KULT

Szépség a halálban, avagy Pedro Almodóvar A szomszéd szobában az elmúlásról és a barátságról elmélkedik két színész istennővel

Tilda Swinton várja a halált, Julianne Moore pedig próbál jó arcot vágni ehhez. Tragédiában ismerszik meg a jó barát, Almodóvar első angol nyelvű filmje pedig rendesen összezavarja majd az érzelmeinket.


A most 75 esztendős Pedro Almodóvar nem semmi karriert tudhat a háta mögött. 1978-ban készítette az első egész estés filmjét (Folle… folle… fólleme Tim!), az azóta eltelt 46 évben pedig összesen 24 filmet rendezett, köztük olyan örökebecsű darabokkal, mint az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (1988), a Tűsarok (1991), a Mindent anyámról (1999), a Beszélj hozzá! (2003), a Volver (2006), A bőr, amelyben élek (2011) vagy a Fájdalom és dicsőség (2019). Kapott két Oscar-díjat (a Mindent anyámrólért és a Beszélj hozzá! forgatókönyvéért, de az utóbbiért rendezőként is jelölték), hat BAFTA-t, négy Cannes-i díjat, négy Cézárt, nyolc Európa-filmdíjat, egy fődíjat Torontóból és négy díjat Velencéből. A legutóbbi mustráról épp idén hozta el életében először a legfőbb elismerést, az Arany Oroszlánt új filmjével, A szomszéd szobával, ami ettől függetlenül is különleges helyet foglal el a filmográfiájában.

Hiszen a fenti fontosabb trófeákat mind spanyol nyelvű filmekkel érdemelte ki, s csak most, a 24. darabja kapcsán döntött úgy először, hogy az angol nyelven forogjon.

Könnyen lehet, azért jutott erre az elhatározásra, mert nagyon szeretett volna együtt dolgozni két Oscar-díjas színésznővel, Tilda Swintonnal és Julianne Moore-ral. Akárhogy is, szerencsére ez az együttműködés is az égben köttetett.

Na de lássuk akkor, miről is van szó! A szomszéd szoba története szerint Ingrid (Moore) és Martha (Swinton) nagyon közeli barátnők voltak fiatalon, amikor együtt dolgoztak ugyanannál a magazinnál. Ingridből aztán elismert és népszerű regényíró lett, míg Marthából haditudósító, az élet körülményei pedig elválasztották őket egymástól. Hosszú évekig tartó kapcsolatvesztésük után azonban egy extrém szituációban találkoznak újra. Amikor Ingrid véletlenül egy közös ismerősüktől megtudja, hogy Martha rákos beteg, és kórházban van, gyorsan meglátogatja, a két régi barátnő közt pedig újra előjönnek az emlékek: beszélgetnek múltbeli szeretőkről (volt például egy közös is, a John Turturro által játszott Damian), illetve a szituációból adódóan élet és halál kérdéseiről is.

Ingrid aztán, aki fél a haláltól, durva próbatétel elé állíttatik, amikor a gyógyulásra esélytelen Martha megkéri, hogy legyen ott a szomszéd szobában, vagyis mellette, amikor ő bevesz egy illegálisan szerzett eutanáziatablettát, s így a saját feltételei szerint vet véget az életének.

Ingrid a kezdeti húzódozás ellenére végül beleegyezik, de rettegés és szorongás gyötri, miközben csodálatra méltó nyugalommal figyeli, ahogy Martha az élete végéhez közeledik.

A fentiekből is kitűnik, hogy az idősődő Almodóvar ezúttal főképp az elmúlásról elmélkedik. Ehhez egyébként nem a saját eredeti sztorija szolgáltatta az alapot, hanem Sigrid Nunez 2020-ban kiadott Egy életen át című regénye. Ez amúgy egész ritka, a spanyol mester általában saját forgatókönyvből dolgozik. Nunez regénye azonban megfelelő táptalajt adott neki ahhoz, hogy a két főszereplőnő eszmecseréi által filozofálgasson a halálról vagy az eutanáziáról, de szerencsére nem politikai felhangokkal operál, például nem a halálhoz való jog erkölcsösségéről prédikál.

Sokkal inkább egy barátság szívből jövő portréja a film, ami akkor lelhető fel igazán, ha sok év kapcsolatvesztés után is épp ott folytatódik, ahol anno abbamaradt (ezzel bizonyára sokan vannak így).

Martha elfogadta, sőt, már teljes megnyugvásban és békében várja is az e világból való távozását, nála nincs belső harc emiatt; Ingrid az, akinek ezzel meg küzdenie. Hogy elfogadja egy szívéhez közel álló személy döntését, hiszen a barátság nem attól függ, hogy teljesen ismerjük-e a másik embert, és egyetértünk-e vele mindenben. A film szerint sokkal inkább arról, hogy a zavarodottság vagy az egyet nem értés pillanataiban is ott vagyunk a másik mellett, és támogatjuk.

Az pedig már csak plusz rétege a filmnek, hogy a visszafogott, az Almodóvartól megszokott humort szinte teljesen nélkülöző (annak most nincs itt helye) képsorok közepette szinte észrevétlenül kapunk egy felismerést, miszerint az elkerülhetetlen elmúlásban is lehet találni valami szépet, megnyugtatót, természeteset.

S persze az is természetes, hogy A szomszéd szoba Tilda Swinton és Julianne Moore színészi mesterkurzusa.
Főként előbbi remekel, de hát egyértelműen övé a „hálásabb” szerep, Swinton pedig ki is maxolja a rá bízott feladatot: a nyugodtsága még ebben a nehéz helyzetében is hatással van ránk, nézőkre: átvesszük azt, a magunkénak érezzük. Nem lenne meglepő, ha Swinton újabb Oscar-jelölést érdemelne az alakításáért, de persze Moore is kiváló (mint mindig) a megértésért és az elfogadásért küzdő barátnő szerepében.

A szomszéd szoba Almodóvarhoz képest egy meglepően visszafogott és szomorkás darab, semmi extravagancia, semmi szertelenség, semmi harsányság. Inkább egy csendes kis kamaradarab, amely a tragikus története ellenére mégis nyugalmat és békét áraszt, s talán el is gondolkodtatja a nézőt életről és halálról. Van-e ezekenél fontosabb téma?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Súlyos baleset a Budapesti Operettszínházban, kórházba került a fiatal színésznő
A Cirkuszhercegnő próbája tragikusan alakult: Széles Flóra eltörte a bokáját egy görkorcsolyás jelenet közben. Azonnal kórházba szállították, és már meg is műtötték.


Súlyosan megsérült Széles Flóra a Budapesti Operettszínház Cirkuszhercegnő című előadásának próbáján, tudta meg a Blikk.

A Nagymező utcai teátrumban a február 21-i bemutatóra készülnek. A próbán azonban váratlan baleset történt: a Mabel Gibson műlovarnőt alakító színésznő eltörte a bokáját. Azonnal kórházba vitték, és a lap úgy tudja, hogy már meg is műtötték.

A Blikk információi szerint a darab egyik jelenetében a szereplőknek görkorcsolyával kell mozogniuk a színpadon.

„Ez még egy korábban rendszeresen görkorcsolyát használónak is komoly nehézséget okozhat, pláne egy olyannak, aki most tanul közlekedni vele. Sajnos Flóra nem volt gyakorlott ebben, ezért történt a baleset”

– mondta a lapnak egy informátor.

A Blikk megkereste a történtekkel kapcsolatban a Budapesti Operettszínházat, de egyelőre nem kaptak választ kérdéseikre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nicole Kidman 57 évesen mindent megmutat: a Jókislány egy szexuálisan túlfűtött tabló a dominanciáról és a szolgalelkűségről
Szerencsére a film jóval többről szól annál, mint hogy egy idősebb cégvezető próbálja kiélni az állatias ösztöneit egy nála sokkal fiatalabb gyakornokkal.


Először 2024 szeptemberében lehetett hallani egy bizonyos filmről, amelyben az 57 éves Nicole Kidman egyáltalán nem pironkodik, nem mellesleg pedig, amelyért a legjobb színésznő díját kapta az akkor megrendezésre került Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Ez volt a Jókislány, eredeti címén Babygirl, amit jócskán megelőzött a híre, pontosabban a sztorija.

Eszerint egy cég nagyhatalmú vezérigazgatója, Romy (Kidman) viszonyba kezd egy nála jóval fiatalabb gyakornokkal, Samuellel (Harris Dickinson).

A kétgyerekes (Esther McGregor, Vaughan Reilly) családanyát ugyanis a férje, Jacob (Antonio Banderas) képtelen kielégíteni, így általában, ha szexuális együttlétre kerül sor köztük, azt ő fejezi be magának egy laptop előtt, titokban.

Épp ezért lesz izgalmas számára a pimasz Samuel, aki, noha jóval alatta áll a ranglétrán, azonnal felfedezi Romyban az alárendeltség iránti igényt. Egy középkorú nő, aki megszokta, hogy ő a főnök, arra vágyik, hogy megmondják neki, mit csináljon? A köztük lévő affér eleinte e „játékon” alapszik, Romy pedig végre kiélheti legbelsőbb vágyait, fantáziáit a jóképű és domináns gyakornokkal. A kérdés azonban, hogy egy ilyen, alapvetően sehová sem vezető, és pusztán a szexualitásra alapuló kapcsolat főnök és beosztottja között csak árthat a benne részt vevő feleknek hosszabb távon, vagy esetleg általa rendezőthetnek-e az otthoni gondok?

Ezekkel a felvetésekkel játszik a Jóskislányban a holland író-rendező, Halina Reijn, aki egyébként színészként kezdte a karrierjét (olyan filmekben láthattuk többek között, mint például a Lebegő szigetek, az Életképek egy panzióban, a Fekete Könyv, A szerelem vak vagy a Tom Cruise-féle Valkűr), majd 2019-ben tért át a kamera mögötti szekcióba az Ösztön című drámájával, s maradt is ott, hiszen 2022-ben tőle kaptuk a Játsszunk gyilkosost! című horror-vígjátékot, illetve most a Jókislányt.

Reijnnek pedig ezúttal volt egy aduásza, aki miatt ez a film a figyelem középpontjába kerülhetett, s aki egyben annak legnagyobb erénye is. Ő pedig természetesen nem más, mint Nicole Kidman.

Kezdjük azzal, hogy ő szerencsére az ötvenes éveiben is a leginkább foglalkoztatott színésznők közé tartozik, nem mellesleg pedig totálisan munkamániás. Szinte felfoghatatlan, honnan van ideje ennyi projektre. Csak az utóbbi négy évben hat egész estés filmben tűnt fel (The Prom – A végzős bál, Az élet Ricardóéknál, Az Északi, Aquaman és az elveszett királyság, Családi affér, Jóskislány), ami még önmagában nem lenne akkora truváj, ám ő mindemellett leforgatott ez idő alatt hat teljes sorozatévadot is (Tudhattad volna, Kilenc idegen, Máshon, A tökéletes pár és két szezon a Special Ops: Lionesshez), ami kb. 50 epizódot jelent.

Kidman ráadásul a szerepválasztásaival is próbál mindig kilépni a komfortzónájából, s a könnyedebb darabok (mint A végzős bál vagy a Családi affér, plusz ez utóbbiban is a nála jóval fiatalabb Zac Efronnal kavar...) mellé jóval súlyosabbakat (Az Északi, Máshon, Jókislány) is a filmográfiájába illeszteni. Sokan temették már őt, mondván az arcplasztikái teljesen elcsúfították, s már képtelen a rendes mimikára, Kidman azonban folyamatosan rácáfol az őket bírálókra, s évről évre bemutat egy olyan alakítást, ami előtt leborulhatunk. Az utóbbi 10 évben kétszer is Oscar-díjra jelölték (a 2016-os Oroszlánért és a 2021-es Az élet Ricardóéknálért), s nem sokon múlt, hogy idén összeszedje a hatodik nominációját. Meglepő is volt, hogy a neve nem szerepelt a legjobb színésznő kategóriájának Oscar-jelöltjei között, hiszen a velencei díj, valamint az idei Golden Globe-jelölés után sokan számítottak erre.

Ettől függetlenül a Jókislány legfőbb kincse ő, mivel parádésan adja vissza az elfojtásokkal, a szégyellt vágyaival, a családja és a munkája által elvárt felelősségteljes hozzáállásával küzdő nőt, aki már nem fiatal, s épp ezért kapaszkodik bele két kézzel a fiatal Samuelbe, akivel végre megélhetné azt, amire mindig is vágyott.

De vajon érdemes-e ezért minden mást feláldozni? A fizikai igények előtérbe helyezhetők-e egy komoly egzisztenciával bíró ötvenes nőnél, lehet-e újra felelőtlen fiatal (amilyen valószínűleg fiatalon sem volt), vagy nyomjon el magában mindent, hogy megfeleljen az elvárásoknak.

A Jókislány a felszínen egy túlfűtött erotikus dráma olyan jelenetekkel, amelyekben például Kidman négykézláb tejet lefetyel egy kis tányérból, Samuel kezéből eszik egy „jutifalatot”, esetleg parancsszóra vetkőzik, áll a sarokba és térdel le, amikor mondják, vagyis nem csak képletesen megy le kutyába.

A képsorok mögött azonban egy komoly gondokkal küszködő nő képe bontakozik ki.

A fiút egyébként sajnos kevésbé ismerjük meg (Harris Dickinson mindenesetre szintén remek, őt eddig főként a Sötét elmék, a Demóna: A sötétség úrnője, a King’s Man: A kezdetek, A szomorúság háromszöge, az Ahol a folyami rákok énekelnek, az Ecc, pecc, ki lehetsz? és a Vaskarom című filmekből ismerhetjük), Heijn fókusza annyira Romyn van, hogy Samuel motivációival, személyiségének mélységeivel adós marad a film, inkább az ő Romyn tett hatása van a középpontban.

Az kétségtelen, hogy Nicole Kidman nélkül a Jókislány sokkal kevesebb lenne, általa azonban egy merész és tabudöntögető tablót kapunk a vágyak és az elvárások szembenállásáról, illetve az emberek (pontosabban a férfiak s nők) alá- és fölérendeltségi viszonyainak bonyolult rendszeréről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Megvan a kiskapu: Magyarország továbbra sem indul az Eurovízión, a Carson Coma mégis kijuthat a dalfesztiválra
A Carson Coma a San Marinó-i előválogatón szállt versenybe, és továbbra is küzd a továbbjutásért. Ha ez sikerülne, 2019 óta először léphetne magyar előadó az Eurovízió színpadára.
Ferencz Péter - szmo.hu
2025. február 05.



Szalad az idő, 2019 óta nem indít versenyzőt Magyarország a világ leghosszabb ideje futó, évente több mint százmillió nézőt vonzó dalversenyén. A hazai előadóknak így szinte lehetetlen elverekedniük magukat az Eurovízió színpadára. A vállalkozás azért nem reménytelen, a Carson Coma például a San Marinó-i előválogatón szállt versenybe.

A korábban hazai selejtezőként működő A Dal című műsor az MTVA megfogalmazása szerint „az eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat fogja segíteni”. Vagyis a nemzetközi szereplés lehetősége helyett pénzjutalmat, Duna TV-s és Petőfi rádiós megjelenéseket, esetleg lemez- és videoklip-készítési lehetőségeket lehet nyerni.

AZ MTVA az elmúlt években egyszer sem indokolta meg érdemben, hogy miért léptünk ki a versenyből, 2019-ben arra a következtetésre jutott a sajtó, hogy

a versengés valószínűleg túlságosan LMBTQ-párti és multikulti lett a magyar kormány és közmédia ízlésének.

A Dal nézettsége mindenesetre az utóbbi években jól láthatóan csökkent, azok a hazai előadók pedig, akik továbbra is szerettek volna az Eurovízió színpadára lépni, kénytelenek voltak más lehetőségek után nézni – írja a 24.hu. A szabályok ugyanis nem tiltják, hogy másik nemzet színeiben versenyezzen valaki. Mindössze azt tiltják, hogy több ország képviseletében nevezzenek a zenészek.

A Carson Coma San Marino válogatóján próbált szerencsét, a selejtező frissen bejelentett elődöntős eredményei alapján pedig akár esélyesek is lehetnek a sikerre.

San Marino immár negyedik éve rendez olyan válogatót, amelyre a világ bármely országából lehet jelentkezni. Maga az ország túl kicsi ahhoz, hogy minden évben saját versenyzőt delegáljon. Így a válogató egyfajta „nemzetközi esély” is azoknak az előadóknak, akik máshonnan nem tudnak kijutni a versenyre. Tavaly például egy spanyol együttes, a Megara képviselte az országot a dalfesztiválon, és a 14. helyen végzett.

Az idei selejtező castingja hat hónapig tartott, összesen 1200-an pályáztak rá, 48 országból. A Carson Coma a közé a több mint kétszáz versenyző közé jutott be, akik megmérettethetik magukat az elődöntők során. Ahhoz, hogy idén valóban ők képviselhessék San Marinót, a magyar alternatív rockzenekarnak még be kell jutnia a helyi döntőbe, és meg is kell nyernie azt a többi, körülbelül tizenöt-húsz versenyzővel szemben.

Ha ez sikerülne, 2019 óta először léphetne magyar előadó az Eurovízió színpadára.

Ha megnézzük a dalverseny történetét, kiderül, Celine Dion kanadai származása ellenére 1988-ban Svájc képviseletében nyerte meg a versenyt. A rendszerváltás előtt, amikor a keleti blokk országai nem vehettek részt a dalfesztiválon, Mándoki László és Késmárky Marika az NSZK színeiben versenyeztek a Dschinghis Khan formáció tagjaiként, és 1979-ben a 4. helyet szerezték meg Jeruzsálemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Tony Roberts
Woody Allen egyik kedvenc színésze 85 éves volt.


Nyolcvanöt évesen elhunyt Tony Roberts amerikai színész – írja a New York Times. Pályafutása során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Woody Allen és Sidney Lumet, és számos emlékezetes filmszerepet alakított.

Roberts az Annie Hall című filmben a főhős, Alvy (Woody Allen) barátját, Robot játszotta, aki egyben állandó teniszpartnere is volt. Woody Allennel már 1969-ben együtt dolgozott a Játszd újra, Sam című filmben, amelyben szintén a rendező barátját alakította. Később további Allen-filmekben is feltűnt, többek között a Csillagporos emlékekben (1980), a Szentivánéji szexkomédiában (1982), a Hannah és nővéreiben (1986) és A rádió aranykorában (1987).

Sidney Lumet Serpico című filmjében Al Pacino rendőrtársát alakította. Idősebb korában a népszerű Esküdt ellenségek című sorozatban is szerepelt.

A filmek mellett a Broadway színpadán is sikereket ért el. Szerepelt a Van, aki forrón szereti című film színházi adaptációjában, valamint Julie Andrews oldalán a Victor/Victoriában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk