Franciaországban, Olaszországban és Marokkóban mutatja be Kodály Zoltán által gyűjtött magyar népdalok jazzfeldolgozásait szeptemberben és októberben a Kodály Spicy Jazz.
A zenekar a külföldi fellépések között itthon új videoklipet készített és új dalokon is dolgozik,
amelyek az első nagylemezükön jelennek meg 2018 elején.
Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója tiszteletére külföldön mutatja be dalait a Kodály Spicy Jazz a következő két hónapban. A zenekar, amely Kodály által gyűjtött magyar népdalokat dolgoz fel könnyed, instrumentális jazz stílusban, szeptember 6-án a franciaországi Strasbourgban adott koncertet az Európa Tanács őszi ülésének első napján, a magyar V4 elnökség megnyitására szervezett eseményen.
A zenekar szeptember második felében az olasz fővárosban, Rómában ismét többnapos „utcazenélésbe” kezd a JazzMobil nevű járművel. A két oldalról nyitott kisbusz az utcákat járja, a belsejét pedig úgy alakították ki, hogy négy zenész és hangszereik kényelmesen elférjenek benne, ugyanakkor a járókelők jól láthassák és hallhassák az elsuhanó produkciót.
A jármű folyamatos mozgásban lesz Róma utcáin, de időnként megáll egy-egy forgalmas, központi helyen, ahol meg lehet hallgatni az ingyenes koncerteket. A JazzMobil különlegessége, hogy idén a Kodály Spicy Jazz zenekar utazik rajta, vagyis a magyar népdalok feldolgozásai játsszák a főszerepet a repertoárban.
A Kodály Spicy Jazz egy hónappal később újra útnak indul, és most először elhagyja Európát. A zenekar ugyanis egy televíziós szereplésnek köszönhetően Afrikába, egészen pontosan Rabatba kapott meghívást, ahol a Marokkói Magyar Nagykövetség október 23-i ünnepségén két fellépése is lesz Kodály népdal-feldolgozásokkal.
A Kodály Spicy Jazz tagjai az utazások között itthon stúdióban dolgoznak az új dalaikon, amelyek várhatóan 2018 elején nagylemezen jelennek meg. A napokban fejezték be a „Túrót eszik a cigány” című népdal jazz feldolgozásának stúdiómunkálatait.
A koncertfelvétel tavasszal Németországban, Stuttgartban készült, és a nagylemezre ez az élőben rögzített hangfelvétel kerül majd. A dalhoz egy road movie-jellegű videoklipet készített a csapat rövid, személyes kommentárokkal útban a tavaszi külföldi fellépésekre az ausztriai Linzbe, illetve Stuttgartba.
A Kodály Spicy Jazz zenekar egy éve alakult négy profi muzsikus részvételével, akik a jazztől a pop-rockzenén át a metalig számos műfajban otthonosan mozognak és több hazai zenekarban muzsikálnak. Ebben a formációban
Kodály Zoltán által gyűjtött népdalokat gondolnak újra és hangszerelnek át 21. századi szempontok alapján, hogy a művek friss, kreatív és lendületes megközelítésben ismét eljussanak a fiatalokhoz és újra „slágerekké” váljanak.
A zenei projektet Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója tiszteletére indította útjára a Music Fashion Kiadó. A Kodály Spicy Jazz első, online kislemeze februárban jelent meg, rajta az Esti dal, a Felszállott a páva és a Felülről fúj az őszi szél feldolgozása. Az online kislemez az ismert internetes felületeken elérhető.
A Kodály Spicy Jazz zenekar tagjai:
Cséry Zoltán - billentyűs hangszerek és hangszerelés (Patché, Subscribe, Kimnovak, Ganxsta Zolee és a Kartel, Special Providence, Kálloy-Molnár Péter, Neoton Jazz, Cotton Club Singers), Görögh Dániel – trombita, művészeti vezető (Ladánybene 27, Kowalsky meg a Vega, PASO, Köles Eliza), Szentgallay György –basszusgitár (Wildflowers Band, Kistehén, Tátrai Tibor, Cliff Moore, Szegedi Deák Big Band) és Köles Márk –dob ( Pribojszki Mátyás Band, Budapest Jazz Orchestra, Török Ádám és a Mini Big Band, Kontor Band, Köles Eliza)
Franciaországban, Olaszországban és Marokkóban mutatja be Kodály Zoltán által gyűjtött magyar népdalok jazzfeldolgozásait szeptemberben és októberben a Kodály Spicy Jazz.
A zenekar a külföldi fellépések között itthon új videoklipet készített és új dalokon is dolgozik,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.
Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.
Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.
Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.
Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.
Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.
Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.
Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.
Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.
Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.
Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.
Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.
„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.
A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.
„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.
Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.
Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.
„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.
Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.
A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.
A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.
„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.
A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.
Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé
Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.
A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.
Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.
A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.
Egy több száz éves történet, amely ma is él
A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.
A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.
Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.
Ahol a selyem több mint textil
A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.
A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.
A világ több pontja után Budapestre érkezett
A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.
A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.
A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.
A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.
Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai
Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)
2026. június 19. – szeptember 4.
A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.
A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.
Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé
Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.
Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.
Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…
A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.
A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.
A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.
Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.
A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.
Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.
Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.
A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.
Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.
Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.
Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
