KULT
A Rovatból

Stallone nélkül is bevisz néhány gyomrost a Creed III – Kritika

Az eddigi Creed-filmek főszereplője, Michael B. Jordan ezúttal rendezőként is felvette a kesztyűt, hogy továbbvigye Rocky és Adonis örökségét… Rocky nélkül. Nem mondott csődöt.

Link másolása

Talán ez is a legfontosabb, amit a Creed III kapcsán ki kell jelenteni: Michael B. Jordan nem tette tönkre a franchise-t! Mondjuk nem is tett hozzá túl sokat… Ám ügyes kézzel gördítette tovább leghíresebb karaktere, Adonis Creed szakmai és családi életútját, sőt, még egy sötét titkot is előhúzott a múltból…

A Creed-filmek hihetetlen utat jártak be az elmúlt 8 évben, legalábbis nem sokan gondolták volna, hogy az akkor 6 filmet számláló Rocky-franchise képes lesz új erőre kapni ebben a spin-off-szériában, amelyben Sly-nak már csak mellékszerep jutott, hogy átengedje a ringet a fiatalabb generációnak. A Creed – Apollo fia 2015-ben a 35 millió dolláros gyártási költségeire 173,5 milliót szedett össze világszerte (+1 Oscar-jelölést Sylvester Stallone-nak), a Creed II 2018-ban pedig a megemelt 50 milliós büdzsére hozott 214,2 milliót.

S most már azt is lehet tudni, hogy a harmadik etapot sem ütötte ki a nézői érdektelenség, sőt, mindjárt a franchise történetének legnagyobb nyitóhétvégéjét hozta az Egyesült Államokban 55 millió körüli nyitányával.

Vagyis a bokszszéria továbbra is népszerű szerte a világon, és szerencsére azzal sem kell számolni, hogy a harmadik menetre kifogyott volna belőle a szufla.

A rendezők mindenesetre eddig nem maradtak egy filmnél tovább a Creed-trilógia esetében: az első részt a Fekete Párduc-filmekkel nagyratörő Ryan Coogler dirigálta, a másodikat pedig Steven Caple Jr. (aki idén nyáron mutatkozik be blockbusterdirektorként a Transformers: A fenevadak korával). A Creed III karmestereként pedig maga a fő/címszereplő, Michael B. Jordan mutatkozhatott be, hiszen ez az első rendezői munkája.

Adonis (Jordan) már minden létező címet megnyert, ő a világ legjobb bokszolója, így kényelmesen szögre akasztja a köpenyt és a kesztyűket, hogy szerelmével, Biancával (Tessa Thompson) és siket kislányukkal, Amarával (Mila Davis-Kent) Los Angeles-i luxuskéglijükben élvezze a mindennapokat, és saját edzőtermében nevelgesse a jövő nagy harcosait.

Egy néhány perces nyitány erejéig azonban megismerjük tinikorának egy szeletkéjét is, amikor igen közeli barátságban állt a nála pár évvel idősebb Damian Andersonnal, akit egy elfajuló eset után 18 évre rács mögé zárnak.

A frissen szabaduló felnőtt Dame (Jonathan Majors)első útja Adonishoz vezet, aki szívesen felkarolja a bizonyítani akaró régi barátját. Meccset is szervez neki, s mikor Dame a csúcsra ér, akkor derül csak ki, hogy nem éppen baráti szándékkal kereste fel őt az egykori „testvér”…

A Creed III tehát bevezet egy régi/új karaktert, akivel egy cseppecskét sötétebbre árnyalja Adonis figuráját is. Nagyjából ennyit tesz hozzá az eddigi részekhez, minden másban csak simán felmondja a leckét. Adonis családi életében legalábbis nem sok konfliktust találunk azon kívül, hogy nem akar megnyílni a gyerekkorával kapcsolatban Biancának, és a bokszjelenetekben sem állnak elő Jordanék forradalmi megoldásokkal. Persze ez még nem jelenti azt, hogy ne lennének kellően ütősek ezek a szcénák.

Kijelenthető tehát, hogy Dame karaktere és az őt alakító Jonathan Majors talán a legfőbb ok, amiért érdemes jegyet váltani a Creed III-ra.

Sylvester Stallone most a háttérben maradt, és csak producerként vette ki a részét a projektből, a karakterére ezúttal nem tartott igényt a szkript. Egyszer mondják ki a nevét, és még egyszer utalnak rá, de ennyi, arra nem kapunk magyarázatot, hogy mi a helyzet Rockyval, hol van, miért szakadt meg a kapcsolat közte és Adonis között. (Aki nem látta a Creed II végét, a zárójel végéig ne figyeljen ide: valószínű, hogy a fiával és az unokájával él Chicagóban.)

A Creed III tehát az első film az immár kilencrészesre duzzadt szériában, amelyben nem tűnik fel Rocky Balboa karaktere. Innen pedig nehéz volt elindulnia Michael B. Jordannek, hiszen a legnépszerűbb ütőkártyáját veszítette el a film.

Kétségtelen, hogy Rocky nélkül nem is az igazi, az ő jelenléte, az általa hozzátett szellemiség nagyon hiányzik a filmből, de ahogy az eddigi mutatók jelzik, immár Adonis is elegendő ahhoz, hogy érdekelje a nézőket egy Creed-film.

Jordan és a forgatókönyvírók, Keenan Coogler (aki Ryan Coogler fivére, és azért erre a munkájára büszkébb lehet, mint a Space Jam – Új kezdetre) és Zach Baylin (Richard király) kellő mennyiségű drámát adagoltak két bokszjelenet közé, illetve foglalkoztak a karakterek lelki világával, és odafigyeltek az árnyaltságukra. El tudom képzelni például, hogy sokan inkább a „negatív” figurának, Dame-nek drukkolnak majd Adonis helyett. Hiszen ismerjük a múltját, a szenvedéseit, a motivációit. Ráadásul Rocky hiánya miatt szinte egyáltalán nem épít a film a nosztalgiafaktorra, néhányszor említik csak meg Apollót és az örökségét, be kell érnünk ennyivel. Ez persze nem baj, sőt!

Vagyis mindenből van itt, csak talán kicsit kevesebb, mint az előző epizódokban. Ettől függetlenül azonban szórakoztató és izgalmas sportdráma pereg a szemeink előtt, ráadásul Jordanék az utolsó nagy küzdelemben is próbáltak húzni valami olyat, amit eddig nem láttunk. Várjuk a negyedik menetet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Botrány az Eurovízión: Rögtön eltörte a trófeáját, majd az egyik ujját is a győztes
A svájci győztes, Nemo olyan nagy hévvel rázta a győzelmi ereklyéjét, hogy túl nagy erővel csapta a földhöz, így az üvegből készült trófea eltörött.

Link másolása

Korábban mi is megírtuk, hogy az idei évben egy svájci előadó vehette át az Eurovíziós Dalfesztivál trófeáját. Nem sokkal később azonban nemhogy a trófeát törte el az énekes, de még elmondása szerint még az ujját is.

Május 11-én, szombaton tartották a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntőjét a svédországi Malmőben, ahol összesen 25 ország képviseltethette magát, ugyanis Hollandiát korábban kizárták a versenyből, erről itt írtunk.

Az idei Eurovíziós Dalfesztivált az összpontszám (591 pont) alapján végül a svájci Nemo nyerte meg. Miután a magát nembinárisnak valló – s ezzel a dalfesztivál történelmének első nembináris győzteseként – 24 éves svájci énekes-dalszerző átvette a trófeát, katasztrófa történt a színpadon.

Nemo teljesen meghatódott, azonban olyan nagy hévvel rázta a győzelmi ereklyéjét, hogy túl nagy erővel csapta a földhöz, így az üvegből készült trófea eltörött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Azahriah, Beton.Hofi és Pogány Induló is Aristjus-díjat kapott – mutatjuk a teljes listát
Díjazták rajtuk kívül cserihannát, Kovács Adriánt és posztumusz elismerést kapott Eötvös Péter is.

Link másolása

Tabár István alkotói életműdíjat kapott, az év könnyűzenei szövegírója Beton.Hofi lett, elismerést vehetett át mások mellett Azahriah és Pogány Induló a zenei Artisjus-díjak átadásán. A komolyzenében posztumusz Eötvös Pétert is díjazták.

A szerzői egyesület 24. alkalommal díjazta a kortárs zeneszerzőket és szövegírókat, idén tizenhárom alkotót ismert el. A díjakat hétfőn a Magyar Zene Házában adták át a korábban bejelentett irodalmi Artisjus-díjakkal együtt.

Az év könnyűzene-szerzője Kovács Adrián. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen zenés színészmesterséget oktat, 2023-tól a Vígszínház zenei konzulense, tíz színházi darabot jegyez. „Érettebb műveinek zenei világa a művészi elmélyülés, az alkotói igényesség értékét hordozza magában” – írta róla Kocsik Tibor.

Az év könnyűzenei szövegírója Schwarz Ádám (Beton.Hofi) hiphop előadó. Két sikeres albumon – comic sins, Playbánia – van túl, Hundred Sins-szel közös Bagira című dala minden idők harmadik legtöbbet játszott magyar dala a Spotifyon. „Négy év alatt ötven dalt és húsz klipet adott ki, számos kollaborációban vett részt, miközben önazonos maradt. Érett, szociografikus, önfeltáró szövegeivel belekarcolta magát a magyar zenei életbe” – írta róla Major Eszter.

Az év produkciója a Stúdió 11 60 éves koncertje lett. A zenekar a Magyar Rádióban Zsoldos Imre és Dobsa Sándor vezetésével 1963-ban alakult. A mai Stúdió 11 Ensemble a dzsesszben és a könnyűzenében alkot.

Az év junior könnyűzenei alkotója elismerést hárman kapták.

Baukó Attila 2019-ben publikálta első dalait Azahriah néven. DESH-sel közös száma, a Rét 2020-ban felkerült a slágerlistára, 2021-ben megnyerte az MTV EMA legjobb magyar előadója díját, 2022-ben a Sziget nagyszínpadán lépett fel, tavaly teltházas koncertet adott a Sportarénában, ősszel Európában turnézott. „Megtalálni a megfelelő és sikeres hangvételt, szöveget, hangszerelést, színpadi- és médiajelenlétet páratlan koncentráció és szórakoztatóipari bravúr” – foglalta össze Czutor Zoltán.

Szintén elismerést kapott Cseri Hanna, azaz cserihanna bábszínházi rendező, dalszerző és énekes. Debütáló albuma, a Kikötő tavaly jelent meg. Három díjat nyert a Színikritikusok díjátadóján, 2023 tavasza óta a Budapest Bábszínház zenei vezetője. „Közhelymentes és önironikus dalaival úgy enged betekintést a hétköznapjaiba, mintha csak a naplójából olvasna fel nekünk” – írta róla méltatásában Major Eszter.

A harmadik díjazott Szirmai Marcell, azaz Pogány Induló 2022-ben robbant be az underground rap színtérre Zártosztály című dalával. Nagylemezei: Megáll az idő (2023), Vagy mindent vagy semmit (2024). „Dalai társadalmi relevanciát és mély személyes élményeket tükröznek, miközben friss lendületet adnak az old school rap műfajának” – fogalmazott laudációjában Both Miklós.

  • Az Év Komolyzenei Műve: Eötvös Péter: Valuska (posztumusz díj), szövegkönyvet írta: Keszthelyi Kinga, Mezei Mari; Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs: Jób könyve, szövegíró, dramaturg: Mátrai Diána Eszter; Mohay Miklós: Aranyszájú Szent János liturgiája
  • Az Év Junior Komolyzenei Alkotója: Oláh Patrik
  • Az Év Magyarnóta-szerzője: Ludvig József

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Farokméregetés, szó szerint – A Talpig férfiban nincs tabu, és Jeff Daniels még sosem volt ilyen imádnivalóan ütnivaló
Az amerikai jog, társadalmi igazságtalanságok, hatalmi játszmák, fekete humor: a Netflix új minisorozata sokakat kiakaszt majd, mégis üdítő, hogy mennyire nem veszi magát komolyan.

Link másolása

Mielőtt még bármit is leírnánk a Talpig férfiről, érdemes megemlíteni, hogy az új Netflix-sorozat mögött az a David E. Kelley áll kreátorként és íróként, aki valódi veterán a szakmában, s olyan szériák elkészítése fűződik a nevéhez többek között, mint a Kisvárosi rejtélyek (1992-1996), a Chicago Hope kórház (1994-2000), az Ally McBeal (1997-2002), az Ügyvédek (1997-2004), a Boston Legal – Jogi játszmák (2004-2008), a Hatalmas kis hazugságok (2017-2019), a Tudhattad volna (2020), a Kilenc idegen (2021), a Szerelem és halál (2023) vagy Az igazság ára (2022-2023). Nem mellesleg pedig már több mint 20 éve Michelle Pfeiffer férje és két gyermekének apja.

A Talpig férfi pedig abszolút beilleszkedik Kelley filmográfiájába, tekintve, hogy most is fontos szerepet kap a történetben az amerikai jog, a társadalmi igazságtalanságok, a hatalmi játszmák és a kissé fekete humor.

A sztori azonban ezúttal nem saját, Az igazak és a Hiúságok máglyjája írója, Tom Wolfe 1998-ban kiadott, azonos című könyve (A Man in Full) szolgáltatta hozzá az alapot.

Az Atlantában játszódó történet több különböző szálon pörög, amiket összekötnek az egymással folyamatosan kapcsolatban lévő szereplők. A legfőbb szál a milliárdos ingatlanmogul Charlie Crokert (Jeff Daniels) követi, aki csődközeli helyzetbe kerül, amikor a bankja szeretné behajtani tőle a valóban tetemes hiteltartozását. A banknál dolgozó Raymond Peepgrass (Tom Pelphrey-t többek között az Ozarkból, a Vasökölből, a Mankből, az Odakinnből és a Szerelem és halálból ismerhetjük) különösen pikkel az arrogáns Crokerre, mindenképp szeretné őt tönkretenni. Charlie persze mindent megtesz azért, hogy ne veszítse el a birodalmát és a befolyását.

Emellett megismerjük Charlie titkárnőjét, Jillt (Chanté Adams) és annak férjét, Conradot (John Michael Hill), aki feketeként rendőri brutalitás áldozatává válik, és amikor reflexből visszaüt, büntetlen előélete ellenére börtönbe zárja és meghurcolja őt az amerikai igazságszolgáltatás rendszere.

Charlie ügyvédje, az idealista (és szintén fekete) Roger White (Aml Ameen) próbálja őt kihozni a rácsok mögül, nem sok sikerrel.

Illetve ott van még Atlanta polgármestere, a simlis és álszent Wes Jordan (William Jackson Harper), aki a választások előtt szeretné minél rosszabb színben feltüntetni a riválisát, és Charlie segítségét kéri, hogy a másik jelölt egykori évfolyamtársaként hozza nyilvánosságra annak szexuális zaklatásos ügyét, cserébe megpróbálja elintézni, hogy a bank leszálljon róla.

És akkor még nem említettük Charlie naivnak tűnő, de nagyon is határozott exfeleségét, Marthát (Diane Lane), akit Raymond próbál elcsábítani és behálózni, mivel ezzel szintén szeretne odapörkölni Charlie-nak.

Ezek a fő csapásvonalai a Talpig férfinek, amelyre egyfajta Utódlás-utódként is tekinthetünk, hiszen a kapitalizmus nagy játékosai esnek itt egymásnak, valóban szimpatikus karaktereket pedig alig találni, legalábbis köztük nem nagyon, inkább az anyagiakat tekintve „lejjebb elhelyezkedő” társadalmi rétegekben érdemes kutakodni.

Egy miniszériáról van szó, tehát csupán hat epizód állt a készítők rendelkezésére ahhoz, hogy kellőképp kibontsák ezt a szerteágazó sztorit, így azzal nem lehet támadni a Talpig férfit, hogy unalmas lenne.

A sorozathoz képest szűk játékidő alatt rendesen pörögnek az események, ám sajnos Kelley, kiegészülve két rendezőjével, a színésznőként Oscar-díjas Regina Kinggel (Egy éj Miamiban…) és Thomas Schlamme-vel (Elbaltázott nászéjszaka, Foglalkozásuk: amerikai, Az elnök emberei) nem is tudtak odafigyelni minden szálra kellőképp, s ami még nagyobb hiba, képtelenek voltak azokat közös nevezőre hozni, így egy felettébb csapongó történetvezetés lett a jussunk, ahol mindenbe belekapnak egy kicsit, de semmit nem bontanak ki igazán.

A Talpig férfi így inkább egy szellős melodráma, mintsem az amerikai társadalom gúnyosan csipkelődő szétcincálása. King és Schlamme mindenesetre folyamatosan tartják a tempót, és tudják, hogyan kell használni az egyébként parádésan pöffeszkedő Jeff Daniels karakterének monumentális egóját, amely a történések hatására részről részre leereszt.

Akadnak emlékezetes jelenetek is, mint például, amikor Charlie úgy próbál megnyerni magának befektetőként egy liberális házaspárt, hogy megmutatja nekik, hogyan tenyésztik a lovakat; Charlie és bankár ellenfele, Harry (Bill Camp) kvázi tettlegességig fajuló acsarkodásai pedig a minisorozat abszolút csúcspontjai. A sokáig szimbolikusan értendő farokméregetést ugyanakkor a meglepő és teljesen abszurd fináléban szó szerint kell érteni…

Azt nem lehet elvitatni a Talpig férfitől, hogy ne lenne szórakoztató, az viszont vitathatatlan, hogy nem lő túl magasra. Érezni, hogy az alkotók sem vették igazán komolyan ezt egészet, és ez sugárzik a rendezésből, a párbeszédekből és a színészvezetésből is. Így nézőként sem vesszük túl komolyan, és gyorsan töröljük is majd az emlékeinkből, amíg azonban tart, kétségtelenül leköt. Talán csak Conrad börtönös szála az, ami valódi izgulnivalóval (és néhány „ökölszorító” jelenettel) szolgál, ám Jeff Daniels és a többiek ripacskodása is megér egy misét, persze kizárólag azoknak, aki nem várnak mindettől túl sokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET: