Szász Júlia: Nehezen viselem, ha lelegyintenek, és kislányként kezelnek
Szász Júlia 2023 novemberében szenvedett balesetet a Nemzeti Színház színpadán kollégájával, Horváth Lajos Ottóval. A két színész csaknem három méter magasról zuhant le a Rómeó és Júlia egyik előadása közben a díszlet vasszerkezetéről. Hosszú felépülés várt rájuk, és a Nemzeti Színháztól is mindketten eljöttek.
A színésznő a baleset óta most először állt színpadra Horváth Lajos Ottóval közösen a Centrál Színház Egy bizonyítás körvonalai című előadásában. A művésznővel a bemutató után interjúztunk. Szász Júlia többek között arról beszélt nekünk, hogy milyen hatással volt rá a balesete és vannak-e azóta félelmei, de új szerepéről is mesélt.
– Az a bizonyos sajnálatos baleset óhatatlanul önre irányította a reflektorfényt. Az ilyen ismertség egy színész életében egyszerre lehet jó és kellemetlen is. Önnél hogy áll a mérleg?
– Valóban volt olyan időszak, amikor nehezebben éltem meg a ránk és a balesetre irányuló figyelmet, hogy minden ezzel volt tele, de kétségtelen, hogy van olyan lehetőség, amelyet részben ennek köszönhetek.
– Én is estem le már magasról, ezért tudom, hogy egy ilyen trauma után ösztönös, reflexszerű félelmek maradhatnak az emberben. Ami egy színésznek nagyon megnehezítheti a munkáját. Volt ilyen problémája, és ha igen, hogy lehet ezeket leküzdeni a színpadon?
– Egy baleset után az ember alapvető biztonságérzete rendül meg, és olyan dolgoktól is tarthat, amelyek korábban nem jelentettek problémát. Nekem nem volt tériszonyom, de kialakult, ahogyan a lépcsőzéstől való félelem is, de ez hála istennek nagyon sokat javult idővel. Ez a mai napig jelen van a civil életben és a színpadon egyaránt, de igyekszem leküzdeni úgy, hogy nem kerülöm el ezeket a helyzeteket, hanem szépen fokozatosan beleengedem magam. Egy új díszletnél például először bejárom, megnézem, és aztán a próbákon már egyre kevésbé lesz félelmetes.
– Nyilván nagyon nehéz időszakon van túl. Volt-e bármi olyan ebben a történetben, ami mégis pozitív, amiből építkezni tudott?
– Magában a balesetben és az azt követő rehabilitációban nem volt túl sok pozitívum, de az, ami ennek a hozadéka lett, és ami ezáltal lezajlott bennem, az volt. Például segített meghozni egy döntést, amelyet már egy ideje tartoztam magamnak.
– Van olyan része ennek az élménynek, amiről úgy érzi, színészileg tud belőle építkezni?
– Mindenből, ami az emberrel történik, legyen az jó vagy rossz, lehet építkezni.
– Az Egy bizonyítás körvonalai egy sokrétű darab. Fontos kérdésfelvetése például, hogy hol a határ a zsenialitás és az őrület között – és ez a kérdés gyakran felmerül a művészek, így a színészek kapcsán is. Mennyire tartja magát őrültnek?
– Elég őrültnek tartom magam, hogy ezt a szakmát választottam hivatásként.
– Az ön által alakított Catherine született matekzseni. A matekhoz hogy viszonyul? Inkább reál vagy humán beállítottságú?
– Semmilyen viszonyom nincs a matematikával, épphogy négyesre érettségiztem, aminek nagyon örültem. Mindig humán beállítottságú voltam, magyar faktra jártam gimiben, és a bölcsészettudományi karra jelentkeztem.
– Bár Catherine egy kivételes tehetség, mégis az a helyzet, amiben találja magát, sajnos nagyon is tipikus szituáció egy nő számára: amikor megkérdőjelezik a teljesítményét, csak azért, mert nem férfi. Vannak hasonló élményei, amelyekből építkezni tudott?
– Ha a teljesítményemet nem is kérdőjelezték meg emiatt, de azt többször éreztem, hogy nem vettek engem, vagy a véleményemet komolyan, csak azért, mert nő vagyok, ráadásul fiatal nő.
– A színészi szakmában is sokkal nehezebb nőként érvényesülni?
– Mára már ez változott, ahogyan sok területen, de igen, nehezebb nőként érvényesülni. Már csak azon egyszerű oknál fogva is, hogy a drámairodalomban sokkal több és izgalmasabb férfiszerep íródott, mint női.
– A darabból film is készült Anthony Hopkins és Gwyneth Paltrow szereplésével. Korábban látta a filmet, vagy esetleg megnézte azóta? Mennyire befolyásolja ilyenkor az embert, ha van előtte egy példa, hogyan játszotta más?
– Egyszer megnéztem tavaly, amikor megtudtam, hogy ezt fogjuk csinálni. Semmiképpen nem azért, hogy legyen előttem egy példa, csak kíváncsi voltam. Egy film különben is nagyon más, mint a színház, ha akarná, se tudná az ember egy az egyben átemelni, amit látott. Ráadásul ott a rendező is, akinek általában nagyon konkrét elképzelései vannak a darabról, a szereplőkről és az egyes jelenetek felépüléséről.
– Tudom, hogy próbál a Vígszínházban a Büszkeség és balítéletben, és részt vesz a Textúra előadásaiban is. De mik a távlati tervek? Marad szabadúszó, vagy esetleg felmerült, hogy leszerződik valahova társulathoz?
– Egyelőre még nem merült fel.
