Tóth Barna: Mácsai Pált félve kérdeztem, hogy eljön-e castingra, a profik azonban tudják, hogy ez nem degradáló dolog
Tóth Barnához több évtizedes barátság fűz, de azt gondolom, nem az elfogultság beszél belőlem, ha korosztályunk egyik legtehetségesebb filmrendezőjének tartom. A Mesterjátszma című új filmje sajtóbemutatója után beszélgettünk.
– Az Akik maradtakról azt mondtad annak idején, hogy az emberi kapcsolatok érdekelnek, a történelem csak díszlet. Végső soron ez igaz a Mesterjátszmára is, viszont adódik a kérdés, hogy akkor miért volt fontos áthelyezni Stefan Zweig történetét '56 Magyarországára?
–Ezt Fonyódi Tibor találta ki. Ő „porolta le” a Sakknovellát, ami eredetileg '41-ben játszódik és a nácik elől egy hajón menekülő ügyvéd történetét meséli el. Tibornál lett ebből '56, vonat, és magyarok akik a kommunisták elől menekülnek. Nála még ügyvéd volt a főszereplő, aztán közösen kitaláltuk, hogy pap legyen.
Valóban, megint csak kulissza a történelem, és szeretnék meggyőzni minden olyan nézőt, aki még nem látta, és találkozik a Mesterjátszma előzetesével vagy plakátjával, hogy ez nem csak egy történelmi film.
A történelem csak kulissza, háttér. Egy közös nyelv, egy mítosz, amit ismerünk, de körülbelül annyira kell nekünk, hogy tudjuk, ki a jó és ki a rossz.
– Kevés olyan átpolitizált történelmi eseménye van Magyarországnak, mint az '56-os forradalom. Nem féltetek attól, hogy ellenhatást vált ki, ha úgy nyúltok a korszakhoz, hogy valójában nem is arról akartok beszélni?
– De, féltünk természetesen, és csak reménykedni tudunk. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy ne ebbe az irányba menjenek el a beszélgetések, úgyhogy tereljük is el.
– Azért erőltetem ezt a kérdést, mert miközben azt mondod, a film nem '56-ról szól, én mégis úgy érzem, hogy ez a film nagyon is helyre tette '56-ot.
– Ezt így már értem. Nyilván én is foglalkoztam a forradalommal előtte is, azóta is, és főleg közben.
A film óta másképp megyek el a Corvin-negyedbe és másképp nézek annak a gyerekkatonának a szobrára a mozi előtt. Hatott rám, és pontosan, helyére is tett dolgokat. Kicsit furán hangzik, de én úgy érzem, az után éreztem csak magamat méltónak, hogy elkezdjek ezzel a témával foglalkozni – még akkor is, ha ez csak egy zsánerfilm, aminek ez tényleg csak a kulisszája, a kerete –, hogyha én ezt magamban helyreteszem és tudom, hogy hogyan kezeljem.
Ez a réteg néhány száz, néhány ezer hős mártírnak a története ahol, talán utoljára a magyar történelemben, néhány napra világosan elvált egymástól, hogy ki az agresszor és ki az elszenvedő. És hogy kinek van igaza. Ezt annyira nehéz ma bármelyik belföldi vagy külföldi konfliktusnál megállapítani. Engem megnyugtat '56 tisztasága.
– Mennyire más rendezőként, amikor nem téged szólít meg egy történet, hanem a producerek keresnek egy adott feladattal?
– Ezen én is szoktam gondolkozni. Frusztrál, hogy a Rózsaszín sajt óta, ami 15 éves film lassan, egyszer sem azt a filmet csináltam meg, amit igazán szerettem volna az adott pillanatban. Mindig egy negyedik, ötödik számú terven dolgozom. Ami persze lehet egy olyan könyv, amit olvastam és tetszett, de nem az volt, hogy ezzel kelek és ezzel fekszem.
– Ez a kisfilmekre is igaz? A Susotázs vagy az Újratervezés esetén?
– Az azért más, amikor csak néhány napot forgatunk, és pár hónap az utómunka. Ott könnyebb szerzőinek lenni.
