Szokatlan húzás a Marveltől – a Thor: Ragnarök a legviccesebb filmjük eddig
Szerény véleményem szerint mindig azok a legélvezetesebb Marvel-filmek, amelyek eltekintenek az Marvel Univerzum „nagy egészétől”, és önfeledten koncentrálnak egyetlen önálló kalandra. A Thor harmadik része pedig pontosan ilyen: bár a tét itt is magas – szokás szerint a világ, jelen esetben Asgard, Thor otthonának megmentése –, a film mégis könnyed az olyan szuperhősös szappanoperákhoz képest, mint amilyen például az Amerika Kapitány – Polgárháború és társai voltak. Sőt, talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy
a Thor: Ragnarök az eddigi legviccesebb Marvel-film.
Ez nem kis részben köszönhető annak, hogy a Marvel egy meglehetősen szokatlan húzással egy a nagyközönség előtt jobbára ismeretlen új-zélandi filmest, Taika Waititit ültette a rendezői székbe. Waititinek ez az első nagy hollywoodi filmje, de sajátos humorú vígjátékainak – köztük a nálunk is bemutatott Hétköznapi vámpírok című filmnek – köszönhetően népes rajongótáborral rendelkezik, most pedig egy 200 millió dolláros szuperprodukcióban is bizonyíthatott.
Az eredmény lenyűgöző. Waititi abszurd, jellegzetesen új-zélandi humora csaknem úgy érvényesül a Thor harmadik részében, mint saját, kis költségvetésű filmjeiben. A színész-rendező még egy kisebb szerepet is kapott: ő alakítja Korgot, a kőembert, aki ahányszor csak felbukkan, ellopja a főszereplők elől a show-t. Humor és akció olyan hatásosan keveredik a filmben, hogy
a film már-már nem is poénokkal teletűzdelt szuperhősfilm, sokkal inkább egy olyan vígjáték, amiben történetesen szuperhősök a főszereplők.
Persze a film története így is követi a papírformát, de jóval nagyobb kitérőket enged meg magának. Hela, a halál istennője pusztulással fenyegeti Asgardot, miközben Thor foglyul esik egy távoli bolygón, Sakaaron. A rikító színekben pompázó gladiátorbolygón Thor találkozik Hulkkal, aki azonban évek óta nem változott vissza Bannerré. Őt kellene rávennie arra, hogy az Ördög Segglyuka (!) elnevezésű féregjáraton keresztül elmeneküljenek a bolygóról, és megmentsék Thor népét a pusztulástól.
A mozgalmas nyitányt követően – amelyben többek között tiszteletét teszi Dr. Strange és Loki is – a játékidő nagy részét szerencsére Sakaaron töltjük. Szerencsére, mert a bolygó megteremtésekor az alkotók teljesen szabadjára engedték a fantáziájukat, és egy olyan szédületes, a 80-as évek stílusát idéző világot tártak a szemünk elé, ahol még Flash Gordon sem számítana idegennek.
Ennek a világnak a vezetője a rabszolgatartó, különc Nagymester, aki velejéig romlott ugyan, de Jeff Goldblum alakításának köszönhetően lehetetlen utálni. A film legjobb jelenetei közül nem egy kötődik az ő nevéhez. A filmet rajta kívül természetesen Thor és Hulk valószínűtlen párosa viszi el: az embernek olyan érzése támad a filmet nézve, mintha a Marvel fejesei csak most éreztek volna rá igazán a két figurában rejlő lehetőségekre, mindenesetre Chris Hemsworth és Mark Ruffalo annyi humort csempészett a játékába, mint a korábbi részekben soha. Hozzájuk csatlakozik még harmadikként egy új szereplő is, Valkűr (Tessa Thompson) is.
Hozzájuk képest sajnos az Oscar-díjas Cate Blanchett alakította Hela borzasztóan unalmasra sikeredett, bár a Marvel-filmektől már régen megszokhattuk, hogy éppen a főgonoszok sikerülnek mindig laposra. Ez esetben annyival súlyosabb a helyzet, hogy a játékidő nagy részében Hela nem is jelent közvetlen fenyegetést a hősökre, a tét „csupán” annyi, hogy még azelőtt elérjenek Asgardra, mielőtt Hela elpusztítja az ott lakókat.
Mindent összevetve azonban így is átlagon felüli lett a Marvel 17. (ugye milyen soknak hangzik?) filmje. A Ragnarök minden bizonnyal a legjobb Thor-film (sokak szerint az első, ami igazán jó), egyben az egyik legélvezetesebb Marvel-film. Semmi forradalmit nem kezd a franchise-zal, cserébe azonban hibátlan szórakoztatást nyújt a műfajra fogékony nézőknek.
A film előzetese: