Tövisházi Ambrus: Az Erik Sumo Band olyan, mint egy minőségi rum, amit néha előveszünk a pincéből
– A mindennapjaimnak nem része, inkább olyan, mint egy 15 éves, minőségi rum, amit néha előveszünk a pincéből és iszunk belőle pár pohárral. Nekem ez egyrészt könnyű, mert a saját dalaimat mindig felszabadult érzés elénekelni, másrészt nehéz is, mert a Kutzora Edinával kibővült új felállás még nem igazán tudott összecsiszolódni. Egyetlen koncertünk volt a karanténidőszak előtt, amikor bemutatkozhatott a közönségnek, utána jött a leállás. Így minden alkalommal újra meg kell tanulnunk jóformán a teljes repertoárt, annyira másban vagyunk egyébként.
Hogy milyen volt ez a 15 év, arra nem könnyű a válasz. Az biztos, hogy közel sem rajzol ki olyan egyenes vonalat, mint a Bori-zenekar pályája, hiszen nagyon sok szakadás és megtorpanás volt benne.
Inkább egyfajta zaklatott görbével lehetne leírni, ami valószínűleg a személyiségemből is fakad. Nem véletlen, hogy a legnagyobb sikereimet a Love Band révén értem el, alighanem nekem az fekszik jobban, ha kicsit a háttérbe húzódok.
Ettől függetlenül az Erik Sumo Band nagyszerű kaland, mindig várjuk a koncerteket és izgulunk is miattuk. Az biztos, hogy sokkal kevésbé bepróbáltak és rutinszerűek ezek a bulik, időnként hibázunk is, de ennek is megvan a maga bája.
Erik Sumo Band 2016-ban Kapolcson, még az akkori felállással. Fotó: Művészetek Völgye
– Hogy érzed, Edinát elfogadta a közönség?
– Igazából nem nagyon van más választásuk, hiszen most már ő az énekesnő. De abból kiindulva, hogy a márciusi A38-as koncertre (amit végül az alig pár nappal korábban kihirdetett karantén miatt el kellett halasztani) hónapokkal előre elővételben elfogyott minden jegy, én úgy érzem, hogy igen. De nem szeretném túlgondolni ezt a dolgot.
Azt sem állítom, hogy nem fontos, ki az énekesnő, hiszen nem vagyok tipikus frontember alkat, ezzel együtt viszont tény, hogy a zenekar legnagyobb slágereit mind én éneklem.
Ilyen a My Rocky Mountain, a Disco in My Head, vagy a Liza, a rókatündér szinte összes dala. Talán a Friday I’ll Be Dead az egyetlen kivétel, amit eredetileg Fábián Juli énekelt, az viszont Edina előadásában is ugyanúgy működni fog.
Ha szeretik a dalokat az emberek, nem fognak ezen fennakadni. De a legfontosabb az, hogy ahogy telnek az évek, a külső elvárásokkal szemben sokkal fontosabb lett az, hogy nekem milyen ez az egész. Edina pedig egy tündér, nagyon szeretek vele együtt dolgozni.
– Az Amorf Ördögökkel van most bármi terved?
– Kötöttünk egy olyan paktumot Tariska Szabival, aki az Amorf Ördögök szövegíró-frontembere és azon a fronton állandó harcostársam, hogy amíg nincs új Amorf-lemez, addig nem koncertezünk. Bár több projektben is dolgoztunk együtt az elmúlt években, jelenleg nem írunk közösen dalokat.
Nem zárkózom el ez elől, hiszen az utóbbi években a Bori-zenekaron kívüli talán legnagyobb magyar nyelvű sikeremet is a vele közösen írt Napséta című szám hozta, de egyelőre nincs napirenden. Azt hiszem, inkább valamiféle külső keret, például egy alkalmazott zeneszerzői felkérés kellene hozzá, arra kisebb esélyt látok, hogy csak úgy spontán módon megtörténjen, mint annak idején.
Security Check Required
null
– Milyen emlékeid fűződnek a Művészetek Völgyéhez?
– Az őszinte válaszom erre az, hogy a Művészetek Völgyével kapcsolatos élményeim nagy része alkoholos delíriumba vész. Van pár kedves emlékem, például amikor Taliándörögdön Szőke András kertjében forgattunk videoklipet és koncerteztünk az Amorf Ördögökkel, ráadásul ez volt az egyik első fellépésünk '99-2000 környékén.
De a lényeg az, hogy még ha ez lenne a kedvenc fesztiválom, akkor se mondhatnám ki. A zenészlét arról szól, hogy az összes fellépésedet ugyanolyan szeretettel és odafigyeléssel kell kezelned. Nem jó, ha van egy rangsorod arról, mit szeretsz jobban és mit kevésbé. Egyébként se vagyok annyira oda a koncertezésért: az én életemben mindig második helyen volt az alkotáshoz képest. Nem azért csináltam lemezeket, hogy végre élőben is eljátszhassam őket.
Persze ez nem azt jelenti, hogy nem adnék bele mindent a színpadon, és most már nehezen tudom elképzelni az életemet koncertek nélkül, de nekem akkor is a stúdió az igazi játszóterem.
– A Völgyhétvégés koncertre mivel készültök?
– Nagyon örülünk neki, hogy egyáltalán van rá lehetőség. Remélem, addig sem változnak negatív irányba a szabályok, és tényleg meg tudjuk tartani. Így sokkal kevesebb ember fog látni bennünket, mintha az eredeti terv szerint a Művészetek Völgye nagyszínpadán játszottunk volna, de az igazat megvallva annyira nem is bánom.
Az Erik Sumo Band-hez eleve nem valók annyira az óriási színpadok. Az eldugott, apró helyszínek adják a Völgy igazi sava-borsát, kicsit furán is éreztem magam az elmúlt években, amikor azon a nagy fennsíkon játszottunk Kapolcs felett.
