Sumorf Bordögök: három zenekart gyúrtak össze a színpadon Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs 50. születésnapján

Litkai Gergő vitathatatlanul a generációm egyik legtehetségesebb képviselője. Szerencsés csillagzat alatt született, mert van egy olyan tulajdonsága, ami a többi humorista fölé emeli: nem csak sikeres alkotó, de sikeres üzletember is. Ezen lehet fanyalogni, de a tény az tény: Magyarországon példátlan humorbirodalmat épített a Dumaszínházból. Emellett több film, könyv tanúsítja írói vénáját, tévéműsorok háttérembere, és maga is sikeres stand upos.

Így hát nagy elvárásokkal ültem be a Gyalulj Gyuláva című előadásra, amit talán úgy lehetne legjobban jellemezni, hogy stand up színház. Ahhoz hasonló, mint Rob Becker Cavemanje volt Kálloy Molnár Péter előadásában, aminek magyarországi bemutatásában egyébként ugyancsak Litkai segédkezett. Ez is onemanshow, ezúttal Rába Roland főszereplésével.

A nagy sikerű Burn Out Baby – A hatékony vezetés hat szabálya után ez az előadás is a Delta Produkció és a Dumaszínház közreműködésében valósult meg az Átriumban. Az előadás nem hogy áttöri a negyedik falat, hanem teljesen megszünteti. A nézők is az előadás részei tulajdonképpen, hiszen el kell képzelniük, hogy nem egy színdarabra érkeztek, hanem azért, hogy megnézzék Gyulát, a népszerű asztalos influenszert, hogy bevezesse őket a szörpasztalkészítés titkaiba, és hogy válaszoljon a kérdésekre, amiket az interneten tettek fel a felhasználók. A kérdések mentén pedig szép lassan kirajzolódik Gyula életútja.

Mint kiderül, Gyula tipikus NER-es vállalkozó volt, akinek megvolt mindene, szép család, pénz, hatalom, kokó, aztán utóbbi miatt egyik-napról a másikra mindent elvesztett: "tévedésből" egy nap rátörte az ajtót a Tek. "Ezek infratávcsővel nézik, mikor vagy bokszeralsóban, és akkor jönnek." Ahhoz pedig nem volt elég fontos, hogy a rendszer utánanyúljon és kimentse.

De a felszínes heherészésből fokozatosan egy sorsdráma bontakozik ki, megmutatva, hogy a legközhelyesebb történet mögött is valódi emberek, valódi életek és valódi tragédiák húzódnak. Annak eldöntése a nézőre vár, hogy mit kezd mindezzel. Sajnálja Gyulát? Örül a bukásának?

Számomra a legérdekesebb az előadás műfajokköztisége. A stand up lényege, hogy a színpadon álló előadó (vagy előadók) hitelesen önmagukat alakítják. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden, amiről beszélnek szó szerint velük történt, de a nézőben mégis azt a benyomást kell kelteni, hogy amit lát a színpadon, az nem egy szerep, hanem az adott előadó civil valósága. Nincs álarc. Ebben különbözik a monodrámától és a vicces kabarémonológoktól, egyszemélyes jelenetektől.

Vannak határesetek, Hofi például az előadásaiban mindig magára húzott valami karaktert, legyen az egy kórházi ápolt, úri szabó, Hofisszeusz vagy épp Hofélia, de bármit is mondott éppen magáról, a néző egy pillanatig sem gondolt mást, mint hogy Hofit látja az ő saját igazságával, aki nem egy író vagy egy rendező látomását szolgálja ki.

A Gyalulj Gyulával, ha a szöveget nézzük, egy stand up önállóest. Ha Gyula létezne, nem is lenne ezzel semmi gond. Csak hát mi valójában Rába Rolandot látjuk, aki eljátssza Gyulát, a stand upoló influenszert, ami egészen más kávéház.

Az igazi színházban – mint bármely művészetben – az a jó, ha a nézőben áll össze a nagy egész, a stand up viszont sokkal inkább elmondja a dolgokat, sem mint megmutatná.

A poénokra nem lehet panasz, hazudnék, ha azt mondanám, nem röhögtem jókat. Ezzel együtt nagyon sokáig az volt a benyomásom az előadás alatt, hogy egy Hofi estet látok – Hofi nélkül. Maga a karakter is hasonló, szinte vártam, mikor mondja Rába Roland, hogy "Te, figyelj!". De azért Rába nem Hofi, ami nem bűn, senki sem olyan, mint Hofi.

A színészen sokszor látszott, mennyire izgul, volt sok baki. Persze őrületesen nehéz feladat egyedül a hátadon vinni egy egész előadást, és egy bemutatón kijöhet sok gyerekbetegség. A szövegtévesztések, megtorpanások nyomtalanul eltűnnek majd.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Rába Roland dolgát egy bosszantó technikai malőr is nehezítette, meghibásodott a microport, és a színész az előadás hátralévő részét kézimikrofonnal tolta le. És ekkor történt valami furcsa. Rába látszólag egyáltalán nem tudta kezelni a dolgot.

Szerencsére jó az Átrium akusztikája és Roland orgánuma, mi például egész hátul ültünk, és így is lehetett érteni, amit mikrofon nélkül mond, de zavaró volt. Ennél az is jobb, ha inkább teljesen lemond a mikrofonról.

Kicsit egyébként elbizonytalanodtam, mert nehéz elhinni, hogy egy profi színész ennyire ne tudjon kézi mikrofonnal dolgozni, viszont Gyula karakteréhez – a botcsinálta influenszerhez – tökéletesen illik. Mégsem hiszem, hogy ez tudatos karakterépítő geg volt.

A Gyalulj Gyulával érdekes, és kellőképpen szórakoztató színházi kísérlet, ezért mindenkit bíztatok, hogy adjon neki egy esélyt. Érdekes kérdés, hogy mennyiben befolyásolja az előadás sikerét a választás eredménye. Ha maradna a NER, sokkal bátrabb lenne bukott drogos NER vállalkozóról beszélni a színházban, kis szerencsével akadna egy Dúró Dóra, aki "ledarálja" a darabot és ezzel óriási sikerré válik. Így inkább csak egy keserédes összekacsintás, hogy hát igen, ezek ilyenek. Bár Gyula egyénes megbukása tökéletes allegóriája a rendszer bukásának, mint ahogy valószínűleg mostanában sok NER-es tette fel magának Gyulához hasonlóan a kérdést:

1. A Washington állambeli Seattle-ben született 1966. április 22-én.

2. Sandra Lee Weisenbach és Richard Dean Morgan fia. Az anyja gyermekkönyvek írásából kereste a kenyerét, az apja pedig farmtulajdonos volt.

3. Az ősei között vannak németek, angolok, írek, skótok, walesiek… és magyarok. Az anyai nagyapja ugyanis Vancouverben született, akinek a szülei a magyarországi (vajdasági) Bulkeszi városából származtak (ma már Szerbia része).

5. 1984-ben a Lake Washington gimiben érettségizett, ahol akkor már a kosárlabdacsapat kapitánya volt.

6. Egy rövid ideig a Skagit Valley College hallgatójaként próbálta folytatni a kosaras karrierjét, egy lábsérülés azonban véget vetett abbéli reményének, hogy profi játékos legyen. Ezután otthagyta a sulit, hogy más érdeklődési köreinek, például a festészetnek és az írásnak szentelje magát.

7. Még a szülővárosában, Seattle-ben alapított egy grafikai céget, mielőtt teljesen átadta volna magát a színészkedésnek.

8. Egy barátjának segített Seattle-ből Los Angelesbe költözni, és eredetileg csak egy hétvégére akart maradni, de úgy döntött, letelepedig ott, hogy színészi karrierbe kezdjen. „Beleszerettem a színészetbe, rájöttem, hogy van egy kis tehetségem, és ezt követtem” – emlékezett vissza.

10. Korábbi menedzsere (aki egyben nagyon jó barátja is volt) éppen azelőtt mondott le róla, hogy 2005-ben megkapta John Winchester szerepét az Odaát című sorozatban, azzal az indokkal, hogy nem tudja újraindítani a karrierjét.

11. A P.S. I Love You (2007) című filmben játszott szerepe miatt megtanult gitározni. A Heart együttes tagjától, Nancy Wilsontól vett órákat.

12. Egyszer kijelentette, hogy sokan, akik felismerni vélik, általában összetévesztik őt Javier Bardemmel. Lehet, nem véletlenül…

13. Az egyik festményét 2006. október 29-én a Race for the Rescues' Walk of Paws nevű szervezet művészeti aukciójára adományozta. Az eseményen összegyűlt pénzt a Pasadenában és a környékén lévő menhelyeken élő kutyák és macskák megsegítésére fordították.

15. A közeli ismerősei Jeffnek vagy McNaughtynak becézik. A naughty magyarul csintalant, pajkost, huncutot vagy rosszt jelent.

16. 1992-ben, 26 évesen állt először az oltár elé, a színésznő Anya Longwellt (Jól áll neki a halál, Vörös cipellők) vette el, akivel 2003-ban váltak el, közös gyermekük ez idő alatt nem született.

17. 2009 májusa óta a színésznő Hilarie Burtonnel (Tuti gimi, A nagy svindli) él párkapcsolatban. Hilarie 2010. március 10-én szülte meg első gyermeküket, az Augustus nevű fiút. Nem sokkal később ismét teherbe esett, de elvetélt. 2018. február 16-án aztán egy lánygyermekkel, George Virginiával bővült a család. Jeffrey és Hilarie csak ezek után, 2019 októberében házasodtak össze.

18. Hilarie-val egyébként egy vakrandin találkozott, amelyet közös barátaik, Danneel és Jensen Ackles szerveztek. Danneel és Hilarie osztálytársakat játszottak a Tuti gimi című sorozatban, míg Jeffrey Jensen apját alakította az Odaátban.

19. 185 centiméter magas.

21. Volt egy kutyája, akit Bisou-nak hívtak, ami franciául „kis, édes csókot” jelent. Bisou egy rottweilerkeverék szuka volt, és 2015-ben halt meg. Bandit nevű kutyáját pedig a Vesztesek bosszúja (2010) forgatása alatt fogadta be Puerto Ricóban. Van még egy Honey nevű négylábúja is, illetve befogadott egy háromlábú menhelyes ebet, Irwint is.

22. Amikor ő és Hilarie a New York állambeli Rhinebeckbe költöztek, barátságot kötöttek a Samuel's Sweet Shop nevű cukrászda tulajdonosával. A tulaj halála után Morganék többek között Paul Rudd-dal is felvették a kapcsolatot, hogy összegyűjtsenek elég pénzt ahhoz, hogy a bolt továbbra is üzemelni tudjon. A cukrászda ma Morgan és Rudd tulajdonában van.

23. Imádja az amerikai focit, megrögzött Seattle Seahawks-szurkoló.

24. 2006 augusztusától 2009 áprilisáig a Nancy ül a fűben című sorozat főszereplőjével, Mary-Louise Parkerrel volt romantikus kapcsolatban.

26. Már a The Walking Dead című sorozatba való bekerülése előtt is rajongott az alapjául szolgáló képregényekért, és mindent tudott Negan karakteréről. Azt gondolta akkor: „Ó, igen, őt biztosan jó lenne eljátszani.” Öt évvel később kapott egy hívást, amelyben felajánlották neki a „gonosz” szerepét a The Walking Deadben. Bár a karakter nevét titokban tartották, Morgan pontosan tudta, kiről van szó. „Azonnal tudtam, mivel néztem a sorozatot, szóval tisztában voltam vele, hogy hol tartunk, és azt gondoltam: »Ez a kicseszett Negan lesz! Én pedig kicseszettül meg fogom csinálni.«”

27. A képességei között az önéletrajzában szerepel a kosárlabda, a baseball, különféle hegyi és vízi sportok, a főzés, valamint az építkezés.

28. Állítása szerint a szabadidejében szeret a barátaival lenni, és minél többet nevetni, festeni, írni és olvasni.

29. Imádja a motorokat is, a The Walking Dead-beli szereplőtársával és jó barátjával, Norman Reedusszal szokták szántani az aszfaltot.

30. Édesanyja, Sandy, nagy rajongója A Grace klinika (2005) című sorozatnak, amelyben Morgan 23 epizódban játszotta a szívbeteg Denny Duquette-et. Állítólag könyörgött a kreátor Shonda Rhimesnak, hogy ne öljék meg a karakterét, de mint már tudjuk, nem járt sikerrel.

Kezdjük a legszembetűnőbbel, a címmel, illetve az abban szereplő Lee Croninnal! Ki az a Lee Cronin, és miért szerepel a legújabb múmiás film címében? Nos, ő egy ír filmrendező, aki rövidfilmekkel kezdte a mozgóképes pályafutását még 2004-ben, még kb. 22 évesen, és 2019-ig kellett várnia az első egész estés filmjére, amely a magyar keresztségben a sablonos A gyermek címet kapta, az eredeti angol egy kissé sokatmondóbb: The Hole in the Ground, vagyis A lyuk a földben. A horror műfajában fogant a mű, és a hazai mozik is játszották 2019 májusában. Nem kavart nagy port, pedig egy tisztességes és meglepően jól működő sztori volt a gonosz gyermektől való parázás immár jó ideje csontig lerágott tematikájából.

Majd jött 2023-ban a Gonosz halott-franchise ötödik darabja (2013-ban ugye volt egy remake is) Az ébredés alcímmel, ami már jóval nagyobbat ment: kis költségvetésű filmként világszerte 147,1 millió dollárt hozott a mozikból. És ennyi.

Nem is ezért került oda. A múmiát gyártó Blumhouse stúdió feje, Jason Blum dobta fel az ötletet, hogy mi lenne, ha kiírnák Cronin nevét, mivel szerette volna elkerülni, hogy a nézők összekeverjék a filmet a korábbi, Brendan Fraser nevével fémjelzett Múmia-filmekkel. A rendező egyébként nem volt biztos benne, hogy ez jó ötlet, végül azonban belement.

A sztori szerint ugyanis az éppen Kairóban dolgozó Charlie Cannon (Jack Reynor) kislányát, Katie-t (Emily Mitchell) egy nap elrabolják a saját kertjükből, ami keményen megviseli a családot, az éppen a harmadik gyermekkel terhes anyát, Larissát (Laia Costa) és Katie öccsét, Sebastiánt (Dean Allen Williamst) is. Majd ugrunk nyolc évet az időben, amikor Cannonék már újra az USA-ban, Új-Mexikóban élnek, Sebastián már tinédzser (Shylo Molina) az azóta világra jött Maud (Billie Roy) pedig már nyolcéves. Majd Charlie kap egy hívást Egyiptomból, hogy megtalálták Katie-t. Egy repülőgép lezuhant, a lányt (Natalie Grace) pedig egy abból kizuhanó szarkofágban találták meg, borzalmas fizikai és mentális állapotban. Cannonék hazaviszik őt, és próbálják szeretgetni, visszaterelgetni őt a régi állapotába, Katie azonban már nagyon nem az az aranyos kislány, akit anno elveszítettek…

Ennél többet vétek lenne leírni, mivel a Lee Cronin: A múmia nem elégszik meg annyival, hogy a címben szereplő lény ijesztgesse Cannonékat és a nézőket. Charlie ugyanis mindenképpen szeretné megtudni, hogy mi történt anno az egyre felkavaróbb módon viselkedő Katie-vel, és hogy mi mindenen kellett átmennie az utóbbi nyolc évben, ami így eltorzította őt. Így pedig a vegytiszta horrorpanelek közé beficcent egy nyomozós krimiszál is, amelyet az USA-ban az apa, Egyiptomban pedig egy rendőrnő, Dalia Zaki nyomozó (May Calamawy) képvisel. Közben pedig láthatjuk, milyen borzalmakat művel otthon a múmialány, és hogyan reagál rá a család, kiegészülve Larissa anyjával, Carmen nagyival (Veronica Falcón).

Vagy nevezhetjük merésznek is, ki hogy fogja fel, mindenesetre azért a visszataszító jelenetek mögött kétségtelenül nincs annyi tartalom, mint mondjuk A szer (2024) esetében.

A rendező elmondása szerint két film jelentett számára inspirációt A múmia készítesekor, a Poltergeist: Kopogó szellem (1982) és a Hetedik (1995). Az utóbbira fentebb találunk magyarázatot a nyomozós szállal, az előbbi pedig előrevetíti, hogy itt nem feltétlenül egy sima múmiás horrort kapunk. Cronin ugyanis ebből a sztoriból is valahogy átkanyarodott a Gonosz halott: Az ébredés világába, sőt, még némi Démonok között is befigyel, szóval egy amolyan all star horroregyveleg a jussunk, amelyben keveredik a vérengzős, testhorroros gore, valamint a suspense, vagyis a félelemfaktor is fontos tényező.

A címbeli direktorunknak azonban a jövőben fel kellene ismernie, hogy a gyomorforgatás nem pótolja az atmoszférateremtést, mármint, ha valóban egy elismert horrorikonná szeretne válni.

A From azon ritka sorozatok közé tartozik, amelyeket kifejezetten jó nézni, még akkor is, ha gyakran fogalmunk sincs, pontosan mit is látunk. Ez a furcsa kettősség már a kezdetek óta meghatározza az élményt: egyre bővülő rejtélyek, újabb és újabb fenyegetések, miközben a válaszok makacsul váratnak magukra. A negyedik évad nyitánya sem szakít ezzel a hagyománnyal és tovább mélyíti a bizonytalanságot és növeli a téteket.

Egy furcsa kisvárosba keverednek, ahonnan nincs kiút (innen is a magyar cím: Kiút). Az erdő közepén álló fatörzs, az örökké ismétlődő útvonal, majd a felismerés, hogy éjszaka emberi alakot öltő szörnyek vadásznak rájuk, mind azonnal megteremti azt a nyomasztó atmoszférát, amely azóta is a széria védjegye. A túlélés szabályai egyszerűek, de kegyetlenek: sötétedés után mindenki zárkózzon be, olyan házakba, ahol talizmánok vannak, különben nincs kegyelem. Senkinek sincs, se gyereknek, se öreg hölgyeknek.

A From azonban nem pusztán egy túlélőhorror. Sokkal inkább egy folyamatosan táguló, nehezen körülírható rejtélyhalmaz, amelyben a hangulat gyakran fontosabb, mint a konkrét magyarázat. A történet előrehaladtával egyre több furcsaság kerül felszínre, de ezek ritkán állnak össze egy koherens egésszé.

Ez a megközelítés óhatatlanul eszünkbe juttatja Damon Lindelof sorozatának világát. Nemcsak a rejtélyek rétegzettsége miatt, hanem azért is, ahogyan a karakterekkel bánik. A készítők nem félnek attól, hogy népszerű szereplőket írjanak ki, és bár a főbb figurák egyelőre viszonylag biztonságban vannak (voltak), a mellékszereplők sorsa kiszámíthatatlan. Ez folyamatos feszültséget teremt, hiszen itt tényleg bárki áldozattá válhat, nincs kivételezés.

A negyedik évad nyitánya egy korrekt harmadik szezonzárás után érkezik, és gyorsan jelzi, hogy a tétek tovább emelkednek. Az előző évad végén felbukkanó új fenyegetés, a rejtélyes „sárgaöltönyös ember” már az első epizódokban komoly hatással van az eseményekre.

Közben a régi szálak sem maradnak elhagyatottan. Fatima története például egyre összetettebbé válik, és olyan irányokba indul el, amelyek már szinte a valóság határait feszegetik. Az időutazással való játék, ha még csak finoman is, de egyre hangsúlyosabbá válik, ami ismét a Lost örökségét idézi. Ez a narratív irány izgalmas lehetőségeket rejt magában, de egyben kockázatos is: könnyen bonyolulttá válhat, ha nem kapunk hozzá megfelelő kapaszkodókat. Márpedig eddig a sorozat nem olyannak tűnik, mint aki könnyen ad kapaszkodót.

A From egyik legnagyobb erőssége továbbra is az atmoszféra. A díszletek, a fényképezés és a hangulatkeltés mind hozzájárulnak ahhoz az állandó, fojtogató érzéshez, amely végig kíséri az epizódokat. Ugyanakkor nem lehet elmenni amellett sem, hogy a tempó gyakran egyenetlen. Sok jelenetben a karakterek egyszerűen csak vitatkoznak, kiabálnak, beszélgetnek egymással, miközben a cselekmény alig halad előre. Ez időnként frusztrálóvá teheti az élményt, különösen azok számára, akik konkrét válaszokra várnak.

Ennek ellenére van valami furcsa vonzereje a szériának. Talán éppen az, hogy sosem ad teljes képet. Mindig marad egy újabb rejtély, egy újabb fenyegetés, egy újabb kérdés, ami miatt nehéz abbahagyni. Ráadásul a készítők ügyesen gondoskodnak arról, hogy a szereplőgárda folyamatosan frissüljön: ha valakit elveszítünk, hamar érkezik helyette egy újabb „busznyi” áldozatjelölt, akik új dinamikát hoznak a történetbe.

Nem meglepetés, a From negyedik évadának kezdete pontosan azt nyújtja, amit a rajongók várnak: tovább mélyülő rejtélyeket, erős hangulatot és egyre növekvő téteket. Ugyanakkor a sorozat továbbra sem hajlandó egyértelmű válaszokat adni, ami egyszerre teszi izgalmassá és frusztrálóvá.

Akik egyszer elkezdik keresni a Kiutat, továbbra is nézik a sorozatot.