"Rooney Maráról egy berúgós-hányós éjszaka után készített képeket a rendező" – A legnagyobb színészi átváltozások

Vajon nehéz dolog színésznek lenni? A kérdés amúgy költői, de ha nem gondolunk bele, akár legyinthetnénk is: ugyan, pofákat vágni, jelenetet rendezni a kamera előtt és nagy pénzeket zsebelni be érte… Na persze. És aztán vannak azok a színészek, akik már a forgatás előtt komoly fizikai átalakuláson mennek át, amiért adott esetben többet szenvednek, mint mi egy epeműtétkor. És ezt megcsinálják nem egyszer, hanem mindannyiszor, amikor lehetőségük adódik arra, hogy egy teljesen másik emberré változzanak. Összegyűjtöttünk pár ilyen meghatározó szerepet.

Dustin Hoffman - Aranyoskám (1982)

A pici színészóriás ebben a filmben mindent megcsinál, amiért egy színész előtt meghajolunk: komédiázik, érzelmeket vált ki és nem utolsósorban átalakul. Nővé – de azt kell eljátszania, hogy eljátssza, hogy nő, és hogy görcsös, áttörni képtelen színészből hogyan válik igazi művésszé. Egyébként a film ötlete az övé: még a Kramer kontra Kramer forgatása alatt született, amikor azt érezte, a gyerekével egyedül maradt apa karaktere egyszerre kellett, hogy női és férfi szerepet is betöltsön.

Robert De Niro – Dühöngő bika (1980)

Minden idők egyik legnagyobb filmszínésze egy időben Martin Scorsese kegyeit élvezte, és mi tagadás, remek kollaboráció volt a kettejüké, annyira, hogy a rendező legjobb munkái ekkor születtek. Manapság már bátran vállal mindenféle bohóságot, megteheti, de a karrierje elején nagyon mélyre ment a szerepeiben. Scorsese két fontos filmje, a társadalomkritikus A taxisofőr és a véres dráma, a Dühöngő bika a múlt század legnagyobb alakításai közt vannak, s közben mindkettőben teljes testi átalakuláson ment keresztül a színész. A Jake LaMotta bokszoló életéről szóló filmben a színész nemcsak bokszolt, hanem teljesen átlényegült a sportolóvá. Egyébként miután végigcsinálta az embert próbáló felkészülési időszakot, részt vett három brooklyni bokszmeccsen, melyből kettőt meg is nyert.

Matthew McConaughey – Mielőtt meghaltam (2013)

Az Amerikai Filmakadémia valóban rá van kicsit kattanva a nagy fogyásokra, és előszeretettel értékeli az önkínzó színészi munkát, de McConaughey nem azért kapta meg az Oscart a legjobb férfi színész kategóriájában, mert fogyott, hanem azért, mert olyan széles palettán mutatta meg egy, a saját és más betegek életéért küzdő AIDS-es férfi érzelemvilágát, amire tényleg csak a legnagyobbak képesek. Amúgy 21 kilogrammot fogyott a szerephez.

Jared Leto – Mielőtt meghaltam (2013)

Leto elég radikális, ha az alakításairól van szó. Híres volt például arról, hogy az Öngyilkos osztag forgatásának idején Joker bőrébe bújva idegesítette a kollégáit. Ezúttal is szerepben maradt kamerán kívül: volt, hogy a transzvesztita figuraként ment el bevásárolni. McConaughey-hez hasonlóan ő is jó sokat fogyott a szerephez, és az egész testét gyantázta. Az eredmény: az egyik legfemininebb kisugárzású karakter, akit valaha láthattunk, s az Akadémia díjazta is a legjobb férfi mellékszerepkő kategóriájában. Nem ez volt az első komoly alakváltozása, korábban a Rekviem egy álomért kábítószerfüggő fiújaként is le kellett dobnia jó pár kilót.

Tom Hanks – Philadelphia (1993)

Ha pedig már a látványos fogyásoknál és az AIDS-nél tartunk, nem feledkezhetünk meg arról a filmről, ami először próbálta meg közelebb hozni a nézőhöz a betegséggel küzdő homoszexuálisokat, és megszabadítani őket a társadalmi stigmáktól, egy olyan tárgyalótermi történeten keresztül, ami rendesen megdolgozta az igazságérzetünket. Hanksnek ez óriási ugrás volt a karrierjében – korábban inkább a vígjátékok domináltak a filmográfiájában -, és nagyon bátor lépés, hiszen a közönség reakciója kiszámíthatatlan volt. Ennek köszönhette az első Oscar-díját. A filmet kronologikusan vették fel, így Hanksnek folyamatosan volt alkalma fogyni a végső tárgyalótermi jelenetek forgatásához. Konkrétan éheztette magát, míg filmbeli partnere, Denzel Washington hízott a szerep kedvéért, s olykor Hanks bosszantására egész tábla csokikat bezabált a színész előtt.

Tom Hardy – Bronson (2008)

Hardy egyik korábbi, kultikussá vált filmje Charles Bronson, a börtönben kissé megkattant bűnöző anti-fejlődéstörténetét meséli el. A színész megdolgozott a szerepért: akkorára gyúrta magát, hogy ha csak ránéztünk, egy igazi „állatot” láttunk. Az igazi Bronson és Hardy egyébként találkoztak élőben, sőt, össze is barátkoztak. Bronsont teljesen lenyűgözte, hogy a színész képes volt akkorára kigyúrni magát, mint ahogy ő kinézett anno, és még a személyiségét, gesztusait, beszédstílusát is tökéletesen visszaadta. Úgy gondolta, Hardy az egyetlen színész, aki őt el tudta játszani.

Charlize Theron – A rém (2003)

Szintén valós történetet dolgozott fel Az Aileen Wuornos nevű sorozatgyilkosról szóló életrajzi dráma. Theron rengeteget hízott a szerephez, s átváltozásához természetesen hozzájárult a maszkmester is. Az viszont csakis az ő színészi zsenijének köszönhető, hogy a labilis idegrendszerű prostituáltat látva egy pillanatra sem jut eszünkbe Charlize Theron, annyira feloldódott a karakterben. Oscar-díjjal jutalmazták érte.

Michael Fassbender – Éhség (2008)

Aki látta ezt a filmet, az biztosan soha nem felejti el Fassbender haldokló karakterének hatalmas szempárját a film utolsó jeleneteiben. Steve McQueen rendező először dolgozott a színésszel, de nagyon bevált neki a közös munka, mert később a Szégyen főszerepére is őt választotta. A éhségsztrájkoló főhős bőrébe nyilván csak úgy bújhatott, ha rettenetesen lefogyott – ezt csak komoly orvosi ellenőrzés és szigorúan előírt diéta mellett tehette.

Jake Gyllenhaal – Éjjeli féreg (2014)

Gyllenhaal esetében – noha már 38 éves, számos komoly filmmel és szereppel a háta mögött – biztosak vagyunk benne, hogy pár nagy dobás még várat magára. Az Éjjeli féreg remek cím, Dan Gilroy filmjének katasztrófavideós főhőse ugyanis igazi féreg. És ez nemcsak azért van, mert a színész annyira lefogyott a szerephez, hogy végig attól tartottunk, egyszer csak kipattannak a koponyájából a szemgolyói. Hátborzongató alakítás.

Renée Zellweger – Bridget Jones naplója (2001)

Végre egy film, ami nem csak a dráma műfajában bizonyítja, hogy egy színésznek sokat kell melóznia – és néha ennie – egy szerepért. Zellweger elmondása szerint utált ilyen dagi lenni, ráadásul többször is jelentősen megterhelte a szervezetét a hízással, hiszen a film olyan sikeres volt, hogy két folytatást is megért. Azért azon érdemes elgondolkodni, ha újranézzük, hogy igazából az akkor 32 éves Zellweger és azonos korú karaktere milyen fiatal – és hogy a sztori szerint akkor még cikinek számított bizonyos körökben, ha valaki a harmincas éveiben szingli. Hol van az már…

Rooney Mara – A tetovált lány (2011)

Marának jó pár szuggesztív alakítást fel kell még sorakoztatnia ahhoz, hogy már ne David Fincher filmje és a legendás kakastaréj jusson eszünkbe róla. A mániákus rendezővel biztosan nehéz lehetett együtt dolgozni, viszont egy biztos: olyan alaposan és részletesen kitalálták a karaktert, hogy a színésznő egyszerűen eltűnt a figura mögött. Csak egy példa: Fincher arra kérte Marát, hogy menjen el bulizni, rúgjon be, majd a hányós éjszaka után, másnap reggel készített róla képeket, hogy ezzel meggyőzze a stúdiót, ő lesz a legalkalmasabb a kiégett Lisbeth Salander szerepére.