Ahol ekkora a tét, hogy csak állami pénzből lehet megoldani, ott rendre nem az a film kap zöldlámpát, amit legjobban akartam. Ugyanakkor lehet, hogy ez nem is baj.
Nagyon sokszor kiderül, nem csak a saját filmemben, hanem másoknál is, hogy a költségvetési vágások valójában a film előnyére váltak.
Ha például kevés színésszel vagy kevés helyszínen forgathatott valaki, és ezért ügyeskedni kellett, meg kellett mozgatni az agytekervényeket.
Ezzel együtt, ha kapok egy anyagot, azért kell, hogy tessen, bevonzzon. Amikor Fonyódi Tibor nekem elmondta ennek a filmnek a végét, azonnal megmozgatott és tudtam, hogy ebben van egy film. De el kellet kezdeni magamra gyúrni. Magamra engedni. Beleásni magam '56-ba, Zweigbe, a sakkba, a vonatba.
Kicsit olyan vagyok, mint egy tanár. Nem a saját gyerekem, hanem megkaptam egy gyereket, akit nevelek 4 évig. De nincs rajtam az a teher, hogy az én DNS-em.
– A filmben hemzsegnek a klasszikus filmes motívumok. A vonatozás, a sakk – elég A hetedik pecsétre gondolni. Mennyire foglalkoztál a filmtörténeti előzményekkel?
– Nagyon. A hetedik pecsétet is megnéztem újra, megnéztem nagyon sok vonatos filmet, '56-os filmet, sakkos filmet, megnéztem vége-csavaros filmeket. Feleségem, Lisztes Linda szerint körülbelül 50 filmet néztem meg referenciának. Nem lehet megkerülni. Egyrészt nem akartam beleszaladni olyanba, hogy megcsinálom pont ugyanazt. Ráadásul inspirálódhat is belőle az ember.
Minden rendezőnek folyamatosan filmeket kell néznie. Az tartja életben a munkakedvemet. Ha látok egy jó filmet, akkor megyek haza és írok.
– Nem olyan rég Philipp Stölzl rendezésében is készült egy változat a Sakknovellából. Ilyenkor bosszankodsz, hogy nekik is pont most jutott eszükbe, vagy nem számít, mert úgy is annyira más?
– Pontosan ez a sorrend. Először bosszankodtam, de aztán megnéztem a filmet. Az övéké sokkal klasszikusabb adaptáció. Kíváncsi voltam a végére, mert az irodalmi mű kicsit befejezetlen. Ami persze lehet szándékos, és akár működhet is. Érdekelt, hogy oldják meg ezt a németek, és ők is csavartak egyet a végén. Kicsit megnyugtatott, hogy más, de azért ők is ott keresgéltek, ahol mi.
– A legtöbb rendezőnek vannak kedvenc színészei, munkatársai. Te viszont, amennyire meg tudom ítélni, teljesen más kollégákkal dolgoztál most, mint az Akik maradtak esetében. Természetesen állandó munkatársadat és párodat, Lindát leszámítva. Ez mennyire szándékos, és egyáltalán, mennyire rajtad múlt és mennyire a producereken?
– Tény és való, a casting director, Ascher Irma, a haj/smink, Károlyi Márk és Kund Bibi, és az elsőasszisztens, Gyovai Zoltán csak, aki ugyanaz. Meg persze Hajduk Károly. De ez az én döntésem volt. Amikor a filmet elvállaltam, szabad kezet kértem, hogy újra írjam Fonyódi Tibor könyvét, és én választhassam ki a stábot, természetesen a producerek egyetértésével. Továbbá a végső vágás jogát is én birtokoltam. Ezt végig mindenki tiszteletben tartotta.
Minden pozíció más és más okból változott. Igazából az a fő szempont, hogy kihez illik. Például most zeneszerzőt is váltottam, ami persze nem jelent végleges váltást. Eddig az összes filmem zenéjét Pirisi László szerzete, de most úgy éreztem, frissítés kell. Ezért megkerestem Keresztes Gábort, mert olyan színekre vágytam, olyan hangulatra és olyan zenére, amit tőle hallottam. Sejtettem, hogy ezt a hideg-rideg pszichothrillert rábízhatom.
Viszont, ha összejön a Hofi-film, azt már a Lacinak ígértem.
– Azért a színészek közt is feltűnnek ismerős arcok. Az Akik maradtaknak is Hajduk Károly volt a főszereplője, Göttinger Pál pedig a Susotázsban szerepelt.
– Írás közben nem gondoltam senkire. Ascher Irma minden szerepre csinál válogatást. A pap szerepére például sokáig a Karcsinál idősebben karakterben gondolkodtam, de aztán rájöttem Lindával, hogy jobb lenne, ha fiatalabb lenne. Akkor kezdtünk a Karcsi korosztályában nézelődni, és amikor bejött a castingra és lepróbáltuk, láttuk, hogy az ő játéka illik ehhez is.
Göttinger Pali más, az övé kicsi szerep, ott nem volt válogatás. Az ő esetében lehet, hogy már írás közben őrá gondoltam, amikor kitaláltam, hogy legyen egy okoskodó utas. Kisebb szerepeknél van kivétel. Ilyen volt Székely B. Miklós, őt annyira szeretem és tisztelem, hogy nyilván őt sem castingoltam.
De egy olyan szerepnél, ami nagyon sok napos, nagyon sok mondatos, ott nem tudok eltekinteni tőle.
– Ha már szóba került a casting. Laikusként kicsit érthetetlen a casting rendező szerepe. Az ember azt gondolná, egy filmrendező el tudja dönteni, kiket szeretne a filmben látni. Mi a casting szerepe, miben segíti a munkádat?
– Több szerepe van. Egyrészt megerősít engem abban, hogy arra a szerepre a kamera előtt ebben a szereposztásban ő passzol a legjobban. Tehát ez nem arról szól, hogy az illető jó színész vagy sem.
A másik fontos a kölcsönös, személyes bizalom kialakítása, Már az is egy gesztus, ha eljön valaki. Mácsai Palit kicsit félve kérdeztem a telefonon, hogy eljön e castingra. És azt mondta, hogy persze. A profik tudják, hogy ez nem degradáló dolog.
A harmadik ok teljesen prózai: az a színész, akinek csak úgy odaadsz egy szerepet, az nem tesz bele annyit, mint aki castingon megnyeri.
– Nagy divat manapság easter eggeket elhelyezni a filmekben. Mindent nem szeretnék lelőni, de egyről mindenképp beszélnék: Bereményiről és az ő kalapjáról.
–Tényleg, a kalap eszembe sem jutott. Bereményi felvillanásában a kenyér a fontos, amit a kezében szorongat. Arra a híres esetre utal, amikor sortüzet adtak le a kenyérért sorban álló emberekre. A kalap azért van rajta, mert amúgy is mindig kalapot hord.
De abban az időben minden férfi kalapban járt. Borotválkoztak, az is biztos, nem voltak kövérek az is biztos, és kalapot hordtak. Épp ezért egyébként Valiszka László és Göttinger Pál alakja kilóg, mert mindketten szakállasak és egyikük sem kifejezetten sovány, de az ő jelenlétüket nem tudtam elengedni.
Bibi ki is akadt, teljesen joggal, hogy arcszőrzetük van. De nem tudtak megválni tőle, mert mindketten sorozatban dolgoztak, ahol úgy kellett megjelenniük.
– Amikor egy filmet bemutatnak, az a múlt, hiszen leforgott, a munka véget ért. Min dolgozol most? Említetted a Hofi filmet. Erről elárulhatsz már valamit?
– Ez Hofi Géza Mikroszkóp Színpadon eltöltött éveit vizsgálná, a 70’-es éveket. Nem én írtam a könyvet, hanem Horváth Áron és Petrik András. Fantasztikus forgatókönyv, Mécs Mónika producerrel próbáljuk megvalósítani. A fejlesztési szakasz lezárult, és most várjuk, hogy beadhassuk előkészítésre. Fantasztikus történet.
– Nehéz elképzelni, ki játszhatja el Hofit.
– Vannak elképzelések, próbafelvételek is készültek, de nincs még döntés. Felelőtlenség is lenne kiosztani a szerepet, amíg nem kap zöld utat a film.
Fotók: Dévényi Zoltán, Molnár Kata Orsolya, Szilágyi Lenke
