KÉK HÍREK

Videó: Nem tudtak leparkolni, ezért megverték a kukást

A Tinnyén elkövetett támadásban a megvert férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.


Nem tudtak leparkolni autójukkal azok az elkövetők, akik az autóból kiszállva ütni és rúgni kezdték a munkáját végző kukást Tinnyén – írja a 24.hu.

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az áldozat a műanyag hulladékok gyűjtését végezte, amikor rátámadtak. A kukás megállt a kukásautóval az egyik ház előtt, hogy kiszálljon, és elvégezze a hulladéktároló kiürítését.

A sofőr úgy állt meg az út szélén, hogy a mögötte érkező elkövetők nem tudtak a ház kocsibeállójára akadálymentesen felhajtani, amin annyira felháborodtak, hogy rátámadtak a munkáját végző férfire.

Egyikük lábon rúgta, másikuk pedig ököllel többször is fejbe vágta, aki annak hatására elesett. A bántalmazással azonban az elkövetők nem hagytak fel, s még többször megrúgták és megütötték. Miután felhagytak a támadással, a hulladékot begyűjtő férfi a hulladékszállítóval elhajtott.

– közölte az ügyészség.

A támadásban a hulladékgyűjtő férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A súlyos testi sértés bűntettével gyanúsított elkövetők beismerték, és megbánták a tettüket a kihallgatásuk során.

Az ügyészség 1 év 3 hónapra felfüggesztette az eljárást velük szemben azzal a feltétellel: ez idő alatt csoportos személyiségfejlesztő és agressziókezelő tréningen kell részt venniük, mindemellett pártfogót is kaptak, aki ellenőrzi majd ezt és a felfüggesztés tartama alatti életvitelüket.

Az elkövetőkkel szemben csak akkor kerülhet sor az eljárás megszüntetésére, ha a feltételes ügyészi felfüggesztés tartama eredményesen telik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Bugyinál: vízbe csúszott az autó, egy férfi és egy kutya nem élte túl a balesetet
A sofőr túlélte a balesetet, de 69 éves utasa a helyszínen meghalt, és egy kutya is elpusztult. A mentést a dabasi tűzoltók és a fővárosi búvárok végezték a sodrásos csatornában.


Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.

A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén

egy autó sofőrje a vízelvezető csatorna mellett próbált megfordulni, ám a manőver során abba belecsúszott és a jármű elsüllyedt.

Az autó vezetője még időben ki tudott mászni, azonban 69 éves utasa a helyszínen életét vesztette.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a balesetről elmondta: a dabasi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának munkatársai Bugyi és Áporka község között drótkötél segítségével húzták partra a 6-8 méter széles és mintegy 2-2,5 méter mély, erős sodrású Ürbőpusztai csatornába csúszott gépkocsit, amelyben az elhunyt férfi mellett egy kutya élettelen testét is megtalálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Nem vette észre a torlódást, kamionnak rohant és meghalt az M3-ason egy férfi
A 44 éves sofőr autója a vontatmány alá szorult, a kiérkező mentők hiába próbálták újraéleszteni. A balesetnél egy szabadnapos tűzoltó és több civil is segített.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délelőtt tragikus baleset történt az M3-as autópályán, Kerekharasztnál. Egy 44 éves férfi személyautóval ütközött egy élő állatokat szállító kamionnal. A jármű a kamion vontatmányának csapódott, majd alászorult.

A Tények riportja szerint

a sávelterelés miatt lelassult a kocsisor, amit a sofőr nem vett észre.

A helyszínen tartózkodott egy szabadnapos tűzoltó, aki civilekkel együtt emelte ki a férfit az autóból, és azonnal megkezdték az újraélesztést. A kiérkező mentők átvették az életmentést, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a férfi életét már nem tudták megmenteni.

A kamion sofőrje sértetlenül szállt ki a járművéből. A baleset miatt sávelterelést vezettek be az M3-ason, ami lassította a forgalmat, a szembe sávban pedig torlódás alakult ki a nézelődő autósok miatt.

A Tények riportját a balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotókon a budapesti tűz: 500 négyzetméteren égnek talpfák Angyalföldön
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.

A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET: