Tóth Gabi már tudja, kivel fogja megnyerni az X-Faktort
Szombaton este Gáspár Laci és ByeAlex választotta ki a 3 emberét, vasárnap Puskás Peti és Tóth Gabi a sajátjait, így végre összeállt az idei X-Faktor 12-es csapata. Vannak meglepetések, de kezdjük az elején.
A hatból hármat kiválogatós adásban elsőként Gáspár Lackó kvaterkázott kedélyesen Caramellel, és megjelölték a szerintük 3 legtehetségesebb fiút. Gáspár vicces a Faktorban.
Ösztönösen érzi mi jó, és mi rossz zeneileg, emellett zseniálisan lavíroz a mentorszerep és az egykori Győzike Show hangulata között, teszi mindezt egy délutáni katalán sorozat szenvedélyével. Ettől kiváló zsűrialapanyag. Ki gondolta volna, hogy így lesz?
Döntésében sem okozott sok meglepetést, aki látta a produkciókat, nagyjából megértette, hogy a mentor miért döntött úgy, ahogy. Csapatába végül a cuki magas hangú Ónodi Jánost, a nagyon menő módon Bill-számmal induló Fejes Szandrát és Balogh Esztert választotta be.
ByeAlex a zenekarokat kapta, és eléggé érzi a flegmaságot – úgy tolja, mintha külön fizetnének egy-egy lekezelő beszólásért. Alex tehát a zenekarok közül válogatott, segítője a bájos, Margaret Islandes Lábas Viki volt. A zenekarok közül néhány óra extrém szívatás után végül a Ham Ko Ham roma csapata, a The Crossroads és a durván jó hangokat felvonultató Soulbreakers jutott be az élő showba.
Másnap a zsűri másik felén volt a sor. Puskás Petit imádjuk, de jó eséllyel a Purgatóriumban egyszer még számolnak vele amiatt, hogy Petics Kristófot továbbengedte, főképp hogy Mata Ricsi rovására. Beszélni sem tudok róla egyelőre…
Na jó, tudok. Látható, hogy Petics a látványos előadásra helyezi a hangsúlyt, és szenvedélyes forma, ez tetszhetett meg Petinek. Ám
egyszerűen nem lehet elmenni amellett, hogy ez egy énekverseny és a srácnál egyszerűen hiányoznak bizonyos énekesi alapok. Nem artikulál, úgy ejti ki a szavakat, mint egy részeg angol egy jól sikerült legénybúcsún, sajnos a magyar szavakat is.
Szuper, hogy van karaktere és elegendő energiája, amivel nem spórol, de ez egyszerűen amatőrködés. Emellett technikailag nulla, hamis, és sokszor megy át üvöltésbe az előadása. Lehet úgy ordítani, hogy valaki énekel közben. Ő nem így tesz, mégis bejutott, ám biztos ettől jó a műsor, hogy lehet lamentálni, vitatkozni ilyesmiken. Csak nehogy aztán a brandre nyomra rá a bélyegét egy-egy ilyen döntés.
A továbbjutók másik két tagja Dánielfy Gergely eléggé színi tanoda stílben nyomta és Gorbunov Dimitrij a másik, aki szintén elég modoros volt, de Peti tudja mi a trend, mi életképes, lelke rajta. Reméljük, bejön majd a közönségnek.
Tóth Gabi a lányokat kapta, neki Lotfi Begi segített. Borzasztó nehéz dolguk volt, a lányok csapata extrém erős az idén, mind a hat jelentkező kiváló volt. Az énekesnő nem igazán okozott meglepetést, az elején közölte, hogy libabőr vezeti majd a döntésben, nem számít neki, hogy kezdő vagy kész előadó az illető.
Továbbjutott Jáger Kinga, aki stabil énekhangot hozott, de voltak nála jobbak. Élő show-zik a fura, de nagyon egyedi és izgalmas Vince Alíz Liza, akinek szerintem LP Lost on you száma állna igazán tutin, és Opitz Barbara is, akiről valamiért fontos volt elmondani, hogy uborkát termesztenek. Jó nagy hangja van, Gabi közölte, hogy úgy izgult érte, mintha a saját gyereke lenne, és vele fogja megnyerni a Faktort. Nyilván tovább is jutott, meglátjuk, hogy alakul.
A műsor végén egy bejátszásból kiderült, hogy Petics Kristófnak már nem kell gondolkodnia azon, hogyan, mi módon öltsön fel sztárallűröket a hirtelen jött népszerűség megkoronázására.
A műsor végén bejátszott kisfilm arról szólt, hogy az énekespalánta borzalmasan menőnek hiszi magát, miközben épp a rendőrség épületét hagyja el, miután férfiasan egy lányt rángatott meg egy bulin, és kórházba juttatott valakit. Csak a jövő héten derül ki, hogy elég tökös-e a stáb a kihajításához, vagy csak megdorgálják, és marad a csapatban ez a csodás férfi.
Ha érdekes volt a cikk, oszd meg ismerőseiddel: