Rühös Foxi: „A célunk egy mályvaszínű Moszkvics, és fejenként egy-egy államtitkári poszt”
Underground körökben alig két éves fennállásuk ellenére már-már legendaként emlegetik a Rühös Foxi zenekart, akiknek hiába volt egyelőre tucatnyinál is kevesebb koncertjük, ott több impulzus érte a közönséget, mint más bandák 100 buliján.
Legutóbb annak kapcsán lehetett hallani a nevüket, hogy az ő egyik dalukról nevezték el a Fishing on Orfű egyik nagyszínpadát, de idén kiadtak több új dalt, most pedig egy klipet is.
Főképp ebből az apropóból készült az alábbi interjú. A kérdésekre Fox Fox (Szűcs Krisztián), Skystep Fox (Baksa-Soós Attila) és Kaiser Fox (Vazul Császár) válaszoltak, Some Fox (Horváth Kristóf) épp nem ért rá.
– Mi számotokra a Rühös Foxi? Tét nélküli szórakozás, vagy komolyabb célokat is kitűztetek?
Fox Fox: A tét egy mályvaszínű Moszkvics, de ezen túl ott van komolyabb célként fejenként egy-egy államtitkári poszt. Azt hiszem jó úton járunk.
Skystep Fox: Kétely nélkül teszünk fel mindent a pirosra. Vagy a feketére.
Kaiser Fox: G.mód komoly! Én például mezítláb alszom. Ez komolytalan, de a hóember répaorrát mindig a salátába reszelem! Így azt hiszem egyértelmű, mi is nekem a Rühös Foxi. A céljaink nemesek: a teltházas stadionkoncertjeinken csak földönkívülieknek játszunk!
Skystep Fox: Apropó UFO-k. Amikor Mága Zoltán egyszer azt mondta: “Csak beszaladok a plázába és veszek egy vonót”, na, akkor értettük meg, mi is az a tuti Rühös Foxi stiló.
– Elég ritkán koncerteztek. Tudatos-e ez, és ha igen, miért?
Kaiser Fox: Ez nem igaz! Hetente 3 koncertünk van, csak nem áruljuk el hol, de ettől még van. És azt sem áruljuk el, hogy miért nem áruljuk el.
Fox Fox: Biztos, hogy nem tudatos, elég kevesen vállalják azt a kockázatot, hogy a klub vécéjében netalán pápát választanak, vagy egy delfin megigazítja a nyakkendőjüket.
Skystep Fox: Évente elég sok esztrádorkesztra-hangversenyünknek tesszük ki a rajongóinkat. Ez így jó, mert több fellépésnek biztos lenne halálos áldozata.
– Hogyan éltétek meg, hogy rólatok nevezték el idén a Fishing on Orfű nagyszínpadát?
Skystep Fox: Az unokáim is ezt fogják nekem mesélni.
Kaiser Fox: Még most is izzad a talpam, és innék a nagy riadalomra 8-9 sört!
Fox Fox: Emiatt én személy szerint majdnem elfelejtettem megnézni egy Barátok közt epizódot, Penelope Cruz pedig kis híján örökbe fogadott egy kiscicát, de aztán hálistennek minden megoldódott.
KLIPPREMIER: Beszálltak a dánok
– Úgy hallottam, az SZFE-re jártok. Pontosan mit tanultok?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, Almási Tamás és Kékesi Attila által vezetett Dokumentumfilm rendező mester képzésén tanulunk csoda dolgokat, például dokumentumfilm rendezést.
– Honnan jött az ötlet, hogy a Rühös Foxi egyik dalához készítetek klipet?
Nagyon szeretjük a Rühös Foxit. Igazából azt gondoljuk, hogy ők a legjobb zenekar a világon! Azt hiszem ez a jó válasz. És akkor most eldicsekednénk pár eredményünkkel. A klip készítői közül ketten részt vehettek a Verzió Filmfesztivál DocLab fejlesztő forumán.
Bicsák Boglárka “Anyukám álmát” és Bognár Flóra “Az a Blanka” című rövid dokumentumfilmjeinek csodás trailerei és nyitó jelenetei születtek. Majd Bicsák Boglárka elnyerte Az V. MAGYAR SPECIÁLIS FÜGGETLEN FILMSZEMLE Nagygydíját “Anyukám álmát” címû rövid dokumentumfilmjével,* Független, professzionális film * kategóriában. És végül de nem utolsó sorban Mazzag Izabella FAFF című kísérleti rövidfilmje és Falkám című rövid dokumentumfilmje helyet kapott a LIFT - OFF filmfesztivál versenyprogramjában.
– Meséljetek a koncepcióról és a felvétel helyszínéről!
A novemberi terepmunkán történt meg a klip. (Terepmunka: Egy hétig tartózkodunk egy országban, városban, faluban, ami alatt témát kell találni és le kell forgatni egy anyagot, amiből aztán egy 16 perces filmet kell vágni.) Ebben az évben Ózdra mentünk, ahol a csodálatos Ádám Eszter, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark igazgatója rendelkezésünkre bocsátotta az élményparkot, a maga végtelen greenboxával, jelmezekkel, lámpákkal, díszlettel.
Annyira szürreális volt ez az egész ott Ózd közepén, mint egy Rühös Foxi klip. És akkor Mazzag Izabella diktátor a klip rendezője kierőszakolta fáradt osztálytársaiból, hogy minden nap késő estéjén, amikor már mindenki túl volt minimum 12 órányi forgatáson, előszedjék jófej énjüket és belevágjanak a klipforgatásba.
Először lecsekkoltuk, hogy melyik számnak nincs klipje, aztán elkezdtük azt szeretni és aztán kihasználva az NFÉ adottságait, a zene energiáját és saját elképesztő humorunkat, megalkottuk ezt a mirákulumot. Amúgy mindenki volt operatőr és szereplő is.

Fotó: Nánási Pál
– Mi volt az eddigi legvadabb saját koncertélményetek? Ha jól tudom, több helyről is ki lettetek tiltva.
Fox Fox: Amikor Some Fox egy alkalommal egymás után kétszer fogott le egy disz hangot, de a másodikat nem fogta le.
Skystep Fox: Ha drága Some Fox is itt lenne most velünk, akkor azt mondaná, hogy történt már ez-az.
Kaiser Fox: Én pedig nem értem a kérdést! Biztos, hogy nekünk akartad ezt feltenni? Soha, sehonnan nem tiltottak ki kettőnél többször. Hú, most nagyon megsértődtem, azt hiszem kilépek!
– Január 2-án minden évben Vállalhatatlan Varázsdélutánt tartotok, jövőre viszont ez este lesz, ráadásul a Robotban. Miért változtattatok, és mire számíthat ott a közönség?
Skystep Fox: A Robot tulajai, Szuka Ezredes, Papp Szabi és Pucu barátaink már évek óta fűznek minket, hogy lépjünk fel náluk. Annyira kövér cateringet mondtak be, hogy ennek a meghívásnak egyszerűen nem tudtunk ellenállni, ráadásul imádjuk is a helyszínt. Ha nem lesz botrány, amire persze nem sok esélyt látok, akkor egy rezidens Rühös Foxi fél-playback klub is kialakulhat ebből a sztoriból.
Fox Fox: Mindent leleplezünk, majd megalkotjuk és felavatjuk a Ricky Martin-félszigetet a Felső-Tiszán. Janem, bocsánat, az tavaly volt.
– Milyen fix terveitek vannak még a 2020-as évre?
Fox Fox: Elmegyünk egy modernebb fankisabb, szikárabb latin irányba, sokkoló dropokkal, Arany János regényidézetekkel. Aztán majd meglátjuk. Az már biztos, hogy Jicsinben vesszük fel a következő lemezt, ami természetesen egy film lesz.
Kaiser Fox: Én veszek egy szigetet és nyugdíjba vonulok. A zenekarnak mindig is voltak és lesznek fix tervei, de mi tulajdonképpen már a 2023-24-es év naptárát írjuk tele. 2020 nekünk már a múlt.
Skystep Fox: Megfogadtuk, hogy nem beszélünk róla, ezért csak így négyszemközt osztom meg veletek: egy nagy vágyunk fog végre teljesülni jövő februárban. Részt veszünk a zenekarral egy Északi-tengeri gyöngyhalász búvártanfolyamon. Karácsonyra kértünk is hozzá bundafecskéket.