KULT
A Rovatból

Raboljunk mástól, hogy nekünk több legyen! – A kapitalizmus kórképét rendezi a Magyar Színházban Paolo Magelli

A világjáró olasz Maestróval a próbák szünetében beszélgettünk.


Egy család hat nemzedéke koporsó-kereskedelemmel foglalkozik, és e bombaüzlet érdekében nem válogatnak az eszközökben. Ez az alapötlete Dusan Kovačevič A maratonfutók tiszteletkört futnak című fekete komédiájának, amelyet Magelli állít színpadra a Magyar Színházban.

– Ön visszajáró vendég Budapesten. Több mint 40 évvel ezelőtt már bemutatkozott rendezőként ugyanebben a színházban, Csehov Sirályával, egy jugoszláviai társulattal. Hogyan emlékszik vissza az akkori munkájára és a 70-es évek Budapestjére?

– Nagyon fiatal voltam, alig 25 éves. Emlékszem, a város rögtön elbűvölt, de legalább ennyire a színházi élete. Persze, furcsa volt, hogy orosz katonákat is lehet látni, de már akkor érezhető volt e jelenléttel szemben egyfajta távolságtartó és kritikus magatartás. Egyik este előadás után elmentünk vacsorázni egy étterembe, ahol már ott ült néhány orosz tiszt, amikor megérkeztünk. Bennünket kiszolgáltak, nekik viszont azt mondták, hogy záróra van.

– Ez is az ellenállás egyik formája…

– De nagy szeretettel emlékszem Hubay Miklósra, akivel még Olaszországban ismerkedtem meg, vagy Eörsi Istvánra, akinek több darabját is rendeztem Németországban. Éppen Hubay volt az, aki megszervezett nekem egyik délután egy találkozót Szabó Magdával az ő budai házában. Felejthetetlen volt az a három óra, amit nála töltöttünk. Magyar barátaim kézről kézre adtak, meghívtak magukhoz, vagy elvittek különleges helyekre, miközben megismerhettem a budapesti értelmiségi világot.

– Nem ez volt azonban az első budapesti útja.

– Először 1963-ban jártam itt, 14 évesen. Rávettem apámat, hogy hozzon el, mert látni akarom a Pál utcát (Magelli tökéletes magyarsággal ejti ki az „utca” szót. (Molnár Ferenc regénye kötelező olvasmány Olaszországban – GNL). Kocsival jöttünk Firenzéből Bécsen keresztül. Még vízumot kellett kérnünk, és Magyarországon nem voltak autósztrádák. Akkoriban is gyönyörűnek láttam Budapestet, de szomorú, megsebzett volt. Amikor tízegynéhány évvel később visszajöttem, egy büszke várost találtam, amely végre talpra állt. Ez mélyen megmaradt az emlékezetemben.

– Az elmúlt évtizedekben többször is rendezett már Magyarországon, Miskolcon, Zalaegerszegen, Kaposvárott. Mi vonzotta Kovačevič darabjához?

– Amikor Kovacevic még egészen fiatalon, a 70-es évek elején megírta ezt a darabot, talán a „kommunista dinasztiák” allegóriáját akarta ábrázolni. Ma már a volt jugoszláv köztársaságokban klasszikusnak számít, és egyre több helyen játsszák. Számomra ez a darab mai olvasatában a kapitalista rendszer gonosz kórképe. Raboljunk a másiktól, hogy nekünk több legyen – a kapitalizmus így képzeli a maga halhatatlanságát. Manapság kevés olyan szerzőt találunk, akik igazán otthon lennének a tragikomédia műfajában, úgy gondolom, Dusko egyike a legkiválóbbaknak egész Európában.

A darabban nincs szó szeretetről, csak önzésről, piszkos üzletekről, pénzről, a halállal való kereskedésről. Ez utóbbi már önmagában nagyszerű ötlet: ez a család az évtizedek során eladott 20 ezer koporsót, de csak ötvenet gyártott.

Ez a kapitalizmus módszere: felmarkolni a pénzt, eltüntetni, aztán befektetni... és ez ma is aktuális, nemcsak az olyan átmeneti szakaszban lévő országokban, mint Magyarország, hanem ugyanezt megtaláljuk Olaszországban, Ausztriában és másutt is. Olvastam egy cikket arról, hogy mennyi csalás van az Európai Unió pénzügyei körül… és közben mindenütt tönkretették a munkásosztályt, már sehol sem lehet hallani a hangját.

– Van a darabban egy mondat: „A halál az egyetlen biztos és örök üzlet” – mondja Mirko, a család legfiatalabb tagja. Ez nagy igazság az életben is: gondoljunk csak a fegyverpiacra, de még a médiára is, amely a legnagyobb címlapsztorikat a katasztrófákból, a sorozatgyilkosságokból csinálja.

– Ez pontosan így van. Éppen ezért akarjuk, hogy a darab fináléjának a közönség is részese legyen! Amikor Mirko megöli Cristinát, ugyanolyan gazember lesz, mint felmenői. Már nem az az álmodozó fiatalember, aki Afrikába készül, és meg akar szabadulni a pénz rabságától. Olyan lesz, mint a többiek, sőt, még náluk is rosszabb. Ez az új nemzedékek problémája: beilleszkednek a rendszerbe, és ezáltal rosszabbak lesznek, mint az öregjeik. Igen, erről szól a darab: a halál a legnagyobb üzlet. Gondoljunk csak bele: 40 éven át kizsákmányolnak, aztán eldobnak minket. Mit jelent egyáltalán az, hogy „élni”? Van egy nagyon jó barátom, egy híres francia építész Patrick Bouchain, aki Rennes városában épített munkásoknak egy utcát, amelyben minden van: a háromemeletes, gyönyörű házak között általános iskola, mozi, színház, üzletek, és az utca végére tervezett egy temetőt. Ki akarták érte tüntetni, de ő nem fogadta el, mert csak azt akarta keserű iróniával bebizonyítani, hogy a kapitalista rendszer egy kilométert ad az emberi életnek.

– Ebből is lehetne egy fekete komédiát írni… Mirko figurája és a darab befejezése engem kicsit Mrožek Tangójára emlékeztet. Ott is a legfiatalabb veszi át a hatalmat…

– Erre nem is gondoltam, pedig még fiatal koromban rendeztem is Mrožeket. Igen, valóban lehet némi párhuzamot találni a kettő között. Csakhogy Mrožek a befejezéssel hagy egy kis reményt, Mirko viszont a legundorítóbb, első számú kapitalista lesz…

– Ön egyszer azt mondta, hogy egy országról sokat elárulnak a színészei. A mostani próbák során mi újat tudott meg Magyarországról?

– Már nem idegenek nekem a magyar színészek, hiszen többször dolgoztam velük. Pontosak, mint a németek, de sokkal szabadabbak, és pozitív értelembe véve őrültek. Nagyon temperamentumosak, gyakran euforikusak, de időnként váratlanul depresszióba esnek. Néha egy látszólag semmiségtől belezuhannak egy gödörbe. Ezt én nagyon szépnek találom, bármilyen is nehéz ilyenkor velük, mert olyan emberekről van szó, akiknek van bátorságuk megmutatni magukat nekem a színpadon anélkül, hogy elrejtenék a gyengéiket. Franciaországban például a színészek szinte mindig védőburokkal veszik körül magukat. A németeknek megvannak a maguk határozott elképzeléseik, de könnyű velük vitatkozni. Az olaszok nagy mesterei a nyelvnek, gyorsak, de nehéz őket levinni a dolgok mélyére.

A magyar színészek nyitottak, jól bánnak a nyelvvel, viszont érzik a mélységeket is.

– Lehet, hogy ezek az érzelmi hullámzások a közép-európai szellemből táplálkoznak. Azt mondják, hogy nem véletlenül született meg az abszurd műfaj éppen ebben a régióban, Kafkával, Örkénnyel…

– … és ne felejtsük el a románokat, Tristan Tzarával, Ionescóval vagy a még korábbi Ion Luca Caragialéval, akit az egész irányzat atyjának is tekinthetünk! De igaz, hogy ezt a térséget áthatja ez a szellem. A magyarok mégis mások, aminek szívesen megfejteném a titkát. Szabó Magda mondta: a magyarok önmagukon kívül hordják a lelkük egy részét.

– Pályája kezdetén együtt dolgozott Roberto Benignivel, majd Giorgio Strehlerrel, a milánói Piccolo Teatro legendás igazgatójával.

– Benignivel csináltuk meg első stúdiószínház-társulatunkat, még szinte gyerekek voltunk. Együtt nőttünk fel – ő három évvel fiatalabb nálam –, és egy életre szóló barátságot kötöttünk. Aztán a 2010-es évek első felében újra sok közös munkánk volt Robertóval a pratói Metastasio színházban, amelynek igazgató-főrendezője voltam. Giorgio Strehlertől viszont asszisztenseként tanultam meg, hogyan kell megélni a színházat, annak minden szépségét. Később egészen közeli kapcsolatba kerültem Benno Bessonnal, aki Bertolt Brecht történelmi asszisztense volt a Berliner Ensemble-nál. Dolgoztam vele Genfben, Párizsban, Rennes-ben egyaránt és mindent átadott nekem, amit Brechtről tudni lehet.

– Olaszország ma, ugyanúgy, mint Magyarország, tele van társadalmi problémákkal, feszültségekkel. Hogyan reagál erre az olasz színház?

– Úgy érzem, hogy napjainkban az olasz színház nagy identitási válsággal küzd. Én a Metastasióban megpróbáltam visszahozni az állandó társulat hagyományát, mert meggyőződésem, hogy a színész-sztárrendszer teszi tönkre a színházat. Vannak olyan színészek, akiknek napi 3-4000 eurós fizetésük van, miközben nagyon sok tehetség nem jut munkához. Én egy kicsi, de erős társulatot alakítottam ki, és látom, hogy egyre több helyen próbálkoznak ezzel, Modenában, Genovában, Torinóban. Ezzel együtt a színház alapvető reformra szorul, és be kell töltenie azt a szerepet, amit Strehler is vallott: a társadalom szolgálatát. Ez jelenleg Európában legjobban Németországban működik, de Magyarországon is hasonlót tapasztalok, annak ellenére, hogy itt most megpróbálnak színházakat bezáratni az egyre csökkenő finanszírozással.

Ez nagyon nagy baj, mert a magyarok a színháznak köszönhetik saját kulturális identitásukat. Mindig is az ellenállás eszköze volt, hol a nyelv védelmének érdekében, hol pedig a politikai véleménynyilvánítással.

Éppen ezért keményebben fel kellene lépni e tendencia ellen! Németországban például aligha lehetne ezt megcsinálni, mert nagyon erős a művészek érdekképviselete, miközben a volt jugoszláv köztársaságokban is sok kis színházat lehetetlenítettek el, mert tudják, hogy „hülyéket” sokkal könnyebb kormányozni.

– Egyetlen hatalom sem rajong az okos emberekért…

– Nagy a felelősségünk a fiatal korosztályokkal szemben, mert ha egy országban csökkentik a kulturális színvonalat, az előbb-utóbb azzal jár, hogy a gazdaság is visszaesik. A magasabban képzettek elmennek olyan országba, ahol jobban megbecsülik a tudást.

– Az utóbbi években sokan aggódnak Európa jövőjéért. Hogyan lehet megfékezni a nacionalizmus, az idegengyűlölet és más szélsőségek terjedését?

– Én büszke vagyok arra, hogy toszkán, hogy firenzei vagyok, de nincs szükségem arra, hogy bizonygassam nemzeti hovatartozásomat. Sokkal fontosabb számomra, hogy ezen a parányi területen, amit Európának neveznek, ahol számos csodálatos kultúra és nyelv él, őrizzük meg a sokféleség alkotta egységet. Egyedülálló szépség birtokában vagyunk! Valamikor a Közel-Kelet volt hasonló, Libanonnal, Jordániával, Marokkóval, az egész mezopotámiai területtel, Perzsiával, ahol a sokféle nyelv és kultúra harmóniában élt, ezt azonban lerombolta a mocskos háborúk sorozata. De Európában, Isztambultól Skóciáig, Berlintől Oroszországig, hogyan gyűlölhetik egymást az emberek? Szeretnünk kell egymást, mindegy, hogy olaszok, magyarok, horvátok, franciák vagyunk. Elég, ha felismerjük a sokféleség együttes szépségét. Ilyen egyszerű…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Váratlanul elhalasztották az egyik hazai fesztivált - meglepő ajánlattal álltak elő a szervezők
A Kolorádó szervezői bejelentették, hogy az új, kálozi helyszín nehézségei miatt elhalasztják a fesztivált. A jegytulajdonosokat a Sziget szervezőinek segítségével egy csütörtöki napijeggyel kárpótolják.


A Kolorádó szervezői egy Facebook-posztban jelentették be kedd este, hogy az idei fesztivált elhalasztják, és csak jövőre rendezik meg. A döntést az új, kálozi helyszín fejlesztésével kapcsolatos nehézségekkel és a váratlanul megugró költségekkel indokolták.

Felidézték, hogy miután tavaly el kellett hagyniuk a nagykovácsi helyszínt, rengeteg energiát fektettek az új otthonuk megtalálásába. Bár Kálozon rátaláltak egy ígéretes területre, az előkészületek során egyre több akadályba ütköztek.

„Az új fesztivál megszervezésének és a helyszín kialakításának váratlanul növekvő költségei, valamint a teljes fesztiválipart sújtó piaci nehézségek elvezettek oda, hogy a nagykovácsi helyszínünkhöz nem méltó folytatást tudtunk volna csak összehozni” – írták.

A szervezők szerint ezekkel a kompromisszumokkal nem tudták volna azt az élményt nyújtani, amit a közönség megszokott tőlük, ezért a halasztás mellett döntöttek. „Nagyon sajnáljuk, hogy csak most húzzuk be a féket, de az utolsó pillanatig azon voltunk, hogy meg tudjuk csinálni” – tették hozzá.

A már megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek lesznek a jövő évi rendezvényre.

„A felmerült nehézségeinket látva a Sziget szervezői a segítségünkre siettek, és felajánlották, hogy aki nem váltja vissza most a belépőjét, annak sem kell egy évet várnia: ajándékba kaphat egy csütörtöki Sziget-napijegyet, hogy idén se maradjon senki fesztiválélmény nélkül.”

A visszaváltás menetéről és a további részletekről minden jegyvásárlót e-mailben értesítenek a jövő hét végéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az X-akták és a Harmadik típusú találkozások után loholó Spielberg megint a földönkívüliekkel játszik, A leleplezés napja azonban 20-30 évet késett
Gondolatolvasás, telepátia, agymanipuláció, ufótempó – Steven Spielberg szerint az igazság ideát van.


Steven Spielberg sokat pihent rendezőként legutóbbi és eddigi legszemélyesebb filmje, a 2022-es A Fabelman család óta. Négy év után pedig, a 35. egész estés filmjénél visszakanyarodott ahhoz a tematikához, amely igen régóta foglalkoztatja, és amellyel a karrierje egyik legnagyobb sikerét is aratta: a földönkívüli élethez. A nagy sikerű Harmadik típusú találkozásokkal (1977) rögtön a világhírnevet meghozó A cápa (1975) után rukkolt elő, amelyben tanúi lehettünk annak, hogy miképpen zajlik le a kapcsolatfelvétel a bolygónkra látogató űrlényekkel. Majd 1982-ben, az E.T. – A földönkívüli már egy jóval szélesebb közönségnek szóló és családbarátabb felfogásban fogant egy hazatérni kívánó lény és egy kisfiú között. Mondanunk sem kell, óriási kasszasiker lett, világszinten még a Star Wars IV. rész: Egy új remény bevételét is megelőzte. 2005-ben aztán a Világok harcában a földönkívüliek egy kevésbé barátságos oldalát mutatta meg a Földet kolonizálni, az emberi fajt pedig kiirtani igyekvő alienekkel, három évvel később pedig, az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában (2008) ismét előjött ez a tematika, bár sokak szerint egyáltalán nem illett a sci-fis szál egy Indy-filmbe.

Azóta azonban, tehát már 18 éve Spielberg erősen hanyagolta kedvelt űrlényeit, így ideje volt már kicsit visszatérnie a kezdetekhez. Főképp, mivel A leleplezés napja sok szempontból a Harmadik típusú találkozások nyomdokain halad.

Ezúttal is átlagemberek keverednek a földönkívüliek felfedezésének kalamajkájába, akiknek vízióik vannak, és maguk sem tudják, hogyan kapcsolódnak ehhez az egészhez.

Az egyikük a matekzseni Dr. Daniel Kellner (Josh O’Connor), aki egy Wardex nevű cégnek dolgozott, akiktől ellopott egy csomó eltitkolt videófelvételt, amelyeken a Földre érkezett földönkívüli lények láthatók az utóbbi 70 évből, illetve egy nem e világból származó „eszközt” is eltulajdonított terhelő bizonyítékként. A barátnőjével, Jane-nel (Eve Hewson) együtt menekülni kényszerülenk a sötét, nagyhatalmú cég elől, amely a nyomukban lohol a vezetőjük, Noah (Colin Firth) vezetésével.

A másik szálon pedig megismerünk egy tévés időjóst, Margaretet (Emily Blunt), akin egy nap egy kardinális pinttyel való találkozás után furcsa tünetek jelentkeznek: folyékonyan beszél számára ismeretlen nyelveken (orosz, koreai stb.), tisztán látja az emberek gondolatait és emlékeit, ráadásul éppen adás közben egy nem evilági nyelven is megszólal… amit csak és kizárólag Daniel ért meg.

A szálak tehát szépen, lassan kezdenek összeérni, miközben a háttérben, egy raktárépületben egy bizonyos Hugo Wakefield (Colman Domingo) egyengeti hőseink útját, hogy mindketten épségben odajussanak hozzá.

Igen, elég nagy katyvasznak tűnik, és A leleplezés napja első hibája kapásból az, hogy túl sokáig tartja bizonytalanságban a nézőt. Jó ideig nincs fogalmunk arról, mi történik itt, miről beszélnek a szereplők, és miért csinálják azt, amit, így pedig, fogódzkodók híján inkább fárasztanak a történések, ahelyett, hogy izgalommal töltenének el. A film végére (majdnem) minden kitisztul, de addigra lehet, elveszítjük az érdeklődésünket. Mindenesetre Spielberg ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, és egy pörgős, gyönyörűen fotografált, érdekes és emlékezetes filmet tett le az asztalra, azzal legalábbis számtalan hibája ellenére sem lehet vádolni, hogy sok ilyet láttunk volna. Talán az X-aktákhoz lehetne még hasonlítani a sztorit, „az igazság odaát (vagy ideát?) van” rigmus ugyanis itt is létfontosságú.

Arra azonban készüljünk fel, hogy A leleplezés napja Daniel és Margaret kálváriájáról szól, a küzdelmükről, hogy felfedjék a földönkívüli élet létezését a világ előtt, vagyis inkább az összeesküvős-menekülős szál az erős, nem pedig a sci-fis, nem sok alient láthatunk majd az amúgy hosszú, két és fél órás játékidő alatt.

De nem is ez a lényeg itt, ahogy a Harmadik típusú találkozásoknál sem az volt: a hangsúly az odavezető úton van, amely ezúttal is emlékezetes jelenetekkel van kikövezve. Akcióból mondjuk nem kapunk sokat, de ami van, azok legalább izgisek és látványosak, főként a vonatos szekvencia pumpálja majd fel bennünk az adrenalint.

Sajnos azonban tele van a film logikátlanságokkal és cselekménybeli hiányosságokkal, amelyekről nem tudunk anélkül írni, hogy ne lőnénk le fordulatokat a történetből, ezért inkább legyen elég annyi, hogy David Koepp (aki régi cimborája Spielbergnek, hiszen együtt dolgozott vele a Jurassic Park 1-2-n, a Világok harcán, illetve a negyedik és az ötödik Indiana Joneson is) forgatókönyvét még igazán átfuthatták volna párszor Spielbergék, mielőtt nekiálltak volna leforgatni az abban leírtakat.

A leleplezés napja épp ezért mindenképpen csalódás, hiszen a mestertől, pláne ebben a tematikában sokkal jobbra számítottunk, egy olyan sztorira, amely továbbviszi a Harmadik típusú találkozásokban látottakat a XXI. századba, ehelyett azonban olyan, mintha Spielbergék még mindig a hetvenes években élnének, a modern kor vívmányait legalábbis nem szívesen használják, nem tudni, miért (ma játszódik a sztori, így kábé 10 percig tartott volna az egész film, ha Daniel és Hugo használták volna mondjuk a Twitch-et…). Megijedni azonban nem kell, hiszen még így is szórakoztató, és a nézők figyelmére érdemes A leleplezés napja, sajnos azonban már kissé idejétmúlt, 20-30 éve sokkal nagyobbat ütött volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A bizonyítványosztás után elszabadult a buli: Beton.Hofi bukkant fel egy soproni tanévzárón
A nyári szünet első percei egy váratlan minikoncerttel indultak, amely pillanatok alatt fesztiválhangulatot teremtett a soproni iskolaudvaron.


A vakáció előtti utolsó iskolai nap általában kiszámítható forgatókönyv szerint zajlik. A soproni Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolában azonban idén sikerült meglepni a diákokat: a tanévzáró végén olyan vendég lépett színpadra, akire senki sem számított. A vakáció kezdetéhez igazítva különleges meglepetéssel készült a SopronFest és az iskola vezetése. Bár előzetesen annyit elárultak, hogy egy titkos minikoncert is része lesz a tanévzárónak, a fellépő kilétét egészen az utolsó pillanatig homály fedte.

A hagyományos ünnepség a megszokott rendben zajlott: elhangzottak a köszöntők, átadták az okleveleket, a kiemelkedően teljesítő diákok pedig SopronFest-bérleteket is kaptak jutalmul. Ezután Bokor Ákos igazgató egy különleges vendéget szólított a színpadra: Kovács Gergőt, művésznevén Gerrisont, az iskola egykori diákját, aki ma a hazai könnyűzenei élet ismert gitárosa és jelenleg Beton.Hofi zenekarának vezetője.

Gerrison egy szál gitárral kezdte meg a műsort, a legnagyobb meglepetés azonban csak ezután következett. A diákok közül egyszer csak előlépett Beton.Hofi, és a nyugodt tanévzáró pillanatok alatt koncertté alakult. A suliudvaron éneklő, ugráló tömeg fogadta az ország egyik legnépszerűbb rapperét.

A meglepetésakció a júliusban induló SopronFest egyik legszokatlanabb felvezető eseménye lett. A soproni diákok számára így a nyári szünet idén nemcsak a csengőszóval, hanem egy váratlan Beton.Hofi-koncerttel is elkezdődött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kapolcsra költözik a Bánkitó, és fiatal tehetségek is teret kapnak – új helyszínekkel bővül a Művészetek Völgye
A tavaly bezárt fesztivál a Gástya-árokban kel új életre, de a cél az, hogy jövőre az eredeti helyszínen folytatódjon. Emellett a Nemzeti Tehetség Központ egyik programja, a Talentum Hungaricum is saját udvarral érkezik a 10 napos fesztiválra.


A Művészetek Völgye idén, a 35. jubileumi évben is készül újdonságokkal. Április végén volt az első nagy bejelentés, amikor kiderült, hogy megvették az eredeti szervezők által kényszerűségből megszüntetett Bánkitó jogait. 2026-ban az egyik jól bejáratott kapolcsi helyszínen, a Gástya-árokban viszik tovább a szellemiségét, de ha minden jól megy, jövőre a Bánki-tó partján is folytatódhat a fesztivál.

A programban ezúttal napi két koncert és egy beszélgetés kap helyet, a fellépők között olyan megszokott bánkitós arcok lesznek láthatóak, mint Bongor, kristoaf, a Sierra Delta és a Palo Canto, vagy a Kale Lulugyi, Indigo és a Fran Palermo.

Arról, hogy miért nem lett több program, illetve egyáltalán, miért marad el idén a Bánkitó az eredeti helyszínen, Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató szerint az idő és a pénz tehet.

„Anyagilag ennyi program fért bele az idei évbe. Illetve nagyon az utolsó pillanatban zárult le maga a megállapodás. Gyakorlatilag négy nap alatt raktuk össze a programot, közvetlenül a műsorfüzet nyomdába adása előtt. Már tavaly tavasszal beszélgettünk a lehetőségekről, a felvásárlásról a Bánkitó-csapattal, mert akkor körvonalazódott, hogy baj lesz, és várhatóan utolsó alkalommal tartják meg a fesztivált. Viszont ezek azért hosszú folyamatok, nem tudnak gyorsan történni ezek a váltások.”

A Bánkitó hangulata nem csak a színpadi produkciókon múlik, az aktivizmus, a vállaltan baloldali, politizáló, akár politikai szereplőket meghívó rész ugyanolyan fontos része volt a fesztiválnak. Oszkó-Jakab szerint ez a jövőben is meg fog maradni.

„A cél, hogy a Bánkitó ugyanúgy egy gondolkodó hub legyen, mint eddig. Ezért is találtuk ki idén a Kultúrtó az Árokban beszélgetéseket, csak ahogy mondtam, négy nap alatt kellett összerakni a programot, ezért a résztvevők köre még alakul. Ezzel párhuzamosan bejelentkezett egy csomó civil szervezet, akik szoktak a Bánkitón is lenni, és ők is ott lesznek. A beszélgetésekre is olyanokat hívunk meg, mint például Schönberger Ádám és más régi szervezők, a konkrét neveket hamarosan bejelentjük.”

A fesztivál jövőjére ezen a ponton még nem adtak egyértelmű választ a szervezők: elindult a 2027-es alkalom előkészítése, de egyelőre sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, mi lesz a rendezvény sorsa. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy ha végül folytatják, bánkosodik-e a Völgy, esetleg völgyesedik-e Bánk. A fesztiváligazgató szerint utóbbi biztosan nem lesz, mivel a Bánkitónak sokkal kisebb a programvolumene a Völgyhöz képest.

„Ha odavinnénk a Völgyre jellemző, de a Bánkitón korábban nem látott programokat, az jó eséllyel elvinné az egész egyveleget egy másik irányba. Inkább azt tudom elképzelni, hogy a Völgyben jelenjen meg tartósabban egy bánkitós elem. Nálunk 4200 programnál egy plusz százas csomag nem változtatja meg a fesztivál jellegét. Egy 80 programos fesztiválon viszont, ha beraksz 45 más típusú programot, mondjuk egy világzenei színpadot, az már túl sok lehet.”

Az új tulajdonosok ugyanúgy szeretnének helyet adni a feltörekvő alterzenének, elhozni egy-egy külföldi különlegességet, és megtartani a tó körüli közös együttlét hangulatát. A civil szervezetek, a színházi sátor és a pályázatok is a koncepció részei, tehát összességében nem változna az irányvonal.

Az idei évben tehát még Balaton-felvidéken érdemes keresni a Bánkitót, de fesztiválon nem csak a Gástya-árok lesz az, ami egészen új koncepcióval érkezik. Saját helyszínt kap a fiatal tehetségek támogatására létrehozott művészeti inkubációs program, a Talentum Hungaricum is, aminek kiindulópontja, hogy ezeket az előadókat nem csak az alternatív közegből érdemes megmutatni és támogatni.

A programba a jazz, a világzene és a könnyűzene mellett a modern és a néptánc területéről is érkeznek támogatottak, egészen más műfajokból, mégis az induló fázisban lévő előadókkal tudnak kapcsolódási pontot találni a látogatók. A Lukács Márton Trió, a Bangó Adrienne Quartet, a Symbiosis 5, a The Roving Chess Club és a Zaekar koncertjei is itt kapnak helyet, de a megszokott felállástól eltérő dolgokat is láthatnak a Völgylakók.

„A tehetséggondozás egyik fontos része, hogy nem csak teret, de mentorációt is kapnak a fiatalok, olyan tapasztalt és elismert művészek segítik őket az útjukon, ami egy plusz löketet adhat. Ezt a pluszt még tovább erősítendő állnak fel a színpadra a tehetségek. Nálunk visszatérő szereplő a Modern Art Orchestra, akikkel feltörekvő zenészek lépnek most színpadra, de a programban mentorként részt vevő Balázs János is meglepetés-vendégekkel egészül ki ezen a helyszínen”

– mondja Oszkó-Jakab Natália, aki szerint az újdonságok mindig szerves részét képezik a Völgynek, ezért nagyon örülnek neki, hogy az idei évben két olyan helyszínük is lesz, ami táptalajt adhat ennek.

„Nem csak azért, mert még sosem láthatta ilyen formán a közönség, hanem azért is, mert mind a kettőnek nagyon fontos célja a fiatal tehetségek támogatása, valamint a folytonos megújulás.”

A jubileumi fesztivál további programjait, valamint a jegyeket a hivatalos honlapon lehet elérni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk