KULT

Új Stephen King horrorklasszikus született? – Ilyen lett A mumus

Ilyen erős kezdést régen láttam moziban. Atmoszférikus, brutális és mégis 16-os korhatár? Ekkor még azt gondoltam, ez lesz az év horrorfilmje.

Link másolása

Sokféleképpen tekinthetünk A mumusra. Metafora a veszteségről, a gyász feldolgozásáról és a továbblépésről. Lehet könnyed esti szórakozás egy ijesztő horrorfilmen. Esetleg tekinthetünk rá olyan kis költségvetésű horrorként, ami a Mosolyogj és a Barbár sikere nyomán megpróbált nagyot kaszálni. Az igazság valahol a három keverékében van.

A mumus nyitó képsorai nagyon hatásosak. Átütő atmoszféra, sötét, de mégis kellően megvilágított szoba, ijesztő hangkeverés, hirtelen erőszak, és egy vérfröccsenés. Mosollyal az arcommal ültem, és ekkor még voltunk így sokan. Ezek a jelzők egyébként az egész filmet leírják: hirtelen, gyors erőszak, a sötétben zavarba ejtően mozgó szörny, hatásos fényképezés és hangkeverés. Bár a címszereplő szörnyeteg mozgása lendületes és agresszív, sajnos a film tempójáról ez nem mondható el.

A röpke 98 perces játékidő csak vánszorog.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire erős kezdésből ilyen mélyet lehet zuhanni. Amikor történik valami mumushoz kapcsolódó akció, akkor összeszorul az ember torka, de ahogy a színészek kerülnek a fókuszba, hamar unalomba fullad a sztori. Túl nagy a kontraszt, pedig éreztem a potenciált benne, hogy ez legyen a következő nagy horrordobás.

Stephen King novellája alapján, Rob Savage rendező készítette a filmet. Itt a szó szoros értelmében rövid történetről beszélünk, hiszen mindössze 18 oldalas a mű. Éppen ezért a stúdió kedvéért Scott Beck, Bryan Woods és Mark Heyman írók ezt egész estés hosszúságúra bővítettek.

Will Harper (Chris Messina) pszichiáter, aki

nem tudja feldolgozni felesége elvesztését és nem is akar foglalkozni a gyásszal, csak elzárja magában fájdalmát.

Ekkor egy számára ismeretlen páciens, Laster meglepi az otthonában és könyörög, hogy segítsen neki. A zavart Lester Billings (David Dastmalchian), amint egyedül hagyja pszichiátere, látszólag öngyilkos lesz a házban, ahol a doktor lánya, Sadie (Sophie Thatcher) találja meg a holttestét. Lester akaratán kívül az orvos családjára szabadít egy átkot, vagyis egy szörnyet, aki a bánatukból és szenvedésükből táplálkozik, egészen addig, amíg az őrületbe nem kergeti áldozatait.

Ez a casting a „láttam már valamiben” tipikus esete. Ismeretlenebb arcokat kértek fel a szerepekre, akiknek így lehetőségük adódott a bizonyításra. Sophie Thatcher mint főszereplő, élt is ezzel és viszi a hátán a filmet. Ő a Yellowjackets sorozatból lehet sokaknak ismerős, ahol szintén egy talpraesett csajszit játszik. Kistestvére a remek Vivien Lyra Blair, az Obi Van-sorozat irritáló Leia hercegnője, aki itt kiemelkedő,

a két testvér együtt pedig tökéletes.

Az apa kicsit tutyimutyi, de a testvérpár egyértelműen értelmes, életrevaló, reális karakterek. Sokszor egy horrorfilmben a szereplők döntései okozzák a legnagyobb fájdalmat a nézőnek, de itt nem ez a helyzet. Kemény csajok, akik legjobb tudásuk szerint oldják meg a problémákat.

Az alkotók próbálták kerülni a „kinges” kliséket, az apa nem alkoholista, nincs igazán vallási szimbolika se, azért a középiskolában még elfért egy-két erőszakos tini, de érezni a törekvést, hogy ne csak egy zsánerelem-gyűjtemény legyen a mozi. Ugyanakkor ez a történet teljesen jellegtelen és unalmas. Próbálják kerülni a megszokott köröket, úgy, hogy közben hasonló eredményhez jutnak: unalom. Tényleges gyilkosság alig történik, aki vérzuhatagot vár, nem ezt a filmet keresi.

Mondjuk amit a kamera nem mutat, sokszor félelmetesebb, mint amit a képünkbe kapunk.

Ügyesen kerülik a jumpscare-eket, de sokszor ingerszegény megoldásokat vetnek be. A mumus dizájn egyértelműen dicséretes. Az ügyes világításnak és operatőr munkának köszönhetően nem sokszor látjuk a sötétben leselkedő rémet, de amikor előkerül, főleg a végső harc során igencsak látványos és kreatív. Nem csak gyenge CGI-t látunk, próbáltak különleges karakterisztikát adni a szörnynek.

Összességében mi az, ami jó? Amikor a mumus vadászik, olyankor a vér megfagy az emberben. Hiába kicsit gagyi és kiszámítható és vértelen, nagyon hatásos. Mi az, ami elhibázott? Rossz a ritmusa. Ennek elkerülésére, a tempót feszesebbre kellett volna vágni, a tartalmat pedig bővíteni.

Stephen King nem 200 oldalnyi papírra vetette A mumus történetét, hanem kevesebb mint 20 oldalra

és ez nem véletlen. Úgy hathat, hogy nem tetszett A mumus, pedig igen is jól szórakoztam rajta, volt egy-két kellemes pillanata, sőt néhány jelenetben még meg is mosolyogtattak fekete humorral.

Aki járatos a horrorfilmek világában, az tudhatja, mire számítson: mi-mit jelképez, egyértelmű metaforák, könnyed feszültség, ki fogja túlélni a kalandot, hová fog kifutni az eseménysorozat. Ugyanakkor

a szörny designja, hangja, mozgási energiája, erőteljes jelenléte igen is a nézővel marad.

Egyértelműen tudom ajánlani, horrorfanoknak csemege lehet, de nem a vérengzős fajtából. Egy esélyt mindenképp megérdemel A mumus.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
Gut, besser, Presser – koncertkritika
Öt év után adott koncertet a Papp László Sportarénában mindenki Pici bácsija, felejthetetlen élményt nyújtva a rajongóknak.

Link másolása

Azt hiszem, nincs még egy olyan zenekar a világon, amihez olyan intim viszony fűzne, mint az LGT-hez.

Kapcsolatunk nagyon romantikusan indult. 1990-ben, a taxisblokád idején 14 éves voltam. A szüleim nem engedtek ki a házból, mert nagyon féltek, hogy megismétlődik 56’. Így hát jobb híján egész nap otthon gubbasztottam, és – internetről még nem is hallottunk – tévéztem.

A kerületi kábeltévé véletlenül épp a Sándor Pál által rendezett Locomotiv GT show című filmet adta. Ha van szerelem első látásra, ez az volt. Teljesen magával ragadtak az LGT slágerek.

Még épp jókor jött a felismerés, hogy ott lehessek 1991-ben a Nyugati-pályaudvaron, az utólag már megmosolyogtató elnevezésű Búcsúkoncerten, kétszer is.

LGT-rajongásom köztudott volt, olyannyira, hogy gimnáziumban egy fizika felelésem azzal kezdődött, hogy a tanár LGT dalokat sorolt és meg kellett mondanom, melyik albumon van.

Rajongóként egyébként eléggé félénk – van aki úgy fogalmazna: balfasz – tudok lenni. Nem is olyan rég például besétáltam a kormányablakba, ahol ott ücsörgött a várakozók között Karácsony János – és egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ő az, ezért nem szólítottam meg. Később ráírtam a közösségimédiában és megerősítette, hogy tényleg ő volt.

Mindezt csak azért írom le, mert érzékeltetni szerettem volna, mennyire sokat jelent nekem, hogy eljutottam Presser Gábor koncertjére.

Presser utoljára 2018-ban tartott koncertet az Arénában. Most olyan hamar elkeltek a jegyek a két estére, hogy végül megnyitották a pénteki főpróbát is – szerencsémre.

Az ember persze mindig izgul egy kicsit ilyenkor, nem ritkaság, hogy a fiatalkori bálvány az évek múlásával veszít csillogásából. Nagy csalódás volt például tavaly nyáron John Cleese szereplése, aki persze mindig is a humortörténelem egyik legmeghatározóbb alkotója és előadója marad, de kifejezetten gyenge, megúszós előadást láthattunk tőle.

Presser Gábor azonban nem okozott csalódást. Habár „csak” a főpróbán vettem részt, ez azonban egyáltalán nem érződött.

Pedig ha valaki, ő megengedhetné magának, hogy kimegy a színpadra, eljátssza a népszerű slágereit, aztán a kasszához fárad.

De ő nem érte be ennyivel. A régi dallamokat újragondolta, áthangszerelte, és körülvette magát tehetséges kollégákkal, akik mind hozzátettek valamit, amitől még különlegesebb élményt kaptunk. A koncert minden egyes pillanatában több munka, ötlet és alázat volt, mint John Cleese egész estés előadásában.

Nekem persze legjobban azok a részei tetszettek a koncertnek, ahol LGT dalok csendültek fel, de ezek sem úgy, ahogy megszokhattuk. Instrumentális kompozíciókká gyúrva, bravúrokkal tűzdelve, bizonyos dalokat csak egy két taktus erejéig felvillantva.

Például amikor a Menni kéne ürügyén felcsendült kicsit az Ezüst nyár, vagy a Hirdetés. Igazi funservice, hiszen ezek a nóták ritkán szerepelnek a rádiók műsorain, csak az igazi rajongók ismerik fel őket pár hangból.

Azt is megtapasztalhattuk – sokadszorra –, hogy Presser nem csak nagyszerű dalszerző, énekes és előadóművész (a kettő nem mindig jár kéz a kézben!), de tehetséges és képzett (szintén nem egyértelmű párosítás) zenész, akinek ráadásul remek humora is van.

Például, a Szeberényi Danival és Holló Auréllel közösen bemutatott „ökörködésükben” (Presser fogalmazott így) mindkét tulajdonságát megcsillogtatta. A Gyere ki a hegyoldalbant adták elő olyan módon, hogy az megállta volna a helyét a világ bármely humorszínpadán is mint zenei paródia. Persze ehhez az is kellett, hogy Dani és Aurél minden tekintetben méltó partnere volt a Mesternek.

A koncertet Novák Péter rendezte. Miután az LGT repertoárjának visszatérő motívuma a cirkusz, adta magát, hogy cirkuszi kavalkádot körítsen Pici bácsi köré a Soharóza és a Fitos Dezső Társulat segítségével.

Ha pedig mindez nem lett volna elég, Presser nagyszerű játszótársakat is hívott. Impozáns névsor: Sena, Rúzsa Magdi, Vitáris Iván érkezett a színpadra néhány dal erejégi. De mind közül kimagaslott Falusi Mariann.

Sokadszorra állapítom meg, hogy Mariann énekesnői kvalitásai sokkal de sokkal többre predesztinálnák, mint a Padödö. Nem csak hangban, technikában, de mélységben is. A Ne szeress engem-et képes volt sajátjává tenni, pedig hát az eredeti előadó, Deák Bill Gyula sem a futottak még-kategória. Ugyancsak megrázóan szép volt amikor Presserrel duettben énekelte a Várlak című dalt. Mariann szereplése mindenképp az est libabőrös pillanatai közé tartozott.

Nem nosztalgiakoncertet láthattunk, hanem minden elemében friss, mai, modern, mégis autentikus zenei élményt kaptunk. Mintha egy új konceptlemez bemutatóján jártunk volna. Sokat megadnék érte, ha készülne belőle album, de tudom, a mai világban ennek kicsi a realitása. Reméljük viszont, hogy Presser Gábor még sok-sok koncertet ad.

Menjetek el, mert ő tényleg szereti a közönséget, és ezt csodás zenei ajándékokkal fejezi ki újra és újra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Szirtes András filmművész
A Magyar Filmművészek Szövetsége közleményben tudatta a 72 éves rendező-operatőr-színész halálhírét.

Link másolása

Ma délelőtt került ki a Facebookra a Filmművész Szövetség közleménye Szirtes András haláláról.

Szirtes András 1969-ben érettségizett egy elektroműszerész szakközépiskolában, és villanyszerelő ipari tanuló lett. 1969–1994 között a Mafilm munkatársa, ahol villanyszerelő, műszerész, kábeles, segédmikrofonos, szalagjátszós, vágóasszisztens, vágó, segédoperatőr, operatőr, rendezőasszisztens, végül rendező volt.

1974–1977 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmvágó szakos hallgatója volt. 1975-ben elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem filozófia-esztétika szakát. 1987–1989 között az USA-ban tartott egyetemi előadásokat. 1990-től a Szirtes-Film Kft. vezetője.

Tagja a Magyar Filmművészek Szövetségének, a Magyar Filmrendezők Céhének; a Kisoroszi Természetvédők Egyesület elnöke.

Szirtes András 72 évet élt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Leadták a Petőfi rádión az Orbán nevének közmédiás kisípolására utaló Carson Coma-dalt
A Petőfi tévén februárban kikevertek Beton.Hofi dalából két sort. Erre utal a Carson Coma A Feldobom a követ című dalában, de a Megafon is megkapja a magáét.

Link másolása

Péntek este leadták a Petőfi rádióban az Orbán Viktor nevének közmédiás kisípolását emlegető Carson Coma-dalt – szúrta ki a 444.

Többek között ezek a sorok szerepelnek a Carson Coma áprilisban bemutatott, Feldobom a követ című dalában:

„Utcai harcos orcán fintor,

Ki fogod sípolni, hogy ***?

Mikor az ember strómanként viccel,

Mandinerből a gyűlölet spriccel”

A miniszterelnök nevének kisípolása arra utal, amikor februárban a közmédia Petőfi tévéjének műsorában kikeverték Beton.Hofi Bagira című dalából azt a két sort, hogy „Belehalok, milyen szabad ország ez/ Anyámnak írok sms-t és az Orbán les”. Péntek este nem sokkal este tíz óra előtt adták le az ugyancsak a közmédiához tartozó Petői rádióban a Feldobom a követ című Carson Coma-számot.

A dalban az ominózus kisípolás felemlegetése mellett más NER-kritikus sorok is vannak, a Carson Coma pedig korábban nyíltan kritizálta a kormányt.

A 444 szerint a képet némileg árnyalja, hogy korábban is voltak a Petőfin Carson Coma-számok, igaz, ezt a rendszerkritikus dalt nem találták meg a korábban játszottak között. Ugyanakkor a Feldobom a követ leadása akár egyfajta szerkesztői reakció is lehetett arra a pénteki hírre, miszerint tömeges leépítés zajlik a Petőfi rádiónál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Senki nem lesz belőled!” – Miklósa Erika könnyek között idézte fel édesapja szavait
Erika coachtársai nem hittek a fülüknek a vallomás hallatán.

Link másolása

László Annamária félelmei feltépték Miklósa Erika sebeit, ugyanis ő is tele volt félelemekkel 36 éves koráig:

„Azt gondoltam, hogy nem vagyok elég jó.”

Erika coachtársai nem hittek a fülüknek a vallomás hallatán, ezért Curtis nem is hagyta annyiban a témát, majd öleléssel vigasztalta az operaénekesnőt.

László Annamária produkciója:

Így értékelték a coachok a teljesítményét:


Link másolása
KÖVESS MINKET: