KULT
A Rovatból

Vecsei H. Miklós: Ennek a filmnek nagyon komoly üzenete van a mai kor számára arról, mi a feladata a magyar társadalomnak és a döntéshozóknak

El lehet-e választani a filmbeli ént a magánembertől? Meg lehet-e ismerni a valódi Semmelweist? Mi Semmelweis igazsága a 21. században? Többek között ezekre a kérdésekre kerestem a választ Vecsei H. Miklóssal a Semmelweis című film sajtóbemutatója után.


Vecsei H. Miklós korosztálya egyik legismertebb színművésze, filmen mégis ritkábban láthatjuk. Ezért megragadtam a lehetőséget, hogy kifaggassam, mennyiben különbözik egy ilyen feladat, mint a színházi szerepek.

– Azt tudjuk, hogy egy film egészen más, mint a színház, hiszen itt nem történési sorrendben veszik fel a jeleneteket, az adott pillanatban kell megpróbálni elkapni, hol tart a karaktered a filmbeli ívében. Mennyire igényel más munkamódszert, hozzáállást a színésztől?

– Valóban, egy film nem lineárisan forog, általában helyszínfüggő. Az adott helyszínen játszódó jeleneteket együtt vesszük fel, azután megyünk a következő helyszínre.

Ennél a filmnél az a furcsa dolog történt, hogy az utolsó előtti jelenetet vettük fel legelőször, a tárgyalást.

A színházban az ember az elejétől a végéig éli meg a karakterét, ami az átélés szempontjából könnyebb.

A filmnél ez nem lehetséges, ezért úgy fogom fel a forgatást, mintha minden egyes jelenet egy külön kisfilm lenne, aminek van eleje, van benne fordulat, és van vége.

Ezeket a kisfilmeket kell pontosan, igazul eljátszani és akkor a nagy egész is kiadhat valami igazat.

Persze, valamennyire az embernek a fejében végig kell a forgatókönyv alapján járnia, hogy is néz ez ki. Például feldúltan bemegyek egy ajtón, és négy hét múlva vesszük fel azt, amikor a másik oldalon kijövök. Nekem össze kell raknom a fejemben, hogy ezek csatlakozzanak.

Technikailag talán ez a legnehezebb része, de már a forgatás megkezdése előtt kértem Koltai tanár úr segítségét ebben.

– Régi vita, hogy a színész mennyire csak kiszolgálója a rendezői elképzelésnek, és mennyire válhat alkotótárssá, különösen, ha olyan színészről van szó, mint Te, aki íróként is tevékenykedik.

– Szerintem minden alkotónak az a fontos, hogy elmondjon valamit, ami a lelkét nyomja. Vagy a saját hiányairól beszéljen, vagy a környezetében érzékelhető hiányokról. Nekem az a tapasztalatom, hogy a rendezők olyan emberekkel szeretnek dolgozni, akik közel állnak a nekik fontos témákhoz.

Koltai tanár úrnál ez abban látszott nagyon, hogy nála a castingok nem a filmben lévő jelenetekről szóltak, hanem beszélgetésekről. Egymásról, családról, barátságról, árulásról, helyzetekről, mesterekről. Elkezdtünk egymáshoz közeledni és megérteni, hogy a másiknak miért lehet fontos valami.

Én azt éreztem, hogy egymásra találtunk, és amikor elkezdtünk a filmről beszélni, és a film jeleneteit venni, akkor már sejtettük, hogy ez mit jelent a másiknak.

– Túl azon, hogy színészként eljátszottál egy karaktert, mi az, ami Te, mint Vecsei H. Miklós el tudtál mondani ezen a filmen keresztül?

– Ez összetett kérdés, sok oldalról lehet rá válaszolni.

Ott csatlakoztam be a folyamatba, hogy elkészült egy forgatókönyv, és volt egy szerep. Tehát utólag kellett megkeresnem, hogy nekem ma, Magyarországon mit jelent ez a karakter. Ez egy 170 évvel ezelőtti történet, a magyar és az egyetemes egészségügy egyik legfontosabb pillanatáról, ami a mai napig kihat a kórházakra és minden egyes ember élete neki is köszönhető. Ezt ki lehet mondani, nem nagyzolás. Felszáll az ember a buszra, és mindenki hordoz magából egy keveset Semmelweisből. És akkor vizsgáljuk meg, hogy ehhez képest ma, Magyarországon milyen egy szülő nő helyzete. Például anyagilag egész jó a helyzetben van egy nő, aki családot vállal. Viszont a szülés pillanatáig nem tudja, hogy ki lesz az orvosa és ki lesz a szülésznője.

Miközben a 170 évvel ezelőtti történetet bemutató filmben visszatérő pillanat, hogy 1847-ben bemegy egy bécsi nő a klinikára, és kiválasztja, hogy ki lesz az orvosa. Ugyanez ma, Magyarországon nem lehetséges.

Érzi az ember, hogy ez egy anomália. Ez segít az átélésben, mert a lelkem legmélyéig végig kell vigyem ezt az igazságot, hogy ha majd kész lesz a film, akkor ez az igazság visszahasson a jelenre. Sok ilyen pici dolgot tudnék mondani a filmmel kapcsolatban. Ennek a filmnek nagyon komoly üzenete van a mai kor számára arról, mi a feladata most a magyar társadalomnak, és főként a döntéshozóknak.

Visszatérve az eredeti kérdésedre, itt nem arról van szó, hogy az ember magából akar megmutatni dolgokat. Hanem az átélés nem hozható létre másból, csak saját magamból. Ezért paradox módon, a végén az ember mégis csak saját magát tudja megmutatni. Az ő szeme csillog a karaktere szemében. Az ő szíve roppan össze a karaktere szívében. Ő fut. Ő piszkolódik össze. Ehhez kell felnőni, hogy olyan mélyre ásson az ember a saját karakterében, ami igazzá teheti ezt a nála jóval nagyobb kaliberű embert.

Itt még arról lenne érdemes beszélni, hogy egy történelmi filmnél a stáb nagy része hajlamos arra gondolni, hogy itt most egy példaképet hozunk létre. Miközben példaképet nem lehet játszani. Semmilyen jó dolgot nem lehet megjátszani, vagy illusztrálni.

Pont attól lesz valaki példakép, hogy a hibáin, a botlásain, az útján keresztül meg tudjuk fogni a kezét.

Nagyon fontos volt, hogy ezt a példakép előérzetet minél hamarabb leromboljunk és ne egy szuperment mutassunk meg a kamerával, hanem egy nagyon komplex embert, akit a sors – vagy a Jóisten – pont akkor, pont ebben az időben, 1847-ben ezzel a feladattal bízott meg.

– A történelmi film sajátossága, hogy egyszerre valós és fiktív. Mennyire tudtad megismerni, hogy milyen lehetett ténylegesen Semmelweis? Egyáltalán cél volt ez, vagy csak a forgatókönyv univerzumában létező Semmelweist próbáltad ábrázolni?

–Én minden alkalommal, ha II. Richárdot, ha József Attilát, ha Cseh Tamást akarom megszemélyesíteni, akkor az adott személyről, témáról az antikváriumokban fellelhető összes könyvet megkeresem, és végiglapozom.

Általában sok-sok ezer oldal áll rendelkezésünkre, de nekem csak félmondatok kellenek. Mondjuk, egy pályatárs megírja, hogy nevetett Semmelweis egy viccen. Ez nagyon fontos, mert a forgatáson oda jutunk, hogy a karakterem nevet valamin, és akkor én már tudom, hogy mindig feltartott ujjal nevetett.

Ha az ember talál 5-6 ilyen apróságot, sokkal színesebbé válik a karakterábrázolása.

Az újhullámos művészfilmeknél nagyon szeretem ezeket a kicsi apróságokat. Egy két tárgy, néhány mozdulat, amiről értem, hogy a rendező vagy a forgatókönyvíró nagyon sokat kutatott és beszélgetett, hogy az a pici igazság ott megjelenhessen.

Ugyanakkor a színésznek nem egy történelmi tablót kell megjelenítenie. Nem is tud. Hanem a forgatókönyvírók által megrajzolt karakternek az igazságát kell végigvinnie a filmen. Ha szerencséje van, akkor a forgatókönyvíró által megírt Semmelweis az nagyon közel áll a történelmi Semmelweishez. De a színésznek egy idő után a forgatókönyvvel van dolga.

– Semmelweis egy nagyon emocionális személyiség a filmben. Mennyire lehet kilépni ebből, és visszatérni önmagadba, amikor vége a felvételnek?

– Nem visszatérsz önmagadba, a filmben is már te magad vagy. Csak sokszor pokoli érzéseket kell átélni. Tehát nem az van, hogy egy másik ember őrületéből kell visszajönni, hanem a saját őrületedből.

Mondjuk nehéz megélni, hogy elbúcsúzol reggel a családodtól, a párodtól, magad maradsz, és el kell kezdened leásni a lelkedbe az életed egy olyan pontjáig, amely esetleg őket nem érinti, vagy nem szeretnéd, hogy érintse. Ezt beviszed az öltözőbe, beviszed a sminkszobába és aztán beviszed a kamera elé.

Aztán vége a forgatási napnak, mindenki összepakol, elmegy, és neked ott bugyog tovább a szívedben a múltadnak egy olyan darabja, amit minden egészséges ember szeretne elengedni, szeretne kigyógyulni belőle, de te tudod, hogy neked az a hivatásod, hogy ezt hordozd.

Ha nem is részese az aktív életednek, de nyitnod kell neki a szívedben egy polcot, ahonnan bármikor elő tudod hozni, mert a karaktereid igazsága, mélysége ezen keresztül tud megszületni.

Erre különböző technikák és tapasztalati szintek vannak, hogy az ember ezt hogy ne vigye haza.

Vagy ha szerencséje van, mint nekem, akkor egy olyan párhoz viszi haza, aki ezt teljes mértékben megérti, és olyan békét sugároz magából, ami megnyugtat. De ha hónapokon keresztül tart egy forgatás, akkor az ember tényleg komoly idegállapotba tud kerülni. Ami fontos a film létrejötte kapcsán, de vigyázni is kell, hogy az ember ne úgy adja ki magából, hogy alkoholista lesz, vagy nem jól bánik a környezetével, mert ezek reális veszélyek.

– Mégis csak szét kell valahogy választani a filmbeli és filmen kívüli ént, hiszen a filmben olyan kapcsolatok alakulnak ki, amelyeket nyilván nem lehet folytatni a magánéletedben. A filmen kívül nem Nagy Katica a párod, és nincs konfliktusod Gálffi Lászlóval.

– De a filmben nem Nagy Katicával és Gálffi Lászlóval játszol. Hanem azokkal, akiket ők megszemélyesítenek a te életedben. Tehát én, ha a Katicára néztem, akkor a saját szerelmemet láttam. Vagy amikor elárul engem a filmben, akkor azt láttam, aki engem elárult, pedig nagyon szerettem. Természetesen fontos, hogy mit látsz a partner szemében, és kíváncsi vagy, hogy a partner mit ad. Az ő életéből mi tud behozni.

Például nagyon izgalmas volt, ahogy Gálffi tanár úr szerette volna megjeleníteni az általa játszott Klein professzor múltját, mert úgy érezte, akkor tud igazán Klein professzorrá válni, ha ez érződik a filmben.

Ezért vannak olyan jelenetek is a filmben, amik az ő teljessége miatt voltak ott.

Előre vártam, hogy amikor eljön az a jelenet, ahol bocsánatot kér tőlem, akkor mit fogok látni a szemében.

– Igazán széles spektrumot felölel a munkásságod. Talán nem mindenki tudja rólad, hogy te állsz az olvasást népszerűsítő POKET projekt mögött. Hogy áll ez a küldetés?

– Országszerte van 30 zsebkönyvautomatánk, amiből előállítási költségen árusítunk könyveket. Egy jó minőségű könyvsorozat, amivel elsősorban az okostelefonfüggőségre, és az okostelefonok kiválthatóságára próbáljuk felhívni a figyelmet.

Öt és fél éve működik, most jelent meg a 70. címünk, Lackfi János Keresgélők imakönyve című kortárs imasorozata. Jövő évben is folytatjuk, amíg bírjuk, és amíg van követőtáborunk. Nagyon szeretnénk eljutni határon túli magyarokhoz is, de sok bürokratikus akadályba ütközünk külföldön.

– Milyen új szerepekre, bemutatókra, projektekre készülsz?

– Cseh Tamás életéről készítettünk egy előadást Füst a szemében címen, január 5-én lesz belőle egy nagyszabású előadás a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol Bereményi Gézával fogunk fellépni.

Emellett van egy QJÚB nevű kis társulásom, ahol szakrális színházi és zenei gyökereket kutatunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt még a TikTok-generáció is figyel – Rendhagyó irodalomórán jártunk a New York Kávéházban
Juhász Anna irodalmár órái 2017-es indulása óta hatalmas népszerűségnek örvendenek. Azóta több mint száz alkalommal tartott olyan órákat, ahol a diákok személyesen is megismerkedhetnek a kávéházi irodalom különleges világával.


Nyüzsgő diákhangok, izgatott tekintetek lepik el a New York Kávéház Vörös-termét, ahol most éppen egy taksonyi iskola nyolcadik osztályos diákjai várják Juhász Anna irodalmár és kulturális menedzser nem mindennapi tanóráját. A program 2017-es indulása óta Anna több mint száz ilyen rendhagyó irodalomórát tartott már a New York Kávéházról a helyszínen, programja pedig hatalmas népszerűségnek örvend.

Egy-egy tanév elején a program meghirdetésekor annyian jelentkeznek, hogy beosztani is nehéz az iskolákat. Közöttük vannak vidéki és fővárosi intézmények egyaránt, sokan több száz kilométert is utaznak ezért a lehetőségért. Ilyenkor Annáék a tanárokkal közösen gondolkodva kitalálják, hogy milyen programokkal lehetne egybekötni még az alkalmat, milyen helyszínre tudnak még átmenni, ami izgalmas lehet irodalmilag. Az ékkő viszont, ahogy Anna fogalmaz, mindig az, hogy

a gyerekek el tudnak jutni a New York Kávéházba, és egy picit közelebbről megismerhetik azoknak a műveknek a hátterét, amelyek itt születtek.

Elhangzik Kosztolányi és Karinthy neve, akik a Kávéház előtt ismerkedtek meg, és megtudjuk, hogy sok híres lap szerkesztősége volt az épületben. Anna változatos történetekkel, érdekes legendákkal fűszerezi az órát, miközben nemcsak a Vörös Szalonban ülünk, hanem elsétálunk a Hotel lobbyjába - a New York Palota egykori legendás aulájába - és a Kávéház patinás belsejébe is.

A rendhagyó irodalomórákra mindenféle korosztályú iskolai csoportok jönnek.

A tizenkettedikes diákoknak például a kávéházi irodalomról szóló érettségi tétel miatt lehet érdekes egy ilyen alkalom.

„Sokan emiatt az érettségi előttre időzítik a látogatást a kávéházban, hogy valami pluszt, valami történeti adalékot kapjanak, és így minél inkább élményszerűen tudják majd az érettségin ezt a tudást visszaadni” – mondja Anna, aki mindig változatosan tartja meg az órákat.

Van, amikor több történetre, több felolvasásra van szükség, ez attól függően változik, hogy az alap műveken felül, mint például A New York-tól a Hungáriáig című kötet, milyen könyveket visz az adott órára.

„Volt olyan osztály, aki eléggé vizuális volt, úgyhogy olyan versek kerültek elő, amik nagyon vizuálisan mutatják be Budapestet. Vagy például Babits Mihály feleségének, Török Sophie-nak azaz Tanner Ilonának a fotográfiáin keresztül is szemléltettem már a mondandómat.” Kissé tehát mindig változik a felépítés, de vannak törzsanyagok, törzsszereplők, akik nemcsak egykoron a New York Kávéházban, hanem egy irodalomórán is törzsvendégnek számítanak. Heltai Jenő, Osvát Ernő, Böhm Aranka vagy Molnár Ferenc minden beszélgetésben fókuszba kerül.

A Kávéház és Anna is nagyon szeretik, és szívükön viselik a programot.

Ez már valami olyan misszió, ami által a magyar diákoknak, fiataloknak is vissza tudjuk adni azt a kávéházi élményt, amelyen keresztül a tankönyveikben szereplő művek és szerzők felélednek.”

– teszi hozzá Anna, aki szerint az órák által kicsit azt érezheti mindenki, hogy ez tényleg több mint egy helyszín. „Ma már úgy hívjuk ezeket, hogy offline terek, miközben régen egy ilyen kávéház volt az élet közepe, és minden, ami itt történt.”

És hogy hogyan élik meg mindezt a diákok?

Egy ilyen rendhagyó irodalomóra átlendülés tud lenni. Sokan el szokták mondani, hogy mennyire tetszett nekik egyáltalán az, hogy bejöttek egy olyan térbe, ahová korábban nem is gondolták volna, hogy be lehet jutni. A diákok így közelebb érzik magukat a századfordulós szerzőkhöz, és így ők is meg tudnak nyílni.

Gyakran előfordul, hogy az órák után a közösségi oldalán keresik fel Annát, és küldik el neki a verseiket, naplórészleteiket.

„Sok diákkal van ezért élő kapcsolatom. Ez egy nagy dolog, hogy egy számukra vadidegen embernek elküldik a verseiket és tanácsot kérnek tizenévesen” – véli Anna. Szerinte még jó helyen van a világ, mert nagyon sokan írnak, és fejezik ki magukat még mindig, nem csak emojikkal, hanem rendes szavakkal. „Ahogy Juhász Gyulától tudjuk: „szavak, szavak csodálatos szavak”, amik tényleg békítenek, és mindent helyre tudnak hozni. Szóval van remény, és ezt nagyon sok ilyen irodalomórán tapasztaljuk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
A nővé operált, éneklő drogkartellvezér sztorija sokaknál kicsapja majd a biztosítékot – Az Emilia Pérez már most filmtörténelmet írt
Az idei díjszezon botrányfilmje rekordot döntött: soha nem jelöltek még 13 Oscar-díjra idegen nyelvű filmet korábban. De vajon meg is érdemelte mindet?


A francia rendező, Jacques Audiard (Halálos szívdobbanás, A próféta, Rozsda és csont, Dheepan: Egy menekült története, Testvérlövészek) új filmje tavaly tűnt fel Cannes-ban, amikor megnyerte a Zsűri Nagydíját (ugyanazt, amit 2015-ben a Saul fia), valamint a legjobb színésznőnek járó elismerést is, ám azt rendhagyó módon nem egyvalaki, hanem többen, a film négy főbb női szereplője, nevezetesen Karla Sofia Gascón, Zoe Saldaña, Selena Gomez és Adriana Paz. Majd jött az Európa Filmdíj decemberben, ahol szintén tarolt, többek között a legjobb európai film fődíja is nála landolt, idén pedig a Golden Globe-on diadalmaskodott, ahol újfent a legjobb film lett, musical/vígjáték kategóriában. Így nem is volt igazán meglepő az sem, hogy az Amerikai Filmakadémia is elárasztotta jelölésekkel, méghozzá tizenhárommal, ezzel pedig egy igen szűk és illusztris, 12 filmet számláló klubba került, olyan nagyságok közé, mint az Elfújta a szél, a Most és mindörökké, a Forrest Gump, a Nem félünk a farkastól, a Mary Poppins, A Gyűrűk Ura: A Gyűrű szövetsége vagy az Oppenheimer.

Mindezen elismerések ellenére az Emilia Pérez mostanra számos kritika, felháborodás és gúny céltáblája lett szerte a világon, egyesek szerint például sosem jelöltek a legjobb film Oscar-díjára ilyen rossz filmet.

S valóban ritka, hogy egy ennyi nominációt kiérdemlő mozgókép a legnagyobb internetes filmadatbázison (IMDb) jelenleg csupán 5.4 csillagon álljon (e sorok írásakor).

A sztori szerint Manitas (Karla Sofia Gascón), egy drogkartell nagyhatalmú vezetője úgy dönt, maga mögött hagyja a bűn világát, s új életet akar kezdeni, méghozzá nőként. Felbéreli a dörzsölt, de mellőzött ügyvédet, Ritát (Zoe Saldaña), hogy busás honoráriumért szervezzen meg mindent, ami ehhez kell: keressen egy profi orvost, aki elvégzi a nemátalakító műtétet, szervezze meg a régi énje „halálát”, illetve helyezze biztonságba a feleségét, Jessit (Selena Gomez) és a két gyereküket.

Rita eleget is tesz mindennek, s Manitas immár teljes értékű nőként, Emilia Pérez néven kezd új életet.

Eltelik öt év, majd hőseinket újra összehozza a sors. Emilia szeretné újra maga mellett tudni a Svájcba küldött családját, illetve Rita segítségével létrehoz egy alapítványt, amely segít megtalálni a drogháborúk eltűnt áldozatainak holttestét, hogy a családjaik ne éljenek tovább kétségek között, és hogy megadhassák nekik a végtisztességet. S minden menne is szépen, Emilia egyenes úton halad az üdvösség felé, ám a bűnös múlt nem ereszti.

A fenti sztori egy kifejezetten izgalmas és eredeti krimi-drámát sejtet, Jacques Audiard azonban nem elégedett meg ennyivel: pofátlan módon belekeverte mindebbe még a humort (finoman), valamint (és ez akasztott ki sokakat) a musical műfaját is. Bizony, időnként dalra fakadnak és tánclépésekbe kezdenek hőseink a legváratlanabb pillanatokban, így téve az Emilia Pérezt egy felettébb furcsa műfajmixé.

Audiard egyértelműen nem keresi a széles közönség kegyeit, sőt szép nagy feltartott középső ujjal mutat be mindenkinek, hogy nesztek, biztosan nem ezt vártátok, ilyet még nem láttatok.

Az már más kérdés, hogy a filmmel hány embert haragított magára, hiszen olyan vádakkal illették azt az utóbbi időben, mint például hogy rossz színben tünteti fel a mexikóiakat és Mexikót (ahogy egy francia látja az ottani helyzetet), hogy mexikói karaktereket nem mexikói színészekre osztanak (Gascón spanyol, Saldaña dominikai-Puerto Ricó-i származású, Gomez pedig Saldañához hasonlóan az USA-ban született, bár az ő apja mexikói), vagy viccet csinál a transzneműségből és a nemátalakításból (ami az ezen átesetteknek egy rendkívül fontos és bonyolult testi és lelki folyamat). Szóval megkapta rendesen a népharagot.

Az Emilia Pérez kétségkívül nem való mindenkinek, bizonyosan sokakat kiborít majd a formabontó stílusa, a pofátlansága, a filmes műfajok ilyetén elegyítése (az utolsó taktusban még akciójelenetet is kapunk). Azoknak viszont, akik szeretnek kimozdulni a komfortzónájukból, akik olyat keresnek a mozikban, amilyet korábban még nem láttak, és nyitottak az újdonságra, a furcsára, a szokatlanra, azok együtt tudnak majd menni Emiliáékkal. Számukra pedig a legnagyobb ajándék a csodás női szereplőgárda lesz. A valóságban is transznemű spanyol színész, Karla Sofia Gascón még Carlos Gascónként látta meg a napvilágot, és olyan filmekben tűnt fel még férfiként, mint Az 507-es széf (2002), a Mondj igent! (2004), A Noble család (2013) vagy a Vad szív című sorozat (2009-2010). A 2010-es évek végén esett át a nemátalakítás hosszú procedúráján, s természetesen ezután a karrierje is új fordulatot vett.

Az Emilia Péreznek köszönhetően pedig ő lett az első, nyíltan transznemű színész a filmtörténelemben, akit Oscar-díjra jelöltek.

Nem is véletlenül, mivel Gascón érzékenyen és minden bizonnyal a saját tapasztalatait is csatarendbe állítva jeleníti meg Emiliát, akinek meg kell birkóznia ezzel az új élettel.

A film legfőbb erénye azonban mégsem ő (bár körülötte forog minden), hanem a Ritát alakító Zoe Saldaña, aki élete legjobb alakításával lepi meg és kényezteti a nézőket, s valóban egészen fantasztikus a mindent kézben tartani próbáló, először a pénzért, később azonban már elhivatottságból Emilia mellett álló, s őt mindenben támogató ügyvédként.

A nők szerepe tehát ebben a világban kifejezetten hangsúlyos, Audiard-ék pedig odafigyeltek arra is, hogy a négy főbb női karakter négy különféle nőtípust jelenítsen meg.

Azt mindenesetre a bírálók javára lehet írni, hogy a musicalbetétek itt-ott keményen leugranak a filmről (a vaginaplasztikás számot például szívesen felednénk), de szerencsére azért akadnak köztük valóban fülbemászók is, az aláfestő zene pedig kifejezetten színvonalas.

Mindent összevetve tehát elmondható, hogy az Emilia Pérez egy érdekes filmes kísérlet, ami bizonyos elemeiben működik, bizonyos elemeiben nem, mindenesetre imádnivalóan orcátlan, de valóban csak a kísérletező kedvű, csemegékre éhes közönségnek ajánlható tiszta szívvel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az előadás legfőbb erénye a színészek alakítása – újabb világhírű musical, a Rémségek kicsiny boltja a Pesti Színház színpadán
A Rémségek kicsiny boltja a filmváltozatnál jóval sötétebb, groteszk hororrvígjáték Varró Dani magyar szövegével, remek alakításokkal.


FIGYELEM, A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZ!

A Vígszínház és kistestvére, a Pesti Színház minden évben műsorára tűz valamilyen musicalt. Nem egy zenés előadásuk vált legendássá: A padlás, West Side Story, Óz a csodák csodája, A dzsungel könyve, A Pál utcai fiúk. Az elmúlt évadokban láthattuk a Kabarét és a Presser-Dusán szerzőpáros legújabb darabját a Pinokkiót is.

Magyarországon a Rémségek kicsiny boltját alighanem mindenki az 1986-os filmváltozatból ismeri, amelyet a Muppet Show-ból és a Star Wars-filmekből ismert bábos-rendező, Frank Oz jegyez. A film főszereplője Rick Moranis volt, kisebb szerepekben olyan nagy neveket láthattunk, mint Steve Martin, John Candy, Jim Belushi, Bill Murray vagy Miriam Margoyles.

Ám az emberevő űrvirág története ennél jóval korábbról ered.

Frank Oz Howard Ashman és Alan Menken 1982-es musicaljét dolgozta fel, amit viszont Roger Corman 1960-as fekete-fehér vígjátéka alapján készítettek, amiben még nem voltak dalok.

Ez a film is megtalálható angolul a neten. Egyik érdekessége, hogy szerepel benne a nagyon fiatal Jack Nicholson, illetve az a Jackie Joseph és Dick Miller, akik aztán easter eggként bekerültek a Szörnyecskékbe – ők játsszák azt a házaspárt, akikhez a kis szörnyek buldózerrel hajtanak be.

A Pesti Színház úgy döntött, negyven év után ismét műsorra tűzni a zenés horrorparódiát.

A történet főszereplője Seymour (Orosz Ákos) árva gyerek – az 1960-as filmváltozatban még az anyukájával él –, akit a lelencházból vett magához a város csóró részén lévő virágboltjába Mr. Mushnik (Seress Zoltán), hogy olcsó munkaerőhöz jusson. Az üzlet rosszul megy, ráadásul Seymour kétbalkezes segéd. Egy különösen rossz nap végén Mr. Mushnik úgy dönt, lehúzza a rolót. Ám ekkor a bolt eladója, Audrey (Radnay Csilla) megemlíti, hogy Seymour mindenféle egzotikus növényeket nevel, ha kiállítanák az egyiket a kirakatba, talán bevonzaná a vevőket.

Mushnik nem hisz a dologban, de mivel nincs vesztenivalója, ad egy esélyt. Seymour elő is hoz egy furcsa virágot, ami beváltja a hozzáfűzött reményeket, amolyan bioreklámként működik, és pillanatokon belül felfuttatja az üzletet. Seymour elindul a hírnév és a gazdagság felé, és szíve szerelmét, Audrey-t is sikerül elhódítani a szadista fogorvostól, Scrivellótól (Brasch Bence).

A sikernek azonban ára van. A növényről ugyanis kiderül, hogy húsevő, és annak is válogatós: kizárólag emberi vért, sőt, húst fogyaszt.

Mi több, beszélni is tud, és igen követelőző. Seymournak meglehetősen bizarr döntéseket kell hoznia, hogy ellássa kis kedvencét – és jövője zálogát – megfelelő “táppal”.

A nem kicsit dilis történetet Varró Dani szellemes fordításában Novák Eszter vitte színpadra sok popkulturális kikacsintással. A darab “kórusa”, Kovács Patrícia, Majsai-Nyilas Tünde és Márkus Luca jelmeze a Grease-hez hasonló musicalek giccses világát idézi. Brasch Bence motorozó, szadista fogorvos figurája Michael Jacksonként táncol. A virágboltos Mushnik és Seymour kettőse helyenként a Hegedűs a háztetőn hangulatát és zenei világát idézi meg. Maga a virágbáb a Muppet Show-ban is elmenne.

Az előadás legfőbb erénye persze a színészek alakítása. Orosz Ákos sokadszor bizonyítja, milyen jól állnak neki az esetlen vígjátéki figurák.

Persze aki rendszeresen jár a Vígbe, tudja, hogy Orosz drámai szerepekben is épp úgy megállja a helyét.

Seres Zoltán nagy kedvencem. Aki Antall Józsefként ismerte meg a Blokádból, annak fura lehet Mr. Mushnikként, de itt is megmutatja, milyen sokrétű művész.

Radnay Csilla is azok közé tartozik, akik drámában, vígjátékban egyformán otthonosan mozognak, és mindezek tetejébe nagyszerűen énekel.

Említést érdemel még Szántó Balázs, aki több apró szerepben tűnik fel időről időre.

Néhány apróság volt, ami nem tetszett. Ezek egy része – mint a helyenként félrecsúszott hangok – remélhetőleg javulnak, ahogy összecsiszolódik a produkció. Viszont volt egy momentum, amit szóvá kell tennem. Véleményem szerint azok, akik nem látták a 86’-os filmet, nem fogják érteni, hogy a hölgytrió egyes jelenetekben miért jelenik meg kifejezetten csinosan, máskor pedig szakadt utcalányként. A darabban nem sikerült olyan jól érzékeltetni ezt a kettősséget, mint a filmvásznon.

Nem tudni, a darabválasztásnak van-e bármi köze ahhoz, hogy a 86’-os filmben Rick Moranis magyar hangja a teátrum jelenlegi direktora, Rudolf Péter volt.

Mindenesetre a színpadi változat több ponton is különbözik mindkét filmtől, jóval sötétebb azoknál. Az egyik különbség, hogy a Frank Oz féle filmben szerepel egy mazcochista páciens. Ő a színdarabban nem tűnik fel – az 1960-as filmben viszont igen. A másik nagy különbség a befejezés. A musical eredeti végét a tesztvetítéseken a közönség túl komornak ítélte, ezért a film egyfajta happy enddel végződik. A Pesti Színházban ennél groteszkebb a történet végkicsengése, de hogy pontosan mi az, nem árulom el. Már csak ezért is érdemes jegyet venni az előadásra.

Aki szeret önfeledten szórakozni, és el tudja fogadni, hogy egy színdarab nem a lét nagy titkait boncolgatja, nem fogja megbánni.

Fotó: Dömölky Dániel, Pesti Színház


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Oscar-díj 2025: Az Anora tarolt, de A brutalista is három díjat zsebelt be
A magyar Oscar viszont elmaradt: Jancsó Dávidot A brutalista vágójakét jelölték a díjra, de végül nem ő, hanem, Sean Baker, az Anora rendezője, írója és vágója kapta az aranyszobrot.


Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Oscar-díjakat. 2025-ben a 97. Oscar-díjátadót rendezték meg a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az esemény házigazdája a népszerű humorista, Conan O’Brien volt, aki most debütált a szerepben.

Az idei Oscar-gála legnagyobb győztese az Anora lett: hat jelöléséből ötöt díjra váltott, a legjobb film mellett ugyanis megnyerte a legjobb eredeti forgatókönyv, a legjobb rendezés, legjobb női főszereplő és a legjobb vágás díját is.

A legjobb vágás kategóriában magyar jelölt is volt, Jancsó Dávidot A brutalista vágójakét jelölték a díjra, de így végül nem ő kapta az aranyszobrot.

A brutalista alkotói ugyanakkor nem szomorkodhatnak, a film tíz jelöléséből hármat díjra váltott: megnyerte a legjobb férfi főszereplő, a legjobb operatőr és a legjobb eredeti filmzene díját.

A legtöbb, összesen 13 jelölést begyűjtő Emilia Pérez azonban csak két díjat kapott az este folyamán, ami annak tükrében nem olyan meglepő, hogy a főszereplője komoly botrányba keveredett a díjátadó előtt a korábbi rasszista posztjai miatt.

De elmaradt Demi Moore nagy visszatérése is, a legjobb női főszereplő kategóriában ugyanis Mikey Madison (Anora) győzedelmeskedett.

Az este másik nagy vesztese a Bob Dylan-életrajzi film, a Sehol se otthon lett, amely tíz jelöléséből végül egyet sem tudott díjra váltani.

Legjobb film:

Anora

• A brutalista (The Brutalist)

• Sehol se otthon (A Complete Unknown)

• Konklávé (Conclave)

• Dűne: Második rész (Dune: Part Two)

• Emilia Pérez

• I’m Still Here

• Nickel Boys

• A szer (The Substance)

• Wicked

Legjobb rendező:

Sean Baker (Anora)

• Brady Corbet (A brutalista)

• James Mangold (Sehol se otthon)

• Jacques Audiard (Emilia Pérez)

• Coralie Fargeat (A szer)

Legjobb női főszereplő:

• Cynthia Erivo (Wicked)

• Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez)

Mikey Madison (Anora)

• Demi Moore (A szer)

• Fernanda Torres (I’m Still Here)

Legjobb férfi főszereplő:

Adrien Brody (A brutalista)

• Timothée Chalamet (Sehol se otthon)

• Colman Domingo (Sing Sing)

• Ralph Fiennes (Konklávé)

• Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori)

Legjobb női mellékszereplő:

• Monica Barbaro (Sehol se otthon)

• Ariana Grande (Wicked)

• Felicity Jones (A brutalista)

• Isabella Rossellini (Konklávé)

Zoe Saldana (Emilia Pérez)

Legjobb férfi mellékszereplő:

• Yura Borisov (Anora)

Kieran Culkin (Rokonszenvedés)

• Edward Norton (Sehol se otthon)

• Guy Pearce (A brutalista)

• Jeremy Strong (The Apprentice – A Trump-sztori)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Anora

• A brutalista

• Rokonszenvedés

• Szeptember 5.

• A szer

Legjobb adaptált forgatókönyv:

• Sehol se otthon

Konklávé

• Emilia Pérez

• Nickel Boys

• Sing Sing

Legjobb vágás:

Anora

• A brutalista

• Konklávé

• Emilia Pérez

• Wicked

Legjobb operatőr:

Lol Crawley – A brutalista

• Dűne: Második rész

• Emilia Pérez

• Maria

• Nosferatu

Legjobb hang:

• Sehol se otthon

Dűne: Második rész

• Emilia Pérez

• Wicked

• A vad robot

Legjobb filmzene:

A brutalista

• Konklávé

• Emilia Pérez

• Wicked

• A vad robot

Legjobb rövidfilm:

• A Lien

• Anuja

I’m Not a Robot

• The Last Ranger

• The Man Who Could Not Remain Silent

Legjobb animációs rövidfilm:

• Beautiful Men

In the Shadow of the Cypress

• Magic Candies

• Wander to Wonder

• Yuck!

Legjobb animációs film:

Áradás

• Agymanók 2.

• Egy csiga emlékiratai

• Wallace és Gromit: A szárnyas bosszúja

• A vad robot

Legjobb dokumentumfilm:

• Black Box Diaries

No Other Land

• Porcelain War

• Háttérzene államcsínyhez (Soundtrack to a Coup d’Etat)

• Sugarcane

Legjobb rövid dokumentumfilm:

• Death by Numbers

• I Am Ready, Warden

• Incident

• Instruments of a Beating Heart

The Only Girl in the Orchestra

Legjobb külföldi film:

I’m Still Here

• Lány a tűvel (The Girl with the Needle)

• Emilia Pérez

• A szent füge magja (The Seed Of The Sacred Fig)

• Áradás (Flow)

Legjobb production design:

• A brutalista

• Konklávé

• Dűne: Második rész

• Nosferatu

Wicked

Legjobb jelmez:

• Sehol se otthon

• Konklávé

• Gladiátor II.

• Nosferatu

Wicked

Legjobb haj és smink:

• A Different Man

• Emilia Pérez

• Nosferatu

A szer

• Wicked

Legjobb speciális effektusok:

• Alien: Romulus

• Better Man: Robbie Williams (Better Man)

Dűne: Második rész (Dune: Part Two)

• A majmok bolygója: A birodalom (Kingdom of the Planet of the Apes)

• Wicked

Legjobb eredeti dal:

El Mal (Emilia Pérez)

• Mi Camino (Emilia Pérez)

• Like a Bird (Sing Sing)

• Never Too Late (Elton John: Never Too Late)

• The Journey (The Six Triple Eight)


Link másolása
KÖVESS MINKET: