Jól ismert és most debütáló színészekkel érkezik Zsótér Indi Dániel első filmje, A Karantén Zóna az HBO Max kínálatába, hogy a bezártság gyötrelmeit igazi rémálommá változtassa. A pszichológiai dráma és a misztikus thriller határán egyensúlyozó, ötrészes szkeccsfilm azonban nem minden irónia nélkül teszi ezt: a szürreális epizódokon borzongani és szórakozni is egyaránt fogunk.

Megvan az a pillanat, amikor valakinek már a fogmosási technikája is irritál, mert annyira telítődtél a társaságával? Amikor öt hete ülsz pizsamában home office-ban, és mintha minden napod az előző még laposabb másolata lenne? Ha máshol nem, a karanténban mindannyian megéltük ezeket az érzéseket.

Persze, sokan most is így tengődünk, még ha a mozgásterünk azóta ki is nyílt valamennyire: ingázunk az állandósult szorongás és a totális közöny állapota közt, miközben megunt szerelmeket és idegesítő feladatok terhét vonszoljuk magunk után.

Mégiscsak a karantén alatt sokalltunk be igazán, hiszen a bezártság könyörtelenül szembesített az életünk kisstílűségével. A Karantén Zóna azonban éppen attól ütős, hogy a fenti közhelyeket mellőzve mesél erről az állapotról.

Vajon mi történik, ha végleg beszippant a digitális világ, amiben melózunk, játszunk és maszturbálunk? Ha egy feledékeny(nek tűnő) néni tárgyai ezúttal tényleg ismeretlen helyre távoznak? Netán ha a barátnőnk olyan kafkai átalakuláson megy keresztül, hogy egyik napról a másikra iszonyodni kezdünk tőle?

Mindenhol jobb, mint otthon

A Karantén Zónában, ebben a valóság és fantázia közti zárt térben eddig sosem látott formában szabadulnak ránk a démonaink, mégis pontosan érthető, mit akarnak közölni az életünkről. Emlékeztet ez világ a “hamis ébredésekre”, amikor mintha már fenn lennénk, de mégis álmodunk: megrekedtünk félúton, és ahol vagyunk, oda mindenféle kellemetlen dolog felszivárog a tudatalattinkból.

Zsótér Indi Dániel első nagyjátékfilmje - amelynek a forgatókönyvét is ő jegyzi, Vida Orsolyával (Wartburg, A buszsofőr) közösen - öt kis epizódból épül fel. Ezek mindegyike a karanténban kezdődik és a Karantén Zóna rémálomvilágában ér véget - ott, ahol a szereplőink lefojtott lelki tartalmai lappanganak.

A történeteket átszövik a valóságos elemek a Covid-korszakból, a kirúgott szakáccsal, a kórházból hazaküldött, otthon ápolt nagypapával, vagy azzal, ahogyan a céges kultúra alattomosan beférkőzött a nappalinkba. A korszakot pedig mi is szimbolizálná jobban, mint Müller Cecília napi bölcsességei? Persze, már akkor is sejthettük, hogy ezek a színtelen hangon szájbarágott szövegek később még visszaköszönnek egy-egy nyomasztó alkotásban.

A film nagy erénye, hogy mindemellé mégis teljesen valóságszagú alakításokat kapunk, köszönhetően a jó érzékkel összeválogatott színészgárdának: a magányos nénit például Pásztor Erzsi alakítja, de felbukkan Ónodi Eszter, és a Netflixes sorozatokban is taroló tehetség, Tolnai Klára is a nárcisztikus influenszercsaj szerepében.

Először láthatunk filmben több ígéretes fiatal színészt, például a fenti csaj barátját alakító Krausz Gergőt, vagy épp Lakatos Mátét, a főnöke által kizsigerelt Petimanót. Megint mások - köztük Tankó Erika és Makranczi Zalán - a jobbfajta magyar sorozatokból (A mi kis falunk, Drága örökösök, Aranyélet) lehetnek ismerősek.

A szkeccsfilm bevallottan merít olyan klasszikusoktól, mint az Alkonyzóna és a Black mirror egyes epizódjai (figyeljük csak a plüssmacit!), de joggal juthat eszünkbe akár David Lynch vagy a Stranger Things első néhány évada is. Habár az inspiráció érezhető, a Karantén Zóna mégis külön univerzumot teremt. Már csak azért is, mert áthatja a groteszk irónia, és egy percre sem szakad meg a kapcsolata a mindannyiunk által ismert realitással.

Erről gondoskodik a kimért narrátor (Muchichka László) karaktere is, aki olykor kissé didaktikus stílusban avatja be a nézőt abba, éppen mi következik. Igaz, így legalább nem merülhet fel a gyakran elhangzó vád, miszerint “Ez az egész film egy zagyvaság, én ebből nem értettem semmit!” Muchichka egyébként - akárcsak Zsótér - a 24.hu korábbi videós újságírójaként és a Roboraptor alapítójaként lehet ismerős számunkra.

A Karantén Zónában akad egy-két csiszolnivaló apróság, összeségében mégis igazán üdítő bemutatkozás ez. Már első nekifutásra is úgy emel ki a magyar hétköznapokból, hogy közben mindvégig hitelesen, klisék és manírok nélkül ábrázolja őket. Az pedig külön dicséretes, hogy bátran nyúl egy, a magyar filmgyártásban mindmáig kiaknázatlan műfajhoz. A film részben közösségi finanszírozásból készült - elmondhatjuk, hogy ezen a színvonalon igazán megérte megvalósítani.