HÍREK
A Rovatból

Szakértők szerint mesterséges intelligencia gyárthatta az állítólagos TISZA-adóról szóló dokumentumot, ami hemzseg a soha nem létezett forrásoktól

Az RTL Híradó megkereste a hivatkozott kiadókat, akik cáfolták a publikációk létezését. A szövegben elcsúszott táblázatok és hangulatjelek is az AI-gyártmányra utalnak.


Szerda reggelre egészen új fordulatot vett a TISZA Párt állítólagos adóemelési tervei körüli vita: az RTL Híradó kiderítette, hogy a kormányközeli Index által megszerzett, több száz oldalas dokumentum hemzseg a nem létező forrásoktól. A megkérdezett kiadók egyszerűen nem tudták azonosítani a hivatkozott publikációkat, szakértők szerint pedig szinte biztos, hogy a szöveget mesterséges intelligencia (MI/AI) írta, nem pedig ember.

A Híradó riportja szerint a dokumentum tele van olyan technikai jelekkel – elcsúszott táblázatokkal, hangulatjelekkel és programkódra emlékeztető sorokkal –, amelyek AI-generálásra utalnak.

Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója szerint „a nagy részét valószínűleg mesterséges intelligenciával írták. Olyan elemek vannak benne, amelyek teljesen érthetetlenek.”

Egy informatikus szakértő, Kovács Z. Péter egyenesen az AI-ra jellemző „hallucinációról” beszélt, amikor a program magabiztosan állít valótlanságokat. „Elég hamar belefutottunk abba, hogy akár történelmi személyekről is lehet olyan információt kinyerni, ami nem valid” – magyarázta. A Híradó stábja több hivatkozást is leellenőrzött: egy angol nyelvű szaklap kiadója közölte, hogy

„a Journal of Social Issues folyóirat egyik számában sem jelent meg ilyen címmel publikáció”.

Egy másik, magyar kiadó pedig azt írta, „a publikációt nem tudjuk azonosítani a kiadványaink között.”

Az ellenzéki párt elnöke, Magyar Péter szerint a Fidesz lelepleződött. „Kiderült, hogy még hamisítani sem tudnak rendesen. Mindenki számára nyilvánvaló: minden program megmutatja, hogy még a hamisítványt sem maguk írták, hanem mesterséges intelligenciával kreálták. Szerintem ők is érzik, hogy vége van” – fogalmazott.

Ezzel szemben a kormány továbbra is hitelesnek tartja az Index anyagait, legalábbis Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti Kormányinfón még így nyilatkozott, és a párt más politikusai is tényként hivatkoznak az abban állított dolgokra.

Többek között maga Orbán Viktor miniszterelnök is, aki naponta akár több posztban, videóban is "bemutatja" a dokumentum részleteit. Szerda reggeli Facebook-bejegyzésében például többek között azt írta: „A nyár után a tél is a Tisza-csomagtól hangos. Akkor még azt hitték, el tudják titkolni a terveiket. [...] Aztán megjött a teljes Tisza-csomag. Mind a 600 oldal. Így megtudtuk, hogy az adóemelés csak a jéghegy csúcsa. A Tisza megszorító csomagja ennél sokkal durvább. Megszüntetnék a GYED-et és a családi adókedvezményeket, privatizálnák a nyugdíjrendszert és fizetőssé tennék az egészségügyi ellátást. Legalább tudjuk mivel állunk szemben. Egy újabb baloldali párttal és egy újabb baloldali megszorító csomaggal. Ideje volt, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba.”

Kocsis Máté frakcióvezető pedig kedden bejelentette, hogy a Fidesz „átfogó kampányt” indít a TISZA Párt „megszorító csomagjáról”, amely szerinte 1300 milliárd forintos elvonással járna.

A Magyarország 2027–2035 gazdasági konvergenciaprogram címet viselő anyagot eredetileg az Index hozta nyilvánosságra, a kormányközeli sajtó pedig azóta részletesen taglalja a benne felvázolt állítólagos adóemeléseket, például a vagyonadót vagy az áfaemelést.

Az utóbbi időben a mesterséges intelligencia egyre hangsúlyosabb szerepet kap a politikai kommunikációban. Az RTL korábban beszámolt egy frissen alapított, magát Mesterséges Intelligencia Kutatóintézetnek nevező szervezetről, amely 300 milliós állami támogatással jutott arra a következtetésre, hogy a TISZA Párt október 23-i tüntetésén a tömeget manipulálták.

A mostani vita lezárásához perdöntő bizonyítékokra lenne szükség, például az eredeti fájlok metaadataira vagy egy független szakértői vizsgálatra. A kormányt a Híradó kereste azzal a kérdéssel, hogyan ellenőrizték a dokumentum hitelességét, de érdemi választ egyelőre nem kaptak.

Az RTL Híradó riportja a Tisza állítólagos programjáról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: Eltemették Tarr Bélát, Szinetár Miklós, Iványi Gábor és Karácsony Gergely is beszédet mondott
Több százan búcsúztatták a magyar filmművészet egyik legmeghatározóbb alakját a Fiumei úti sírkertben. A főpolgármester elvitte a szertartásra a budapesti díszpolgári okiratot, amelyet korábban nem volt lehetősége átadni a január elején elhunyt filmrendezőnek. A búcsúzók szerint Tarr Béla öröksége az, hogy filmjei örökre megőrzik az emberi sorsokat.


Több százan gyűltek össze pénteken kora délután a Fiumei úti sírkertben, hogy végső búcsút vegyenek Tarr Bélától, aki hetvenéves korában hunyt el január 6-án. A világhírű filmrendező temetésén írók, filmesek és városvezetők mondtak beszédet – búcsújukban ugyanaz a csönd és súly uralkodott, amelyet Tarr Béla filmjeiből ismerünk.

Videónk a temetésről:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Eltemették Tarr Bélát, a magyar filmművészet legmeghatározóbb alakját. Pályatársai búcsúztak tőle, megemlékezéseikben Költőként, halhatatlanként említette Szinetár Miklós is. A megemlékezésen beszédet mondott Karácsony Gergely is, aki végül ide hozta el a budapesti díszpolgári címét, mivel nem volt alkalma novemberben átadni. A Főpolgármester a legszabadabb embernek titulálta.

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

A búcsúztatáson elsőként Krasznahorkai László és Iványi Gábor lépett a mikrofonhoz.

Iványi Gábor először azt kérte, hogy csendben gondoljanak együtt a rendezőre. Majd beszédében úgy fogalmazott:

„ha le is szalad a régi vetítőgépről a celluloid, a tekercs dobozba kerül, de ott marad örök időkre a film. Nem a filmszakadás az örök akarat”.

Szinetár Miklós Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, forgatókönyvíró szerint Tarr Béla nagy varázslata az volt, hogy filmjeit nézve elfelejtjük, hogy filmet nézünk.

„Ha őt nézzünk, embereket, sorsokat, történeteket nézünk.”

„Tudott valamit, akit csak kevesen tudtak. A diploma filmjében a kiváló színészek egyszer csak átváltoztak emberré. Tarr filmjeiben a nyomasztó hétköznapok tömege egy ponton túl átváltozott energiává. Ezután a film magával ragadott, de nem söpört el senkit. Ahogy a Sátántangóban is láthattuk, mindig menni kell az úton, amíg csak lehet” - mondta a rendező, aki szerint „Tarr Béla sajnos korán halt meg, de halhatatlan”.

Karácsony Gergely, Budapest polgármestere azt mondta, nem ismert Tarr Bélánál szabadabb embert, majd hozzátette:

„Ha film, ha magyar, ha súlyos, akkor Tarr Bélához kell fordulni”.

A főpolgármester arról is beszélt, hogy szerette volna átadni a díszpolgári címet.

„Azt mondta, nagyon unja már a kitüntetéseket, mégis azt éreztem, fontos neki a Budapest Díszpolgára cím. Eljönni sajnos nem tudott, de ígérte, hogy összeszedi magát. Sajnos, már nem találkozhattunk többet” – mondta beszédében. Végül hozzátette: elhozta most a temetésre a kitüntetést, amit a koporsó mellé tettek.

Fotósunk képeit a temetésről alábbi cikkünkben nézheted meg:

Tarr Béla 70 éves korában, hosszú betegség után hunyt el január 6-án. Bő harmincéves rendezői pályafutása alatt kilenc nagyjátékfilmet és maroknyi rövidfilmet készített. Utolsó játékfilmjét, A torinói lovat 2011-ben mutatták be.

Január 24-én, amikor több mint tíz év után újra 35 milliméteres kópiáról vetítették az Urániában a Sátántangót, Víg Mihály, a film főszereplője és zeneszerzője azt mondta: „Ha valakit érdekel, hogy egyáltalán ki volt Tarr Béla, akkor nézze a filmjeit, és ezekből meg fogja tudni.” A 2020-as években a Magyar Filmarchívum Tarr közreműködésével több filmjét is felújította, ezeket világszerte vetítették fesztiválokon és mozikban.

Pályafutását számos díjjal ismerték el: 1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat kapott, 2005-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. Művészetét többek között a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával is elismerték. 2023-ban az Európai Filmakadémia tiszteletbeli életműdíját, tavaly februárban pedig a Magyar Filmszemle életműdíját vehette át.

Az utolsó években sem vonult vissza a közélettől és a filmkészítéstől. Executive producerként segítette az Árni és a Minden csillag című játékfilmek, valamint az Élő kövek című rövidfilm megszületését. Az egykori egyetemének modellváltása után létrejött FreeSZFE alapítója és oktatójaként is tevékenykedett. Tavaly ő volt a Pride egyik megnyitója, novemberben pedig Budapest díszpolgára lett. Mozgóképen utoljára Beton.Hofi Tarr Béla című dalának videoklipjében szerepelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
21 Kutatóközpont: A Fidesz egyik fellegvárában komoly különbséggel veri a TISZA a kormánypártot
A felmérés szerint a TISZA jelöltje, Rápli Róbert hat százalékponttal vezet a fideszes Vámos Zoltán előtt a Szombathely környéki körzetben. Ez a 2022-es, 50 százalékos Fidesz-győzelemhez képest jelentős elmozdulás.


Fordulat a Fidesz egyik hagyományos fellegvárában: a Tisza Párt átvette a vezetést Vas megye 1-es számú választókerületében – derül ki a 21 Kutatóközpont felméréséből.

A január 30. és február 2. között készült kutatás szerint

a biztos szavazó pártválasztók körében Magyar Péter pártja 53 százalékon áll, míg a kormánypárt 40 százalékon.

Az összes válaszadó körében a Tisza Párt 44, a Fidesz 35 százalékos támogatottsággal bír.

Nemcsak a pártok, de az egyéni jelöltek versenyében is a Tisza Párt áll jobban:

jelöltjükre, Rápli Róbertre 37 százalék szavazna, míg a fideszes Vámos Zoltánra 31. A függetlenként induló Czeglédy Csaba 15 százalékon áll.

Magyar Péter a közösségi oldalán a 2022-es országgyűlési választás adataival vetette össze az eredményeket, rámutatva, hogy míg akkor a Szombathely központú körzetben a Fidesz 52–37 arányban győzött, addig a mostani mérés 53–40-es Tisza-vezetést mutat. A választókerületet 2014 óta a fideszes Hende Csaba képviselte, aki 2022-ben a szavazatok 50 százalékát szerezte meg, tíz százalékponttal megelőzve az akkor közös ellenzéki jelöltként induló Czeglédy Csabát.

Hende Csaba azonban már nem indul, miután 2025-ben alkotmánybíróvá választották, így a Fidesz új jelölttel, Vámos Zoltán Vas vármegyei főispánnal vág neki a küzdelemnek. A Tisza Párt jelöltje a körzetben Rápli Róbert, egy szombathelyi szakgimnázium igazgatója.

via HVG


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
VSquare: Trump érkezését lebegtetik Orbánék, de egy másik magas rangú amerikai politikus útját készítik elő
A kormányzati kommunikáció az amerikai elnök budapesti látogatásáról szól, de a valóságban JD Vance alelnök lehet a befutó. A meghívásán már több mint egy éve dolgoznak a háttérben Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró szerint.


Miközben a magyar kormány hetek óta lebegteti Donald Trump budapesti látogatását, nyugati diplomaták és kormányközeli források szerint sokkal valószínűbb, hogy nem a volt elnök, hanem JD Vance alelnök érkezik Magyarországra – írta a VSquare hírlevelében Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró.

A kormányfinanszírozású CPAC Hungary szervezői és Orbán Viktor is nyíltan beszélnek arról, hogy meghívnák Trumpot, azt állítva, hogy a stábja „időpontokat keres”, noha a látogatást nem erősítették meg. Az eredeti terv szerint Trump érkezését már januárban bejelentették volna, ez azonban nem történt meg. A kormánybarát narratíva most azt sejteti, hogy Trump akár meg is jelenhet a március 21-i CPAC Hungaryn.

Diplomaták ezt a nyilvános bizonytalanságot szokatlannak és kockázatosnak tartják, szerintük egy magas rangú vendég látogatását nem szokás úgy lebegtetni, hogy azt előzetesen nem biztosítják. Többen csekély esélyt látnak arra, hogy Trump egyáltalán eljön Magyarországra, hacsak fel nem elevenítik egy budapesti Trump–Putyin találkozó régóta szunnyadó ötletét.

Panyi felidézi, hogy Orbán Viktor egy közelmúltbeli beszédében azt mondta: „Foly­tak erről köztünk egyeztetések… Megállapodás van arról, hogy a békecsúcs Budapesten lesz.” A miniszterelnök hozzátette: „Az amerikai elnök talán tartozik nekünk azzal a gesztussal, hogy eljön Magyarországra és köszönti a magyarokat… Ez tényleg elvárható tőle.”

Trump eddigi útitervei azonban mást sugallnak. Ismert európai vállalásai mindössze Davosra és a júniusi, franciaországi G7-csúcsra korlátozódnak, elnöksége idején pedig csak egyetlen volt keleti blokkbeli országot keresett fel: 2017-ben Lengyelországot.

A források szerint a sokkal reálisabb vendég JD Vance, akit Orbán lobbihálózata régóta környékez, és a budapesti látogatását már jó ideje készítik elő.

Panyi Szabolcs szerint erről már több mint egy éve írt: „miközben Orbán köre már 2026-os Trump-látogatásról szövögetett meglehetősen légből kapott terveket, ezzel párhuzamosan B tervként Vance-en is dolgoztak — olyan, az alelnökhöz közel álló amerikai jobboldali szereplők segítségével, akik már Budapesten élnek és Orbán fizetési listáján vannak.”

A CPAC Hungary-t az Alapjogokért Központ szervezi, amely jelentős közpénzes támogatásból működteti a rendezvényt. Orbán az elmúlt hónapokban többször állította, hogy egy amerikai–orosz „békecsúcs” Budapesten tartható, sőt a kormányközeli sajtó tényként is hivatkozott rá, miközben hivatalos, dátummal ellátott bejelentés nem született, és a terv komoly nemzetközi vitát vált ki.

Orbán Viktor legutóbb a pénteki Kossuth Rádióban adott interjújában beszélt arról, hogy egyelőre nem tudja, mikor jön Trump Magyarországra. Az amerikai elnök egyébként szintén péntek reggel egy posztban biztosította támogatásáról a magyar kormányfőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: több százan búcsúztatták Tarr Bélát a Fiumei úti sírkertben
A hetvenéves korában elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendezőt számos pályatárs, barát és tisztelője kísérte utolsó útjára. Ravatalánál Iványi Gábor, Karácsony Gergely és Szinetár Miklós is búcsúbeszédet mondott. Fotósunk képei a temetésről.


Pénteken helyezték örök nyugalomra a Fiumei úti sírkertben a hetvenéves korában elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas Tarr Bélát. A világhírű alkotó temetésén írók, filmesek és városvezetők mondtak beszédet.

A szertartáson ott volt többek közt az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Iványi Gábor lelkész, Szinetár Miklós rendező, Fred Kelemen és Patrick Marshall filmrendező, Vermes Dorka forgatókönyvíró, Ladányi Jákob filmrendező, Olasz Renátó színész-rendező, Szabó Simon színész, valamint számos barát, pályatárs, tisztelő.

Képgaléria: Tarr Béla temetése

Fotókért kattints a képre!


Link másolása
KÖVESS MINKET: