FELFEDEZŐ
A Rovatból

Szívszorító: így teltek a Titan legénységének utolsó órái – vaksötétben, zenét hallgatva hallhattak meg

A tragikus véget ért tengeralattjárón tartózkodó öt ember fejében meg sem fordult, hogy bármilyen probléma adódhat a merülés során. Teljesen váratlanul érte őket a halál.


Christine Dawood férjét és fiát veszítette el a Titan felrobbanásakor, két héttel a tragédia után pedig elárulta, hogy a Titanic roncsaihoz indult tengeralattjáró legénysége miként készült a merülésre, és hogyan teltek az utolsó óráik.

Ahogyan beszámoltunk róla, az OceanGate vállalat Titan merülőhajója június 18-án reggel 8 órakor kezdte meg merülését a Titanic roncsai felé. Egy óra 45 perccel a merülés után, 9 óra 45 perckor megszakadt a kapcsolat a tengeralattjáróval, és az amerikai haditengerészet ekkor egy robbanás hangját regisztrálta. Ma már ismert, hogy

ez a Titan felrobbanása volt, a fedélzeten tartózkodó öt ember azonnal meghalt. Öt nappal később megtalálták a tengeralattjáró törmelékét az óceánfenéken, 1600 méterre a Titanictól.

A tragédia után két héttel Christine Dawood megmutatta a Daily Mailnek az utolsó fényképet, amely férjéről, a 48 éves, brit-pakisztáni milliárdos Shahzada Dawoodról és fiukról, a 19 éves Sulemanról készült, mielőtt beszálltak volna a Titanichoz induló Titanba.

Fejenként 250 ezer dollárt (mintegy 85 millió forintot) fizettek azért, hogy részt vehessenek az expedíción, és az utolsó képen mosolyogva, egymást átkarolva várják a merülést.

Közben Christine és 17 éves lánya, Alina a tengeralattjáró kísérőhajójának, a Polar Prince-nek a fedélzetén volt, innen integettek a családjuk férfi tagjainak közvetlenül a Titan indulása előtt.

Christine elmondta, három hónappal korábban az OceanGate vezérigazgatója, Stockton Rush és felesége, Wendy az Egyesült Államokból Londonba repült, hogy meggyőzze a Dawood családot, biztonságos lenne a Titanic roncsaihoz utazni a Titannal.

„Rush úr azt mondta, hogy a Titannal az Atlanti-óceán mélyére menni biztonságosabb, mint az utcán átkelni” – tekintett vissza Christine.

A 61 éves Rush meggyőzően érvelt, így aztán 12 héttel később Pakisztán egyik legsikeresebb üzleti dinasztiájának örököse és fia felszállt a merülőhajó fedélzetére. Hármójukhoz még a 77 éves francia Titanic-szakértő, Paul Henry Nargeolet, valamint az 58 éves brit milliárdos kalandor, Hamish Harding csatlakozott.

Christine elárulta,

a merülésre készülőket alaposan felkészítették az OceanGate szakemberei, többek között azt is megmondták nekik, mit ehetnek és ihatnak, emellett pedig vastag zoknit és sapkát kellett viselniük, mivel a mélyben rendkívül hideg lehet. A Titan fedélzetén nem volt vécé, az utasoknak pedig azt javasolták, töltsék fel kedvenc zenéiket telefonjukra, és azt hallgassák merülés közben, hogy ezáltal csökkentsék a stresszt.

Arra is figyelmeztette őket, hogy koromsötétben fognak merülni, mert lekapcsolják a fényszórókat, hogy kíméljék a tengeralattjáró akkumulátorát.

Christine elmondása szerint férje rendkívül izgatott volt a merülés miatt, mert azóta szerette volna látni a Titanic roncsait, hogy 2012-ben, a hajó elsüllyedésének 100. évfordulóján ellátogattak egy szingapúri kiállításra. Aztán rábukkant az OceanGate hirdetésére, és eredetileg a feleségével szeretett volna elmenni az útra. Ám a koronavírus-világjárvány miatt késett az expedíció, mígnem fiuk, Suleman elég idős lett ahhoz, hogy részt vegyen rajta – így került anyja helyett a Titanra.

A tinédzser egyébként magával vitt a tengeralattjáróra egy Rubik-kockát, ugyanis szerette volna megdönteni a víz alatti kirakásának világrekordját.

Christine azt mondta, az OceanGate által szervezett merülés előkészítése mindvégig lenyűgözően profinak tűnt számára, egyedül akkor gondolta úgy, hogy baj lehet, amikor először hallotta a kísérőhajón, hogy megszűnt a kapcsolat a Titannal. Ekkor azt mondták neki, nem kell aggódnia, mert a kommunikáció sokszor megbízhatatlan lehet,

ha pedig komoly probléma adódik, a küldetés azonnal megszakad, a tengeralattjáró ledobja a súlyokat, és feljön a felszínre.

Ám a Titan később sem került elő, Christine pedig innentől rendszeresen kémlelte az óceánt, hátha meglátja felbukkanni a tengeralattjárót.

A 46 éves nő a kísérőhajó fedélzetén volt, amikor június 23-án megérkezett a hír, hogy megtalálták a Titan törmelékét az óceánfenéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Ez undorító!” – Megdöbbentő dolgot tett a jakuzziban a hotel dolgozója, a vendégek kiakadtak
A vendégek videóra vették a bizarr esetet, majd panaszt tettek. Mint kiderült, ez a szállodánál régóta bevett gyakorlat.
DKA - szmo.hu
2025. november 11.



Döbbenetes eset történt egy amerikai hotelben: döbbent vendégek videózták le, ahogy az Expressway Suites egyik alkalmazottja a szálloda jakuzzijába dobálja a foltosnak mondott ágyneműket, majd egy seprűnyéllel kavargatni kezdi azokat a klóros vízben – írta meg a New York Post.

„Ez undorító. Viccelnek? Ezeken az ágyneműkön alszunk? Teljesen kiakadtam”

– mondta az egyik vendég, miután végignézte a jelenetet.

A szálloda vezetősége azzal védekezett, hogy a jakuzzis áztatást csak végső megoldásként, a makacs foltok eltávolítására használják, és elvileg csak záróra után. Állításuk szerint a dolgozót megrovásban részesítették, amiért a vendégek előtt végezte a műveletet.

Egy rögzített telefonhívás során az egyik alkalmazott azt is elmondta a panaszkodó vendégnek, hogy a módszerrel „apró kis foltokat” szednek ki, majd a medencét leeresztik és alaposan kitisztítják.

A helyi közegészségügyi hatóság azonnal megtiltotta hotelnek, hogy a vendégeknek fenntartott jakuzziban áztassa a lepedőket. Bár a bizarr gyakorlat miatt nem szabtak ki bírságot, mert nem állapítottak meg közvetlen veszélyt, a hatóság több utóellenőrzést is elrendelt.

Egy, a szállodánál 2010-ben dolgozó volt alkalmazott szerint a gyakorlat egyáltalán nem új keletű. Azt állította, hogy a jakuzzis előáztatás már akkoriban is bevett eljárás volt az erősen szennyezett textíliák esetében.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a nem megfelelően karbantartott jakuzzik a meleg víz és a belekerülő testnedvek miatt a baktériumok melegágyai lehetnek. Olyan súlyos betegségeket terjeszthetnek, mint a legionáriusbetegség, de okozhatnak kellemetlen bőrkiütést is.

„Ahogy az ember ül a forró vízben, a bőre szó szerint leválik… vedlik le róla” – fogalmazott Amy Vandal, a másik vendég, aki jelentette az esetet a hatóságoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekem már megjött az első szállítmány
Az ATV-ben készült firkából napok alatt lett mém, majd jótékonysági termék. A miniszterelnök már be is mutatta a saját darabját a közösségi oldalán.


Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már kapható az a pulóver, amelyen az a rajz szerepel, amit ő „az ország kedvenc jegyzetének” nevez. A miniszterelnök posztjában azt írja, neki már meg is érkezett az első szállítmány.

A bejegyzés szerint a termék a dpkshop.hu honlapon rendelhető meg. Azt is közölte, hogy

„a pulóverekből befolyt minden bevétel a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy,

a 'Jónak lenni jó!' kampány keretében.”

Az akció előzménye, hogy Orbán Viktor 2025. november 11-én az ATV Mérleg című műsorában, Rónai Egonnak adott interjúja közben egy A4-es lapra jegyzetelt.

A rajzról készült kép hamar mémmé vált, a felhasználással kapcsolatos kérdésekre pedig a miniszterelnök november 13-án a Forbes Facebook-posztja alatt jelezte, hogy „az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van.”

A termékeket a Digitális Polgári Körök (DPK) webshopja árulja. A DPK a miniszterelnök által 2025-ben indított online közösségszervező kezdeményezés, amely idén ősszel tömegrendezvényt tartott, majd országjárást hirdetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vészharangot kongat a volt kormányfő: egy generáció alatt kisöpörheti a nyelvüket a mesterséges intelligencia Izlandon
A 350 ezres nemzetet az angol nyelvű digitális tartalom árasztja el. A mesterséges intelligencia csak az utolsó szög a koporsóban?


Drámai figyelmeztetést adott ki Izland volt miniszterelnöke, Katrín Jakobsdóttir, aki szerint egyetlen generáció is elég lehet ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia és az angol nyelv térhódítása kisöpörje az izlandit. A The Guardiannek nyilatkozva a politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy

a jelenség már a mindennapokban is érzékelhető, olyannyira, „hogy gyakran a gyerekek egymás között is inkább angolul beszélnek”.

Jakobsdóttir szerint a társadalomnak többet kell tennie a nyelv megőrzéséért, ugyanakkor a mesterséges intelligenciára nemcsak veszélyként, hanem lehetőségként is tekint, ezért azt szorgalmazza, hogy minél több minden legyen elérhető rajta keresztül izlandiul is. A kormányzat láthatóan reagált a helyzetre: az oktatási minisztérium november elején bejelentette, hogy partnerségre lép az amerikai Anthropic nevű MI-céggel. A világ egyik első nemzeti MI-oktatási kísérleti programjában az ország tanárait segítik a technológia használatában, kifejezetten azzal a céllal is, hogy az izlandi nyelv digitális jelenlétét erősítsék.

„A mesterséges intelligencia itt van, és itt is marad. Fontos, hogy kiaknázzuk az erejét, miközben megelőzzük a károkat” – közölte Guðmundur Ingi Kristinsson oktatási és gyermekügyi miniszter a program bejelentésekor.

A mindössze 350 ezer fős Izlandot különösen sérülékennyé teszi a kis népesség. Bár a nyelvet eddig a társadalom minden rétegében használták, a változást az internet, majd az MI hozta el.

A szakértők már 2018-ban figyelmeztettek a nyelv „digitális kihalásának” veszélyére. Izland ezért már korábban is tett lépéseket: 2019 és 2023 között egy nemzeti nyelvtechnológiai program keretében fejlesztettek izlandi nyelvű beszédfelismerő, szövegfelolvasó és fordítórendszereket.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pulcsi és póló készült Orbán Viktor rajzáról – két párt is árul ilyet, mától bárki viselheti magán a miniszterelnök jegyzeteit
A Digitális Polgári Kör webshopjában lehet megvásárolni a ruhadarabokat, amelyeket még kedvezményes áron árulnak. Ugyanakkor már a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is árusít hasonlót.
Fotó: dpkor.hu - szmo.hu
2025. november 14.



Péntektől bárki megvásárolhatja azt a pulóvert, amelyen Orbán Viktor sokat emlegetett rajza szerepel - írja a Magyar Nemzet.

A Digitális Polgári Kör (DPK) indította el a webshopot, ahol a miniszterelnök által inspirált termékeket árulják. A befolyt összeget pedig teljes egészében a „Jónak lenni jó!” kampánynak ajánlják fel.

A ruhadarabok egyelőre csak előrendelhetőek, így jelenleg a póló 5 500 forintba, a pulcsi pedig 9 495 forintba kerül.

A póló teljes ára egyébként 7 335 forint a pulcsi pedig 12 660 forint lesz.

Orbán Viktor legendás rajzát a november 11-i Rónai Egonnak adott ATV-interjúja közben készítette, majd a műsor végén a műsorvezetőnek ajándékozta.

A „firka” kereskedelmi hasznosítása azonban sokáig kérdéses volt a szerzői jogi védelem miatt, a helyzetet végül a miniszterelnök oldotta meg egy csütörtöki Facebook-kommentben.

„Az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van!”

– írta a kormányfő.

A miniszterelnök egy korábbi videóban egyébként azt mondta, ő nem rajzolgat, hanem jeleket tesz a papírra.

A vásárlók által támogatott „Jónak lenni jó!” kampány idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyerekeket segítő KEGYES Alapítvány javára gyűjt. Az adományvonal a 1358-as számon érhető el, egy hívás vagy SMS 500 forintot ér.

Nem a Fidesz (illetve az ahhoz köthető szerveződés) azonban az egyetlen, sőt még csak nem is az első, amelyik ilyen ruhadarabot árul. Egy nappal korábban a Magyar Kétfarkú Kutyapárt jelentette be, hogy webshopra dobnak hasonló terméket. Állításuk szerint már most hatalmas az érdeklődés rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk