KULT

Akik jókor jönnek egymás életébe – Tenki Réka és Bodrogi Gyula a Seveled című filmről és egyebekről


Link másolása

A filmben egy kis szerepben feltűnik Cserhalmi György és Bodrogi Gyula, akik, mint a ház öreg lakói, egy sajátos játékkal próbálják agyonütni az időt.

„Azért vigyázzon a néző, hogy le ne ejtse a jelenet közben a műsorfüzetet, mert mire lehajol és felveszi, már le is megy a szerepem” – mondja hamisítatlan stílusában a sajtóvetítés után Bodrogi, aki ezúttal egy apró poénból építette fel jelenlétét, de önmagát még nem látta viszont. „Ha az egész film olyan kedves lesz, mint ahogyan ezt a jelenet megíródott, biztosan sokan szívesen megnézik.”

Gyuszi bácsi több mint 60 éve filmezik. Úgy gondolja, hogy a filmkészítés módja az évtizedek alatt nem változott lényegesen, legfeljebb a technikai lehetőségek bővültek. Aminek viszont nem örül, hogy manapság túl sok az „amatőr” a filmekben, a színészi pályán.

„Ez önmagában nem lenne baj, mert Bessenyei Ferenc is amatőrként került a színházhoz, csakhogy sokszor gyenge a minőség. Különösen a televízióban, amikor „életből ellesett” módon játszanak, üres tekintettel mondják a szöveget. Nincs is hatása. Nagy hiba, hogy nincs valamiféle képességhez kötve a szereplés. Annak idején Vittorio de Sica is az utcáról szedte össze a szereplőit, de ő a tehetségeket kereste. ”. Éppen ezért örül annak, hogy legalább az énekesek között a különböző tehetségkutatók által némiképp ki tudják szűrni azokat, akik a pályára valók, és akik nem.

A Nemzet Színésze számára a filmszerepek különleges jelentőségűek a mai napig, és van néhány igazi kedvence.

„Eszméletlenül szerettem már a forgatás során is a Hattyúdalt. Keleti Márton ott olyan társulatot hozott létre, ami nekem színházban is hiányzik. Én szeretem a fiatalokat, de szerintem egy fiatal akkor tud igazán kiugrani, ha felette van egy öreg, ő pedig elhúzhat mellette, mint egy üstökös. Mi szerencsések voltunk az előttünk járó színésznemzedékekkel, meg az újonan elinduló tv-vel.

De örömmel játszottam Fábri Zoltán Húsz órájában is. Ugyanilyen kedves élmények voltak a Zsurzs Éva rendezte tv-játékok, a Só Mihály kalandjai, a Kristóf, a magánzó. És a Lindát is szerettem! Sajnálom, hogy a Pörkölt (Gát György, a sorozat rendezője) nem dolgozik mostanában. Jól megcsinált, habkönnyű, de emberi tartalmú filmek voltak. (Közben megemlítem neki, hogy a Seveled főhőse telefonjának csengőhangja a Linda főcímzenéje és ezen jót nevet). Ugyanezért az emberségéért volt akkora sikere az Üvegtigrisnek is” – mondja Bodrogi, aki elárulja, hogy nagy rajongója a Columbo-sorozatnak, de ebben nyilván része van a Peter Falkhoz hozzánőtt szinkronhangnak, Szabó Gyulának is.

Apropó, szinkron: egyik első tv-s élményem a 60-as évek elején egy angol Robin Hood-sorozat volt, és máig a fülembe cseng a bemondó hangja: „Robin Hood volt Bodrogi Gyula”. Gyuszi bácsi megerősíti emlékemet, de volt ő Marlon Brando Antoniusának és Jack Nicholsonnak is magyar hangja…

Visszatérve a Lindára: „Nekem azért tetszett, mert minden egyes résznek volt eleje, közepe és vége. Gyűlölöm az olyan sorozatokat, amelyekben egy óra hosszat nem történik semmi, aztán valaki elővesz egy kést, felemeli – és aztán közlik, hogy holnap folytatjuk. Aztán holnap ugyanezt csinálják. Ez pofátlanság! A tv hőskorában nemcsak nézettség számított, hanem a tetszés is. A tetszést mára kihúzták…”

Bodrogi Gyula ma már leginkább sportot néz a tv-ben. Kedvencei a futball, a tenisz és a profi boksz. „Nem azért, mert agyonverik egymást, hanem azért, mert miután agyonverték egymást és kihirdetik az eredményt, a két bokszoló összeölelkezik. Ezt javasolnám mindenekelőtt a politikusoknak.”

Ha már sport és futball, megkerülhetetlen a Szépek és bolondok című film, amelyben Bodrogi a játékvezető Kállai Ferenc partjelzőjét alakítja. Felejthetetlen az a jelenet, amikor egy körte „spirálos” meghámozásával kápráztatja el a vonaton sporttársát. „Nagyon szép munka volt, Szász Péter rendező szívvel-lélekkel csinálta. Volt olyan jelenet, amit csak azért vettünk fel újra, mert kicsit világosabbra akarta.”

Búcsúzóul kicsit nosztalgiázunk a 90-es éveken, amikor Bodrogi Gyula a Kurír című lap gasztronómiai rovatának „fővadásza” volt, és receptjeivel kápráztatta el az olvasóközönséget. Felelevenítettük a nagy bicskei bulikat, ahol a kilencszeres kenus világbajnok Wichmann Tamás volt a hal, ő pedig a vadételek felelőse. Bár mostanában otthon kevésbé főz, mert párja kitiltotta a konyhából „rendetlensége” miatt, azért egy jó kis bográcsozásba még mindig benne van…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: