Pokoli rokonok: Tényleg van, aki azt hitte, hogy most majd csoda történik?
Rögtön az elején coming outolok: nekem tulajdonképpen tetszik a Pokoli rokonok. Amikor a főszerkesztőm kiadta a feladatot, úgy képzeltem, gyorsan visszanézem az első részt, aztán írok valamit, letudom. Aztán azon kaptam magam, hogy már a harmadik epizódot nézem. Kicsit nehéz eldönteni, hogy mi akar lenni, mert vígjátéknak annyira nem humoros, viszont nem is olyan irritálóan nyálas, mint egy török szappanopera.
Persze láttam a sok fanyalgó kritikát és kommentet. És tulajdonképpen a maguk szempontjából igazuk is van. De akik ezeket írták, mégis mit vártak egy RTL-es teleregénytől? Jancsói mélységet? Monty Python szintű abszurdhumort?
Az RTL új sorozata is Hámori Barbara műhelyéből került elő. A producernek olyan változó színvonalú és sikerű sorozatokat köszönhetünk az elmúlt évekből, mint A mi kis falunk, a Keresztanyu, a Hotel Margaret vagy a Séf meg a többiek.
A horvát Kumovi (Keresztapák) sorozaton alapuló alapsztoriban nincs sok új. A gazdag budapesti Guba család elveszti mindenét. A fiú, Olivér (Adányi Alex) egy ostoba befektetéssel csődbe vitte a család bankját, ezért Gubáék kénytelenek visszaköltözni a családfő, Guba Tóni (Árpa Attila) szülőfalujába, Pantallósra.
Mindehhez hozzájön még néhány kötelező szappanopera elem eltitkolt zabigyerekről, korrupt politikusokról, titkos zsebbizniszekről, és persze tiltott szerelemről.
Ahogy az alapvetésből várható, a sorozat ezután kiaknáz minden unalomig ismert közhelyet a főváros-vidék, gazdag-szegény, urbánus-népi ellentét témakörből. A szereplők meglehetősen egydimenziósak, a poénok sokszor kiszámíthatóak, néha kimondottan fájnak – például amikor a vidéki rokon a DNS-tesztet következetesen Dénes-tesztnek mondja.
A Pokoli rokonok könnyed, közhelyes, felszínes, de alkalmas rá, hogy az ember egy órára kikapcsolódjon, már ha szeret tévét nézni. Olyan ez, mint a sajtburger vagy a csipsz.
Egy ilyen típusú műsor ennyit tud, jó esetben. Ugyan a Pokoli rokonok sem hibátlan még a maga műfaján belül sem, de az elmúlt évek hasonló próbálkozásai közül talán a legjobban sikerült, és úgy tűnik, ez az a műfaj, ami megy nekünk. A 2000-es években voltak ugyan kísérletek a Jóbarátok típusú intellektuális sitcomok magyarosítására, de ezek mind csúfos kudarcot vallottak.
Pedig írói talentumban nem lenne hiány, hiszen a produkció vezető írója a stáblista szerint Fehér Boldizsár, akivel évekig dolgoztam együtt, az egyik legjobb tollú magyar humorista amellett, hogy Margó-díjas szépíró. Kétlem, hogy ne tudna ennél sokkal elvontabb, intellektuális humort szállítani, de ez a műfaj nem erről szól.
A színészek többnyire hozzák, amit kell. Amit külön értékelek, hogy ezúttal minimálisra szorították a vicceskedő ripacskodást, ami a hazai sorozatok egyik rákfenéje. Sokszor úgy játszanak tévében, mintha színpadon lennének, ami azért kellemetlen, mert a tévé mindent ezerszeresére nagyít. Ezt ennél a sorozatnál (többnyire) nem érzem, és ez mindenképpen jót tesz a nézői élménynek.
Ha van gond a szereplőkkel, az a karakterek átgondolatlansága, hiteltelensége. Olivér például az egyik pillanatban mint ellenállhatatlan nőcsábász kerül elénk, aki szórja magából a szellemes bókokat és replikákat, aztán két jelenettel később kiderül, hogy segghülye – már bocsánat –, aki egy tök idegen ember telefonhívásának hatására a bank összes pénzét kriptovalutába fektette (ezért mentek csődbe.)
Guba Lara (Pásztor Virág) alapjában véve a buta, újgazdag, elkényeztetett úri csajszi, aki flat white lattét kér a vidéki rokonoknál (ahol persze csak kotyogós kávéfőző van), és akinek abban manifesztálódik a csőd ténye, hogy nem veheti meg a szandált, amit kinézett magának. Ismerjük ezt az archetípust. A következő pillanatban mégis ő az, aki addig nyomokban sem észlelt empátiával látványosan megsajnálja az apját.
Az anyát, Enikőt alakító Dobó Katának sincs könnyű dolga, az alkohol és altató függő, sekélyes gazdag asszony az epizód első felében még jóformán semmit nem képes felfogni abból, ami velük történik, hogy aztán botcsinálta Julija Navalnajaként, sztoikus nyugalommal álljon férje oldalára a bajban, és próbálja talpraállítani a családot.
Hogy a siker szempontjából mennyire volt jó ötlet Dobót és Árpát megtenni húzónévnek, az kérdés. Dobó Kata egyáltalán nem rossz színésznő, bizonyos szerepekben egy jó rendező sok mindent ki tud hozni belőle. De már rég nem az a csinos, szexi fiatal tehetség, aki annak idején feltűnt a Miniszter félrelépben, és akiért annyian rajongtak. Megosztóvá vált, főleg az Andy Vajnához fűződő kapcsolata és a kétes megítélésű filmrendezései miatt.
Árpa Attila nem egy új Latinovits, de megbízható színész, az Árulók és a Sztárbox miatt pedig most megint forog a neve.
Ezzel az együtt nagyrészt a színészek azok, akik szórakoztatóvá teszik a Pokoli rokonokat. Vannak ismerős arcok, mint a polgármestert alakító Bede-Fazekas Szabolcs, a Guba Tóni volt szerelmét, Dusikát játszó Ulmann Mónika, a szenilis nagypapaként visszatérő Magyar Attila, vagy az iszákos önkormányzati dolgozó bőrébe bújt Beleznay Endre. Az utóbbi időkben műsorvezetőként is bemutatkozó Varga Ádám is feltűnik, mint Dusika fia (akiről szerintem egy megfelelő ponton ki fog derülni, hogy Guba Antal fia).
Szeretném kiemelni a Fejes Lászlót alakító Juhász Istvánt, a kavarógép polgármesternét alakító Vanya Tímeát, illetve Sóvári-Fehér Annát, aki olyan hihetően alakítja Fejesék éppen csak nagykorúvá cseperedett lányát, hogy nem is ismertem fel azonnal, pedig alig egy hónapja láttam a Thália Színházban a Romantikus komédia főszerepében. A Dr. Aczél Zsófiát alakító Juhász Jázmin volt az egyik oka, hogy a meglehetősen gyengére sikerült Az almafa virága nem volt teljesen nézhetetlen. Itt is bizonyítja, hogy örökölte a színészi tehetséget neves nagypapájától, Juhász Jácinttól.
A kisebb mellékszereplők közül kiemelném Csonka Andrást, aki néhány percre jelenik meg mint kardiológus. Az ember azt gondolná, hogy megpróbálja elbohóckodni a szerepet, minél nagyobb figyelmet keltve, de nem. Pici teljesen komolyan játszotta a szerepét. Aki még nagyon belopta magát a szívembe a falu rendőrjét, Levit alakító Borbély Richárd.
Mindezek mellett a Pokoli rokonoknak van egy fontos erénye. Talán említést sem érdemlő közhely, hogy az ehhez hasonló kommersz műsorok összehasonlíthatatlanul nagyobb közönséget érnek el, mint az úgynevezett „magas művészet”. Jóllehet, a Pokoli rokonok első részének mintegy 290000 nézője csalódást okozhat a nézettségi versenyben, de akkor is sok emberről beszélünk.
A Pokoli rokonok egyik konfliktusa nem más, mint hogy a polgármester kínai befektetőknek szeretné átjátszani a falu környéki földeket egy akkumulátorgyár létesítésére.
Ez most aktuális téma, Magyarország egyik legfőbb problémája, és a sorozat a maga lehetőségein belül jól bemutatja, milyen háttéralkuk állhatnak egy ilyen beruházás mögött, miként próbálják a politikusok megvezetni a választókat. Ez pedig úgy gondolom, fontos cél. Persze jó lenne, ha árnyalnák a képet, de ez már túl nagy elvárás.
Ha másért nem, ezért jó lenne, ha minél többen megnéznék, hátha elindul valami érdemi diskurzus a közösségi médián kívül is, a nappalikban, ebédlőasztaloknál, piacokon.
