KULT
A Rovatból

Sztárban sztár leszek: mindenki botrányra számított, de Majka és Rugós Beke nem esett egymásnak

A vasárnapi adásban volt rocknagyi, Szikora és Takács Nikolas utánzás, botcsinálta Sia, és nyilvánvalóan előre megrendezett trollkodás is.


Jakucs "Troll" Tamás, a 37 éves fogászati recepciós hatásosan indította a 3. showt. Az agysejtpusztítás is egyfajta hatás. Mondjuk ezzel az énekléssel szülést lehetne indítani, nem műsort.

A My Heart Will Go Ont adta elő magyar szöveggel, és nem hazudott, amikor előzőleg azt mondta, így még nem hallották ezt a dalt a mentorok, bár szerintem nem is akarták.

Remélem senki nem gondolja, hogy Tamás egy random önjelölt zseni. Teljesen nyilvánvaló, hogy az egész egy előre megrendezett médiahack.

Akik látták az adást, tudják, mire gondolok, a többiek majd megértik, de haladjunk sorjában.

Mindig rossz érzés fog el, ha valakit úgy hirdetnek, hogy a „magyar” ez vagy az. Ráadásul mára ez is erősen inflálódott, hisz a magyar Elvis azért mégis csak egy Komár Laci volt. A magyar Alice Cooper a Derzsi „Vezér” művésznévre hallgat, és sajnos egyáltalán nem hallgat. Egyébként szimpatikus, laza csávó volt, de a továbbjutáshoz kevés.

Rockvonalon mentünk tovább, volt szörnyű AC/DC performansz, death metallal próbálkozó zongoratanár – akit Majka a kiesés ellenére el akar hívni a gyerekéhez tanítani –, és hörgő lány.

Persze ezeket a borzalmakat csak azért kellett végigszenvednünk, hogy elérkezzen a kanadai származású Novák Karen (ne röhögjetek, gyerekek, a Karen valaha egy normális név volt), aki Magyarországon lett szerelmes, és itt ragadt. A régebb óta fiatal hölgy ránézésre egy cukiságbomba. De küllemére rácáfolva olyan Thunderstracket nyomott, hogy kiugrik tőle a kakaó a bögréből.

Megkockáztatom, hogy a műsor hazai történetének legjobb Brian Johnson-utánzását láthattuk. Persze kérdés, hogy Karen tud-e mást is, egyelőre nem látom magam előtt ahogy a Single Ladiest énekli dresszben, de hajrá.

A következő egyvelegbe kicsit belezavarodtam, nehéz volt követni, hogy hányan vannak, kit hogy hívnak, mit adott elő, az sem derült ki sok esetben, hogy tovább jutott-e és ha igen, kinek a csapatába került.

Két dolog ragadt meg bennem: a Mariachit játszotta egy remek Banderas imitátor, illetve jött egy aranyos lány, aki a Hedda névre hallgat, ami Pápai Jocinak annyira megtetszett, hogy közölte, a következő gyerekét Pápai Heddának fogják hívni.

Gondolom akkor is, ha fiú lesz.

Petre Ricárd már csak azért is nagyon szimpatikus, mert erdész. Gyerekkoromban legelőször erdész szerettem volna lenni, annyira imádtam az erdőt. Aztán mégsem lettem az, de azt hiszem, így is többet mondtam magamról, mint ami bárkit is érdekel, szóval térjünk vissza Ricárdhoz.

R-GO dallal érkezett – Létezem –, és helyenként szikorább volt Szikoránál. Megérdemelten jutott tovább.

Következett a „Nem is volt rossz” blokk. (Idősebb kollégák szeretik ezzel szívatni az ifjú próbálkozókat: „Ez nem is volt rossz.” És amikor a kezdő kolléga hálásan megköszönné, hozzáteszik: „Ez kifejezetten pocsék volt.” A pocsék helyett persze egy másik szót használnak, amit én itt és most nem írhatok le.)

Na és akkor folytatódott a „Tamás Show”, a korábban már elküldött próbálkozó átöltözött, öltönyben és napszemüvegben „bujkálva” „kijátszotta” a hostesseket és „visszalopakodott” a stúdióba, ahol még a mesterek sem ismerték fel.

Persze jóval hihetőbb lett volna az egész, ha nem készítenek vágóképeket vele, ahogy a Sztárban Sztár Leszek felirat betűi között lopakodik.

Ezúttal Whitney Houstont nem énekelt.

Az egyik ok, amiért mégis csak szeretem nézni a hasonló műsorokat, hogy minden évben akadnak Bódi Józsefek, akiknél az ember megdöbben, miként lehetséges, hogy valaki, aki így énekel, ilyen sokáig lappanghatott. A szimpatikus börtönlelkész tökéletesen hozta Takács Nikolast, nagyon nagyot kell hibáznia ahhoz, hogy ne kerüljön az élő műsorba.

Következtek az immár elmaradhatatlan rapperek, először a „futottak még”. Itt jegyezném meg, ha van furcsább, mint egy rapper egy ilyent típusú műsorban, ahol énekeseket kell utánozni, hát az olyan rapper, aki saját számmal jön. Miben reménykedik?

Végre elérkeztünk a vasárnapi adás legjobban bepromózott mozzanatához. Érkezett Rugós Beke Tik-tok sztár, freestyle rapper. Ő az ugyebár, aki korábban egy videóban beleszállt Majkába.

Egy hete mást sem hallok, hogy itt majd mekkora feszkó és hirig lesz. Spoiler: nem lett semmi. Beke a videójában bevallotta, hogy ő pusztán a nézettség kedvéért, mondhatni, előre megfontolt, aljas szándékkal küldte el Majkát melegebb vidékre, de azóta rájött, hogy félreismerte.

Kicsit rontja a produkciója értékét, hogy például az "ipafai fapipa" mondóka már a Tik-tokon is elhangzott valamelyik művében, szóval környezettudatos, hajlik az újrahasznosításra.

Majka pedig elmondta, hogy az eset után telefonon megbeszélték a dolgot Bekével. Nincs itt semmi látnivaló. Végül Majka el is vitte Bekét a csapatába, a versenyző megígérte, hogy ha kell, énekelni is megtanul. Azért erre kíváncsi leszek.

A szegmens végén Majka aggodalmasan megkérdezte:

„A Dopeman nem jelentkezett?”

Következett Tamás harmadszor is, ha eddig bárkinek is kétségei voltak immár megbizonyosodhatott róla, hogy beépített ember, tulajdonképpen a szünet és a reklámblokk elérkezését jelezte feltűnése.

Tóth Mónika vagyonőr szereplése rámutat a kórusvezetők felelősségére.

A kórus érdekes dolog. Az a szép benne, hogy olyan ember is lehetőséget kaphat az éneklésre, akinek amúgy nincs igazán jó hangja, de a tömegben egynek mégis elmegy.

Szerintem fontos lenne, hogy a kórusvezetők finoman éreztessék a kórustagokkal hangi adottságaik értékét. Így megkímélhetnének minket az olyan előadásoktól, mint ez:

Hogy Köllő Babett milyen pillanatnyi agyroham következtében gondolta úgy, magával viszi, óriási rejtély.

A szerkesztők ezúttal jóságosak voltak, nem akarták, hogy rossz élményekkel álljunk fel a tévé elől, netán rosszul aludjunk. Ezért az adás végére hagyták az örmény származású Edgárt. Én se szaporítom tovább a szót, hallgassátok meg Edgár éneklését. Szép álmokat gyerekek. Jövő héten találkozunk.

Mondjuk amikor a versenyző azt mondta, szeretné kiadni magából, ami benne van, voltak kétségeim. Ezen a színpadon ez a mondat sok mindent jelenthet.

Fun fact: sikerült úgy megírnom a cikket, hogy egyszer sem említettem benne Tóth Gabit. Ezt most pótoltam.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
Krasznahorkai László Nobel-díját a könyvtár és a könyvesboltok sem hirdetik a szülővárosában, pedig ő azt mondja: beérné egy A4-es papírlappal is
Az író Facebook-oldalán mondott köszönetet mindazoknak, akik gondoltak rá és gratuláltak neki az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.


Lassan egy hónap telt el azóta, hogy kiderült, egy magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A rangos elismeréshez számos közéleti személyiség gratulált, a világsajtó is hosszan írt munkásságáról. Úgy tűnik azonban, hogy a friss Nobel-díjas szülővárosában, Gyulán nem büszkélkednek annyira a sikerrel – legalábbis az író Facebook-oldalán található bejegyzés szerint:

„Krasznahorkai László hálás mindenkinek, barátnak, ismerősnek, fordítónak és kiadónak, tartós olvasónak és kezdő olvasónak, akár magyar, akár még nem magyar, távolinak tehát és közelinek, és különösképpen a képen látható üzenet íróinak szülővárosomban, Gyulán, ahol rajtuk kívül nemcsak »óriásplakáttal« nem üdvözlik szerény elvándoroltjukat, de még a könyvesbolt vagy a könyvtár előtt sem látni – pedig beérném egy A4-es papírlappal is – az öröm bármi jelét – hálás, tényleg az, hogy szeretettel gondoltak és gondolnak rá az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.”

A poszthoz mellékelt képen egy ablakra kiragasztott papír látható, amin ez áll: „Krasznahorkai László (szülővárosa: Gyula), irodalmi Nobel-díj, 2025. E ház lakói büszkék rád, gratulálunk!”

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Meghalt Ganxsta Zolee édesanyja
Kassai Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő 97 éves volt.


Ganxsta Zolee a Facebookon tudatta, hogy kedden elhunyt édesanyja, Kassai Ilona, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

Az 59 éves rapper szerda este osztotta meg a hírt, egy közös fotóval és szívszorító sorokkal búcsúzott, vette észre a Blikk.

„Tegnap este drága Édesanyám, Kassai Ilona az angyalok közé került, a Mennyek országába. Egy igazi művész volt, és a legjobb anya. Köszönöm mindenkinek, aki most egy picit megemlékezik róla a szívében”

- olvasható a zenész posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az Offspring bulija legalább olyan szórakoztató volt, mint a koncertet megelőző szünet – képes beszámoló
Az 1984-ben alapított amerikai punk-rock banda bő 40 év alatt sem veszített sokat a vonzerejéből – és a lendületéből sem, ahogy tegnap az MVM Dome-ban bebizonyították. Humoros, látványos, pörgős bulit csaptak – jöjjön a beszámoló képekkel!
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. november 01.



Kevés felemelőbb élmény van egy anyának annál, mint amikor a gyerekkori kedvenc bandájára elviheti a saját kislányát bulizni, akinek – minő szerencse – jelenleg ugyanaz a kedvenc zenekara. Én még a nadrágra csiptethető walkmanemen hallgattam rongyosra az Americana kazettát, nemrég pedig a 9 éves lányom állított össze Spotify listát a best of válogatásukról, úgyhogy kijelenthető, hogy nem évültek el évtizedek alatt sem.

Az előzenekar a francia-kanadai punkegyüttes, a Simple Plan volt, akik kifejezetten jó hangulatot csináltak már az elején is, és láthatóan a közönség egy része miattuk (is) érkezett. Elhangzott többször a „köszönöm Budapest” is, amin mindig meghatódom külföldi bandák esetén, és láthatóan jól érezték magukat a srácok. Hatalmas strandlabdákat is útnak indítottak a csápoló kézáradatba, illetve már ekkor sem fukarkodtak a konfettiesővel. Már önmagában ez az ugrálásra komponált koncert is remekül megalapozta a főzenekart, de a legjópofább blokk a szünetben következett.

Egy világító „fuck yeah” feliratú léghajó kezdett el körözni felettünk egy drónnal, majd táncoló csontvázakkal elindult egy visszaszámláló, és bulis nóták kíséretében különféle tematikákat vetítettek a hatalmas kijelzőkön. Volt például közös karaoke az A-Ha Take on Me című dalával, illetve olyan szekciók, amelyeknél egy adott témára pásztázta a kamera a közönséget. Volt headbang cam, look like cam (itt baloldalon egy híres karaktert, jobb oldalon meg egy rá hasonlító látogatót mutatott a kamera, és nem mindenki volt boldog az összehasonlítástól), fenékrázás és fuck you cam (itt egy család édes kisgyermekei vitték a prímet, akik rögtön boldogan mutogatták a középső ujjukat). Illetve nem maradhatott ki a klasszikus csókkamera sem, amelynek a végére bevágták az elhíresült Coldplay-es jelenetet is. A humorfaktort fokozta a stáb egyik gorillának öltözött embere, aki végig a közönség soraiban bohóckodott, és lehetett vele fotózkodni.

A lányommal is mindenki jó arc volt: mindkét zenekar stábtagjától csak úgy kapott egy-egy pengetőt, felbecsülhetetlen ereklyékkel gazdagítva a megdicsőült negyedikesemet, és lépten-nyomon segítőkész fiúk akarták felvenni őt a nyakukba, hogy jobban lásson.

Amikor berobbant az Offspring, hét év után végre ismét nálunk pörgetve a legjobb és legújabb nótáikat, a közönség teljesen beindult. Szerencsére nem követték el azt a hibát, amit sokan el szoktak, hogy csak az új albumot erőltetik – bár az is ütősre sikerült –, hanem az össze slágeres puskaport is sorra előtték. Le sem lehetett törölni a vigyort a képünkről a lányommal, ahogyan együtt ordítottuk az I Want You Bad, a The Kid’s Aren’t Alright, a Pretty Fly (For a White Guy) vagy a Hit That refrénjeit.

A másfél órás koncertbe belefért egy Ozzy-megemlékezés egy Black Sabbath feldolgozással, valamint egy zongoránál előadott, Beatles-féle Hey Jude is, amely mellé egy saját dalt is balladásított a frontember, miközben a mobiltelefonok vakui elárasztották a stadiont. Apropó, az énekes nem éppen egy szokványos punk, hiszen Dexter Holland molekuláris biológiai doktorátusát HIV-kutatásból szerezte, valamint profi pilóta és repülésoktató is egyben.

Az egész koncert rendkívül látványos volt, és garantáltan unatkozásmentes, hiszen egyfolytában változott a vetítés, pattogtak a strandlabdák, estek a konfettik, lelkesen beszélt a banda, szóródtak a szikrák, sőt, felfújtak két hatalmas gumicsontvázat is, amelyek szájából végül füstcsóva szállingózott. Úgyhogy finoman szólva nem egy minimálra hangolt haknit élvezhetett a közönség, pedig fele ennyi erőfeszítéssel is imádtuk volna az estét.

Még a beengedés, a ruhatár és a metrózás is flottul ment, úgyhogy a lányom első nagyszabású stadionkoncertje szerencsére jobban nem is sikerülhetett volna. Én pedig vagy ezer rockkoncerttel a hátam mögött bátran kijelentem, hogy az Offspring tesz arról, hogy a mondás érvényben legyen: „punks not dead”!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Visszatér a terrorbohóc – Az új It: Welcome to Derry HBO-sorozat keményen darálja a szereplőit!
Újra látjuk Derryt, és vele együtt a gyermekkor legrettegettebb rémálmát, a félelemből táplálkozó démoni lényt. Az It: Welcome to Derry első része minden várakozást felülmúl! A 60-as évek ártatlansága sosem volt ennyire félelmetes. Andy Muschietti új sorozata egyszerre nosztalgikus és hátborzongató!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. október 29.



Már az első képsoroknál világossá válik, hogy az It: Welcome to Derry nem kíván óvatoskodni.

Andy Muschietti, aki a korábbi Az-filmekkel már bizonyította, hogy mesterien ért a rettegés megkomponálásához, most visszatér a gyökerekhez.

Szó szerint és átvitt értelemben is. A rendező keze nyoma minden pillanatban érezhető, a sorozat hangulata már az első részben magával ragadja a nézőt. Itt nem kímélnek senkit és semmit.

A hatvanas évek miliője rendkívül hitelesen kel életre. A díszletek, a jelmezek, a zenék és a színek együttesen teremtik meg azt a nosztalgikus, mégis fenyegető légkört, ami az eredeti filmek egyik legnagyobb erőssége. Az alkotók ügyesen egyensúlyoznak a múlt bája és a borzalom közt, ez az ellentét adja a sorozat igazi ízét. A gyerekkori ártatlanság és Derry mélyén megbúvó gonosz kontrasztja itt is tökéletesen működik.

A nyitójelenet nemcsak hatásos, de egyenesen mellberúgó. A brutalitás kicsit talán öncélú, mégis elég erőteljes ahhoz, hogy a néző ne felejtse el, ez bizony nem egy családi matiné.

A 18-as karika bőven indokolt, ám a készítők ügyesen elkerülik a túlzások csapdáját, épp annyit mutatnak, amennyit kell. Ez a visszafogottabb merészség teszi igazán feszessé a hangulatot. Maradjunk annyiban, hogy az első jelenet szülésjelenete velem marad egy ideig.

A történet középpontjában ismét gyerekek állnak, akik egy titokzatos eltűnés nyomába erednek. Matty (Miles Ekhardt) sorsa már a nyitányban eldől, de „barátai”: Lilly (Clara Stack) és Teddy (Mikkai Karim Fidler) még nem tudják, mi történt vele.

A bűntudat és a kíváncsiság hajtja őket, miközben lassan szembesülnek Derry sötét titkaival.

Pontosabban egy nagy titkával. A gyerekszínészek frissességet hoznak a képernyőre: természetesek, szerethetőek és hihetőek. Bár egyikük sem ismert név, mindannyian tökéletesen hozzák a karaktereiket. Már most érezni, hogy erős kis csapat kovácsolódik belőlük, akárcsak az eredeti film hőseiből. De azért várjuk ki az első rész végét.

A felnőtt szereplők közül James Remar és Jovan Adepo visznek színt a mellékszálakba. Alapvetően érdekes a koreai veterán története, aki a hidegháborús Amerika árnyékában próbál boldogulni. Mint afroamerikai tiszt, ki kell harcolnia társai tiszteletét, olykor kevesebb sikerrel. Ez, a rasszizmussal szembeni görbe tükör, meglátjuk majd mire megy. A sorozat itt-ott játszik történelemmel, néha kissé idealizálja a múltat, de mindez megbocsátható, mert a cél nem a dokumentarizmus, hanem a hangulat megteremtése. Ez viszont egyértelműen működik, méghozzá hibátlanul.

A történet nem kiemelkedő, akik olvasták/látták az eredetit, azért érezhetően ismétlik önmagukat, de az első rész alapján még ezt nem nevezném egyértelmű negatívumnak.

Bill Skarsgård hiánya talán meglepetésként érheti az egyszeri nézőt, de éppen ez ad izgalmat az első résznek. A terrorbohóc árnyéka ott lebeg minden jelenet fölött, még akkor is, ha ő maga nem bukkan fel. Ez a sejtelmesség fokozza a feszültséget: tudjuk, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor újra szembenézünk vele, és ez a várakozás az egyik legerősebb húzóereje az első résznek. Alig várom a folytatást!

Technikailag a sorozat eddig kifogástalan. A vizuális világ egyszerre realisztikus, brutális, véres és álomszerű, a fényképezés gondosan kidolgozott.

A kamera néha játékosan követi a gyerekeket, máskor ridegen pásztázza a kisváros utcáit, mintha maga Derry is élne, lélegezne. Az effektek nem hivalkodóak, inkább finoman támogatják a történetmesélést, egészen addig, ameddig be nem tör a képernyőre a kétfejű repülő démonbébi és minden finomkodást kidobnak az utcára. A hangdizájn tökéletesen épít a csend erejére és a kaotikus pusztításra.

Az első epizód végén katartikus pillanat zárja a történetet. Egy olyan befejezés, ami után az ember ösztönösen a következő rész gombja után nyúlna, ha tehetné. A Warner azonban heti adagokban tálalja a rémálmot, így marad a várakozás feszültsége.

Ez talán nem is baj: az It: Welcome to Derry eddig inkább lassan bontakozó, atmoszférikus horror, amit érdemes ízlelgetni, nem egyszerre ledarálni. Pedig nagyon kívánja a szervezetem a következő részt!

A sorozat legnagyobb erénye, hogy nem csupán rettegést kínál, hanem érzelmet is. A barátság, az örökölt traumák, a bűntudat és az összetartozás témái újra és újra előkerülnek, a horror elemek mögött valódi emberi dráma húzódik. A gyerekszerelem és a veszteség árnyéka, a felnövés fájdalma mind ott rezeg a háttérben, ettől lesz a sztori több puszta ijesztgetésnél.

Összességében az It: Welcome to Derry első része méltó folytatása Muschietti világának. Nagyon reméltem, hogy A Flash - A villám csak egy véletlen botlás volt és a szakember nem felejtett el rendezni.

Atmoszférikus, izgalmas és vizuálisan lenyűgöző.

Aki szerette a 2017-es filmeket, az most is otthon fogja érezni magát ebben a baljós kisvárosban. Az alkotók tisztelettel nyúlnak a forráshoz, mégis képesek új színt vinni a történetbe, eddig azért az kiemelhető, hogy még csak egy rész elérhető a sorozatból. Ha a folytatás is tartja ezt a színvonalat, akkor Derry városa újra a modern horror egyik legizgalmasabb helyszínévé válhat, és mi örömmel térünk vissza oda, bármennyire is rettegünk tőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET: