Sándor Mária, a fekete ruhás nővér ihlette Schilling Árpád előadását
A harag napja kiindulópontja Sándor Mária, a sajtóban a fekete ruhás nővérként ismertté vált ápolónő. Ő volt az első, aki a nyilvánosság előtt beszélt az egészségügyben uralkodó rossz állapotokról 2015 elején, majd fekete ruhába öltözve utcára hívta az ország ápolóit. És - noha a történet nem róla szól-, alakja megihlette Schilling Árpádot és megszületett A harag napja, a végtelenségig kiszolgáltatott emberről.
A fájdalmasan őszinte előadást november 2-án láthatod a Trafóban. A darabot, a tavalyi bemutatója után az év egyik legfontosabb előadásának titulálták. Nem érdemtelenül.



VIDEÓ: A harag napja - egy balga szív dala
A darab középpontjában a nővér és szűk családja áll: besavanyodott anyja, aki mindig, mindent jobban tud nála és kitörni vágyó, lázadó kamaszlánya. A három nő három generáció vonásait sűríti össze, hiszen az anya a korábbi rendszerben szerzett, mára haszontalan tapasztalataiban hisz, míg a lánya szerint az éltért foggal-körömmel harcolni kell és senkiben és semmiben sem lehet bízni. És ott áll kettejük között Erzsi, aki naivan, de bátran küzd az őt lassan eltemető árral, de problémáival mindig egyedül marad.
A főszereplő lehetnél te, én, a szemközt lakó néni, óvónő, tanár - szinte bárki. A színpadon a kisember tragikomikus sorsa elevenedik meg, aki mindent megtesz, hogy irányítani tudja saját életét, azonban rendre elbukik. Akadályozói a külső körülmények – gazdasági és politikai mozgások, ígéretüket be nem tartó segítők – vagy a belső hiányosságok – tapasztalatlanság és tudatlanság – mindaddig, míg hányattatásai során végképp meg nem törik. A főszereplő nővér útjába többszörösen is akadályt görget a sors: először elveszíti állását, majd lassan a házat is kénytelen lesz eladni feje fölül. És bár néha feltűnnek segítők, idővel kiderül, hogy mindenki inkább a másikat arrébb lökve, a saját hasznát hajtja.



Schilling Árpád tükröt tart a közönség elé. Azt a fajta tükröt, aminek képével nem szívesen néz szembe az ember, amibe belenézni kínos, amitől bűntudat gyötör. Mert a szereplőkben környezetedre, vagy akár magadra is ismerhetsz, és épp ezért tud úgy szíven ütni.
A darabot Schilling Árpád rendező, Zabezsinszkij Éva és a szereplők írták. A harag napja főszereplője Sárosdi Lilla, akit szerepéért a Színházi Kritikusok Céhe jelölt a Színikritikusok díja legjobb női főszereplő címre. Mellette a nagymama szerepében Meszléry Judit remekel, lányát Kovács Kata Milla, míg a körülöttük lévő embertípusokat Láng Annamária és Rába Roland alakítja, szerepből-szerepbe ugrálva. A dalszövegeket Závada Péter írta.




Időpont: 2016.11.02. 20:00
Időtartam: 85 perc
Helyszín: Trafó Nagyterem
Jegyár: 3000Ft / diák: 2400 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes
Az előadást angol felirattal játsszák.
Ha nem szeretnél lemaradni az előadásról, itt szerezheted be a jegyed.