KULT
A Rovatból

Premier: itt a TOTORO új, nyári dala, kibővült zenekari hangzással és Veszprémi Utcazenés hangulatklippel

A két testvér által alapított zenekar egy dobossal kiegészülve készítette el a Nem zavar című számot, amihez videót is forgattak.

Link másolása

A TOTORO első nagylemezével jött ki tavasszal (a premier szintén a Szeretlek Magyarországon volt), most pedig itt is van a következő megjelenés. A formációt Kollarics Anna és Attila alapította 2020 elején, ők ketten játszanak az akusztikus hangszerelésű első albumon, de most eljött az idő, hogy komplettebb hangzással is megszólaljanak. Dombi Dani csatlakozott dobosként, egy jó basszusgitárost pedig még keres a zenekar.

Az első bővebb hangszerelésű dal a „Nem zavar” címet viseli, és egy Veszprémi Utczane Fesztiválon felvett hangulatképekből összeálló klippel érkezett meg. A basszussávban, a stúdiófelvételben és masteringben Kirschner Péter munkája érhető tetten.

Kollarics Anna dalszerző-énekes arról, hogyan született ez a dal, és maguk a dalok, mint önálló teremtmények hogyan alakíthatnak tovább egy zenekart:

„Tavaly ősszel írtam a szöveget, amikor szünet volt, és egyedül laktam Pesten egy vagy másfél hétig. Már jó ideje nem írtam előtte, a Nem zavar a nemrég megjelent Akvárium című albumuk utáni első szerzemény. Általában kell nekem egy kis idő, amíg újra összeáll a fejemben valami más, valami őszinte újra, miután lezárul egy szakasz.

Azóta bővült a zenekar, és teljesebb hangzás hallható a felvételen. Nem feltétlenül ez a legjobb szó, de úgy érzem, hogy az új dalok egyre inkább kiáltanak több hangszerért. Amikor beszéltünk a számról, érdekes volt, hogy Attila családi témára gondolt rögtön, ami nekem eszembe sem jutott volna.

Szeretem, hogy egy szöveg csak sablon és a hallgató ruházza fel értelemmel. És szeretem, hogy itt már lényegtelen, hogy a szerző mire gondolt az írás közben. Szerintem ezért olyan szép ez az egész dolog.”

Fotó: Gyenes Kata

Dombi Dani dobos arról, milyen volt becsatlakozni a zenekarba és hogy zajlott az első közös stúdiófelvétel:

„Nagyon jó élmény volt számomra belecsöppenni a Totoro formációba. A már kész, letisztult, erős érzesvilágú dalok nagyon tetszettek és érdekes kihívás volt hozzátenni a részem. Új dalokat írni pedig végképp öröm, Attila gitárjátékával és Anna szövegeivel mindig kreatívak és hatékonyak a próbák. Van, hogy akkusztikus hangszerelésű koncertet adunk, ilyenkor egy-két szám egészen más értelmet nyer. Az első közös stúdiózásunk is jól sikerült. Csömörön vettük fel a dalokat, ami plusz öröm volt számomra, mert oda jártam zeneiskolába. Alig várom a továbbiakat.”

Fotó: Gyenes Kata

Kollarics Attila zeneszerző-énekes arról, hogy jött ez a klipötlet és mik a közeljövőbeli célok:

„Idén először kerültünk be a fesztiválra, ami nagy megtiszteltetés, hiszen rettenetesen nagy a túljelentkezés. Hatalmas élmény volt ez a négy nap, ráadásul élesben ennyit egyhuzamban még nem gyakoroltunk.

Én sajnos olyan természetű vagyok, hogy ha valami történik, már jóval előre gondolkodom azon, hogyan lehetne az adott dologból a legtöbbet kihozni: most is már előre kiötlöttem, hogy a most felvett két új dalunkból az egyikhez csinálhatnánk itt egy videoklipet. Nagyjából a koncepció is megvolt, hogy ilyen kötetlen, inkább életérzést átadó videó legyen, de ahogy összeállt végül az elképzelés, azzal nagyon elégedettek vagyunk. A másik dalhoz is igyekszünk majd forgatni egy klipet, remélhetőleg ősszel érkezik az is.

Nagyon megtisztelő, hogy Kirschner Péter közreműködik a dalban, és egyúttal arra is rámutatott, hogy a mi hangszerelésünk esetében mennyire szükség van egy jó basszusgitár hangzásra. Szóval ha van olyan basszeros, aki tud azonosulni a dalainkkal, nálam vagy a zenekari platformokon ([email protected]; https://www.facebook.com/totorozenekar; https://www.instagram.com/totorozenekar/) jelentkezzen bátran, és meghallgatjuk!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk