Tojással dobálta meg egy tüntető III. Károly királyt, de szerinte jó oka volt rá
Még tavaly december 6-án történt Lutonban, hogy a 21 éves Harry Spartacus May egy tojást dobott III. Károly király felé. A brit uralkodó éppen a miatta összegyűlt emberekkel fogott kezet, amikor a testőrei arrébb tessékelték, így a tojás nem találta el – írja a Daily Mail.
Mayt gyorsan meg is találták a testőrök a tömegben, és átadták őt a rendőröknek.
A rendőrségi kihallgatásán azt mondta, hogy szerinte
Január 13-i bírósági meghallgatásán a férfi bűnösnek vallotta magát közrend megsértésében, és azt is elmondta, hogy nagyon bánja azt, amit tett. Ügyvédje szerint az motiválta, hogy nagyon a szívén viseli a lutoni közösségben uralkodó szegénység sorsát, erre akarta felhívni a figyelmet, de nem tudta, hogy ez félelmet kelthet másokban.
A bíróság végül 100 font pénzbeli büntetést szabott ki, valamint ki kell fizetnie az eljárás 85 fontos költségét is.