Szép volt, Kati!
A közönség a döntőben az énekessel együtt énekelte Wolf Kati slágerét, Kati mégis csak a 22. helyen zárt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Egy biztos, nem rajta, és nem is a közönség szeretetén múlt. Jó hír, hogy a dalát Angliában és Dániában is kiadják.
Pokorny Szilárd írása
Interjú Katival a döntő előtt
A hazai közvéleményt villámcsapásként érte az eredmény, a szakmai és a laikus közönség is előkelőbb helyezésre számított. A helyszíni tudósításokból is az derül ki, hogy a helyszínen a közönség az egyik legnagyobb üdvrivalgással és ovációval fogadta a magyar dalt, aminek színvonala, akár az előadásé sokak szerint nem indokolta, hogy a magyar versenyző a 25 döntősből a 22-dik legyen.
Amit a hivatalos és nem hivatalos fórumokon is hangoztat mindenki, hogy alapvetően ez nem csak egy egyszerű dalverseny, vagyis a dalok színvonala csak egy szempont, de azon kívül számtalan tényező szerepet játszik a végeredmény kialakulásában.
Például, hogy a szláv nyelvű országok lakói hajlamosak egymás indulóira szavazni, vagy ugyanez igaz a skandináv országokra is egymás között. Viszont azt is mondják, hogy a bent lévő országok rendszerint a szomszédaiktól söpörhetnek be jelentős szavazatot – elgondolkodtató, hogy tőlük mi milyen keveset kaptunk.
De ha megnézzük, akár a zsűrit, akár az európai polgárok szavazatait, a magyar dal a szavazásra jogosult 43 ország közül csak tíz nézőinél, illetve szakmai zsűrijénél került be a legjobb tíz közé, s mindössze 53 pontot gyűjtött. Finnországtól 12, Szerbiától 8, Romániától 7, Spanyolországtól 6, Izlandtól és Svédországtól 5-5, Ukrajnától 4, Ausztriától, Azerbajdzsántól, Franciaországtól 2-2 pontot kaptunk.
Interjú a döntő után
A szomszédos országok közül viszont nem szavaztak ránk a horvátok, a szlovének, a csehek, a szlovákok, de a lengyelek vagy a németek sem érdemesítettek bennünket egyetlen pontra sem. Magyarország külföldön épített imázsát, országmarketingjét alakító, meghatározó politikusként vagy szakértőként biztosan elgondolkodnék egy ilyen eredmény után.
Erős a gyanú, hogy Wolf Kati helyezésével nem elsősorban a dalára mondtak ítéletet a pontozók és a szavazók, inkább az ország iránti általános (un)szimpátiát, jobb esetben érdektelenséget fejezték ki.
Wolf Kati : Szerelem Miért Múlsz (Deutsch Gábor reFiX) by anORGANik
Deutsch Gábor remixe, amit az MR2 felkérésére készítettEgy versenyben veszteni is lehet. Ebben az esetben az eredmény nem a dal minőségén múlott, és nem is az előadón. Ne felejtsük el: Wolf Kati becsülettel helyt állt, és az ország és a világ magyarsága egy emberként összezárt mögötte és szurkolt neki. Mindenki megtette a magáét, és ez sem akármi. Reméljük, a következő alkalommal több szerencsénk lesz.
Addig is, szeretünk, Magyarország, szeretünk, Wolf Kati!A címlapkép Wolf Kati Facebook-oldaláról származik.