10 ezer fős telt ház előtt tért vissza a Quimby, olyan volt a koncert, mintha abba se hagyták volna
Ugyanazzal a lendülettel és átéléssel játszották a dalaikat, mint korábban, a majdnem három éves kényszerszünet még a konferálásokban is alig került szóba.
Katartikus pillanat volt, amikor a Budapest Park idei szezonzáró buliján először a Quimby többi tagja, majd utolsóként Kiss Tibi is felsétált a színpadra: rajongók ezrei kezdtek el egyszerre teli torokból sikítani, éljenezni, vagy hasonló módon kifejezni örömüket. Minden okuk megvolt erre, hiszen hosszas kálvária végére került pont október 1-jén, teljes felállásban utoljára 2019 karácsonya előtt néhány nappal adtak koncertet.
2020-ban először a Covid tett keresztbe a terveiknek, ezt súlyosbította aztán még tovább a nyár eleji bejelentés, miszerint frontemberük bentlakásos terápiába kezdett, minden erejével a gyógyulásra koncentrál, ezért határozatlan idejű pihenőre vonulnak.
Miután azt az évet teljesen kihagyták, tavaly először egy Plusz-Mínusz névre hallgató koncertfilmmel hallattak magukról, amelyben vendégénekesek ugrottak be Tibi helyére. Az átkötő blokkokból pedig a kissé szemérmes fogalmazás ellenére világosan kiderült, hogy a csapat az egymásra rakódott történtek miatt fennállása legmélyebb válságán megy épp keresztül.
A film némileg módosított programját kétszer élőben is bemutatták, a 2021-es Művészetek Völgyében, majd a Budapest Parkban. Közben Tibivel kapcsolatban is biztatónak tűntek a jelek, elsőként a Budapest Bárral kezdte újra a koncertezést, majd másik formációjával, az Aranyakkorddal is. A Quimby nagy visszatérése viszont egyre csak váratott magára: először idén tavaszra, majd őszre halasztották.
A kétségeket növelte, hogy állapotáról semmilyen részlet nem derült ki, interjút egyáltalán nem adott, mindössze néhány szűkszavú közlemény jelent meg arról, hogy még időre van szüksége. Erre a koncertre készülve sem vállaltak szinte semmi médiaszereplést, közzétettek viszont egy 45 perces interjúfilmet, amelyben régi ismerősük, Pritz Péter kérdezte mind a hat tagot múltról, jelenről és jövőről.
Azzal kapcsolatban viszont ezt megnézve sem lettünk okosabbak, mégis mi történt Tibivel az elmúlt két és fél évben – az egészen direkt módon feltett kérdésre a frontember csak szűkszavú, kitérő választ adott.
Ebből már sejteni lehetett, hogy minden bizonnyal a koncerten sem fog több szó esni a témáról, és így is történt: néhány elejtett félmondatot (pl. „De hiányoztatok, mindjárt sírok...”) leszámítva semmiből nem érződött, hogy épp az a bizonyos nagy visszatérés zajlik, amire tömegek vártak évek óta.
Persze Tibin azért látszottak a jelei, hogy még hozzá kell szoknia ahhoz, hogy újra ekkora tömeg előtt lép fel. Livius emiatt talán a megszokottnál jobban a hátán vitte a show-t, de ez neki amúgy is testhezálló szerep, aligha kellett megerőltetnie magát hozzá, hogy még feljebb csavarja a saját intenzitását.
A többieken leginkább óriási felszabadultságot lehetett látni: nehezebb pillanataikban talán ők maguk is kételkedtek benne, hogy valaha eljön ez a pillanat, most pedig, hogy végül mégiscsak eljött, őszinte örömmel adták át magukat a zenélésnek. Balanyi Szilárdra különösen igaz volt ez, végig úgy ült a billentyűk mögött, hogy le se lehetett törölni a vigyort az arcáról. De a vendéggitáros, Vastag Gábor „Vasti” is hasonló fejjel szólózta végig az estét.
A dalokat ugyanazzal a lendülettel és átéléssel játszották, mint korábban, a közönség lelkesedése pedig valószínűleg még nagyobb lett: több számot is az első sortól az utolsóig énekelt a tömeg. A kétórás játékidő alatt szinte az összes kötelező sláger elhangzott, persze egy ekkora életműből lehetetlen mindent egy koncertbe sűríteni, de olyasmi biztosan nem maradt ki, ami nagy hiányérzetet okozott.
A Kispál és a Borz orfűi visszatérésével szemben itt nem voltak se megrendezett közjátékok, se más sallang, de emiatt aligha panaszkodott bárki, hiszen a dalokért érkeztünk, és meg is kaptuk őket.
„Most megyünk, de úgy néz ki, hogy még maradunk is. Még mindig nincs jobb ötletünk...” – mondta be Tibi az este végén, kicsit megvillantva jól ismert ironikus humorát. Ezért valószínűleg egy emberként volt hálás a 10 ezer fős közönség, valamint azok a rajongók is, akik ide nem jutottak el.
A jövővel kapcsolatban egyelőre annyi biztos, hogy a korábbinál jóval kevesebb koncertet fognak vállalni, jövőre jelen állás szerint 8-10 alkalommal állnak színpadra.
Az, hogy a sok újhullámos, művészileg nagyságrendekkel alacsonyabb polcon lévő előadó mellett ők is telt házat csináltak a Parkban, mindenképp jelzi, hogy generációváltás ide vagy oda, továbbra is óriási igény van a Quimby zenéjére. Bízzunk benne, hogy többé Tibi egészségi állapota se tesz ennek keresztbe.
A szemünk látára nőtt fel, hiszen alig 11 évesen szállt fel a Roxfort expresszre, hogy bevonatozzon a nézők szívébe és a filmtörténelembe. Emma Watson azonban nem csupán a filmvásznon aktív, hírnevét arra használja, hogy kiálljon a nők jogaiért, szerepeit is igyekszik meggyőződésének megfelelően kiválasztani és alakítani.
Ma pedig 34 éves az egykori kislány, akitől mindenki megtanulhatta, hogy kell helyesen hangsúlyozni azt, hogy leviosa. Ebből az alkalomból összeszedtünk néhány érdekességet a még mindig nagyon fiatal színésznőről.
– Emma Charlotte Duerre Watson 1990 április 15-én született Párizsban, és a francia főváros közelében cseperedett ötéves koráig. Jogász szülei ekkor úgy döntöttek, visszaköltöznek Angliába. Később el is váltak, így Watson édesanyjával Oxfordshire-be költözött.
– Bár korábban is játszott iskolai darabokban, de a Harry Potter és a bölcsek köve volt az első hivatásos színészi munkája.
– 15 évesen ő volt a legfiatalabb, aki szerepelt a Teen Vogue magazin címlapján.
– A Szépség és a szörnyeteg szerepére kimondottan őt választotta a Disney Stúdió, ami nagyon ritka. Paige O’Hara, aki az 1991-es rajzfilm változatban Belle hangja volt szintén úgy nyilatkozott, hogy ő is Emma Watsont választotta volna. Később azt nyilatkozta erről a szerepéről, hogy a filmvásznon vált nővé.
– Belle kedvéért visszautasította a Kaliforniai álombanMia szerepét. Azt végül Emma Stone kapta, aki Oscart nyert az alakításáért. Watson viszont Stone helyett került be a Kisasszonyokba.
– 2015-ben már a Hamupipőke főszerepét is felajánlották neki, de nem vállalta el.
– Jobban szeret autogramot adni a rajongóknak, mint fotózkodni velük.
– A kedvenc színészei Johnny Depp és Russell Crowe.
– Hivatásos jóga- és meditációoktató.
– Naplót vezet, amióta csak elkezdett filmezni. Már 30 kötet körül jár.
– Egy napon született Luke Evansszel és Emma Thompsonnal.
– Felszólalt az ENSZ-ben a nők jogaiért, és rendszeresen kiáll a gender egyenjogúságért.
– Emma ADHD-s, 5 éves kora gyógyszert szed.
– Egyszer azt nyilatkozta, a legnehezebb jelenete az volt, amikor Nevill megkérdezi tőle, ad-e jóéjt puszit Trevornak, a békájának. „Mindig elnevettem magam. Csúnyán kellett volna ránéznem, de nem bírtam megállni. nyolcszor kellett újra vennünk.”
– Az utóbbi években nem készített új filmet, mert úgy érezte, kicsit beskatulyázták. Szívesen visszatér a színjátszáshoz, de várja a megfelelő lehetőséget. Az biztos, hogy anyagi gondjai nincsenek, hiszen csak A szépség és a szörnyetegen mintegy 15 millió dollárt keresett.
– Sok képmutatónak bélyegezték amikor 2017-ben a Vanity Fair fotózásán bevállalt egy olyan képet, amin kicsit látszott a melle. Akkor így reagált:
„A feminizmus nem egy bunkósbot, amivel a nőknek egymást kell ütnie, hanem a lehetőségekről, szabadságról, egyenlőségről szól… Tényleg nem tudom, mi köze ehhez a cicimnek.”
– Közismerten azok közé a Harry Potter-sztárok közé tartozik, akik kritizálták J. K. Rowlingot a transzellenesnek tartott megnyilvánulásaiért.
Majdnem meghalt egy motorbalesetben, szinte teljesen kivágták első nagy főszerepéből, és nem szégyelli a Ragadozókat – Portré Adrien Brodyról
A zongorista, A falu, a King Kong, a Szélhámos fivérek és A Grand Budapest Hotel magyar származású sztárja büszke minden eddigi filmjére, és már 21 éve ő tart egy nagyon fontos Oscar-rekordot. Adrien Brody 51. születésnapján megnézzük, hogy alakult eddig az élete és a karrierje.
Adrien Brody nevét akkor jegyezte meg a világ, amikor 21 évvel ezelőtt, 2003. március 23-án átvette a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat A zongorista című Roman Polanski-filmben nyújtott alakításáért (Wladyslaw Szpilmanként). Egyrészt, mivel teljesen megérdemelt volt a díjazása, másrészt, mivel csupán 29 éves volt ekkor…
Ezzel ő lett minden idők legfiatalabb férfiszínésze, aki ebben a kategóriában győzni tudott, sőt, máig tartja ezt a rekordot, hiszen azóta sem sikerült nála fiatalabbnak hazavinnie a szobrot a férfi főszereplők közt.
(2003 óta Eddie Redmayne volt hozzá a legközelebb, de ő is már 33 éves volt, amikor megkapta az Oscart 2015-ben A mindenség elméletéért.)
„Ez vicces. Visszatekintve tényleg nagyon fiatal voltam. De nem éreztem magam fiatalnak. Akkor már 17 éve színészkedtem, de sokak számára ez volt az a pillanat, amikor felfedeztek engem, mint színészt. Azt mondják, 15 év kell ahhoz, hogy valaki egyik napról a másikra sikeres legyen. Az enyém ennél két évvel később jött” – magyarázta Brody.
A magyar származású Brody fényes karrierje szerencsésen indult. 1973. április 14-én született New Yorkban (Queensben) Sylvia Plachy fotográfus és Elliot Brody nyugalmazott történelemprofesszor és festő fiaként. Elliot lengyel zsidó származású, Sylvia (vagyis Plachy Szilvia) pedig Budapesten született egy katolikus magyar arisztokrata apa és egy cseh zsidó anya lányaként. Brody ennek ellenére azt mondja, sem a zsidósághoz, sem a kereszténységhez nincs erős kapcsolata.
Gyerekként „A csodálatos Adrien" néven bűvészmutatványokat adott elő gyerekzsúrokon, az előadóművészet szeretete tehát korán jött. A szülei pedig részben ezért íratták be őt színjátszó osztályokba, részben pedig azért, hogy távol tartsák őt a veszélyes gyerekektől, akikkel kapcsolatba került.
A nyolcvanas évek közepén New Yorkban az apja elvitte őt egy gyerekszínészeket kereső nyílt felhívásra egy elhagyatott gyárba a város egyik zegzugos részén, és a kocsiban várakozott a sarkon, míg a 13 éves Adrient odabent meghallgatták. Akkor persze még ügynöke sem volt, mégis megcsípett egy kis szerepet az 1989-es New York-i történetekben, egy háromrészes antológiadrámában, aminek szegmenseit Woody Allen, Martin Scorsese és Francis Ford Coppola rendezték. Brody a Coppola-epizódban szerepelt, ami a filmes debütálást tekintve meglehetősen magasra tette a lécet. „Már az is hihetetlen volt, hogy egy napot dolgozhattam vele, pedig csak akkor kezdtem bele ebbe az egészbe.”
A színészi élet eleve bizonytalan, és Brody számára semmilyen korai siker nem jelentett garanciát arra, hogy ez a karrier örökké fenntartható lesz. „Csak A zongorista után éreztem úgy, hogy oké, talán kaphatok még munkát. De még azután sem dolgoztam egy teljes évig" – mesélte nevetve. A pályája elején, 1992-ben egyébként egy időre kiesett a munkából, mivel súlyosan megsérült egy motorbalesetben. Nekiszáguldott egy autónak, ő pedig az ütközés miatt átrepült a jármű felett, és fejjel előre esett az aszfaltra. Sokáig volt ezután kórházban, hónapok teltek el, mire rendesen felgyógyult. Emellett pedig háromszor is eltörte az orrát különféle kaszkadőrmutatványok közben, többek között az Egy sorozatgyilkos nyara forgatásán is.
Ő is az őrület határára került
Persze nem A zongoristában ismertük meg őt, hiszen korábban olyan ismert rendezők filmjeiben tűnt fel, mint Spike Lee (Egy sorozatgyilkos nyara), Barry Levinson (Szabad a szerelem), Ken Loach (Kenyér és rózsa), Steven Soderbergh (A hegyek ura) vagy Terrence Malick (Az őrület határán).
„Ez idő alatt nagyjából beutaztam a világot, csodálatos színészekkel dolgoztam és olyan direktorokkal, akiknek sokféle rendezési stílusuk volt. Nem feltételezi az ember, hogy több munkát fog kapni, de az biztos, hogy bátorító, amikor ezek az emberek, akiket óriási tisztelet övez, engem keresnek a projektjükbe” – magyarázta Brody.
Az első, széles körben szakmai, kritikusi és nézői szempontból csúcsfilmje Az őrület határán című, 1998-as monumentális II. világháborús eposz volt a zseniális és rejtélyes rendező, Terrence Malick rendezésében.
Először úgy tűnt, egy másik Ryan közlegény megmentése lesz (ráadásul egy évben jöttek ki), ám, aki látta Malick két korábbi filmjét, az sejthette, hogy ő másban utazik, Az őrület határán ezért inkább egy amolyan szerzői, művészi háborús eposz lett James Jones regényéből. Emellett Malick régóta várt visszatérését jelentette a filmkészítéshez több mint 20 év kihagyás után, amely idő alatt a Sivár vidék (1973) és a Mennyei napok (1978) című filmjei megingathatatlanul beépültek a modern amerikai filmes kánonba. Az akkor még viszonylag ismeretlen Brody kapta a regény hősének, Fife tizedesnek a szerepét, akinek története a szerző háborús élményeiből ered.
Ám bármit is várt a közönség, Az őrület határán végül nem az lett. És bár kétségtelenül remekmű, a „főhős” Adrien Brody alig szerepelt benne…
Színészünk 1998-ban egy este a családjával együtt megjelent a kész film vetítésén, amiről azt mondták neki, hogy zártkörű lesz, de kiderült, hogy egy sajtóvetítés volt, tele riporterekkel és kritikusokkal. Ő pedig teljes mértékben arra számított, hogy a film bátor főszereplőjeként láthatja majd magát a vásznon. Az elmúlt kb. 22 hónapot a dzsungelben töltötte, minden nap hajnali 4-kor kelt, elviselte a brutális guadalcanali páratartalmat és a kimerítő körülményeket a hitelesség érdekében, de úgy gondolta, mindez megéri a végeredményért. Épp ezért érte őt sokként, amikor a vetítésen azt látta, hogy Malick a jelenetei nagy részét kivágta, és sokkal inkább Jim Caviezel (A passió) Witt közlegényére koncentrált.
Persze Adrien ezt nem vette jó néven, legalábbis kezdetben: „Amikor először néztem meg a filmet, semmi jel nem utalt arra, hogy a szerepemet valahogy... nos, kizsigerelték" – nevetett Brody utólag. „A vetítés után mindannyian lementünk a földszintre, és teljesen kivoltunk. Gyakorlatilag kivágtak a filmből. De hát mit lehet tenni? Az ilyen dolgok sok mindenre megtanítanak" – viccelődött.
Holokauszttúlélő és űrlényekkel harcoló
Brodynak nyilvánvalóan azért is fáj ez az elvesztegetett erőfeszítés, mert ő mindig mélyen elkötelezi magát a mesterségének. A 2002-es Bábu című filmben játszott szerepe kedvéért például mindent megtett azért, hogy egy több hetes intenzív tréning keretén belül elsajátítsa a hasbeszélés tudományát. Tehát ő tényleg komolyan veszi a munkát, teljesen beleéli magát egy karakter elméjébe. „Ha találsz egy értelmes szerepet, akkor hatalmas mennyiségű munkát bele kell tenned. Pokolnak kell lennie. Ez benne az élvezet” – mondta Brody, aki ezt a kitartó, aprólékos hozzáállást a szüleinek köszönheti: „Anyámnak hihetetlen munkamorálja van. Ő a legkeményebben dolgozó ember, akit ismerek. Ő és az apám ezt már a kezdetektől fogva belém nevelték."
Brody pedig annyira komolyan veszi a munkáját, hogy semmit nem érez méltánytalannak, amin korábban dolgozott. Amikor szerepelt Antal NimródRagadozók (2010) című sci-fi-akciófilmjében, egyes kritikusok úgy érezték, hogy nem való ő egy ilyen szerepkörbe, nem hiteles akciósztárként.
„Adtam egy interjút, ahol az újságíró nagyon meglepődött, hogy elvállaltam ezt a szerepet. Teljesen előítéletes elképzelése volt arról, hogy nekem milyen karaktereket kéne játszanom” – mesélte Brody, aki szerint az ilyen emberek nem értik, hogy „a munka szépségének része az, hogy lehetőséged van arra, hogy különböző életeket élj, és túllépj azon, hogy ki, vagy mi vagy, és hogyan látnak az emberek", legyen szó akár egy zongoristáról a holokauszt idején, akár egy kíméletlen zsoldos katonáról, aki idegen lényekkel harcol egy távoli bolygón. Persze a Ragadozók nem kis teljesítmény volt a részéről. „Ezt a szerepet nem nekem ajánlották fel. Kihívás volt megszerezni" – emlékezett vissza nevetve a színész. Ráadásul nem is ez volt az első akcióhősszerepe, hiszen Peter Jackson is őt választotta a 2005-ös King Kong kalandorának…
Eltünedezőben?
A Ragadozók lövöldözős akcióját aztán a kritikusok által elismert független sikerek sora követte, amelyekben Brody ismét elismert szerzőkkel dolgozott együtt. Ezek közé tartozott A mintatanár (2011), egy nyers iskolai dráma, amely egy problémás belvárosi suli helyettesítő tanáráról szól, és amelyet az Amerikai história X rendezője, Tony Kaye készített; az Éjfélkor Párizsban (2011), Woody Allen bájos, nosztalgikus meséje, amelyben Brody egyetlen jelenetben Salvador Dalíként tűnik fel, és lopja el a show-t; vagy A Grand Budapest Hotel (2014), amely újra összehozta őt Wes Andersonnal, akivel korábban már együtt dolgoztak a 2007-es Utazás Darjeelingbe című mozgóképes pikareszken (később pedig A Francia Kiadásban és az Asteroid Cityben is folytatták a közös munkát).
Az viszont kétségtelen, hogy az utóbbi kb. tíz évben Brody már nem az a filmcsillag, aki korábban volt. Bár továbbra is folyamatosan forgat, a magyar mozikban ez idő alatt például csupán három filmjét mutatták be (A Francia Kiadás, Ecc, pecc, ki lehetsz?, Asteroid City), és mindegyikben csak mellékszerepe volt.
Rákapott viszont a sorozatokra, emlékezeteset alakított például a Birmingham bandája hat epizódjában, az Utódlás két részében, a tavalyi Poker Face-ben és a már két évadot megélt Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedésében.
Legközelebb pedig Brady CorbertThe Brutalist című filmjében alakít egy magyar építészt, Tóth Lászlót Felicity Jones, Guy Pearce és Joe Alwyn partnereként, illetve ő lesz V. Károly német-római császár Lee Tamahori (A vadon foglyai, A pók hálójában, Halj meg máskor!) Emperor című történelmi kalandfilmjében.
Se oltár, se pelenka
Az 51 éves Adrien Brodyról főként a karrierje és a filmjei kapcsán cikkeznek, a magánélete szinte sosem volt terítéken. Az biztos, hogy eddig soha nem nősült meg, és gyermeke sem született még. Amiről tudni, hogy 2003 és 2006 között együtt volt Michelle Duponttal, és állítólag randizgatott Keira Knightley-val is egy évig. Eddig a magyar származású spanyol színésznővel, Elsa Patakyval (Halálos iramban-filmek) való kapcsolata kapta talán a legnagyobb publicitást. Pataky 31. születésnapjára 2007 júliusában például vásárolt neki egy 19. századi farmot New York állam középső részén, amelyet úgy alakítottak át, hogy úgy nézzen ki, mint egy kastély. Végül három év után, 2009-ben szakítottak, Pataky pedig a következő évben jött össze Chris Hemsworth-szel, akihez öt hónappal később hozzá is ment, és már három közös gyermekük van.
Brody ezután 2012-ben, 39 évesen szeretett bele az akkor 18 éves orosz modellbe, Lara Lietóba, akivel meglepően sokáig, hat évig együtt voltak, jelenleg pedig a korban sokkal inkább hozzáillő (értsd: csupán három évvel fiatalabb) divattervezővel, Georgina Chapmannel él párkapcsolatban, immár négy esztendeje.
A kérdés: vajon eljött-e az idő arra, hogy végre a magánéletében is révbe érjen, és kimondja a boldogító igent? Meglátjuk.
Michael Douglas eszik, iszik, csajozik, mégis megvan az AppleTV+ első igazi bukása?
A Franklinnel az AppleTV+ elkövette az első nagy mellélövését? Eddig elég jó szériája volt, úgyhogy talán nem csorbít az amúgy nagyon jó renoméján, de sajnos látni az elpazarolt dollármilliókat a Franklin minden másodpercén.
Timothy Van Patten neve nem ismeretlen sorozatos berkekben. Rengeteg híres klasszikuson dolgozott már, mint rendező, ráadásul nem is kis címekben.
Olyan ikonikus szériákat tudok említeni, mint a Drót, a Deadwood, a Róma, a Maffiózók, The Pacific – A hős alakulat, a Trónok harca, a Fekete tükör, a Perry Mason, A levegő urai vagy a Gengszterkorzó.
Ilyen filmográfiával nem csoda, hogy az Apple TV+ rábízta a Franklin vezénylését. Nem tudom mennyire Van Patten hibája, de a Franklin nem lett túl jó.
Benjamin Franklin amerikai polihisztor, államférfi, diplomata, író, természettudós, filozófus, nyomdász és feltaláló életének 84 éve alatt több érdekes dolog történt vele, mint tíz férfivel történhet 200 év alatt.
A szegény családból származó 13. gyermek életrajza számtalan könyvet tölthetne meg.
Jópárat meg is töltött, a Franklin is egy ilyenen, Stacy Schiff, A Great Improvisation című könyvén alapszik. Nem olvastam az eredeti művet, de amit az AppleTV+-nak sikerült előadnia, az egy rettenetesen unalmas kis szelete ennek a hihetetlen élettörténetnek.
1776-ot írunk, az Amerikai függetlenségi háború alig egy éve zajlik, de a gyarmati erők sorra szenvednek súlyosabbnál súlyosabb vereségeket. A kongresszus helyzete egyre kilátástalanabb. Franklin fia is a britek háborús túsza lett.
Ezekből a harcokból meglepően nem látunk semmit, mert ezekben a sötét időkben Benjamin Franklin (Michael Douglas) átutazta az Atlanti-óceánt, hogy segítséget kérjen a francia nemzettől.
Unokája, Temple (Noah Jupe) kíséretében érkezik Passy kis falujába, amely viszonylag közel van Párizshoz. Itt szövi fondorlatos terveit, hogyan lehetne megnyernie magának a versailles-i támogatást Amerika britek elleni harcában. Igazi kémjátszma, sok-sok unalmas párbeszéd alá rejtve.
Nagyon hiteles az Apple-féle Franklin sorozat, már-már túl hiteles. Egy képkocka háborút kapunk ízelítőnek a harmadik részben, de ez a széria nem más, mint hosszú párbeszédek, partik, előadások és bálok sora, ahol úriemberek beszélgethetnek, miközben a kémek kihallgatják őket. Nem egyértelmű, ki kivel van valójában és mindenki csak a saját hasznát keresi. Van, aki pénzt, egyesek szerelmet, mások megbecsülést várnak Franklintől.
A megvalósítás elsőrangú, a kosztümök, a helyszínek, a tájkép és a díszletek elképesztően autentikusak.
A sorozat külön büszke lehet ezekre. Érezni, amikor szinte céltalanul mutogatják ezt a mozi-mágiát. Sokszor húzza a rendező az időnket egy-egy hosszúra hagyott nagytotállal. Természetesen hatalmas érdem és pirospont jár a történelmi hűségre, és az atmoszféra is páratlan, csupán annyi ezzel a probléma, hogy a tényleges tartalom, amit látunk, nagyon kevés.
Ahhoz képest, hogy Ben Franklinnek milyen érdekes élete volt, nagyon sokáig tartott, hogy egy ilyen nagy költségvetésű sorozatot készítsenek róla. Ez a szerep Michael Douglasnek szinte jutalomjáték. Látszik, hogy a nagy öreg élvezte a forgatást, hiszen jókat ehet, ihat és jól mulathat fiatal hölgyek társaságában, miközben csak beszélgetnie és néha színészkednie kell.
Nem érzem, hogy Douglas eltűnne a szerepben, inkább önmagát hozza, kicsit rájátszva Franklin szinte rocksztár szerepére, máskor meg aggódóan tűnődve.
Az unokáját alakító színész nekem kicsit túlságosan fiatal, de lehet pont ezért őt választották ki a szerepre, ő egy kis ártatlanság a megfáradt mester mellett. A többi színésszel sincs probléma, maximum annyi, hogy a teljes stábból ha öt karaktert fel tudok sorolni, azzal lehet, hogy sokat mondtam. Igazából alig van maradandó szereplő, de erről nem a színészek tehetnek, hanem a történészek… akarom mondani forgatókönyvírók.
Alig történik itt valami! Tényleg! Az egyik legnagyobb drámai csúcspont az első három részből az, amikor Franklin visszakapja a megjavított nyomdáját, miután azt ellenséges kémek összetörték. Értem, hogy így szimbolikusan visszakapta a hangját a feltaláló zseni, de ettől ez még gyenge tartalom, még streamingre is.
Egyáltalán nem szórakoztató, és nem érzem azt a „wow” faktort, amit az Apple álltalában képvisel.
Ez egy alapos történelemlecke, amely azt feltételezi, hogy van bőséggel háttértudásunk a korszakról, mert ha nem figyelünk eléggé, akkor bizony megkavarodunk a sok-sok francia név mellett. Mostanában sokadik sorozatnál látom, amelyben előszeretettel használják az eredeti nyelvet, tehát itt a franciák franciául beszélnek, nem francia akcentusos angollal – ez is a pozitívumok közé tartozik a szememben. Van rajta kellő mennyiségű pátosz, hab és csillámpor is az átlagamerikai nézőnek. Láthatunk hitelesnek érződő kémjátszmát, és három rész alatt azért megértjük, hogyan mozgatták a szálakat a háttérből a diplomaták, de attól még rém unalmas az egész.
Amikor egy függetlenségi háborús történetre gondolok, nem az van a fejemben, hogy a győzelmekről és vereségekről csak híreket hallok, miközben semmit nem látok.
Nem véletlenül vizuális médium a televízió. Sajnos az egész túl unalmas, metodikus és nem érdekes. A Franklin megtekinthető az Apple TV+ streaming szolgáltató műsortárában.
78 éves korában elhunyt Mohácsi Emil, a magyar szinkron egyik legendás rendezője – tudatta a család.
Mohácsi Emil az Internetes Szinkron Adatbázis (ISzDB) adatai szerint 1978-ban kezdett szinkronrendezéssel foglalkozni. Pályafutása során számos legendás szinkron fűződött a nevéhez: ő rendezte a Vissza a jövőbe második része, a Híd a Kwai folyón vagy a Kramer kontra Kramer magyar változatát is. Az adatbázis szerint legalább 715 filmen dolgozott, de a valós szám ennél magasabb is lehet.
Az 1990-es években neki köszönhettük a Jóbarátok kultikussá vált szinkronját, így ő osztotta ki a főbb szereplők szinkronhangjait is.
Az ISzDB szerint a szakember 2009-ben dolgozott utoljára, akkor az Újralátogatás című lengyel film szinkronját rendezte. Munkásságát 2019-ben Szinkron Életműdíjjal ismerték el.
