KULT
A Rovatból

VÁLASZOL: Presser Gábor

Több mint negyven éve ül alázatosan a zongora mellett, rekedt hangon énekelve meg érzéseinket, megálmodott álmainkat. Csendesen mosolygó bölcs, ki nagy lázadóból szelídült azzá. Minden titkok tudója, ki leginkább szívünkhöz, lelkünkhöz, érzelmeinkhez ismeri az utat. Presser Gábor ma hatvanhárom éves.


Több mint negyven éve ül alázatosan a zongora mellett, rekedt hangon énekelve meg érzéseinket, megálmodott álmainkat. Csendesen mosolygó bölcs, ki nagy lázadóból szelídült azzá. Minden titkok tudója, ki leginkább szívünkhöz, lelkünkhöz, érzelmeinkhez ismeri az utat. Presser Gábor ma hatvanhárom éves.

Csomós Éva interjúja

-         Volt idő, amikor komoly kihívást jelentett az újságírók számára, mert meglehetősen kemény volt. Ma ugyan mindenki nagyon kedvesen és többnyire békés szándékkal közeledik önhöz, de az  utóbbi években már fölöttébb türelmes és kedves. Minek tudható be ez a változás?

-         Megöregedtem.

-         …olyankor az ember zsémbessé válik.

-         Ja! Akkor valami más lehet. Azt hiszem, személyfüggő, hogy az ember kivel ül le beszélgetni. Szerintem egy interjú ugyanolyan beszélgetés, mint bármelyik más. Nálam nagyon erős az első benyomás. Ha nem szimpatikus a partnerem, vagy azt érzem, hogy csak feladat vagyok neki, az nyomot hagy a beszélgetésben. A változás legfőbb oka pedig az lehet, hogy az a könnyűzenei sajtó megszűnt, amelyikkel én nem voltam igazán jó viszonyban. Akikkel annak idején kölcsönösen ingereltük egymást, ma már vagy másról írnak, vagy nincsenek is a szakmában.


-         A nyersesség volt önre a jellemző.

-         Én szeretném, ha ez most is így lenne. Őszintének kell lenni. Nekem nagyon fontos, hogy akiket érdekel, amit mondok, azok pontosan azt kapják, amit, és ahogy gondolok. Úgy kell fogalmazni, hogy biztos érthető legyen. A hetvenes-nyolcvanas években meglehetősen nagy csatákat kellett vívni a Hanglemezgyárral, mert az az egy volt, az Interkoncerttel, amelyik az egyetlen impresszárió iroda volt, és mindenkivel, aki a zenei életet befolyásolni tudta. Nem voltam simulékony - most sem vagyok-, és nem tartottam fontosnak, hogy ezekkel a hivatalokkal jobb viszonyban legyek, mint amilyenben voltam. S az akkori riporterek többnyire ilyen intézmények megbízásából kerestek meg bennünket, ami megnehezítette a zenekar életét. Egyszerűen arról szólt a történet, hogy ha te így, akkor én is így, és győzzön az erősebb.

-      S ki volt az erősebb?

-     Több mint negyvenéves zenei pályafutás során történt jó néhány változás. Újságírók nőttek fel és tűntek el, változás történt az ország vezetésében és a zenei piac életében is. Az Erdős Péter és Bors Jenő - akik méltó ellenfelek voltak - által vezetett Hungarotonnál elég sajátságos módszerek határozták meg az előadók létét. Az idők változásával aztán több kiadó is működni kezdett.

-       Milyen változásokat hozott ez? Felhígult a szakma, megosztódtak a szerepek?

-         Együtt mindez. Ez egészségesebb dolog odáig, hogy ha egy művész megmutatja egy Kiadónak az anyagát, s annak nem kell, mehet a következőhöz vagy kiadhatja saját maga, de nincs vége az életének. Nincs már olyan értelmetlen cenzúrázás sem. Nyilván, ha valaki egy Kiadóhoz szegődik, akkor annak szava, befolyása van abban, milyen legyen az  album. Ez függhet a Kiadó ízlésétől, politikai elkötelezettségétől vagy épp elkötelezettlenségétől. Nyilván fel is hígult a kiadói szakma, mert ez egy olyan vállalkozás, amibe könnyű beszállni.

-         Rossz a hasonlat, ha a farmernadrág, tornacipő népszerűsítésére gondolok?

-         A zenészipar szerintem olyan lett egy kicsit, mint a fogyasztási ipar: sör, csokoládé. Tehát nem kenyér. De ha lehet, legyen sör és csokoládé, és azon belül mindenki válogathat magának ízlése és pénze szerint. Ma a zene legnagyobb része fogyasztásra készül és nem az örökkévalóságnak. Már rég nem olyan fontos, mint volt, vagy lehetett volna akkor, amikor mi voltunk fiatalok. Akik ma ezt iparszerűen tudják csinálni, azok tudják a legjobb eredményeket felmutatni. Mert tudják, hogy jön a nyár, s milyen kiadványt kell addig megjelentetni. A művészek gondolkodása meg a szerencsére van bízva. Találnak e maguknak hallgatói réteget, s az lesz-e elég széles. A rockzene naivitása, forradalmisága megszűnt. Harminc évig nem tart semmilyen forradalom. Ez a dolog integrálódott, ez a dömpingnek egy része. Sörből mindig több fogy, mint könyvből. Azok, akik a könyveket próbálják írni a zenei világban - és nem a sört csapolgatják - azoknak nehezebb a dolga. Ez tulajdonképp a média kiszolgálóipara lett.

-       Mnnyire volt ez erős az LGT idejében?

-         Az akkori eszünkkel nem mindent láttunk jól és tisztán. Ráadásul az ipari részébe nem is láttunk bele. Ezt most is nehéz itthon egy zenésznek pontosan értenie, még nehezebb csinálnia. Egyet tudtunk: kevés pénz állt mögöttünk. Más volt az a közeg. Nem lehetett transzponálni az itthoni dolgokhoz, vagy mi nem tudtuk.

-         Pedig jelentősek voltak a külföldi sikerek is.

-         Nagyobb eredménynek számított a külföldi siker, aminek alapfeltétele volt a hazai siker. Hiszen hogy találtak volna ránk? Az a szó, hogy kint, az azt jelentette, hogy odaát. Ezek a szavak mind behelyettesíthetők voltak a csodával, az Óperenciás-tengerrel. Na most, ha valaki hazajött és igazat mondott, mekkora volt külföldön a siker...

-       ...azt el is akarták hinni itthon, ugye?

-         Hát hogyne! Teljesen egészségesen hazafiak vagyunk, nem? Ez volt az elérhetetlenség. A ketrec néha résnyire nyitva volt és csak a magyar zenekarok juthattak ki nyugatra, s kelet-Európában csak a magyar zenészek voltak a sztárok. Az LGT, az Omega sztár volt Lengyelországban, Kelet-Németországban, Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Romániában. Tizezek mozdultak meg, ha kitettek egy bélyegnagyságú plakátot. Nekünk ezek diadalmeneteink voltak. Ugyanakkor nagyszerű lengyel zenészek voltak, akik soha nem fordultak meg Magyarországon, mert nem volt rá kíváncsi a magyar közönség.

-         A lemeztársaság szempontjából az LGT nem volt "könnyű" zenekar. Voltak csatározások, cenzúrázások, sőt, látványos letiltások is. Mégis működhetett.

-         Azt hiszem így volt ésszerű. A hatalom szempontjából nagyon átgondolt valami volt, hogy ezeket a zenekarokat engedték létezni. Szelep voltunk. Kienged a gőz, ha van Tabán, megfogjuk a tömeget.   Akarva-akaratlan részt vettünk ebben a rendszerben. Egy kezemen meg tudom számolni azokat a zenekarokat - nyilván nem is vitték sokra -, akik ebben nem voltak benne. Ez egy nagy társasjáték volt. Úgy, mint a dalszövegek. Egy egész ország tudott a sorok között olvasni. Ma nem érdemes, de nincs is miért olvasni a sorok között. Kihúzták a szőnyeget egy csomó olyan ember lába alól, akik zseniálisan kitaláltak egy új műfajt, s ez a műfaj feleslegessé vált.

- Akkor eldöntötték, kit tűrnek, tiltanak vagy támogatnak. Amióta ez a felosztás - valamelyest - megváltozott, az értékek, a siker megtartása is más lett. Az ön esetében a siker ma már szeretetté érett.

-         Soha nem is becsültem még meg sikert ennyire, mint most. Mert a zongoránál ülve az ember nem tud hidegen gondolkozni, mert ha igen, réges-rég baj van. S minden egyes koncert is olyan, mint egy beszélgetés. Előttem ülnek, s nézem: akarnak-e velem beszélgetni? S ha akarnak, akkor mindent el akarok mondani. De ezek a szavak nem fogalmazódnak meg. Hiába vagyok több mint negyven éve a színpadon, én minden egyes koncert előtt, minden közönséggel való találkozás előtt lámpalázas vagyok. Ez fontos. Amit a kritika ír, az is fontos. De, hogy ott ülnek azok az emberek, akik eljönnek megnézni, hogy mit csinálok… Az a kíváncsiság már önmagában nagyon-nagyon jó.  S akkor én már jó vagyok.


Tetszett? Nézd meg a többi új cikkünket is! :)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Bakács Tibor Szőke Andrásról: Őt tartom a fő csicskának. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak
Augusztus közepén derült ki, hogy Szőke András filmrendező-színész csatlakozott a Gyopáros Alpár által vezetett Vidéki Digitális Polgári Körhöz.


A hírre Bakács Tibor a Facebookon reagált, majd a Blikknek is elmondta a véleményét.

Bejegyzésében több kérdést is feltett Szőkének. Arra volt kíváncsi, „egyetért-e a magyar szuverenitás feladásával az orosz hatalmi politika miatt”, illetve hogy „tetszenek-e neki Rákay Philip, mint a legtámogatottabb mozgóképes alkotó filmjei”. Azt is megkérdezte, „milyen pálinkát iszik, s mennyit”. Posztját azzal zárta: „nekem nem Dopeman, hanem Bandi lett a vezércsicska”.

Bakács szerint egy művészembernek nagyobb a felelőssége a közéletben, mint egy rappernek.

„Szőke Andrást nagyon régóta ismerem, és megkérdezném tőle a posztomban említetteket, hogy mi a véleménye azokról a dolgokról. Itt nem arról van szó, hogy melyik politikai párthoz tartozik, csak megdöbbentő volt számomra, hogy pont ő… Az a legkétségbeejtőbb gyanúm, hogy András nem gondolja, hogy ez a rendszer jó, hanem csak pénzre van szüksége. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak, és mivel ő művész, ez jobban fáj, de joga van ehhez, viszont akkor nekem is jogom van ahhoz, hogy egy csicska! A legijesztőbb az lesz, hogy ha ez a Digitális Polgári Harcos Kör még egyszer eléri a győzelmet, akkor az egész magyar népre fogom ezt mondani” – mondta.

Hozzátette, körülbelül tíz éve nem tartja a kapcsolatot Szőkével, így nem emiatt romlott meg a viszonyuk.

„Őt tartom a fő csicskának az értelmiségieken belül, nem Dopemant, bár nem tudom, mennyire tanult. Meg kell értenem azt, hogy a pénz nagyobb úr mindennél, csak lassan jut el ez a tudatomig” – fogalmazott.

A Blikk kereste Szőke Andrást is, de a rendező nem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A legjobb Guy Ritchie-film, amit nem Guy Ritchie rendezett – A Rajtakapva vicces, véres, szívvel teli és kegyetlen
Mintha a ’90-es években forgatták volna, csak most került elő: a Rekviem egy álomért, a Fekete hattyú, A pankrátor és A bálna rendezője bebizonyítja, hogy ehhez is ért.


Na, ezt nem vártuk Darren Aronofskytól! Az 56 éves direktor gyorsan nevet szerzett magának a szakmában, amikor néhány rövidfilm után 1998-ban megrendezte a Pi című agymenést, majd 2000-ben a Rekviem egy álomért című, a drog- és egyéb függőségekről szóló filmek közt alapműnek számító zseniális őrületet. Később Aronofsky olyan, főként művészi, független, de mindenképpen szerzői filmeket dobott össze, mint A forrás (2006), A pankrátor (2009), a Fekete hattyú (2010), az Anyám! (2017) vagy A bálna (2022), szóval igen, a kemény dráma műfaján belül mozgott többnyire, csak maximum megspékelte azt más zsánerek (sci-fi, fantasy, thriller, horror stb.) elemeivel. Egyetlen kivételt eddig maximum a 2014-es, nagy költségvetésű bibliai látványfilmje, a Noé jelentett, amely, bár sikeres lett a mozik kasszáinál, azért keményen megosztónak bizonyult mind a kritikusok, mind a nézők körében.

Szóval a fenti filmográfiát tekintve a Rajtakapva egyértelműen rendhagyónak, kitérőnek mondható Aronofsky pályáján belül, hiszen a filmet nézve olyan érzésünk támadhat, mintha a kilencvenes években Guy Ritchie és Quentin Tarantino együtt leforgattak volna egy filmet, ám az elveszett, és csak most, 30 évvel később került elő, s pattant fel a mozik vásznaira.

Nyilván azért is lehet ilyen benyomásunk, mivel a film cselekménye 1998-ban játszódik. De hogy Aronofsky ennyire ért a humorhoz is, azt nem sejtettük.

A Rajtakapva eredetileg Charlie Huston 2004-ben megjelent regénye, egyben a Henry Thompson-trilógia első kötete. Huston pedig abban a kivételes kegyben részesült, hogy ő maga írhatta át a könyvét forgatókönyvvé, amikor a Sony lecsapott a megfilmesítésre. Hustonnak persze volt már tapasztalata e téren is, hiszen sokat dolgozott a Powers (2015-2016) című sorozaton, valamint a Gothamen (2014-2019) is.

A sztori szerint Henry „Hank” Thompson (Austin Butler), egykori baseballjátékos egy súlyos és traumatikus baleset után lesérül, ezért kénytelen abbahagyni a sportot, jelenleg pedig egy New York-i kocsma csaposa, és bár van egy csini és határozottan jófej barátnője, Yvonne (Zoë Kravitz), végső soron nem éppen azt az életet éli, amit anno eltervezett. Egy nap a punk szomszédja, Russ (Matt Smith) rábízza Hankre a macskáját, Budot, mert neki el kell utaznia pár napra.

Amikor azonban nem sokkal később orosz maffiózók Hanken keresik Russt, majd félholtra verik, a srác gyanítani kezdi, hogy a szomszédja igen nagy bajba keveredett.

Valamit nagyon keresnek az oroszok, sőt, nemcsak ők, hanem a Puerto Ricó-iak (Bad Bunny) és egy kegyetlen hászid zsidó testvérpár (Liev Schreiber, Vincent D’Onofrio) is. Hank egyetlen reménye pedig az ügyben nyomozó detektív, Roman (Regina King).

Ennél többet nem szabad elárulni, de igazából nem is érdemes, vagy kvázi nem is lehet, annyira gubancos, fordulatos, sokrétű és káosszal teli a cselekmény, amelynek közepén akarata ellenére a boxzsákká avanzsáló Hank kerül, akit igen sokszor helyben hagynak a sztori során.

Ezért pedig nemcsak az meglepő, hogy Darren Aronofsky egy „gájricsis” vicces-véres-krimis, az alvilág furcsa figuráit mozgató filmet hozott össze, hanem az is, hogy Austin Butler végre egyáltalán nem a coolságát és a keménységét kiemelő figurát játszik.

Hanket ugyanis tényleg sokat vegzálják, ő pedig ezek hatására éppúgy reagál, ahogy egy átlagember tenné: kihívja a rendőrséget, bevallja, hogy fél, és eleinte próbál elmenekülni az őt üldözők/keresők elől. Amikor azonban igazán komolyra fordulnak a dolgok, és számára is több mint személyes üggyé válik a titokzatos kulcs által kinyitható „valami” utáni hajsza, sőt, még Russ is visszatér, végre kezdeményezővé válik, és megpróbálja rendbe hozni az életét. Persze ez sem jelenti azt, hogy mindig tudja, mit csinál…

A Rajtakapva első körben a kilencvenes évek atmoszférájával varázsolja el a nézőit: a ruhák, a kütyük, az akkori New York, sőt, még valahogy a film minősége is olyan, mintha konkrétan ’98-ban rögzítették volna mindezt – ez utóbbi Aronosfky állandó operatőre, Matthew Libatique szakértelmét dicséri. Ezután kapjuk meg a szórakoztató karaktereket, köztük olyanokat, akikért szívből tudunk szurkolni és olyanokat, akiket szívből tudunk gyűlölni. Majd egyre jobban bepörög a sztori is, de ne egy körmönfont történetre gondoljunk, már ami a karakterek döntéseit és cselekedeteit illeti, a dolgok alakulását sokkal inkább a rengeteg bénázás, véletlen, pech, avagy épp szerencse határozza meg.

Szóval Aronofskyhoz képest egy jóval könnyedebb, ugyanakkor egyáltalán nem súlytalan filmről van szó, amelynél a rendező most inkább a szórakoztatófaktort helyezte előtérbe a mondanivaló helyett. És ennek eleget is tesz.

Talán annyit lehet felróni neki, hogy néha identitászavaros, vagyis nem tudja, hogy vígjáték vagy komoly krimi akar lenni, mivel, bár a poénok folyamatosan érkeznek, a hangvétel néha olyan súyos, hogy eszünk ágában sincs nevetni, s ilyenkor kissé idegen testként löki ki a film szervezete az oda nem illő poénokat.

De ez legyen a legnagyobb baj, mivel Aronofsky profin levezényelt egy ilyen retró krimi-komédiát is, ami végig fenntartja a figyelmet, fergeteges jelenetekben bővelkedik, kiváló színészek alakítanak benne nagyot, és ami a legfontosabb, odafigyel a karaktereire, még a kevésbé fontosakra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
„Ha Szergejnek ajándék kell, elviszi magángéppel” – Repülős Petiről szól a Bankrupt legújabb dala
A rendszerkritikus, közéleti punkrock slágereket futószalagon szállító zenekar ismét odaszúrt egyet a hatalomnak. Premier!


„Peti szeret repülni. De nem fapadoson nyomorogva, hanem privát luxus repcsivel. Peti szereti a medvét. De nem a rendes medvét, hanem a vodkaszagú, rosszarcú, részegen lövöldöző suttyó medvét. Peti nem szereti a Nyugatot. Mi meg nem szeretjük Petit, ezért írtunk róla egy számot.”

A fenti szavakkal jellemzi a Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a most debütáló, Repülős Peti című dalukat. A zenekar legutóbbi slágere, a Zebra 3 hónap alatt 140 ezres nézettséget ért el „a Zebratagadó DPK legnagyobb bánatára, és a sugárhajtással közlekedő Repülős Petitől is hasonló teljesítményt várunk el, különben bekéretjük” – teszi hozzá.

A klip szokás szerint a szövegre asszociáló filmes montázs lett, és megint készült belőle angol változat Jet Set Pete címmel, ami nem egészen same in English.

Repülős Peti:

Jet Set Pete:

Repülős Peti szeptember 12-én landol majd Spotify-on és valamennyi streaming platformon. Élőben pedig a zenekar valamennyi őszi koncertjén felcsendül majd, Budapesten először szeptember 19-én, az Akváriumban. (A folyamatosan frissülő koncertlista a Bankrupt honlapján érhető el.) A borítógrafika Vass Richárd munkája, a hangfelvétel pedig a Grenma Stúdióban készült Botlik Matyival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.

A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.

A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.

A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk