KULT
A Rovatból

Soha nem gondolta, hogy a vakság hátrány, 9 gyermeke született 5 nőtől, és Dél-Afrikában betiltották a zenéjét – Stevie Wonder 75 éves

Nem csak a zenéjével tette nagy hatást a világra. A világ egyenlőségéért küzdő lelkiismeretes bűnözőnek vallotta magát, amikor 1985-ben letartóztatták egy tüntetésen.


Stevie Wonder 1950. május 13-án született Stevland Hardaway Judkins néven Michigan államban, a Detroittól körülbelül 160 kilométerre lévő Saginaw-ban. Nem érkezett meg könnyen erre a világra. A tervezettnél hat héttel korábban jött, a nem eléggé fejlett csecsemő ezért egy oxigéndús inkubátorba került, ami valószínűleg hozzájárult a szemproblémájához – a koraszülöttek retinopátiájához (retinaleválás) –, ami a vakságához vezetett. Ő egyébként mindig is könnyedén vette a dolgokat. „Tudja, ez vicces, de soha nem gondoltam, hogy a vakság hátrány, sőt, azt sem, hogy a fekete bőrszín hátrány. Az vagyok, aki vagyok. Szeretem magam! És ezt nem egoista értelemben mondom. Szeretem, hogy Isten megengedte, hogy azt, amim van, felhasználjam, és valamit alkossak belőle” – nyilatkozta Stevie a The Guardiannek.

Négyéves volt, amikor az édesanyja elvált az apjától, és három gyermekével Detroitba költözött.

A kis Stevland a Whitestone Baptista Templomba járt, ahol a kórusban énekelt, amelyben már nyolcévesen szólista lett. Azonban nem csak az éneklés érdekelte, mellette már gyerekként megtanult zongorázni, harmonikázni és dobolni is.

Egy barátjával együtt utcákon, partikon és táncmulatságokon léptek fel Stevie és John néven.

Később egy iskolatársa, Gerald White elhozta a bátyját, Ronnie White-ot a The Miracles együttesből, hogy megnézze Stevland tehetségét, aki akkor még csupán 11 éves volt. White-ot azonnal lenyűgözte a kissrác, s el is vitte őt a lemezkiadó Berry Gordyhoz, aki rögvest leszerződtette a Motown Tamla nevű lemezcégéhez, és ő találta ki a művésznevét, a Little Stevie Wondert is. Az első albumát 1962-ben, 12 évesen adta ki The Jazz Soul of Little Stevie címmel, majd ezután a Michigani Vakok Iskolájában (Michigan School for the Blind) folytatta tanulmányait.

Élete legnagyobb teljesítménye

Tinédzserként Wonder az alabamai Motown Revue-ban lépett fel. Ez volt az első alkalom, hogy a szegregációval találkozott. Később visszaemlékezett arra, hogy valaki rálőtt a zenészek turnébuszára, és a golyó éppenhogy elkerülte a benzintartályt.

15 évesen részt vett a Chicago Freedom Movement gyűlésén, ahol megismerkedett a hősével, Martin Luther King Jr. tiszteletessel. „Megkérdeztem tőle, hogy miért nem szeretik a színes bőrű embereket? Mert én mindig nem látom a különbséget. Azt válaszolta: »Tudod, miért? Mert nincs különbség”« - emlékezett vissza.

1968. április 4-én este Stevie a vakok iskolájából tartott épp hazafelé Detroitba, amikor a rádióban bejelentették, hogy Martin Luther Kinget Memphisben meggyilkolták. A sofőrje azonnal kikapcsolta a rádiót, a hazafelé vezető út hátralévő részét pedig sokkban és csendben tették meg. Öt nappal később Wonder Atlantába repült, hogy csatlakozzon a polgárjogi hős elvesztését gyászoló több ezer emberhez. A temetés után támogatta John Conyers afroamerikai kongresszusi képviselő törvényjavaslatát, miszerint King születésnapját nemzeti ünneppé nyilvánítsák. Ezt nem volt egyszerű elérni. A konzervatív politikusok ellenállásának leküzdése érdekében Wonder szüneteltette a zenei karrierjét, és az ország egyik partjától a másikig tüntetéseket szervezett, milliókat mozgósítva és lobbizva a kongresszusnál a törvényjavaslat elfogadásáért.

A ténykedései végül (sok évvel később) sikerrel jártak, a Martin Luther King-napot 1983 novemberében fogadták el először, és 1986 óta minden év január harmadik hétfőjén ünneplik. 2000-re mind az 50 amerikai állam elismerte az MLK-napot. Wonder az MLK-nap létrehozásához való hozzájárulását tartja élete egyik legnagyobb eredményének, még a hihetetlen számú, 25 darab Grammy-díjánál is nagyobbnak.

Egy életen át tartó jótékonyság

De ez nem az egyetlen alkalom az amerikai történelemben, amikor Wonder hatása mindenki számára érezhető volt. 1985-ben ő is tagja volt az USA for Africa nevű szupercsapatnak, amely felvette a We Are the World című jótékonysági slágert (olyan társak mellett többek között, mint Michael Jackson, Bruce Springsteen, Lionel Richie, Paul Simon, Kenny Rogers, Cyndi Lauper, Tina Turner, Billy Joel, Diana Ross, Willie Nelson, Huey Lewis, Bob Dylan, Dan Aykroyd vagy Bette Midler), amely több mint 63 millió dollárt gyűjtött össze az afrikai éhínség enyhítésére, sőt, még ma, 40 évvel később is jelentős bevételt hoz a jogdíjakból. Ugyanebben az évben részt vett egy másik jótékonysági dal felvételében, a That's What Friends Are Forban, amelynek bevételét az AmFAR nevű AIDS-kutató alapítvány kapta.

Stevie az 1980-as években egyfajta politikai villámhárítóként működött.

1984-ben Oscar-díjat nyert a legjobb betétdal kategóriában az I Just Called to Say I Love You című számáért, amely A piros ruhás nő című Gene Wilder-filmben hallható, a díjat pedig Nelson Mandelának ajánlotta, aki akkor még a Pollsmoor börtönben raboskodott. Ezért pedig az akkori dél-afrikai kormány betiltotta a zenéjét.

(Később még közreműködött néhány filmben zene- vagy dalszerzőként, például az 1991-es Dzsungellázban, az 1996-os Pinokkióban vagy az 1999-es Wild Wild West: Vadiúj vadnyugatban.)

A következő évben Wondert letartóztatták egy csoport apartheidellenes tüntetővel együtt a dél-afrikai nagykövetség előtt, ahol azt állította, hogy ő „a világ egyenlőségéért küzdő lelkiismeretes bűnöző”. Emellett száműzött dél-afrikai zenészeket is felkért, hogy játsszanak az It's Wrong (Apartheid) című dalban, amely az In Square Circle című 1985-ös albumán jelent meg.

Kilenc kicsi Morris

Wonder háromszor nősült eddig. 1970-től 1972-ig a Motown-beli énekes-dalszerző és gyakori együttműködő partnere, Syreeta Wright volt a felesége, akivel a válásuk után is közeli barátok maradtak, és továbbra is együtt dolgoztak (Syreeta énekelt például jóval később, az 1995-ös Conversation Peace című albumán is). Stevie ezután 2001-ben vette el a divattervező Kai Millardot, akivel nyolc évig voltak férj és feleség, 2009 októberében szakítottak, de az énekes csak 2012 augusztusában adta be a válókeresetet, és csak 2015-ben mondták ki a válásukat.

A harmadik házasságára 2017-ben került sor, akkor Tomeeka Robyn Bracyt vette feleségül, akivel máig együtt vannak, júliusban ünneplik a 8. házassági évfordulójukat.

Wondernek eddig összesen kilenc gyermeke született, összesen öt nőtől. Kettő édesanyja Yolanda Simmons, akivel a zenész akkor találkozott, amikor a nő titkárnői állásra jelentkezett a kiadójához. Simmons 1975. február 2-án szülte meg Wonder lányát, Aisha Morrist (az énekes ugyanis addigra hivatalosan is lecserélte a vezetéknevét Morrisra). Aisha ihlette Stevie slágerét, az Isn't She Lovely? című dalt. Ma már ő is énekesnő, aki sokat turnézott az apjával, és kísérte is őt különféle felvételein, többek között 2005-ös albumán, az A Time to Love-on. Wondernek és Simmonsnak 1977-ben egy Keita nevű fia is született.

1983-ban Melody McCulley hozta világra Mumtaz Morris nevű fiát, illetve van egy lánya, Sophia és egy fia, Kwame egy nőtől, akinek a kilétét sohasem hozták nyilvánosságra. Rajtuk kívül két fia született a második feleségétől, Kai Millardtól: az idősebbik, Kailand időnként dobosként lép fel az apjával, a fiatalabbik, Mandla pedig 2005. május 13-án látta meg a napvilágot, vagyis épp az apja 55. születésnapján).

Wonder nyolcadik és kilencedik gyermeke már a mostani feleségétől, a nála 25 évvel fiatalabb Tomeeka Robyn Bracytől születtek: Zaiah 2013-ban, Nia pedig 2014 decemberében. Utóbbinál egyébként olyan pletykák keringtek, hogy Tomeeka hármas ikreket hoz majd a világra, ez azonban nem igazolódott be.

Stevie egyébként már amerikai-ghánai állampolgár, 2024. május 13-án, vagyis épp egy évvel ezelőtt, a 74. születésnapján Ghána elnöke, Nana Akufo-Addo állampolgárságot adományozott neki. Az énekes hűségesküt tett, az állampolgársági okiratát pedig Ghána fővárosában, Accrában vette át.

Wonder saját elmondása szerint a mai napig a zenét használja a nagyobb célok érdekében és mások inspirálására: „Művészként az a célom, hogy olyan üzeneteket közvetítsek, amelyek mindannyiunk életét jobbá tehetik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Káosz, szerelem, olasz temperamentum - fergeteges Goldoni-vígjáték érkezik a Városmajor színpadára
Ha egy igazán lendületes, szórakoztató nyári estéhez keresel programot, ne menj messzire: a Miskolci Nemzeti Színház színészei igazi mediterrán életérzést varázsolnak a budai lombok alá. A Csetepaté Chioggiában friss szemlélettel, remek szereposztással és rengeteg humorral kel új életre.


A nyári színházi élmények egyik fénypontja lehet idén Carlo Goldoni Csetepaté Chioggiában című darabja, amely a Miskolci Nemzeti Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójaként érkezik Budapestre. Az 50-es évek Olaszországát idéző, klasszikus komédia élénk karakterekkel, pergő párbeszédekkel és igazi mediterrán temperamentummal érkezik.

Chioggia egy kis halászfalu, ahol a tenger, a halászat és az emberek indulatai határozzák meg a mindennapokat. A férfiak a tengeren dolgoznak, míg a parton maradt asszonyok pletykákkal, féltékenységgel és kiszámíthatatlan érzelmi reakciókkal tartják mozgásban a közösséget. Egy apró félreértés elég, hogy a falu teljes lakossága egy nagy csetepaté kellős közepén találja magát.

Goldoni zsenialitása abban rejlik, hogy a konfliktusok sosem öncélúak: az egymásnak feszülő érdekek, érzések és szavak végül mégis a megértés, a közösség és a szeretet felé mutatnak.

Az előadás különlegességét nemcsak az alapanyag, hanem az alkotói szemlélet is meghatározza. Rusznyák Gábor rendező, aki a díszletet és a dramaturgiát is jegyzi, érzékenyen, mai szemmel közelít Goldoni világához, miközben tiszteletben tartja a klasszikus formaelemeket. Azon gondolata, miszerint „ahhoz, hogy a színház ne csak egy produkciógyárat jelentsen, bizalmi légkör kell,” végigkíséri az előadást: érződik a színészi játékban, a színpadi tér használatában, sőt, a karakterek viszonyainak alakulásában is.

Az olasz miliőt költői egyszerűséggel idézi meg a színpadkép: egyetlen tér, amely hol halászfaluként, hol hivatalos közegként, hol otthonként működik. Ebben a sűrített világban zajlanak a veszekedések, szerelmek, kibékülések – az élet minden színe. A Városmajori Szabadtéri Színpad természetes környezete pedig tökéletes hátteret biztosít ehhez a hangulathoz:

egy meleg szellős, nyári estén, lombkoronák alatt nézni egy mediterrán vígjátékot – ez már önmagában is a nyár legizgalmasabb élményének ígérkezik.

A szereplőgárda kiváló: Lajos András, Varga Andrea, Mészöly Anna, Tegyi Kornél és Farkas Sándor vezetésével a miskolci társulat nagy energiával kelti életre Goldoni karaktereit. Figuráik túlzóak, de mégis ismerősek: olyan emberek, akiket akár a saját utcánkban is láthatnánk – csak éppen most olaszul beszélnek, harsányabbak, és még a legkisebb sérelmet is képesek drámává felnagyítani.

A Csetepaté Chioggiában üdítően emlékeztet arra, hogy a legnagyobb zűrzavar mögött is emberi vágyak, félelmek, szeretet és megbocsátás rejtőzik. A darab könnyed, mégis rétegezett: a nevetés mögött mindig ott húzódik az emberi természet kiszámíthatatlansága, a kapcsolataink törékenysége – és az a lehetőség, hogy mégis lehet jól csinálni.

Az előadás bemutatóját 2025. július 3-án tartják, és július 4-én lesz még látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Aki a nyári kánikulában egy sodró lendületű vígjátékkal hűsítené magát, és egy kicsit Itáliára vágyik Budapest közepén – annak ez az este garantált feltöltődést kínál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nyugdíjba vonul Csuja Imre: Muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit
A legendás színészt az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatták megható pillanatok közepette. Csuja a régi szerepeiben még színpadra lép, de új kihívásokat már nem keres.


Csuja Imrét az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatta a társulat. A Jászai Mari-díjas színész nyugdíjba vonul, de nem tűnik el teljesen a színpadról. Megtartja jelenlegi szerepeit, de újakat már nem vállal. Az Örkény Színház Facebook-oldalán számolt be a hírről.

A színész már tavaly bejelentette, hogy 2025-ben szeretne visszavonulni. Színházi szerepei mellett olyan filmekben és sorozatokban is játszott, mint az Üvegtigris, a Valami Amerika 2. vagy A mi kis falunk. Csuja az Örkény Színház alapító tagja.

„Játszom a meglévő szerepeimet, de egy pár évig nem akarok újat vállalni. Tényleg végigvágtáztam az életemet, és most nem akarok panaszkodni, mert szerettem, ez a hobbim, jólesett csinálni. Csak arra is gondolok, most így, vénségemre, nem lehet mindent odaadni, muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit”

– mondta Csuja Imre.

Idén tavasszal viszont arról beszélt, hogy talán mégis folytatná, amíg Kossuth-díjat nem kap.

„Számomra is talányos, ki mi alapján nyeri el. Nem tudom, még mit kellene tennem a Kossuth-díjhoz, de azt gondolom, mindent elkövettem, hogy én is megkaphassam. Előbb-utóbb csak összejön. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs hiányérzetem. Az a fakk még üres a szekrényemben” – fogalmazott akkor a színész.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megoldatlan ügyek osztálya – A Q ügyosztály Skóciában nyomoz, és sorozatként is ámulatba ejt
A vezércsel kreátora ezúttal a régi, kihűlt bűnesetek után küldi Morck nyomozót és csapatát: fordulatos sztori, borongós terep, kemény skót akcentus.


Minden bizonnyal a különválaszthatóség kedvéért kapta a magyar keresztségben a Netflix új brit sorozata a Megoldatlan ügyek osztálya címet, hiszen az eredeti már igen erősen utal a forrására: Dept. Q, azaz Department Q, azaz Q ügyosztály. Amely bizony Magyarországon is igen-igen ismert, mind a dán Jussi Adler-Olsen által írt regénysorozat, mind a kötetekből forgatott (eddig hat darab) dán film kapcsán. Carl Mørck nyomozó és hű segédei, Assad és Rose papíron immár 2007 óta próbálnak megoldani egy különálló rendőrségi részlegként régi, akár több éves, megoldatlan bűneseteket. Akkor jelent meg ugyanis Adler-Olsen első Q-könyve, a Nyomtalanul, amit aztán azóta további kilenc regény követett.

A nyomtatott siker pedig persze gyorsan magával hozta a nagyvászonra varázsolt feldolgozásokat is, természetesen a könyvek megjelenésének sorrendjében.

űEddig tehát hat Q-film került ki Dániából, a Nyomtalanul (2013), a Fácángyilkosok (2014), a Palackposta (2016), A 64-es betegnapló (2018), a Hajtóvadászat (2021) és a Határtalanul (2024). Az első négy filmben Nikolaj Lie Kaas alakította a főhőst, a Hajtóvadászat óta azonban átvette a szerepet Ulrich Thomsen, és a további négy regény filmváltozatát is vele tervezik leforgatni.

Aki azonban szeretné részletesebben beleásni magát az első sztoriba, annak tökéletes választás lesz a Megoldatlan ügyek osztálya, hiszen A vezércsel című kiváló sikerszéria alkotója, a kétszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró Scott Frank (Meghalsz újra!, Más, mint a többiek, Szóljatok a köpcösnek!, Mint a kámfor, Különvélemény, A tolmács, A kulcsfigura, Farkas, Sírok között, Logan – Farkas) gondolta újra, csak ezúttal sorozatformátumban, és áthelyezve a sztorit Skóciába. Frank a Logan – Farkas megjelenése, vagyis 2017 óta teljes figyelmét a tévéipar felé fordította, s azóta olyan miniszériákért volt felelős, mint az Isten nélkül, A vezércsel (amelyért két Emmy-díjat kapott, valamint a Rendezők, Producerek és Forgatókönyvírók Szakszervezetének díjait is), a Spade nyomozó, illetve most a Megoldatlan ügyek osztálya. Ez utóbbit persze nem minisorozatnak tervezték, megfelelő nézőszám esetén jöhetnek a további évadok is, a könyvek alapján pedig már akár 10 szezont is le lehet hozzá forgatni.

Az első évad tehát a Nyomtalanul történetét foglalja magába, a 2013-as mozifilmhez képest nyilván sokkal részletesebben.

Carl Morckot (akinek kultikus nevét nem volt szívük megváltoztatni a skót miliő dacára sem) Matthew Goode alakítja (őt többek között olyan filmekből és sorozatokból ismerhetjük, mint a Match Point, a Watchmen: Az őrzők, a Szökőhév, a Kódjátszma, A férjem védelmében, a Downton Abbey, a Szövetségesek, A korona, a King’s Man: A kezdetek, Az ajánlat vagy legutóbb az Abigail), aki amúgy Scott Frank régi kedvenc színésze, mivel már A kulcsfigura című 2007-es rendezésében is főszerepet játszott Joseph Gordon-Levitt mellett.

Szóval Morck egy öntörvényű, és nem túl szabálykövető, illetve kedvesnek sem mondható, de zseniális nyomozó, aki egy balul elsült lövöldözés után fizikailag és pszichésen is padlóra került: a társa megbénult, egy rendőrtársa meg is halt, ő maga pedig súlyos bűntudattal küzd. Visszatérve a rendőrség kötelékébe, Morckot a főnöke, Moira (Kate Dickie) gy újonnan létrehozott, alulfinanszírozott, pincébe száműzött ’kihűlt ügyek” részleghez, a Q ügyosztályhoz rendeli, feladata pedig régi, lezáratlan ügyek felgöngyölítése. Morck megkapja maga mellé a Szíriából menekült Akram Salimot (Alexej Manvelovot többek között a Jack Ryan-sorozatban és a Csernobilban is láthattuk), a volt rendőrt, aki újra bizonyítani akar, illetve Rose Dicksont (Leah Byrne), a rendőrségi asszisztenst, aki valami fontosabb feladatra ácsingózik.

Az első nagy ügyük főszereplője egy Merritt Lingard nevű ügyésznő (Chloe Pirrie), aki négy évvel korábban rejtélyes körülmények között tűnt el.

Mi, nézők természetesen már az első részben megtudjuk, hogy Merritt él, de brutális körülmények között tartják fogva. Ám hogy ki és miért rabolta el, az persze előttünk is titok marad, egészen az évad végéig.

Természetesen mellékszálak is akadnak: az egyik a fent említett rendőrgyilkosság utáni nyomozás, amely komoly traumát okoz Morcknak (ő maga persze nem nyomozhat az ügyben, mégis próbál segíteni az illetékeseknek), illetve megismerhetjük a magánéletét is, pontosabban a vele egy fedél alatt élő mostohafiával, Jasperrel (Aaron McVeigh) való eléggé viharos kapcsolatát. Ráadásul Morcknak a sebesülése óta kötelező pszichológushoz is járnia, Rachel Irvingnek (Kelly McDonald talán a legismertebb név a színészgárdában Matthew Goode mellett) pedig meglepő módon képes megnyílni, és talán meg is tetszenek egymásnak…

Persze a fő szál maga a nyomozás, ami egy ízig-vérig skandináv krimi jegyeit viseli magán, a skót terep pedig tökéletes ehhez: kevés napsütés, sok felhő, borongós atmoszféra.

Sok-sok gyanús karakter (akár a legfelsőbb körökből is) szegélyezi a triónk útját, miközben Merritt szenvedéseit is láthatjuk, ahogy az évek során próbálja kitalálni, hogy miért rabolták el és zárták be egy dekompressziós kamrába (szóval a szökés sem egyszerű). A végén pedig természetesen ütős fordulatok, csavarok várnak ránk.

A Megoldatlan ügyek osztálya tehát egy kifejezetten izgalmas és szórakoztató, kilencepizódos első évadot kapott, amelynek legfőbb erényei a csodás karakterei. Főként Morck és Akram (Assad nevét megváltoztatták, de annyi baj legyen) kettőse emlékezetes, de ez már a dán filmekben és a könyvekben is így volt. Reméljük, nemsokára a második könyvből, a Fácángyilkosokból is elkészül nemsokára egy új évad, hiszen Skócia éppoly rejtélyes, izgalmas és akár nyomasztó, mint az eredeti skandináv terep.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sydney Sweeney drogfüggő, Julianne Moore pedig védelmező anya – Az Echo Valley az év legkeményebb streaming filmje?
Az Echo Valley egy sötét, érzelmileg fojtogató thriller, amelyben egy gyászoló anya (Julianne Moore) kénytelen morális határait átlépni, amikor drogfüggő lánya (Sydney Sweeney) bajba keveredik. Michael Pearce rendezése egy feszült, érzelmi mélységekkel teli dráma az anyai szeretetről és az önfeláldozás határairól. AppleTV+ megint megmutatta mit tud.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. június 17.



Az Echo Valley egy olyan film, amelyre nehéz nem odafigyelni. Michael Pearce rendezése kimért,

lassan építkező, mégis egy fokozatosan kibontakozó rémálom főszereplőinknek, mely az emberi kapcsolatok és a morális határok elmosódását mutatja be.

Klasszikus thriller formájában tálal elénk egy szívbemarkoló, súlyos drámát – olyat, amit nem egyszerűen csak megnézünk, hanem szereplőinkkel együtt „átéljük”.

A történet középpontjában Kate (Julianne Moore) áll, egy megtört nő, aki élete mélypontján van, próbál újra talpra állni az Echo Valley nevű, lepusztult lovardáját vezetve. A munkába temetné magát, hogy megfeledkezzen a múltjáról.

A sors ugyanis nem kímélte a nőt: kilenc hónappal korábban elvesztette élete szerelmét egy tragikus balesetben, ami nemcsak a szívét, hanem az egész életét kettétörte.

Még korábban elvált férjétől (Kyle MacLachlan), van egy közös 18 éves lányuk, Claire (Sydney Sweeney), aki egyre mélyebbre süllyed a drogfüggőség mocsarában. Kate szinte segítség nélkül küzd az anyaság terhével, az anyagi nehézségekkel és a gyásszal.

A film kezdetben szomorúan csendes, de hamar magával rántja a nézőt, amikor Claire egy este véresen bukkan fel, és elmondása szerint véletlenül megölte a barátját. Kate kérdés nélkül segít eltüntetni a holttestet és a lány nyomait. Ez sokat elmond arról, mennyire kétségbeesett és feltétel nélkül szereti a bajba jutott gyermekét. Innentől fogva a történet fokozatosan sötétedik: megjelenik Jackie (Domhnall Gleeson), Claire drog dílere, aki, ahogy az sejthető, pontosan tudja mi történt, majd elkezdi zsarolni Kate-et. A feszültség egy percre sem engedi el a nézőt.

Michael Pearce rendező mestere a feszültségteremtésnek. Nem csak a szokványos fordulatokra épít, hanem lassan, könyörtelenül nyomja rá a lelkünkre az események súlyát.

Térdre kényszeríti a nézőt az érzelmi konfliktusokkal és folyamatos drámával. Rám nem jellemző módon, de magam is kénytelen voltam pár percre kiszellőztetni a fejem. Nemcsak emberi sorsok, de az állatok élete is veszélybe kerül többször a történet folyamán, ami még nyomasztóbbá teszi az egész atmoszférát. Még szerencse, hogy nem moziba került ez a film és le tudtam állítani két percre.

A szereposztás parádés. Julianne Moore egyszerre törékeny és elképesztően erős. Kate figurája nem csupán egy gyászoló nő, de anya is, akinek minden idegszála megfeszül a túlélésért és a gyermeke megmentéséért.

Moore játéka a film egyik legnagyobb erőssége – hiteles, mély, emberi.

Sydney Sweeney-re nehéz szavakat találni. Claire karaktere kifejezetten kellemetlen, mégis ijesztően valóságos. A fiatal, lecsúszott drogos lány alakítása annyira életszagú, hogy néha fizikai kényelmetlenséget okoz nézni. A film legfájóbb jelenetei hozzá kapcsolódnak.

Domhnall Gleeson szinte felismerhetetlen. Soha nem láttam még ilyen ridegnek és fenyegetőnek. Jackie figurája alattomos, gennyes, könyörtelen bűnöző, és ezt Gleeson tökéletes érzékkel hozza ezt. Minden jelenete egyre nyomasztóbb – mintha egy lidérces álom újabb rétegébe süllyednénk. Kyle MacLachlan pedig, felveszi az AppleTV+-tól a csekket, egy egy rövid jelenet erejéig tűnik fel, ám ő is jól árnyalja a családi hátteret: mint a volt férj, már nem hisz lánya gyógyulásában, és inkább a saját életét próbálja újra építeni. Ad pénzt Katenek, ha kéri, de nem szívesen invesztál ebbe a kapcsolatba többet, lánya csak a gondot okozza neki.

Az Echo Valley egyik legnagyobb erénye, hogy nem ad egyszerű válaszokat.

Az anyaság és a feltétlen szeretet kérdését úgy boncolgatja, hogy közben sem a morált, sem a józan észt nem hagyja figyelmen kívül. Kate gyakorlatilag feláldozza önmagát, hogy megóvja lányát, bár Claire talán nem is akar megmenekülni. Középpontban ennek a két embernek az összeomlása van, anya és lánya közötti kapcsolat, még akkor is, amikor már semmi kapaszkodó nem marad számukra.

A cselekmény egyébként meglepően fordulatos. Nem lesz belőle egy Közönséges bűnözők, de a forgatókönyv jól építkezik, néhány csavar előre sejthető, a film utolsó harmada így is képes meglepni. A ritmusa lassú, szinte meditatív, de ettől csak még jobban működik, amikor odacsap. Technikailag is szinte hibátlan munka és Jed Kurzel aláfestő zenéje csontig hatoló néhány jelenetben.

Az Echo Valley nem egy könnyen fogyasztható darab, de nem is akar az lenni.

Nyomasztó és megrázó film, amihez azért kellenek idegek, de azoknak, akik értékelik az igazi, karakterközpontú drámákat, ez egy kihagyhatatlan élmény. Az AppleTV+ egyre erősebb kínálatában is kiemelkedő darab, az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb streaming-thrillere, drámája.


Link másolása
KÖVESS MINKET: