Az ügyvédje által kiadott felvételek szerint az amerikai rendőrök gúnyolódva nevetgélnek egy 73 éves, demenciában szenvedő nő letartóztatásán, akinek többek között a vállát is kificamították - írja a BBC.
Karen Garnert tavaly június 26-án vették őrizetbe, miután Colorado államban kilépett egy Walmart üzletből anélkül, hogy fizetett volna 13 dolláros vásárlása után.
A felvételt később a rendőrök maguk is megnézték, egy ponton pedig ökölpacsit adnak egymásnak a sikeres akció örömére. Ez a felvétel került a nő ügyvédje, Sarah Schielke birtokába. Schielke szerint védence könyöke eltört és válla is kimozdult a helyéről a letartóztatás során.
A Garner asszony közeli fogdájából készült videó pedig azt mutatja, hogy a törékeny külsejű nagymama bilincsbe borulva fekszik egy padon, miközben a tisztek viccelődtek az eset kapcsán - mondja ügyvédje.
Az egyik rendőr - egy fiatal nő - többször nem tetszésének ad hangot a felvételek láttán,
társa azonban azt mondja, hogy „imádja” a felvételt, arra pedig külön, nevetve hívja fel a figyelmet, amikor a nő vállának vagy könyökének reccsenését lehet hallani.
A nő családja szövetségi pert indít az ügy kapcsán, a rendőrség pedig az ügy vizsgálatának lezárultáig nem kíván nyilatkozni.
Megrázó felvétel az intézkedésről, és a rendőrök reakciójáról:
Sokan már az intézkedésről készült felvételt is túlzónak érezték, az azonban rendkívüli felháborodást váltott ki, amikor az esetet vidáman visszanéző rendőrökről készült videó került nyilvánosságra. Az eset nem sokkal azután történt, hogy ítélet született a George Floydot megölő rendőr Derek Chauvin ügyében. A tavalyi, egész országot felkavaró eset után több rendőri kényszerintézkedés, így például a fojtófogás alkalmazását is visszaszorították.
Az ügyvédje által kiadott felvételek szerint az amerikai rendőrök gúnyolódva nevetgélnek egy 73 éves, demenciában szenvedő nő letartóztatásán, akinek többek között a vállát is kificamították - írja a BBC.
Karen Garnert tavaly június 26-án vették őrizetbe, miután Colorado államban kilépett egy Walmart üzletből anélkül, hogy fizetett volna 13 dolláros vásárlása után.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
24 év után élve került elő a halottnak hitt háromgyerekes anyuka, aki karácsonyi bevásárlásra indult, mielőtt eltűnt
Az észak-karolinai Michelle Hundley Smith-t, aki 2001-ben tűnt el, a Rockingham megyei seriffhivatal találta meg. A nő magánélete védelmét kérte, az ügyészség pedig vizsgálja a negyedszázados ügyet.
Negyedszázados rejtély végére tett pontot egy friss bejelentés Észak-Karolinában: a Rockingham megyei seriffhivatal közölte, hogy élve és jó egészségben találták meg azt a háromgyermekes édesanyát, aki még 2001 decemberében tűnt el nyomtalanul. A most 62 éves Michelle Hundley Smith-szel február 20-án vették fel a kapcsolatot a nyomozók egy nappal korábban kapott füles alapján. Az asszony kérte, hogy jelenlegi tartózkodási helyét ne hozzák nyilvánosságra, a hatóságok pedig tiszteletben tartják a kérését.
Michelle Hundley Smith 2001. december 9-én, 38 évesen indult el edeni otthonából, hogy a szomszédos Virginia államban lévő, nagyjából 29 kilométerre fekvő Martinsville város K-Mart áruházában intézze a karácsonyi bevásárlást. Haza azonban már soha nem érkezett.
Férje december 31-én jelentette be az eltűnését, az ügyben pedig több állami és szövetségi szerv is nyomozott, de az évek során egyetlen érdemi nyomra sem bukkantak.
A seriffhivatal tájékoztatása szerint a nő azt állította a nyomozóknak, hogy „folyamatos kapcsolati problémák” miatt döntött a távozás mellett. A hatóságoknál ugyanakkor nincsenek korabeli feljegyzések ilyen jellegű családi gondokról. Az ügyet átadták a megyei ügyészségnek, amely mérlegeli, hogy indokolt-e bármilyen eljárás, de vádemelés eddig nem történt.
„Nem merült fel bűncselekmény gyanúja az eltávozásával kapcsolatban” – közölte Sam Page seriff.
„Legszívesebben kiszaladnék, és kiabálnék: ‘Él, él!’” – mondta a nő unokatestvére, Barbara Byrd a People magazinnak. „Lesz-e még egyszer kapcsolatom az anyukámmal? Őszintén nem tudom megmondani… Az első reakcióm az, hogy igen, de aztán eszembe jut a sok fájdalom… De mégis… Anyukám is csak ember, mint mindannyian” – írta a lánya, Amanda Smith a People által idézett Facebook-posztjában. Azt, hogy a nő hol élt az elmúlt 24 évben, használt-e más nevet, és pontosan milyen körülmények vezettek a távozásához, a magánszférájára való tekintettel nem hozták nyilvánosságra.
Negyedszázados rejtély végére tett pontot egy friss bejelentés Észak-Karolinában: a Rockingham megyei seriffhivatal közölte, hogy élve és jó egészségben találták meg azt a háromgyermekes édesanyát, aki még 2001 decemberében tűnt el nyomtalanul. A most 62 éves Michelle Hundley Smith-szel február 20-án vették fel a kapcsolatot a nyomozók egy nappal korábban kapott füles alapján. Az asszony kérte, hogy jelenlegi tartózkodási helyét ne hozzák nyilvánosságra, a hatóságok pedig tiszteletben tartják a kérését.
Michelle Hundley Smith 2001. december 9-én, 38 évesen indult el edeni otthonából, hogy a szomszédos Virginia államban lévő, nagyjából 29 kilométerre fekvő Martinsville város K-Mart áruházában intézze a karácsonyi bevásárlást. Haza azonban már soha nem érkezett.
Férje december 31-én jelentette be az eltűnését, az ügyben pedig több állami és szövetségi szerv is nyomozott, de az évek során egyetlen érdemi nyomra sem bukkantak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderülhet, mi történt a Dunában megtalált 18 éves fiúval, ezt mondja az igazságügyi orvosszakértő
A fiú holttestét 38 nap után, a Rákóczi hídnál találták meg. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, de a család még mindig válaszokra vár a tragédiával kapcsolatban.
Harmincnyolc napnyi bizonytalanság és reménykedés ért véget hétfőn, amikor a rendőrség hivatalosan is megerősítette: azonosították a január közepén eltűnt 18 éves gimnazista holttestét.
Bár a hatóságok szerint nem történt bűncselekmény, a toxikológiai vizsgálatok még választ adhatnak arra, mi vezetett a tragédiához.
A fiú holttestét szombaton találták meg a Dunában, a Rákóczi hídtól körülbelül 3 kilométerre délre, a XI. kerületnél. Az azonosítás hétfőre fejeződött be, ezt követően pedig délután törölték a körözését a rendőrségi adatbázisból – számolt be róla az RTL Híradó.
A tragédia január 16-án, egy pénteki buli után kezdődött, amikor a fiatal fiú egy belvárosi szórakozóhelyről indult haza. Egy éjszakai járaton utazott, ahol elaludt, a sofőr pedig a végállomáson szállította le. Az események láncolata innen vált nehezen követhetővé. Egy 16 éves fiú hajnali 4:20 és 4:50 között látta őt az Örs vezér terén. A szemtanú édesanyja szerint „Matyi a telefonját kereste, eléggé zaklatott volt. Próbáltak neki segíteni, beszélgetni vele, de aztán nem látták, merre ment tovább.” Az információk szerint innen HÉV-vel elmehetett Csömörre, majd visszatért a városba. Reggel fél hét körül már a Lánchídon járt, ahol egy közeli hajó kamerája rögzítette a végzetes pillanatot, ahogy a Dunába zuhant.
Hogy mi okozhatta a zavart viselkedést, arra a boncolás során vett minták adhatnak magyarázatot.
„A boncolás során mindenképpen veszünk vér- és vizeletmintát toxikológiai vizsgálatra. Ettől reálisan eredmény várható, mind a véralkoholszint meghatározása, mind bármiféle kábító vagy bódító anyag kimutatása tekintetében”
– nyilatkozta Fülöp Zoltán igazságügyi orvosszakértő.
A rendőrség közleménye szerint bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. Az ügyet közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják, hogy pontosan mi vezetett a halálesethez.
A fiú közössége már az eltűnést követő napokban gyászolta őt. Iskolája és teniszklubja, az MTK Park Teniszklub fekete profilképpel és gyászlobogóval emlékezett rá. A család pedig a harmadik napon közölte, hogy nagy valószínűséggel az ő fiúk az a személy, akit a Lánchídról a Dunába zuhanni láttak.
Sokan kérdezték, miért csak most került elő a holttest. A téli, hideg víz, a sodrás és a Duna mélysége mind hozzájárulhat ahhoz, hogy egy test hetekig a mélyben maradjon, mielőtt a felszínre kerülne.
A végső szót a vizsgálatok mondják majd ki. A toxikológiai leletek adhatnak magyarázatot a fiú zavart viselkedésére, és arra, hogy pontosan mi történt az eltűnését megelőző órákban.
Harmincnyolc napnyi bizonytalanság és reménykedés ért véget hétfőn, amikor a rendőrség hivatalosan is megerősítette: azonosították a január közepén eltűnt 18 éves gimnazista holttestét.
Bár a hatóságok szerint nem történt bűncselekmény, a toxikológiai vizsgálatok még választ adhatnak arra, mi vezetett a tragédiához.
A fiú holttestét szombaton találták meg a Dunában, a Rákóczi hídtól körülbelül 3 kilométerre délre, a XI. kerületnél. Az azonosítás hétfőre fejeződött be, ezt követően pedig délután törölték a körözését a rendőrségi adatbázisból – számolt be róla az RTL Híradó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
43 késszúrás után női ruhákban akart menekülni Révész Zsuzsa gyilkosa, végül a saját barátja adta fel
A 18 éves Sz. Tamás a gyanú szerint 2024 novemberében végzett az RTL volt vezetőjével Rózsadombon. A férfira különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt akár 20 év fegyház is várhat.
Női ruhákba öltözve próbált menekülni, de végül egy barátja buktatta le Sz. Tamást, akit az RTL korábbi kommunikációs vezetője, Révész Zsuzsa meggyilkolásával gyanúsítanak. A Blikk újabb részleteket tudott meg a 2024 novemberében, a II. kerületben történt emberölésről.
A tragédia november 2-án este történt: az 51 éves Révész Zsuzsa vérbe fagyott holttestére az autójában, rózsadombi lakása előtt találtak rá. A mentők megpróbálták újraéleszteni, de a több tucat késszúrás után erre már nem volt esély. A 18 éves gyanúsított elmenekült a helyszínről, a rendőrök azonban azonosították, és hajtóvadászatot indítottak utána. Másnap hajnalban, a kisteleki buszpályaudvaron fogták el, miután leszállt egy vonatról.
„A gyilkosság előtt vásárolt magának különböző női ruhákat, amivel az volt a szándéka, hogy a menekülése során felvegye a rejtőzködéshez. Eredetileg a szüleihez indult vonattal hazafelé, de Kisteleken leszállt, ahol egy barátjánál rövid ideig megszállt. A kezeit bekötözték, ellátták a sebeit, illetve enni is adtak neki. Végül ez lett a veszte, mert annyit elkotyogott, hogy megölt egy nőt, és miután a barátja látta, hogy valóban körözik, értesítette a rendőrséget”
– mondta a lapnak egy, az ügyre rálátó forrás.
A gyilkosságot egy viharos, konfliktusokkal teli kapcsolat előzte meg. Sz. Tamás és az áldozat 17 éves lánya nem sokkal a tragédia előtt Hollandiában, majd Luxemburgban járt, ahol kapcsolatuknak sokadszor is vége szakadt. Miután a szüleik hazahozták őket, az anya kórházba vitte a lányát látleletet vetetni, majd bántalmazás gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen. Hazaérve a háza előtt találta szemben magát a lánya volt barátjával, aki egy késsel végzett vele.
„A tragédia előtt az ügyfelem és a barátnője külföldön kölcsönösen bántalmazták egymást. Legutoljára a lány szakított vele, neki pedig az volt a feltételezése, hogy megcsalta őt. Alapvetően erős férfi, de megviselték a történtek, amiket megbánt” – nyilatkozta korábban a gyanúsított akkori ügyvédje, dr. Hegedüs Dániel. A védő szerint a férfi a kihallgatásán is arról érdeklődött, hogy volt párja milyen férfiakkal beszél.
Az ügyvéd arról is beszélt, hogy a gyanúsított a saját bevallása szerint csak a támadás egy részére emlékszik.
„Elmondása szerint az első hat szúrásra emlékszik, utána mintha lekapcsolták volna nála a lámpát. Arra eszmélt föl, hogy az utolsó szúrás a nyakat érte, ami elkezdett spriccelni. Ekkor hagyta abba, felfogta, mi történt és elmenekült.”
Az elmeorvosi szakvélemény szerint Sz. Tamásnak nárcisztikus jellemvonásai vannak, de nem szenved kóros elmeállapotban, így teljes mértékben beszámítható. A szakértők megállapították, hogy az áldozatot 43 késszúrás érte. A különös kegyetlenség mellett az előre kiterveltség is megállhat az ügyben, részben a szökéshez beszerzett női ruhák és a magával vitt kés miatt. Mivel a gyanúsított a bűncselekmény elkövetésekor még nem töltötte be a huszadik életévét, legfeljebb húsz év fegyházbüntetésre számíthat. A férfi letartóztatásban van, az ügyben vádemelés várható.
Női ruhákba öltözve próbált menekülni, de végül egy barátja buktatta le Sz. Tamást, akit az RTL korábbi kommunikációs vezetője, Révész Zsuzsa meggyilkolásával gyanúsítanak. A Blikk újabb részleteket tudott meg a 2024 novemberében, a II. kerületben történt emberölésről.
A tragédia november 2-án este történt: az 51 éves Révész Zsuzsa vérbe fagyott holttestére az autójában, rózsadombi lakása előtt találtak rá. A mentők megpróbálták újraéleszteni, de a több tucat késszúrás után erre már nem volt esély. A 18 éves gyanúsított elmenekült a helyszínről, a rendőrök azonban azonosították, és hajtóvadászatot indítottak utána. Másnap hajnalban, a kisteleki buszpályaudvaron fogták el, miután leszállt egy vonatról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón, ahogy elütöttek egy kerékpárost a dunaharaszti zebrán
Egy autós nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogátkelőhelyen áthaladó kerékpárosnak Dunaharasztin. A biciklis szerencsére nem sérült meg súlyosan, a hatóság pedig szabálysértési eljárást indított.
Egy pillanatnyi figyelmetlenség is elég volt ahhoz, hogy ijesztő baleset történjen a napokban Dunaharasztin. Az esetről a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság számolt be, kiemelve, hogy az eset ismét rámutat, milyen gyorsan megtörténhet a baj.
A település egyik kijelölt gyalogátkelőhelyén egy kerékpáros haladt át, amikor egy balról érkező autós már nem tudott időben lefékezni, és elütötte.
A biciklisnek óriási szerencséje volt, az ütközést ugyanis komolyabb sérülés nélkül úszta meg. Az ügyben a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított.