. Nagy kihívás őket átültetni egy másik nyelvre, egy másik gondolkodásmódba.

-Krúdyval annyiban volt könnyebb dolgom, hogy metaforáival, hasonlataival úgy fogtam fel, mintha költészetet fordítanék. Persze nagyon sok minden így sem jön át. Esterházynál még kevésbé, ott bizonyos asszociációk megértéséhez magyarnak kell lenni. Esterházytól a Függő volt az első, amit lefordítottam, egyben az ő első franciául megjelent könyve, és olyan jó volt a kritikai fogadtatása, hogy utána az egyik legjelentősebb kiadó, a Gallimard vette meg a jogokat. Amikor szegény Péter meghalt, az összes nekrológban megemlékeztek a Függőről, és azokról a további novellákról, amelyeket én fordítottam.

Amikor az Albin Michel kiadónál dolgoztam, kifejezetten azért választottam ki a Gyertyák csonkig égnek című Márai-regényt, mert szerettem volna elérni a nagyközönséget. Igazam volt. Egyik olvasó azt írta nekem: „E könyv után el fogom olvasni Márai összes művét”. Erre is nagyon büszke vagyok. Azokban az években Márai könyvei a francia fordításoknak köszönhetően bejárták a világot. A Gyertyákat mi küldtük el a milánói Adelphi kiadónak, és Olaszországban még a best-seller listán is szerepelt. És utána jött Kertész Imre Nobel-díja! E két szerző mindenütt behozta a magyar irodalmat a köztudatba.

-Az Ön küldetése valahol visszaadja a francia irodalomnak azt a csodálatos ajándékát, amellyel a 20. századi magyar irodalomra hatott, Ady-tól Radnótiig. És könyvtáraink szegényebbek lennének a nagyszerű műfordítások nélkül, amelyek megismertették a magyar olvasóval Baudelaire-t, Rimbaud-t, Apollinaire-t, Éluard-t.

-Erről sajnos Franciaországban kevesen tudnak. Viszont a magyar irodalom jelenlétének köszönhetően egyre gyakrabban jelenik meg a magyar tematika a francia regényekben. Például Eric Holder 2002-ben jelentette meg a Magyar nő (Hongroise) című regényét, amelyben még egy Ibolya nevű hölgy is szerepel. Összekombinálta olvasmányait... De más könyvekben is megjelenik egy-egy magyar szereplő vagy téma, Christian Combaz és Alice Zeniter regényeiben pedig Budapest és a magyar történelem.

-Ön nemcsak a magyar, hanem a közép-európai irodalom franciaországi népszerűsítését is felvállalta.

-Néhany évvel a rendszerváltozás előtt közép-európai könyvsorozatot inditottam, bevezetve ezzel Közép-Európa fogalmát a könyvkiadásba. Nagyon szeretem Karel Ĉapeket, akit a II. világháború és a Berlini Fal valahogy kimosott a franciák fejéből, de Csehszlovákiában sem nagyon szerették, mert antifasiszta volt ugyan, de egyáltalán nem kommunista, még „barát” sem. Tehát bizonyos értelemben én lettem az ő újrafelfedezője. Jaroslav Hašek Kalandok a Vörös Hadseregben című, magyarul még nem ismert könyvét, ami tulajdonképpen a Svejk folytatása azokból az évekből amikor Hašek Oroszországban élt, különböző nyelveken, még magyarul is vörös propaganda-lapokba írt, majd politikai komisszárja lett egy katonai egységnek. Mindenféle ideológiai kötődése ellenére meg tudta írni a polgárháború kellős közepén, hogy milyen erőszakos, buta rendszer van kialakulóban. Már a negyedik kiadásánál tartunk. Hašek annyira élő, annyira a mához szól, hogy kaptam már olyan levelet, amelyben meg akarták őt hívni egy konferenciára.

-Ebbe a sorba illeszkedett két magyar történeti munka, Bibó Istvántól, illetve Szűcs Jenőtől.

A Bibó-kötet A kelet-európai kisállamok nyomorúsága címen jelent meg, amelyben összegyűjtöttem Bibó közép-kelet-európai tárgyú irásait. Magyar kiadásban ilyen kötet nem létezik. A Szűcs Jenőnek a magyar Vázlat Európa három történeti régiójáról című munkáját választottam. A francia fordítás nyomán jelentek angolul, németül, olaszul, valamint számos kelet-európai nyelven : szerb, lengyel, cseh, és román kiadásban. Franciaországban az első olvasók között olyan híres filozófusok voltak, mint Alain Finkielkraut vagy Chantal Delsol. A rendszerváltozáskor külpolitikai szakértők, újságírók, diplomaták olvasták, belőlük „tanultak” minket és egyetemen is tanították. Ma már "nagy klasszikusokként" tartják számon ezeket a könyveket.

-Hogyan hatnak mindezek a könyvek a franciák Magyarország-képére?

-Esterházyt ma Európa egyik legnagyobb írójának tartják. Nagyra tartják Nádas Pétert is, akitől két színdarabot is fordítottam, amelyeket bemutattak az Avignon-i Fesztiválon, aztán Párizsban a Théâtre du Rond-Point-ben is. E könyvek és róluk szóló recenziók nyomán a többi kiadó is elkezdett magyar szerzőkben gondolkodni. Így nagyon magas szintre jutott a magyar könyvek franciaországi fordítása. Ma már nagyon sok embertől hallom, hogy imádják a magyar irodalmat. Ez nagyon fontos az országimázs szempontjából. Néhány évvel ezelőtt sok negatív előjelű cikk jelent meg Magyarországról, megijedtem. Szerencsére ezt is túléltük.

A kulturális értékeket már a Kádár-korszakban is függetleníteni tudtuk a politikai miliőtől, ez most sincsen másként…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Brutális látvány, orgia a színpadon és egy táncoló erdei banya – Ilyen volt a Sziget negyedik napja
A Sziget fesztivál negyedik napján Anyma szórakoztatta a Nagyszínpad előtt összegyűlt több tízezres tömeget, a hangsúly nem a zenén volt, azonban olyan élményben volt részünk, amilyenben korábban még soha.


A rettenetes hőség ellenére nem állt meg a buli a Szigeten, sőt! 2025. augusztus 9-én két teljesen futurisztikus produkciót láthattunk és bátran állíthatjuk, hogy sosem fogjuk elfelejteni ezt a szombat estét. Érezhető, hogy a napszemüvegek egyre inkább odaszegeződnek a fesztiválozók arcára, de az energia nem lankad. Este negyed nyolckor lépett a Nagyszínpad deszkáira FKA Twigs, és egy olyan erotikus műsort nyomott le, hogy még a közönség is megdöbbent.

FKA Twigs egy brit énekesnő, dalszerző és táncos. Karrierjét táncosként kezdte, és olyan előadók klipjeiben szerepelt, mint Jessie J, vagy Ed Sheeran. 2012-ben kezdett el saját dalokat kiadni, első albuma pedig 2014-ben jelent meg, a kritikusok pedig nem győzték dicsérni az elektronikus pop-R&B lemezt. Bár a 36 fokban csak a nézőtér negyede telt meg, a brit énekesnő nem zavartatta magát, teljes erőbedobással adta elő egyórás műsorát, amely nem szűkölködött a vizuális elemekben.

Akárcsak a Ponyvaregényben, itt is fejezetekre volt bontva az előadás. Az első, az Act I: Practice volt, ahol az énekesnő pillanatok alatt megszabadult ruháitól, és egy alternatív pinceszínház erotikus koreográfiájába kezdett bele szintén fehérneműre vetkőzött táncosai kíséretében.

Ölelgették, simogatták egymást, négykézláb végigmásztak a színpadon, és egy vonaglós, lovaglós jelenetnek is szemtanúi lehettünk.

Tulajdonképpen egy soft-pornó előadást kaptunk, amit az emberek egy része nagyon élvezett, a többiek pedig nem igazán tudták hova rakni az élményt.

A második felvonás az Act II: State of Being volt, amely az Eusexua című dallal kezdődött, és a Girl Feels Good-dal végződött. A műsorban helyet kapott egy táncszünet is, ami alatt Twigs felkészülhetett lélekben a harmadik epizódra, amely az Act III: The Pinnacle of Human Experience névre hallgatott. A lassabb, érzelmesebb dalokat a koncert végére tartogatta, mi pedig ennél a pontnál konstatáltuk, hogy valóban egy jó énekesnőt látunk és hallunk. Gyönyörűen adta elő a Home With You-t, a Two Weeks-et és a záróakkordként funkcionáló, kötelező slágert, a Cellophane-t. A siker nem maradt el, hatalmas ováció követte a produkciót, amit amíg élünk, nem felejtünk el.

Ez egy másik univerzum

A főműsoridőhöz közeledve egyre jobban megtelt a Nagyszínpad előtti tér, egészen pontosan egy tűt sem lehetett volna leejteni negyed 10-kor, amikor megjelent a színpadon Anyma. Az olasz-amerikai dj óriási névnek számít az elektronikus zene világában. Őszintén bevallom, nem a dalait vártam, hanem a látványt, és ezzel nem voltam egyedül. A house és techno műfajokban tevékenykedő előadó teljesen lenyűgözte a fesztiválozókat. Tökéletes műsort nyomott, ráadásul úgy válogatta meg a számokat, hogy a sintér-technot kedvelők és a lötyögős EDM szerelmesei is élvezzék a bulit. A zenéről sokkal többet nem lehet mondani, a látványról viszont annál inkább.

Amit láttunk, az a szórakoztatóipar magasiskolája. Irgalmatlan lóvé van a produkcióban, amit nem fukarkodtak beleölni a technikába. A folyamatos animáció, ami a háttérben ment, teljesen lenyűgözte a nagyérdeműt.

Láthattuk a szokásos techno-robotot, ami betörte a kivetítőt, egy futurisztikus női arcot, amit temérdek kéz fogdosott, valamint egy erdei boszorkány szerű rémet, ami pont úgy verette a zenére, mint a közönség.

Anyma tökéletes példája annak, hogy hova tudott fejlődni az elektronikus zene és a színpadtechnika. A tökéletes ütemben felcsapó lángok, a kivilágított asztal a dj pult alatt, a lézershow és az egészen káprázatos animáció egy teljesen más univerzumba repítette a közönséget. A zenei érték vitatható, de az összélmény nem. Soha rosszabb bulit!

A Sziget fesztivál a végéhez közeledik, de még rengeteg érdekes, izgalmas és egyedi előadó van hátra, többek közt az egyik legnagyobb név, Post Malone és a zárónap utolsó headlinere, Chappell Roan. Mi pedig ott leszünk, megnézzük, és beszámolunk róla, hogy mit alkotnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Váratlan műsorváltozás az RTL-en: ma este több sikerműsor is elmarad
Az ugrás és A mi kis falunk ismétlése ma elmarad, helyettük a Tottenham–PSG UEFA Szuperkupa-meccset láthatják a nézők. A mérkőzés 20:15-től élőben megy, a késő esti híradó pedig 23:20-kor kezdődik.


Szerda estére változtatott a műsorrendjén az RTL, így a nézők most nem láthatják Az ugrás és A mi kis falunk ismétlését, vette észre a Média klub.

Az ugrás tavaly tél végén indult Gundel Takács Gábor vezetésével. A játékban a versenyzők egy öt méter magas, mesterséges híd egyik végéből indulnak, és a másikig kell eljutniuk. Tíz szinten, a híd adott pontján mindig a helyes állítást kell kiválasztaniuk, hogy megtalálják az egyetlen igaz átjárót. Aki téved, a mélybe esik, aki végig helyesen dönt, elviheti az ötmillió forintos főnyereményt. A vetélkedő idén új évaddal tért vissza, de a mai adás kimarad, ahogy A mi kis falunk ismétlése is.

A helyüket az UEFA Szuperkupa döntőjének élő közvetítése veszi át, amelyen a Tottenham és a PSG csap össze.

Ez egyben a 2025/2026-os Bajnokok Ligája-szezon kezdete is, amelynek fináléját Budapesten rendezik. A mérkőzés 20:15-kor kezdődik a Fókusz után. Az RTL Híradó ezen az estén 22:50 helyett 23:20-kor kerül adásba. Az ugrás és A mi kis falunk csütörtökön a megszokott időpontban folytatódik.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A hadvezérben Jason Momoa egy szál ágyékkötőben kaszabolja honfitársait, avagy A rettenthetetlen Hawaii-on – Pilotkritika
Véres, nagyszabású, érdekes – a történelem egy kevésbé ismert része elevenedik meg, sokak számára pedig az is kiderül, honnan ered a Dragon Ball-beli Songoku csatakiáltása…


I. Nagy Kamehameha a Hawaii Királyság első uralkodója volt 1795 és 1819 között. A harcos, diplomata és vezető hosszú évekig tartó konfliktusok után 1810-ben egyesítette a Hawaii-szigeteket, illetve azok királyságait (Maui, Kaua’i, Hawai’i és O’ahu). Ezt megelőzően ugyanis a szigetek főnökei között háborúk dúltak. 1778-ban James Cook kapitány érkezett Hawaiira, ami egybeesett Kamehameha ambícióival. Nyugati fegyverek és tanácsadók segítségével Kamehameha csatákat nyert Mauin és Oahun is, 1810-ben pedig, amikor Kauaʻi királya beleegyezett, hogy Kamehameha alatt hűbéres királyságot alapít, a nagy cél végre beteljesedett. Hawaii egyesítése pedig nemcsak azért volt jelentős, mert hihetetlen teljesítménynek számított, hanem mert különálló kormányzás alatt valószínűleg a nyugati érdekek versengése miatt szétesett volna.

Ez a történelem, Jason Momoa számára pedig népe históriája kulcsfontosságú.

Thomas Pa'a Sibbett-tel együtt már 2015 óta, tehát kerek tíz éve dolgozott azon, hogy elkészülhessen A hadvezér, amely eredetileg I. Kamehamehát tette volna a sztori középpontjába, és Momoáék egész estés mozifilmként képzelték el, majd később úgy döntöttek, hogy a nagy hódító legyen inkább mellékszereplő, a fókuszban pedig álljon a hadvezér Ka’iana (Momoa alakításában), aki 1795-ben Kamehameha ellen fordult, amikor az meghódította Oahu szigetét.

Vagyis ő a szigetek egyesítése ellen küzdött. Így kapott a sorozat egy érdekesebb vetületet és nézőpontot, ahelyett, hogy a nagy király életének szimpla történelmi, életrajzi, háborús feltárása lett volna.

A hadvezér első részében tehát megismerjük Ka’ianát, a katonát, aki kapásból egy megtermett cápával birkózik, de rögtön meglátjuk az emberi oldalát is, amikor hálát suttog a legyőzött halnak, megköszönve neki, hogy testét a rendelkezésükre bocsátotta. Majd megtudjuk, hogy Ka'iana és családja jelenleg Kaua'i királyságában él, de mivel Maui szigetéről származnak, kitaszítottként tekintenek rájuk. Ka'iana ugyanis Maui hadvezére volt, de elhagyta szülőföldjét (megszökött a seregből), miután rájött Kahekili király (Temuera Morrison) brutális ambícióira. Amikor azonban a király visszahívja (és megfenyegeti), Ka'iana beleegyezik, hogy segít legyőzni népének az ellenséges O’ahut, azonban egy jóslat, egy aljas átverés és egy szimpla bosszú miatt súlyos háborúba keveredik.

A minisorozat egyik fő érdekessége, hogy az alkotók megpróbálták annyira autentikusra fogni a dolgokat, amennyire csak lehet. Épp ezért például a színészek mindegyike hawaii nyelven beszél, az első részben legalábbis nem lehet hallani angolt vagy más nyelvet.

Emellett pedig természetesen Momoáék nagy műgonddal hozták létre az akkori állapotokat, például a királyságokra jellemző öltözékeket, harci díszeket, fegyvereket, hajózási eszközöket, mindennapi tárgyakat, lakhelyeket stb. Persze túl sok viseletre nem volt szükség, mivel Hawaii már akkor is egy igen forró égövben foglalt helyet, ezért elmondható, hogy ritkán látni egy sorozatban ennyi ágyékkötőt és férfi tomport, mint itt.

Momoán egyébként tisztán érződik, mennyire fontos volt neki ez a projekt, hiszen Thomas Sibbett és Doug Jung mellett ő írta az összes epizód forgatókönyvét, eljátszotta a főszerepet, executive produer is volt, illetve elvállalta az utolsó rész rendezését is (nem ez az első munkája direktorként, 2014-ben már készített egy egész estés mozifilmet e minőségében Vadcsapáson címmel).

A hadvezér nyolc epizódja egyenként kb. 50 perc és 1 óra között mozognak, s már kapásból az elsőben sok minden történik, így azzal vélhetően nem lesz gond, hogy események nélkül maradnánk, hiszen hosszú volt Kamehameha hadjárata, akit egyébként az újonc Kaina Makua alakít.

Az alkotók direkt törekedtek arra, hogy a szereplők is hitelesek legyenek, így a polinéz térséből kerestek színészeket. Nincs is túl sok ismert arc a gárdában, Jason Momoa mellett a már említett (és egyébként új-zélandi maori származású) Temuera Morrison (ő játszotta Momoa nevelőapját az Aquaman-filmekben, de a Star Wars-franchise Jango Fettjeként és klónkatonáiként is igen ismert), valamint a szintén új-zélandi Cliff Curtis (Zongoralecke, Hat nap, hét éjszaka, Sivatagi cápák, A bennfentes, Kiképzés, A forrás, Napfény, Die Hard 4.0, Álom doktor stb.) neve csenghet még ismerősen.

Az akciójelenetekre szintén odafigyeltek a készítők, a test test ellen küzdelmek véresek, kegyetlenek és reálisak, a statisztéria pedig láthatóan gazdag, tisztára, mintha A rettenthetetlent néznénk, csak Skócia helyett Hawaiion, és skótszoknyák helyett ágyékkötőkkel (férfi lábak mindenütt).

A hadvezér első részében mindez együtt, kiegészülve némi spirituális szállal (ami szintén fontos az ottani társadalomban, kultúrkörben) egy érdekes, a történelem számunkra kevésbé ismert szegletének ígéretét hordozza a további hét epizódra, Jason Momoa pedig, úgy tűnik, élete legjobb alakításával hálálja meg a nézők figyelmét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Post Malone többet ivott a koncertje közben, mint a közönség, de így is eszelős bulit csapott a Szigeten
A Sziget fesztivál idei programjának egyik kiemelkedő eleme volt Post Malone vasárnapi koncertje. Az amerikai énekes hatalmas bulit varázsolt, amiben ő is olyan jól érezte magát, hogy egyik pohár követte a másikat.


Hónapokkal ezelőtt, amikor a Sziget Fesztivál bejelentette az idei év előadóit, Post Malone-ra mindenki felkapta a fejét. Egyesek szeretik, mások kevésbé, azonban szinte mindenki ismeri. Malone jelenleg 30 éves, korábbi önmagához képest lefogyott, és úgy néz ki, mint egy telefirkált iskolapad. Ja, és iszik. Nem is keveset.

Az énekes Austin Richard Post néven látta meg a napvilágot New Yorkban, 1995-ben. 20 éves volt, amikor berobbant a zeneiparba, White Iverson című dala teljesen letarolta a SoundCloud-ot, majd később a Youtube-ot is. Malone igazi rádiós divatzenét gyártott, ám nemrégiben teljesen más irányba indult el. 2024-ben adta ki F-1 Trillion: Long Bed című albumát, ami egy 27 dalos country-lemez. Láttunk már olyat a világtörténelemben, hogy valakinek nem igazán sült el jól a megújulás, és a közönség negatív visszajelzést adott, ám itt ilyenről szó sincs! Malone jobb formában van, mint valaha és még a dalai is jobbak lettek.

Vasárnap este negyed 10-kor cigarettával és egy pohár sörrel a kezében megjelent a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán az énekes, aki látványosan nem tudta eldönteni, hogyan öltözzön fel a bulira. A ruházata pont olyan volt, mint a zenéje: félig country, félig divatpop. Malone csizmát viselt, farmernadrágot és egy nagy csatos övet. Ez eddig abszolút country, azonban ehhez felcsapta CeeDee Lamb kék Dallas Cowboys mezét, ami inkább a mostani divat irányába vitte az összképet. A mez aztán a koncert közben lekerült, de annyi tetoválása van az énekesnek, hogy olyan volt, mintha lenne alatta még egy mez. Hogy a vizuális élményt még jobban megdobja, az egész fogsora ezüst volt, ő pedig erre büszkén, végig vigyorogta a bulit.

Slágerek és sörök

A zenei élmény is vegyes volt, játszottak régi slágereket és új dalokat is. Nyilvánvalóan az olyan szerzemények kapták a legnagyobb ovációt, mint a rockstar, a Sunflower, vagy a Circles, de a friss zenéket is jól fogadta a többtízezres tömeg. Post Malone koncertje alatt egy tűt sem lehetett volna leejteni a színpad előtt, rengetegen voltak kíváncsiak az előadóra, aki folyamatosan hálálkodott. Shawn Mendes mellett Malone a második főműsoridős fellépő, aki zenekarral érkezett és mivel nagyon jól szól az idei Sziget, végre hallhattuk, hogy mennyi energia van egy élőzenés produkcióban. A gitárok, a hegedű, a dob, mind sokkal élvezetesebbé tették a bulit.

Ha megkérdeznék tőlem, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, akkor azt válaszolnám, hogy Post Malone sörhordó embere. A fickónak biztosan nem kell konditerembe járnia, mivel szinte

számonként rohangált be a színpadra, kezében az ikonikus amerikai házibulik alapvető kellékével, a piros pohárral.

Hogy hatszor vagy nyolcszor kapott-e egy új sört, azt nem tudom, de így is elég szépen fogyasztott nettó másfél óra alatt. Természetesen nem itta meg az egészet, általában csak belekortyolt, majd letette a színpad valamelyik pontjára, hogy ott melegedjen és fénysebességgel szénsavmentessé váljon.

A nagyjából 90 perces koncert elejétől a végéig élvezetes volt, olyan előadót láthattunk, aki látványosan nagyon szereti, amit csinál, és kifejezetten jó is benne. Hibátlanul énekelte a dalokat, remekül kommunikált a közönséggel, és bár általában elöl állt a kifutón, a hátul zenélő bandával is megvolt az összhang. A színpadkép nagyon jól nézett ki, a kellékek és a középső ledfal animációi egy amerikai benzinkútra repítettek minket, ahonnan aztán bármerre mehetünk a teletankolt pickuppal. A színpadon volt útjelzés, lámpaoszlopok, emelvény a zenészeknek és az elmaradhatatlan Posty Co. logó. Természetesen egy ekkora produkció pirotechnikát is bőven használ, néha felcsaptak a lángok, máskor kisebb tűzijátékot láthattunk, de akadt egy kis füst is itt-ott. És persze nem csak azért, mert Malone rá-rágyújtott koncert közben.

Összességében egy kifejezetten jó, hangulatos, profi koncertet láthattunk, egy nem mindennapi főhőssel a középpontban. Reméljük nem kell újabb hat évet várni, hogy ismét láthassuk.

A Sziget a végéhez közeledik, már csak egy nap van hátra, de rendkívül izgalmas előadók lépnek még színpadra, mi pedig ott leszünk, hogy megnézzük őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk