KULT
A Rovatból

Radics Peti: „Ma már minden barom kimondhatja a véleményét, és ha kap egy lájkot, azt hiszi, igaza van”

A videós úgy gondolja: tökéletes eszköz lehet a csatornája, hogy segítsen vele az embereknek.


Radics Petit kíméletlen, társadalomkritikus humora tette az ország egyik kedvenc youtuberévé. Épp úgy élcelődik a legsötétebb Facebook-kommentelőkön, ahogyan Schobert Norbin, a Luxusfeleségeken vagy épp Orbán Viktoron - utóbbiról készült paródiáját eddig több mint másfél millióan tekintették meg. Érzékenyen nyúl ugyanakkor olyan témákhoz is, mint a depresszió, az öngyilkosság, vagy épp a közösségi média rejtett veszélyei. Egy rövidebb hiátus után visszatért, és azt ígéri: idén meghatározó időszak kezdődik a csatornája történetében. 

Már 13 éve vagy jelen a YouTube-on, mostanra pedig közel 800 ezer feliratkozód van. Hogy érzed, mennyiben változtak a tartalmaid ez alatt az idő alatt? Más-e ma youtubernek lenni, mint a legelején?

A jelenlegi csatornám 8 éve fut. Ezelőtt volt még két fiókom, de ezeket törölte a platform. A második törlésnél volt 8 ezer feliratkozóm, ott majdnem abba is hagytam az egészet, nagyon lesújtott. Akkoriban még nem voltak nagy terveim ezzel az egésszel, pusztán a magam örömére és emberek szórakoztatása miatt csináltam, de azért felszökött a vérnyomásom.

Ha van egy szerelemprojekted, egy nagyon kedves hobbid, amit valaki vagy valami ellehetetlenít, akkor morcos leszel.

Pedig akkoriban még szó nem volt arról, hogy ebből pénzt is lehet keresni. Maximum külföldről lehetett hallani erről legendákat.

2021-ben furcsán hangozhat, hogy valaki csak azért volt jelen a YouTube-on, mert szeretett volna ökörségekkel szórakoztatni, mindenfajta hátsó szándék nélkül. Pedig sokan így voltunk, sőt, vagyunk is ezzel a mai napig. Ha valami megmaradt abból az időszakból, az a hobbi, a szerelemprojekt.

A mai napig ugyanazzal a szeretettel állok neki vágni, forgatni, mint 10 éve. Annyi a különbség, hogy ma már pénzt is kereshetek ezzel. Illetve, hogy ennyi követő mellett már nagyon meg kell gondolni, hogy mit mondasz, mit adsz ki a kezeid közül. Egy életre megjegyzik az emberek, ha hibázol. Ha indulatból gyártasz le egy videót, amiben valakit kritizálsz, könnyen baj lehet belőle. Ma már mindent át kell gondolnom, még a poénokat is: ha kérdőjeleket hagyok magam után, belekapaszkodnak az úgynevezett „trollok”, és most már nem 50 ember veszi magára a 800-ból, hanem 50 ezer a 800 ezerből. Ettől függetlenül ugyanúgy beleállok megosztó témákba, de azt tudatosan és átgondoltan teszem.

Számtalanszor felmerült veled szemben a vád, hogy sokat káromkodsz, ezzel rossz példát állítva a - sok esetben nagyon fiatal - követőid elé. Emellett kendőzetlenül beszélsz bizonyos társadalmi jelenségekről. És még a hajad is sétál! Van olyan kritika, amit megszívleltél?

Meglepődnél a statisztikán, hogy mennyi 20-50 közötti, és mennyi 18 év alatti felhasználó követ. Nyilván követ sok fiatal is, de nem hiszem, hogy tőlem fognak megtanulni káromkodni. Egy gyerek az utcán cifrább ocsmányságokat hall, mint nálam bármelyik videóban. Nem érzem azt, hogy az én felelősségem lenne. Elkezdtem anno egyfajta tartalmat gyártani, nem hiszem, hogy nekem kellene alkalmazkodni a felnövekvő generációkhoz.

Úgy gondolom, a szülő dolga lenne odafigyelni a gyermekeikre, hogy mit néznek az interneten.

Ugyanúgy, ahogy nekem kiskoromban megtiltották, hogy megnézzem a Rémálom az Elm utcában filmeket. Vannak erre ma már remek módszerek. Hozzáteszem, hogy már messze nem káromkodok annyit a videóimban, mint mondjuk 5-6 éve: most már nem „lételem”, hanem akkor van használva, amikor kell. Ezzel együtt ezt szerintem soha nem fogom tudni levakarni magamról. Mindig én leszek a káromkodós videós, akármit csinálok, ez a kritika mindig betalál.

Amit a szívemen viselek, az az, hogy mennyire érzékeny világot élünk 2021-ben. 13 éve még simán lehetett viccelődni a romákkal, simán kimondhattad, hogy „cigány”, nem sértődött meg senki. Ma már nem parodizálhatsz akármit, mert mindenféle fajgyűlölő nácinak állítanak be.

Pár éve még simán lehetett Istennel poénkodni, vagy a melegekkel. Ma már nem, mert még az is megsértődik, akinek köze nincs a fent említettekhez.

A politika most éli fénykorát, hiszen itt van a Facebook. Minden barom kimondhatja a véleményét, és ha kap egy lájkot a hozzászólására, azt hiszi, igaza van. Abban a tudatban él tovább, hogy ő nem hülye, és tolja tovább a f.ságait. Na, ha őket ki mered parodizálni… addig élsz! Mondjuk én még szerencsére élek. Imádom őket.

Paródiákkal váltál népszerűvé, de a puszta szórakoztatás helyett egyre gyakrabban foglalsz állást megosztó témákban is. Például Schobert Norbi és Szabó Péter, “a közhely királya” is megkapta tőled a magáét. Tudatos ez az irányváltás?

Mindig kimondtam a véleményemet az éppen aktuális dolgokról. Volt, amikor egy szinkronparódiában egy karakter szájába adtam a mondandóm, és volt, hogy arccal bele a kamerába. Szóval ez nálam mindig jelen volt, valamikor burkoltan, valamikor nyíltan, kőkeményen bele a néző arcába. Pár éve kezdtem erőteljesebben nyomni, amikor bejött a „Facebook üzeneteim” sorozat. Ott már azért mindenhez volt egy-két szavam. Még ha nem is világmegváltó gondolatokat, de valamit átadtam magamból.

Nagyot ment, több mint másfél millió megtekintést ért el az “Orbán Viktor egy napja” című paródiád, aztán az erre készült parádés reakciókat is összeszedted. Miért álltál bele ebbe? A Harry Potter átszinkronizása után, gondolom, senki nem írt volna rád, hogy megöli a (valójában nem is létező) kutyádat…

Az a helyzet, hogy már a videós pályafutásom kezdetén is nyíltan belementem a politikába. Rengeteg videóban parodizáltam az egész rendszert, például a Csernobil átszinkronizálásban, az Orbán és Putyin beszélgetős paródiában, a választások előtt is csináltam egy parlamenti vita paródiát, szóval mondhatjuk, hogy benne vagyok rendesen. Az tény, hogy a legutóbbi Orbán paródiám hatására sok ember megmozdult. Egész szélsőséges irányba ment át az egész, és akkor már nem volt olyan vicces a dolog. De azon a mai napig kacagok, hogy amikor az ember már nem tud mivel érvelni, a hajamat kritizálja, vagy azt, hogy van rajtam 20 kiló felesleg. Szerencsétlen nem létező kutyámat is miért kellett bántani? A szomszéd azóta se köszön…

A „miértagyurcsányjobbvót?” kérdésektől meg már a falra mászok. Aki nem szereti Orbán Viktort, az tuti Gyurcsány fanatikus. Ha viszont elmondod nekik, hogy egyikük politikájával se tudsz azonosulni, összeomlik a rendszerük. Ez a két véglet létezik, ha nem tartozol egyikhez se, valószínűleg földönkívüli vagy!

Eddig 17 részes sorozatot szenteltél a neked érkező legprimitívebb üzeneteknek, a hasonló posztokat pedig a “Facebook idióták” sorozat gyűjti. Amit itt látunk, hallunk, szinte hihetetlen. Van, ami a fantáziád szüleménye, vagy tényleg ennyire hülyék (is lehetnek) egyes emberek?

Az emberek vérig sértődtek a Last of Us 2 videójáték története miatt, és a játékbeli karakterek szinkronhangjait halálosan megfenyegették. Esmeraldának lóvét gyűjtöttek a szemműtétjére. A Trónok Harcában a Joffrey karakterét alakító színészt, Jack Glessont az utcán köpték le. A Star Wars színésznőjét, Kelly Marie Trant az őrületbe kergették, mert nem tetszett az embereknek a karaktere.

Igen, tényleg lehetnek ennyire hülyék az emberek, és szerintem még nem láttunk semmit. Most indul csak a buli, hogy mindenkinek hirtelen fene nagy önbizalma lett.

Mintha épp ez ellen az ostobaság ellen szállnál harcba, már csak azáltal is, hogy közzéteszed a legsúlyosabb, néha tragédiává fajuló példákat, mint az online zaklatás miatti öngyilkosság. 

Próbálom szórakoztató köntösbe bújtatni ezeket a témákat, hogy aztán egy éles váltással elkezdjünk komolyan beszélni a dologról. Olyan világban élünk, ahol az ember bátran kiteregeti a saját magánéletét a közösségi oldalakon. Mit evett, hol nyaralt, hova megy másnap este 7-kor egyedül, satöbbi.

Sose lehet tudni, hogy ki figyeli a dolgainkat. Nagyon otthon érezzük magunkat a Facebook-on, de bele sem gondolunk, hogy kik követnek minket ezeken az oldalakon és várják nyálcsorgatva a lehetőséget, hogy mikor tudnak elkapni az utcán.

Vagy például lenge ruhában teszel ki képet magadról - aztán csodálkozol, hogy fent vagy szexoldalakon, utána pedig csak szégyenkezel. Nagyon sok naiv lány van, aki megbízik egy ismeretlen pasiban, akivel kettő napja beszélget a Tinderen, és elküldi neki a legintimebb képeit, videóit. Aztán rá pár napra kiderül, hogy egész jól megszedte magát a srác pénzzel fizetős pornóoldalakon. Sajnos ilyenkor döbben rá az ember, hogy mennyire elengedte magát, és hogy milyen kár volt vakon bízni mindenben és mindenkiben, aki küldött egy mosolygós szmájlit és elsütött egy jó poént. Aztán amikor kirúgnak az állásodból, már csak szívod a fogad, mert sehova nem vesznek fel. Mert aki utánad néz, "rájön", hogy egy k.va vagy. Hiába nem vagy az. Az ismerőseim közt is vannak, akik így jártak, én pedig végignéztem a szenvedésüket.

Csak annyit tehetek, hogy néha beszélgetek erről a nézőimmel, hátha valaki hallgat rám és komolyabban veszi az online világ veszélyeit.

Rendszeresen kapsz fenyegetéseket, amiknek a többsége komolyan vehetetlen. Habár a neveket általában kitakarod vagy megváltoztatod, származott-e már jogi vagy egyéb problémád belőle, hogy a posztokat közzétetted?

Problémám még nem volt belőle. Vagy nem látták a sorozatot a főszereplők, vagy ha látták is, fel se fogják, hogy ők vannak benne. Egy-két alkalom volt, amikor rám írtak, de csak elismerték az igazamat. Megköszönték, hogy kitakartam a nevüket, mert nagyot égnének, ha kiderülne, hogy ők voltak azok. Ha mindenkinek kitenném a nevét, olyan cyberbullying hadjárat kezdődne a sok ezer néző által, hogy az viszont már jogi problémákat okozna. De ha nem lennének jogi következmények, akkor se tenném.

Inkább mondják azt, hogy kamu az egész sorozat, amiért nem mutatom a neveket, vagy megváltoztatom őket, mint hogy embereket csináljanak ki az elvakultabbak, akik azon élvezkednek, hogy valaki jóval gyengébb értelmi képességekkel rendelkezik, mint ők.

Ha kiemelek valakit, például a Facebook üzenetekben, azért teszem, hogy tudjunk beszélgetni a problémáról, amit képvisel az egyén. De semmiképp se névvel, személyi igazolvánnyal, adóazonosítóval meg TB-vel teszem.

Egész más irányvonalat képvisel például “A gonosz barát”, amiben azt mutatod be, hogyan tereli az embert a depresszió az öngyilkosság felé. A mentális egészség egyébként is visszatérő témád, korábban a pánikbetegségről készítettél videót. Mi motivál arra, hogy ezekről a témákról nyíltan beszélj a követőid előtt?

A saját tapasztalataim alapján készítem el ezeket a videókat. Amikor én beleestem ezekbe a helyzetekbe, nem volt mögöttem senki, aki értette volna a problémámat. Hisztinek fogták fel, vagy csak próbáltak együttérzően sablontanácsokat adni. Én, aki átestem ezeken, tapasztalatból tudok segíteni embereknek. Persze, minden probléma más, nem mindenki ugyanúgy van bekötve. Nem biztos, hogy az ami nekem segített, a nézőnek is fog, de egy próbát mindenképpen megér.

Lelkiismeretes, empatikus fickónak tartom magam, ha tudok segíteni, megpróbálok. Erre tökéletes eszköz a csatornám. Ha csak egy embernek tudok segíteni, máris megérte.

Legutóbb új arcodat mutattad meg a karácsonyi videódban is, ahol - részben - a fiatalabb korosztályt szólítottad meg egy fiktív gyerekműsor keretében. Egy megható, személyes élményedet mesélted el a családdal és az ajándékozzásal kapcsolatban. Hogy látod, átmennek az ilyen “társadalmi célú üzenetek?”

A közönség visszajelzése alapján igen. Szeretik, amikor a humor mellett néha egy kicsit komolyabb dolgokról beszélek, totál viccmentesen, a saját stílusomban, nem szájbarágósan. Úgy gondolom, soha nem fogok tudni az összes nézőmre hatni, ami nem is probléma, hisz mindannyian mások vagyunk. Itt is csak azt tudom mondani, ha pár ember kicsit máshogy kezdi el nézni ezt az egészet, megérte a videót elkészíteni. Számomra nagyon személyes ügy ez, mindenképp szerettem volna beszélni erről nyilvánosan is.

Korábban ápolóként dolgoztál, aztán otthagytad ezt a munkakört. Egy időre a videózástól is visszavonultál, de most újra gőzerővel dolgozol. Hogyan képzeled el a jövőt: tartalomgyártóként, teljes munkaidőben, vagy esetleg visszatérnél még valaha az egészségügybe?

4-5 éve a tartalomgyártás a főállásom. Emellett persze foglalkozom mással is, kreatív igazgató vagyok, reklámzeneszerző, illetve zeneszerző, hiszen a saját zenei projektemmel is foglalkozom (remélem, idén ki tudom adni a lemezemet). Az egészségügybe meg bármikor visszamennék, ha nem 24 órából állna egy nap. Nagyon szerettem ott dolgozni.

Az idei év mindenképp a csatornám megújulásáról fog szólni, és szépen lassan elhagyom azokat a tartalmakat, amiket a YouTube már nem igazán kedvel (a szinkronparódiákat). Egy olyan vonalon indulok el, ami a csatorna történelmében talán a legmeghatározóbb időszak lesz. Meglátjuk. Rajta vagyok!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk