KULT
A Rovatból

Saját volt zenekarának dalait énekli egy tribute banda élén

Török-Zselenszky Tamás három éve fogadta el a nem mindennapi felkérést. Emellett egy másik együttesben is zenél, valamint egy szál gitárral is járja az országot.


A székesfehérvári gyökerű Eleven Hold a 2000-es évek első felének egyik legkedveltebb zenekara volt: országszerte járták a klubokat és a fesztiválokat, három nagylemezük jelent meg, dalaikért egy egész generáció rajongott.

Miután a szövegíró-frontember, Török-Zselenszky Tamás 2007 elején távozott köreikből, a csapat felfüggesztette működését. A többiek azonban néhány év kihagyást követően úgy döntöttek, új énekessel folytatják, ugyanazon a néven.

Ezt a régi rajongók közül sokan értetlenkedve fogadták, hiszen

az Eleven Hold legerősebb védjegyét Tamás (vagyis művésznevén: Nap) szövegei jelentették. Valamint a hegedű, ami viszont az új felállásból szintén hiányzik. Az eredeti hegedűs, Joós Zsófia ugyanis nem szeretett volna részt venni benne, és mást sem vettek be a helyére.

Lehet vitatkozni arról, mennyire korrekt lépés volt mindezek fényében a név megtartása, de voltaképpen nincs sok értelme. A döntés megszületett, az Eleven Hold azóta is koncertezik (néhány kivétellel csak új dalokkal), megvan a saját közönségük.

eh_eredeti

Az Eleven Hold eredeti felállása. Fotó: Cabbage Shoots

Tamás a kiválása után főként egy szál gitárral koncertezett, valamint néhány évig zenekarral is játszotta újonnan született szólódalait (néhány régebbivel együtt). Ez a csapat viszont különböző okokból szétszéledt, így maradtak az akusztikus szólóestek.

Ezen a ponton, 2014/15 fordulóján kereste meg őt a szombathelyi Hetedik Ég zenekar, akik az Eleven Hold nagy rajongói voltak, és koncerteken is szerették volna megszólaltatni a Nap által jegyzett három lemez dalait. Gondoltak egy nagyot és felkérték őt: legyen az énekesük.

"Mondták, mi lenne, ha... Én pedig mondtam, hülye lennék, ha nem"

– idézi fel, hozzátéve: az a jó az egészben, hogy nem vesz igénybe, inkább örömzene. "Egy évben 4-5 koncertünk van, szóval nem tétel... Inkább tényleg csak regressziós, romantikázó együttlét" – fogalmaz.

Legutóbb október utolsó hétvégéjén játszottak Budapesten, hatalmas sikerrel: gyakorlatilag minden számot elejétől a végéig énekelt a közönség. Idén még egy koncertjük lesz, december 22-én Szombathelyen.

hetedikeg

Fotó: Wildung Győző

Részlet a Hetedik Ég egyik koncertjéről – a minőség nem túl jó, de a hangulat átjön:

Tamás néhány évig Sopronban lakott, ezalatt onnan járt át a Hetedik Ég próbáira. Nagyjából ezzel párhuzamosan viszont egy teljesen új zenekart is alapított helyi zenészekkel – ez lett a ‘Lensky Mob.

"Egy új grunge formáció, amely nem feldolgoz – tőlem sem –, hanem kimondottan a zenekar számára írt dolgainkat játsszuk. Ha én írok, akkor ők teljesítik ki, ha ők írnak, akkor én teljesítem ki a szerzeményeket. Karcos, riffes, hendrixes, erhácépés, ledzeppes grunge. Nem simi zene. Agresszív ének, nem olyan, mint az akusztikus, egy gitáros estjeimen"

– magyarázza. Még alig léptek fel, alakítgatják a műsort, szervezőt keresnek maguknak. Budapesten eddig egyszer jártak, valószínűleg tavasszal jönnek újra. November 11-én viszont Siófokon koncerteznek.

Közben első nagylemezükön dolgoznak, de egy három daluk már elérhető a YouTube-on, a Spin kommunikáció című számhoz klipet is forgattak.

lenskymob

Fotó: Tarnai 'Tatus' László

Harmadik, egyben fő profilja továbbra is az egy szál gitáros országjárás. Ezeken az esteken órákon át az egész munkássága legkedveltebb dalait játssza, sokszor kérések alapján alakítva a repertoárt. Mint fogalmaz, az egészhez elég ő, a gitár és a közönség.

"Volt pár verseskötetem, könyvem, szólóalbumom... Csendesen, szépen, ahogy a csillag megy az égen, vizet, nagy kutyát, maffiát, Jó Istent nem zavarva. Sokan nem gondolnák, mennyien szeretnek, és mennyire szeretem Őket, hehe. Végig itt vagyok a kertek alatt, és akinek szüksége van rám, annak itt is leszek végig."

– teszi hozzá.

Portréfilm Zselenszkyről:

Tamás eddig megjelent könyvei

Szívrák: Zselenszky első verseskötete mára kuriózummá lett. Legendás kötet, összesen 6 db van belőle raktáron. 100 verset tartalmaz.

Dobogó könyv: A „kisregény” szó egyáltalán nem takarja azt a fajsúlyosságot, amit ez a kötet eldobog az olvasójának. A tízes skálán tizenegy, a fémek között arany, a kisregények között nagylegény. Ha valaki azt mondaná, létezik olyan történet, amiben minden ott van, nem biztos, hogy hinnénk neki. A Dobogó könyvben esélyes, hogy ott van.

Levegőnél könnyebb kőzetek: közkívánatra jelent meg egy „best of” válogatás Tamás eddigi verseiből, összesen 207 költemény kapott helyet benne.

A Méhdi levelei Smirnához egy teozófiai mű: elsőre olyan, mint egy kinyilatkoztatás, aztán kiderül, hogy tényleg az. Ezzel manapság nem tudni, mit is fognak kezdeni az olvasók. A könyv három nagyobb részből áll. Az első rész a Fekete könyv, a második a Fehér könyv, a harmadik pedig a Piros könyv.

Az első könyv nem történet, a második nagyjából az, a harmadik pedig sok-sok intelem, segítő javaslat, amelyek meglepő, de olyan jelenlegi, közéleti kényes témákban is megdöbbentő felvetésekkel szolgálnak, amelyeket egy tudós vagy politikus sem nagyon mer pedzegetni.

zselenszky

Fotó: Pénzel Péter

Felmerül a kérdés, vajon mi dönti el, melyik dalt melyik formációjával tárja a nagyközönség elé. A Hetedik Ég esetében ez egyértelmű, hiszen ott a repertoárt csak az Eleven Hold első három lemeze adja. Az viszont, hogy miből lesz ‘Lensky Mob-szerzemény, és miből szólódal, több dologtól is függ.

"Vegyük például a legfrissebbet, az Áll a szél címűt, amit mindenestől a következő szólóalbumomra írtam, ezért nem ‘Lensky Mob dal lett. Mivel szólólemez lesz pár vendég zenésszel, nem bántok meg senkit azzal, ha megírok mindent magam, és el is játszom"

– magyarázza. Az említett dalban is ő oldotta meg a gitárokat, basszust, éneket, szöveget egyaránt. A dobot pedig régebbi mintákból szerkesztette össze. "Ez az eljárás manapság egy szerző mindennapi eszközkészletének szerves része. Élő, valódi dobon játszott mintákat Horváth Ottó barátom, amiket úgy szerkesztettem, ahogy akartam."

zselenszky3

Fotó: Pénzel Péter

"Amikor tudom, hogy a zenekarnak írok, nem írok meg mindent, hiszen attól sajátos és frankó az egész, ha minden zenész személyisége tükröződhet egy felvételen, és mindenki kiteljesedhet. Szerencsére mindenki jobb zenész nálam, így könnyű"

– világít rá a fő különbségre.

Az Áll a szél egy sima akkordos dalocska, nem grunge, hanem Zselenszky estes fajta. Klip is készült hozzá, ami természetesen nem komoly.

Erre így emlékszik vissza Tamás: "Szeretett öcsémmel lementünk bábozni, hogy mégis valami mozgó kép legyen a dal mögött. A főszereplő Paulay Edeucca házi víziló lány, aki ezzel dívaként is bizonyított. A produkció önmagáért beszél... hehe! A honlapomon minden ilyesmi részletesen taglalva lett; aki benéz oda, velünk kacaghat. Lesz nagy klip is majd, de most be kellett fizetni az albit."

Íme a klip:

Zselenszky hivatalos honlapja IDE KATTINTVA, Facebook-oldala pedig ITT érhető el. A Hetedik Ég honlapja ITT, Facebook-oldala ITT található, a 'Lensky Mob Facebookját pedig ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: